Népújság, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-23 / 146. szám
JHért egjjízer hé ke Olvasom a hírt: a világ hadikiadásai jövőre várhatóan meghaladják az ezer- milliárd dollárt. Olvasom a hírt, s megpróbálom elképzelni, hogy vajon mennyi is lehet ez a pénz. A bankszakemberek számára ez bizonyára nem okoz nagy gondot, nekem, a száz, vagy netán ezer forintokhoz szokott átlagember számára viszont felbecsülhetetlenül óriási összeg. Próbálgatom a 'cTöllárt forintra átszámolni, nagyjából 40 ezer milliárd forint lehet. És ez sem mond túl sokat nekem. Valahogy úgy vagyok vele, mint Rejtő Jenő egyik regényhőse, aki egy bizonyos címlet kapcsán kijelenti, hogy annyi pénz nincs is. Egyszóval óriási összeg. Bombákra, repülőgépekre, rakétákra, különböző gyilkoló szerszámokra. És valahogy nem értem az egészet. Minek? Hiszen ma a politikában kevéssé jártas ember is tudja, hogy a különböző felhalmozott robbanóanyagok mennyisége máris többször elegendő lakóhelyünk, az általunk amúgy is károsított bolygó, a Föld megsemmisítéséhez. És tudom, hogy nem vagyok egyedül, a világon százmilliók teszik fel a kérdést: miért, minek? S ha hozzátesszük, hogy ez az ezermilliárd dollár „csupán” egy év kiadási ösz- szege és továbbgondolva feltérképezzük, hogy mondjuk csak a második világháború befejezése óta mi ment a fegyverekre, akkor még inkább felerősödik a kérdés. És milyen pazarlás történik az emberek által óriási hozzáértéssel, szakmai műgonddal előállított fegyverek arzenáljával. Hiszen Zömük — szerencsére — nem is kerül felhasználásra, elavulnak, újabbakat állítanak elő helyettük, a régiek pedig az idő képzeletbeli szemétdombjára kerülnek. És ez a kérdés egyik oldala csupán. A másik pedig az: ebből a hatalmas összegéből mit lehetett volna csinálni vajon? Hiszen egy repülőgép-anyahajó árából talán egy kisebb városkát is lehetne építeni. Nem vagyok sem a világpolitika avatott szakértője, sem közgazdász, azt azért mégis kijelenthetem, hogy az óriási összegekből a világ jó néhány gondját meg lehetett- volna oldani. Mondjuk az éhezését. Hiszen, amíg a szuperrakéták és más fegyverek készítésére folynak a dollármilliárdok, addig a világ különböző részein naponta tízezrek pusztulnak el emberhez nem méltó módon, azért, mert nem jutnak hozzá a létmini-’ mumhoz szükséges ennivalóhoz. Közülük a legtöbben gyerekek; akiknek szervezete még kevésbé bírja az éhezést, mint a felnőtteké. Megdöbbentő és szívszorító érzés a csonttá soványodott gyermekeket látni a TV-hír- adóban, vagy az újságokban és azt tudni, hogy a gyerekek jelentős része szintén a fegyverkezés áldozata. Áttételesen és közvetlenül is. Áttételesen azért, mert általában a világ is többet tehetne értük, közvetlenül pedig azért, mert a legelmaradottabb fejlődő országokban költik százalékos arányban a legtöbb pénzt a fegyverekre. Korszerűen felszerelt hadsereg, éhező lakosság. ^ Vagy másik témát említve: a hadikiadásokra fordított összegek egy részéből jó néhány, az emberiséget globálisan sújtó betegséget meg lehetett volna szüntetni. Világhírű hazánkfia, Szent-Györgyi Albert nyilatkozta egyszer, hogy a fegyverkezésre fordított pénzösszeg töredékéből, illetve annak révén, fel lehetett volna fedezni a rák kórokozóját. De említhetnénk mást is. Vagy azt, hogy a világ minden országában e pénzek révén ki lehetett volna építeni az egészség- ügyi hálózatot, mindennel jól felszerelt kórházakat, rendelőket létesíteni. Ehelyett Vietnamban barbár módon erdők ezer hektárjai pusztultak el az amerikai vegyi bombák következtében, emberek százezrei haltak meg, és települések semmisültek meg végérvényesen. Libanonban évek óta tart a polgárháború, Irak és Irán több éve áll hadban egymással, és sorolhatnánk tovább. Hiszen csupán a második világháború befejezése óta is jóval több száznál a lokális háborúk száma. Szinte már meg sem lepődünk, amikor á televízióban egymással szembe rohanó harcosokat látunk, kereplő gépfegyverrel a kezükben. Az emberiség története a háborúk története — vallotta jó néhány Filozófus a marxizmus megszületése előtt. Ezzel azt is jelezve, hogy az emberek nem tehetnek semmit a háború ellen, mert az úgyis bekövetkezik. A háború nem csupán elkerülhető — valljuk mi a szocialista országban, a marxizmus alapján —, hanem kötelességünk is mindent megtenni azért, hogy az emberiség végérvényesen megszabaduljon eme értelmetlen csapástól. S a hadikiadásokra fordított összegek ne az ember ellen, hanem érette szolgáljanak. Szép, szép... hallom szinte a véleményeket, de hát az átlagember mit tehet, mit tegyen a békéért. Egy ember valójában nem sokat, csakhogy itt nem egy emberről van szó. Mert a baráti országokban és a világ más országaiban az átlag- emberek százmilliókat tesznek ki, s százmilliók békevágya, annak kinyilvánítása már nagy horderejű politikai tényező. Másrészt aktívan támogatva hazánk és a többi szocialista ország következetes békepolitikáját, igenis sokat lehet tenni. Érdemes arra gondolni, hogy Hollandiában a kormány éppen a tömegek tiltakozása miatt volt kénytelen elhalasztani a rakétatelepítések időpontját. Persze illúzió lenne abban reménykedni, hogy néhány éven belül abszolút béke lesz a földön. Lokális konfliktusokra, az érdekellentétek fegyveres úton való „rendezésére” sajnos még bizonyára sokáig lehet számítani. A világégés azonban elkerülhető és éppen ezért kell küzdenie mindenkinek a maga módján, a maga eszközeivel. Érdekes fogalompárosítás a békeharc. Hiszen a béke és a harc, mint fogalmak, alapvetően eltérnek egymástól és ellentétesek. Mégis nagyon kifejező. Mert a béke nem magától születik, nem magától lesz, hanem harcolni, küzdeni szükséges érte. Nem fegyverekkel persze, hanem például a tárgyalóasztalnál. Mint valljuk mi is, és barátaink is: minden vitás kérdés rendezésének alapvető eszköze a tárgyalás. És egyetlen célravezető útja is. De elég erősek vagyunk-e a béke megőrzésére? — merül fel sokszor a kérdés, nem csupán magunk jelenéért, hanem gyermekeink jövőjéért is aggódva. Az elmúlt négy évtized tapasztalatai azt mutatják, hogy igen. Hiszen nem fogy, hanem egyre növekszik a világban a békéért aggódók tábora, a békéért tenni is akarók tábora. Tennünk, bíznunk és hinnünk kell. Mint ahogy a legsötétebb napokban is hitt a mártírhalált halt költő. Radnóti Miklós: ... s arany napoknak alján pattanó. labdák körül gomolygó gombolyag, gyereksereg visong; a réteken zászlós sörényű, csillogó lovak... ... Így lesz-e? Így! Mert egyszer béke lesz. S reméljük, gyermekeink és unokáink örökre meg fogják őrizni az emberiség legbecsesebb kincsét. JCapmi Jlemnh • • Szénégetők *» 1^ Perl Márton képriportja e
