Népújság, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-12 / 136. szám
1984. június 12., kedd Százhetven évvel ezelőtt született Kemény Zsigmond író. publicista és politikus, a reformkor egyik kiemelkedő alakja. Irodalmi munkásságát szép- irodalmi dolgozatokkal, történelmi tanulmányokkal és politikai röpiratokkal kezdte. A Kortes- kedés és ellenszerei (1843) például a megyék önkényeskedésére világított rá. Előbb Széchenyi híve volt, majd 1846-ban Eötvös József és a centralisták mellé állt. A szabadságharc alatt képviselő, később belügyminiszteri tanácsos, de felfogásától távol állott a forradalom politikája és programja. Világos után egy ideig bujdosott majd megírta hires röpiratait (Forradalom után. Még egy szó a forradalom után), amelyekben határozottan forradalom-ellenes álláspontra helyezkedett. A továbbiakban Csengery Antallal és Kazinczy Gáborral, később pedig Deák Ferenccel kialakították a passzív ellenállás formáit, szervezték az irodalmi életet és a nemzetközi irányítójává emelték lapjukat, a Pesti Naplót, amelynek szerkesztését 1855-ben Kemény vette át. Elborult elmével halt meg. Ismertebb regényei: Gyulai Pál, özvegy és leánya, Rajongók, Zord idők. A Nap kél: 4.46 órakor, nyugszik: 20.42 órakor. A Hold kél: 19.45 órakor, nyugszik: 3.48 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon VILLÖ nevű kedves olvasóinkat! A kedves hangzású, de még nem elterjedt Villő leánynév. Jelentése: „termés, mag”. Napközben általában kevés felhő, több órás napsütés várható. Legfeljebb északeleten fordul elő egy-egy jelentéktelen zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 20 fok között alakul. A borversenyen is számítógép A 19. országos bor- és a 4. üdítőital-verseny hétfőn kezdődött Székesfehérvárott. Az idei országos felmérésen több mint ezer féle bort, pezsgőt és 190 féle üdítő italt értékelnek bíráló bizottságok. Az idei érdekesség, hogy a döntnökök munkáját számítógép segíti, továbbá, hogy az idén először — kísérletképpen — a hazánkban gyártott sörök összehasonlító bírálatát is elvégzik a szakemberek. — DIÁK MATEMATIKUSOK. Hét végén hirdettek •eredményt a Bolyai János Matematikai Társaság hagyományos „Arany Dániel” országos versenyén. Ez alkalommal két Heves megyei diák jeleskedett: az egri Gép- és Műszeripari Szakközépiskola tanulója. Gyurkó Tamás az első helyen végzett, míg a hatvani gimnáziumot képviselő Kovács Péter a harmadik lett. — ÚTLEZÁRÁS. Mint korábban hírül adtuk, az Eger—Bogács közötti út két szakaszán útépítés miatt hétfőtől június 20-ig, majd 21-től 26-ig teljes lezárásra kerül sor. Ez alatt az idő alatt — reggel 7 és este 6 óra között — terelőutakon cajlik majd a forgalom. A Miskolci Közúti Igazgatóság egri üzemmérnöksége kéri az arra közlekedők fokozott figyelmét és megértését. — FINNEK GYÖNGYÖSÖN. Hét végén finn szakemberek, tanárok, mérnökök egy csoportja tapasztalatcserére érkezett a GATE gyöngyösi főiskolai karára. A vendégeket dr. Drá- viczki Imre főiskolai tanár, tudományos igazgató-helyettes tájékoztatta a főiskola oktató- és kutatómunkájáról. A látogatókat elsősorban a számítás- és oktatás- technikai eszközök alkalmazása érdekelte. — NÉPZENE PÉTERVÁSÁRÁN. Ma este 20 órától a p étervásári Keglevich-kastélyban Vétessék ki szóló szívem címmel Szvorák KaEgerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. talin ad műsort. aki az 1982-es év Röpülj páva vetélkedő győztese volt. Vele együtt szerepel Kozák József, a 'népi hangszerek mestere. — A SZABÁLYOZÓKRÓL. Hétfőn Mátrafüreden rendeztek továbbképzést a megye áfész-elnökei, főkönyvelői, jogtanácsosai számára. Dr. Sárközi Tamás tanszékvezető egyetemi tanár előadása nyomán megvitatták az 1985 és 88 között bevezetésre kerülő közgazdasági szabályzókat és az új irányítási rendszer továbbfejlesztésére hozott MSZMP KB határozat végrehajtását. — BÁSTYASÉTÁNY 77. Szerdán és pénteken a Gyöngyösi Játékszín műkedvelő társulata az Egri Szimfonikus Zenekar közreműködésével bemutatja a Bástyasétány 77 Eisemann-operettet. — INDIAI TEÁZÓ. Csütörtök este az egri Ifjúsági Házban alkalmi indiai teázó nyílik, ahol a vendégek a titokzatos ország művészetével ismerkedhetnek meg. Fellép Joshi Bharat bábművész és a Calcutta trió. A Népújság ol vasószolg ál ata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan. Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. KÖJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. VASÁRNAP BUJÁKON. Első alkalomal került megrendezésre a Nógrád megyei Buják községben a helyi tanács és a pásztói Művelődési Ház közös szervezésében a „bujáki vasárnap” című népművészeti kavalkád. A reggeltől késő estig tartó kulturális program bővelkedett látnivalókban. Népmű vészeti kirakodóvásár, képzőművészeti kiállítások, népi együttesek találkozója, s az egész napot záró utcabál tette színessé e nap eseményeit az ide látogató vendégeknek. A televízió jóvoltából közismertté vált tubunak nagy sikere v olt (bal oldali kép). A több mint egy tucat palóc népi együttes mellett a gyöngyösi Vidróczkiék is felléptek a színpadon (jobb oldali képek) (Szabó Sándor felvételei) Hazaérkezett Targovistébil a kulturális delegáció Hazaérkezett Egerbe az a kulturális delegáció, amely Farkas Piroskának, a Heves megyei tanács főelőadójának a vezetésével egy hétig tartózkodott a bulgáriai Targoviste megyében. A Megyei Művelődési Központ kamarakórusa, Tar Lőrinc karnagy irányításával Heves testvérmegyéjének településein, Antonovóban, Omurtagban, Opakában, Popo- vóban és Targoviste városban lépett közönség elé. Ugyancsak Targovistében kiállítás nyílott Pusztai Ágoston szobrászművész és Erdős Júlia iparművész munkáiból. Mától Nyári műsorrend- változások a képernyőn A televízió műsorszerkesztőinek több éves tapasztalata, hogy a nyári vakáció időszakában megváltozik a családok megszokott életmódja, napi időbeosztása. Ehhez alkalmazkodva, a sok- felől érkezett észrevételek és javaslatok figyelembevételével június 12-től augusztus 26-ig a műsorrend a következőképpen változik: A Tv-híradó 20.00 órakor jelentkezik, vasárnap a Hét adása 20.00 órakor kezdődik. Hétköznapokon az 1. programot 16.45-kor, a 2. műsort 19.00-kor kezdik sugározni. Vasárnap a 2. műsor 20.00-kor nyitja adását. Keddtől péntekig délelőttönként általában 120 percnyi műsort sugároznak, részben a gyerekeknek, részben a felnőtteknek — korhatár nélkül. Szombaton és vasárnap délelőtt 8.00—11.30-ig tart a műsor, körülbelül 9.00—10.00 óráig a gyerekeknek, majd a felnőtteknek. Hétköznapokon az 1. műsorban a kezdő hírek után gyermekműsorok láthatók, majd az adás filmekkel folytatódik. Még egy fontos változás: a játékfilm-sorozatok vasárnap este, A Hét műsorát követően jelentkeznek; a megszokott kedd esti időpontokban egyedi filmeket sugároznak. Valutaárfolyamok Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1984. február 7-1 közlésnek megfelelően vannak érvényben. Pénznem Vételi Eladási ár f. 100 egys. Ft-ban Angol font 8 248,08 8 *34,54 Ausztrál dollár 4 011,82 4 259,98 Belga frank 81,7* 86,81 Dán korona 454,51 482,63 Finn márka 7*MS 829,16 Francia frank 540,*3 574,07 Görög drachma a) 40,92 43,44 Hollandi forint 147342 1 564,24 Japán yen (1000) 194,15 206,15 Jugoszláv dinár b) 31,(7 33,(3 Kanadai dollár 3 451,17 3 ((4,(5 Kuvaiti dinár 15 109,39 1( 043,99 Norvég korona 581,8* 617,88 NSZK márka 1861,(7 17(4,45 Olasz Ura (1000) 26,81 28,54 Osztrák schilling 234,44 251.08 Portugál escudo 32,17 34,17 Spanyol peseta 25,36 31,18 Svájci frank 1998,14 2 121,71 Svéd korona 559.75 554,37 USA dollár 4 472,3* 4 749,03 a) Vásárolható legmagasabb bankjegy címlet: 500-as b) Vásárolható legmagasabb bank jegy címlet: 100-as. (MTI) Félidejéhez érkezett megyénkben az SZVT megyei Szervezete által rendezett szakmai tanfolyam a vállalati üzemek, szövetkezetek belső ellenőrei részére. Június 27-én, délelőtt 10 óraAz egri körcsarnokban pénteken este 7 órakor lép a közönség elé a Nashville Teens együttes. 1962-ben, az akkor még beatmuzsikának nevezett legfényesebb korszakban alapította zenekarát Ray Philips énekes, Nashville Teens néven. Nem sokkal megalakulásuk után a hamburgi Star Clubba szerződtek, együtt egy másik kezdő angol zenekarral, a Beatlessel... És, ahogyan a Beatles, ugyancsak Hamburgban készült el a Nashville Teens első lemez- felvétele is. Ugyancsak ők kísérték a legendás hírű másik amerikai rock and roll előadó, Carl Perkins Big Blad Blues című felvételét is. Visszatérve Londonba, 1964- ben slágerlista-vezető kislemezük lett a mindmáig is legnagyobb sikerük, a Tobacco Road. 1965-ben a Find A 07 jelenti: .. .közlekedett az elmúlt hét végén az a két vezető, akiket súlyosabb-könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők. Mint a közlekedési rendőrök informáltak bennünket, szombaton délután "Visznek és Torna- őrs között nem az útviszonyoknak megfelelő sebeséggel vezette motorkerékpárkor az egri Technika Házában kerül sor arra az an- kétra, amelyen az áralkalmazásról és az utókalkulációról cserélnek véleményt a Pénzügyi és Számviteli Főiskola tanáraival. My Way Back Home című kislemezük is a slágerlisták élvonalába került. Ugyanezen évben az USA-ban turnéztak az Animals-szal, és elő- zenekarként léptek fel Chuck Berry, Bo Diddley és Ben. E. King műsora előtt. A Nashville Teens volt az első angol beatzenekar, amely Magyarországon koncertezett 1967-ben. Olyan átütő sikere volt, hogy újabb turnéra hívták vissza, majd Ray Philips még magyar szerzeményt is énekelt magyarul a táncdalfesztivál gálaestjén. Akkor kapta rajongóitól a „Rév Fülöp” tiszteletbeli magyar nevét. A 60-as és a 80-as évek kedvelt angol zenekara mellett fellép a műsorban ugyancsak ezen évek népszerű énekese Tlalatnay Sarolta, és a régi Scampolo>. A műsort ugyanúgy, mint 17 évvel ezelőtt a Kisstadionban is, Dévényi Tibor vezeti. ját Tóth István viszneki lakos, aki emiatt felborult. A baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. Másnap Recsken történt hasonló baleset: Kovács István ózdi lakos szintén a megengedettnél gyorsabban vezetett, s autójával kisodródott az egyik útkanyarban, Már az új iskolából Ballagtak a szakmunkástanulók Vasárnap délelőtt rendezték meg Gyöngyösön, a Kálvária-dombon épült új oktatási központ, a József Attila Szakmunkásképző Iskola végzős tanulóinak ballagását. Először csendültek fel az új iskolaépület falai között az ismerős ballagási dallamok. A látványos ünnepségen 276 leendő szakmunkás búcsúzott el tanáraitól, szakoktatóitól és diáktársaitól. A tantestület nevében Sántha Imre, igazgató látta el őket hasznosítható tanácsokkal. Örömmel, jelentette be, hogy a Gyöngyös várossá nyilvánítása 650. évfordulója tiszteletére- rendezett díszünnepségen a* iskola kimagasló társadalmi munkájáért megkapta a városi tanács által adományozott Kitüntető Oklevelet. Az országos szakmai éa tanulmányi versenyeken jó helyezéseket elért és a társadalmi munkában kiemelkedő tanulók kitüntetéseket és jutalmakat vettek át. Ezután végigjárták az ünnepi köntösbe öltözött tantermeket, az alma materré válóúj iskolát, amelynek az építésében, berendezésében és szépítésében annak idején maguk is részt vettek. Horváth Mihály — TÜZOLTÖVERSENY. Harmincnégy csapat versengése — két helyszínen. A tűzvédelmi megelőző munka fontos része, az önkéntes és a vállalati tűzoltók felkészültsége került mérlegre a hét végén Makiáron és Selypen. Az előbbi helyszínen tiz dohányipari csapat vetélkedett szerelésben és stafétában. A női csapatok közül az első helyet a sátoraljaújhelyiek, a férfiaknál a nyíregyháziak szerezték meg. Az Egri Dohánygyár férfi csapata a harmadik helyen végzett. Selypen 24 csapat állt rajthoz: a községi kategória (800-as kismotorfecsken- dő-szerelés) első helyezettje Boldog csapata lett. A vállalatiak közül a selypi cukorgyár gárdája bizonyult a legjobbnak. majd az árokba borult. Szerencsére, könnyebb sérülésekkel úszta meg a száguldás miatti balesetet. És egy kerékpáros esete: Boconádon ittasan karikázott Nagy József helyi lakos> aki az árokba borult, s súlyosan megsérült. A balesetek ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. A Nashville Teens és Ray Philips Egerben Nem a megfelelő sebességgel... NÉPÚJSÁG - o Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiegysége, Éger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. - HU ISSN 0133-0705 Árképzés és-alkalmazás