Népújság, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-22 / 145. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. június 22., péntek 5. WALT DISNEY aSG&fli Százcgy kiskutya Magyarul beszélő, színes, amerikai rajzfilm A Százegy kiskutya tulajdonképpen kilencvenkilenc. Ennyi piciny dalműt ebet rabolt el ugyanis Szörnyei La de Frász, hogy bundáit készíttessen belőlük. A maradék két csaholó — Pongó ési Perdita — annak a több mint egy tucatnyi kölyöknek aggódó sziülőjé, akiket legutoljára hurcolt váróba a lelketlen kerítőnő. Mi lesz a pajkos kutya- kolykök sorsa, hogyan menekülnek? — megtudhatják az egri Vörös Csillag moziban. ★ Egy benszülött asszony és egy fehér kislány kapcsolatáról szól A tűz gyermekei című színes, szinkronizált ausztrál film. Együtt vándorolnak, keresik a színes bőrű törzs életben maradt tagjait. Ütjük közben gyanús fóka vadászokkal találkoznak, akik megsebesítik és foglyul ejtik az asszonyt... A filmet június 25-én, hétfőn, negyed 6 és háromnegyed 8-kor játssza az egri Ifjúsági Ház Prizma mozija. Ugyanitt a matinéban szombat délelőtt fél 11-kor Csizmás kandúrral, barátjával, Pierre-rel és más társukkal találkozhatnak a gyerekek. Vasárnap negyed 6 és háromnegyed 8-tól pedig az Akiket a forró szenvedély hevít című fergeteges humorú olasz vígjátékot láthatják. Zsámbéki szombatok Az idén másodszor rendezik meg a zsámbéki szombatok eseményeit. A pénteken kezdődő és egy hónapig tartó műsorokban Szabolcs- Szatmár, Zala, Hajdú-Bihar megyék népművészei, színházi együttesei, ének- és tánckarai, szakácsai és sportolói mutatkoznak be. Az első előadás ma este 9 órakor kezdődik, ahol Balázs István Bátori ádvent c. darabját a nyíregyházi színház társulata adja elő. Visegrádi nyár Már május óta tart a visegrádi nyár rendezvénysorozata. Most vasárnap 10 órakor kezdődik a királyi palotában az egész napos, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánlott program, amelyben lesz kirakodóvásár, japán harci játékbemutató, reneszánsz és barokk zenei koncert, lovagi torna és pantomim előadás. Programbörze Háromszáz éves platán A Népkert virágai Sokak kedvenc pihenőhelye az egri Népkert, az egykori Érsek- kert. Tavasztól őszig naponta több százan keresik fel sétányait, árnyékot adó fáit. A park főbejáratánál található díszkaput Franc József tervei alapján, 1768-ban Miller János készítette. A 14 hektár kiterjedésű park központi, kör alakú, virágokkal 'beültetett tere a francia kertépítő művészet hagyományait őrzi. Rosariumában májustól az őszi fagyok beköszöntőig. több száz színpom- pás rózsa bontja szirmait. A rosarium melletti kőkaput a Hajdú-hegyről, a jezsuiták szőlőjéből szállították ide. Környékén találjuk a csillagvirágú liliomfa és a törzsön virágzó lilás szirmú cserje, a júdásfa példányát. A park egyik látványossága a mesterséges tó és a felette átívelő kőhíd, amelyet a század elején építettek a mai strand területén. A tópart szegélyén pór évvel ezelőtt síziklakerti növények sokasága díszlett. A valamikori gazdag növényanyagiból már csak a cserjés pim- ipó, a császárkorona és a bőrlevél látható. A tó környékén több kontinens fái adnak egymásnak találkozót. Észak-Amerikát az oregoni álciprus és a lombhullató mocsáréi prus, Afrikát az Algírban honos atlasz- cédrus, Ázsiát az aranysárga őszi loxnbú páirányienyő képviseli. A park Eger-pa- takkal határos oldalán több évtizedes japánakác árnyékában helyezték el Kenényi Jenő szobrászművész alkotását, a Fekvő női szobrot. Itt látjuk a szerb lucfenyő, a szitkafenyő és az amerikai ecetfa egyedeit. A park rangos fáinak sorát a csaknem háromszáz éves juharlevelű platán vezeti, amelyet még Esterházy Károly püspök telepített a XVIII. század első felében. A famatuzsálem rokon példányát a strandon láthatjuk. Végezetül a teljesség igénye nélkül említést érdemelnek még a selyemfenyők, az életfák, a virginiai borókák. Az év legszebb bélyege Kajakokkal, csónakokkal Lassan a befejezéséhez közeledik az olimpiai ötpróba sportakció. A hét végén, pontosabban 23-án, szombaton 8 órától a vízi túrát rendezik Szolnokon, a Tiszán. Az utolsó előtti megmozdulásra már fél héttől várják a hullámok lovasait a rajtnál, a folyó bal partján lehorgonyzott stégnél. Remélhetőleg az időjárás kegyeibe fogadja a résztvevőket, s csak a távolsággal, no és persze a víz ellenállásával kell majd megküzdeniük. Az Alföld A Magyar Posta Kisfalu- di Stróbl Zsigmond (1884— 1975) Kossuth-díjas szobrászművész születésének centenáriumára június 29-én az Évfordulók—események sorozatban 1 837 00 fogazott és 5800 vágott példányban, egyik művét ábrázoló, kétforintos bélyeget ad ki, amely Lengyel György grafikusművész terve alapján az Állami Nyomdában készült. A megjelenéskor első napi bélyegzés is lesz. A Magyar Posta már több éven keresztül kiadja színes plakátját, amelyen előző évben megjelent bélyegeket mutatja be azzal a céllal, hogy a sorszámmal megjelöltek közül kell kiválasztani az 1983. év legszebb bélyegét. A_ pályázat beküldésének határideje július 15. A győztes bélyeg tervezője elnyeri a Magyar Posta vándordíját, míg a bélyeget előállító nyomda a MABÉOSZ vándordíját. A pályázat a Filateliai Szemle júniusi számában jelent meg: melléklete a színes bélyegplakát. A díjak átadása az ez évi bélyegnapon lesz, ahol bélyegajándékot sorsolnak ki. összeállította: Szüle Rita Jóslat— Cselt Tamástól Cseh Tamás legújabb műsora nemcsak Egerben, majdnem az egész országban ismeretlen még. Címe: Jóslat. Egy énekes-gitáros áll ma este 7-től az egri Ifjúsági Ház színpadára, aki nem koncertet ad, nem pol- beatot énekel, még csak „legendáriumról” sem regél, hanem egy olyan műfajt képvisel, amelynek neve: Cseh Tamás. A harmincból negyvenbe lépő korosztály érzéseit pengeti, régi történeteket énekel mai szemmel. E műfaj elképzelhetetlen az elmaradhatatlan szerzőtárs, Bereményi Géza írásbeli közreműködése nélkül. Eddigi műsoraiknak bármelyikét hallgatva azt mondtuk: ennél jobb már nem lehet. S a következővel mindig rácáfoltak. Reméljük, most __ is így lesz. Cl Az első alkalommal. Gyöngyösön Pedagóguskórusok találkoznak Balatonja Tiszafüred nyaraló jellegű község, az Alföld Balatonja. Fürdőjét, amely 46 fokos, az itt feltörő termálvíz táplálja. A kiskörei víztároló mentén található a Tiszatour kempingje, ahol vízi síelésre, szélvitorlázásra van lehetőség. A Nógrád Tourist diósje- női kempingje rendkívül szép környezetben, a Börzsöny lábánál fekszik. Az itt levő tó halban gazdag, horgászatra alkalmas, fürödni a diósi strandon lehet. A várossá nyilvánításának jubileumát ünneplő mátraalji település ebben az évben szinte valamennyi rendezvényét a jelentős esemény jegyében szervezi. Ahogy hagyományt teremtett az elmúlt évek során, az idén most hagyományt indít útjára többek között azzal, hogy meghívta az észek-magyarországi pedagóguskórusokat egy közös koncertre. A rendezvény színhelye a Mátra Művelődési Központ. Két napon keresztül, Június 23-án és' 24-én lépnek közönség elé az énekkarok. Az első napon, szombaton délután 5 és este 7 órakor kezdődnek a bemutatóhangversenyek. A műsorban az Encsről érkezett Aba- úji Pedagógus Vegyeskar, a Debreceni Pedagógus Vegyeskar, az Edelényi Járási Pedagógus Vegyeskórus, az Egri Pedagóguskórus, a Füzesabonyi ÁFÉSZ Tinódi Férfi Kamarakórus, a Gödöllői Pedagóguskórus, a Gyöngyös Városi és Pedagóguskórus, a Salgótarjáni Pedagóguskórus és a Szerencsi Városi Pedagógus Vegyeskar szerepel. Vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik a szakmai értékelés, és ugyancsak vasárnap délelőtt a Mátra Múzeumban vesznek részt az énekkarok azon a rendezvénysorozaton, amelyet Zenés vasárnap délelőtt címmel szerveztek meg. A pedagóguskórusok első észak-magyarországi találkozóját a jövőben a további találkozók követik, a rendező szervek elhatározása szerint. Kő Pál szobrász- művész munkáit a gyöngyösi galériában láthatják. • A város zeneiskolájában Kőfhi- di Imre és Szántó György fotóiból mutatnak be néhányat. • Lacza Mária grafikusművész tárlatát a miskolci József Attila könyvtárban tekinthetik meg. • A borsodi város, fotógalériáján dr. Sidló Gábor gyűjteményéből láthatnak néhányat az érdeklő-' dók. • Ä felszabadulás gondolatát, az elmúlt négy évtized eredményeit, küzdelmeit, városaink, falvaink, környezetünk változó arculatát tükrözi az a kiállítás, amely a Miskolci - Galériában tekinthető meg. • Menyasszony-vőlegény, de szép mind a kettő címmel népi menyégzői ruhákat vonultat fel a Néprajzi Múzeum. • Ugyanitt Körösi Csorna Sándorral, valamint az északamerikai indiánok életével kapcsolatosan történelmi emlékekkel ismerkedhetnék meg. • Még e hét végién láthatják a fővárosi Emst Múzeumban azt a tárlatot, amelyen az amerikai filmgyártás történetét, Hollywoodot és a stúdiók aranykorát elevenítik fel a rendezők. • Az 1985. évi Bakony asztali naptár színes képanyagát nézhetik meg az ajkai Nagy László Művelődési Központban. • Reich Károly grafikusművész alkotásai a Hatvani Galériában láthatók. • A város autójavító vállalatának pihenőparkjában Máthé István. Lantos Györgyi és Tuza László szobrait, térplasztikáit tárják a látogatók elé. • Diszkóra várják ma este 7 órától a fiatalokat a hatvani vasutasok szak- szervezetének Liszt Ferenc Művelődési Házába. • Más stílusú zenére táncolnak az Egri Néptáncegyüttes tagjai, ma este fél 9-től a Park Szálló teraszán. • Az NDK fővárosába, Berlinbe invitálja ezúttal — ma fél 6-tól a gyöngyösi ország-világjáró klub tagjait Hatala Zoltán geológus. • Kicsinyeknek ígér szórakoztató s egyben hasznos programot, batikolást az Ifjúsági Ház szösz- möte klubja holnap délelőtt fél 11-től. • Rudnay Gyula Rejtvényünk Rudnay Gyula, Kossuth-díjas kiváló művész hat íestményének elmét rejti magában. VÍZSZINTES: 1. Rudnay isiiben készült festménye. 9. Az 1911-ben festett mű, a Magyar Nemzeti Galériában látható. 14. Mohamedán vallástudós. 15. Körbe-körbe jár. 16. Érett gyümölcsből csurog. 17, Apró vasáru. 19. Természetes gyógyvíz. 20. Hírszolgálati iroda. 21. Régi török tiszti rang. 23. Vércsoport. 24. Súlyarány röviden. 25. Tromf. 26. Házhely. 28. A Dráva mellékvize. 30. Kőből, vagy fából faragott idomtalan alak, bálvány. 31. A „Bánk bán” egyik alakja. 32. Játékfigura öltözék. 34 Női becenév. 35. Tetőfedő anyag. 36. Francia fizikus, csillagász (D. F. 1786—1853). 38. Hármas korona. 40. Pihentetett föld 41. Egyforma betűk. 43. Sportláp névjele. 45. Rába . .. ; győri sportegyesület. 46. Vörösmarty- nak a szabadságharc után Irt Görgey-ellenes verse. 47. Zümmögés. 48. Mozdony része! 50. Kozákok választott kapitánya- 52. Rovartojás. 53. Mivel. 55. Mint a 30. számú sor. 56. Kossuth Lajos szülőhelye. 57. Homo sapiens. 59. Kiejtett betű. 60. Fényit. 61. Mennyboltja. 62. Zenekezdet. 63. Megelégeli. 65. Pin- gál. 67. Argon. 68. Örömet keltő. 70. Somlyó Zoltán verse. 72. A legidősebb tag. 73. Rudnay ezt a képet 1925-ben festette. FÜGGŐLEGES: 1. 1918-ból keltezett festmény. 2. Tűzbe dobja. 3. TUtás. 4. Folyó az NSZK-ban. 5. Blúzfajta. 6. Csüng. 7. Silbak. 8. Érdekvédelmi szervezet. 9. Előírt gyógyrend. 10. A jelzett időtől kezdve. 11. Fordított névelő. 12. Továbbító. 13. Az orgona játszóeszköze. 15/a. Te meg én. 18. Kaliber. 22. Alomba ringat. 24. Pásztorok viselete. 25. Porció. 27. ... ipso. 28. Via . . ., John Knittel regénye. 29. Francia kommunista költő és író volt. 30. Fafajta. 32. . . .Szabó Dávid. költő, fordító (1739—1819). 33. Férfiak. 35. Egyes állatok lábán lévő szaruképződmény. 37. Egymás után adó. 39. Rövidítés évszámok előtt. 40. Ki nem állhat. 42. 1930-ban festett mű. 44. A Honvédelmi Bizottmány tagja 1948-ban. 46. A szerelem istene a római mitológiában (—’). 47. A hangok művészete. 49. Meny- nyiség rövidített jele. 51. Az NSZK kancellárja volt. 52. Olasz folyó. 53. 1930-ban készült festmény. 54. Teréz idegen változata. 56. Vízzel tisztít. 58. Hirtelen meghúz. 60. Gázfőző. 64. Német férfinév. 65. A magasba. 66. Üdítő ital. 69. Véső egynemű betűi. 71. Egyforma betűk. Beküldendő: a hat festmény elme. A megfejtéseket június 28-ig adják postára. * Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Hódolat Bacchusnak, Rohanás, Vasalónő, Harmonikás, Fésülködő nő. A helyes megfejtők közül a következők nyertek könyvjutalmat, melyet postán küldünk el: Mácsay László (Eger), Ffllöp Edit (Eger), Deá- ki Attila (Hatvan), Tatai István (Heréd) és Urbán Dezsődé (Selyp). Gratulálunk!