Népújság, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-14 / 138. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. június 14., csütörtök 3. Fóliások A vándorló vasúti megálló Külföldről hazatérő honfitársaink nagy élménye, amit közülük valaki így fogalmazott meg találóan: — Ott- vagyunk fóliaországban! — De nem kell ezért olyan nagy utat megtenni, hogy már kora tavasztól szemünkbe tűnjön az utakhoz közeli kertekben, parcellákon púposodó sok fóliasátor. A városi ember pedig leginkább úgy érzékeli a hatásukat. hogy a boltokban, piacon — nem olcsón, de mégis elérhető áron — szinte egész télen át kapható a zöldpaprika, paradicsom, nem ritkán a friss karalábé, hagyma, retek. A hajdan csak üvegházakban nevelt méregdrága primőrfélék csaknem megszokottá váltak azáltal, hogy viszonylag olcsóbb, házilag is könnyebben előállítható eszközökkel a háztájiban is sikerült megvalósítani a szezonon túli termelést. Azt hiszem, hogy a fóliás kertészetnek az ellátásra, felvásárlásra, netán az exportra gyakorolt hatásáról még nem készült — nem is készülhetett — megbízható felmérés az országban. A fóliás ember típusát nemrégiben az irodalmi hetilapunkban Lázár István mutatta be. Igaz, az általa említett fóliasátrat' légbe- fúvásos olajkazán fűti. „Éjszaka öt foknál kapcsol be a hőérzékelő, nappal tizenötnél. Fogyasztásban óriási a különbség, ha süt a nap és szélcsendes az idő, vagy ha borús ég alatt süvölt a szél. ..” Leírja azt is, hogyan váltja egymást a hasznot hozó tulipán és a paradicsom, majd a saláta — egészen tavasztól őszig — aztán jön két hónap pihenőidő, ami kell a földnek és az embernek is. Messzire jut az ismert író-publicista a fóliától a más-más úton elérhető jövedelemekig. a vagyonasodásig, amely nem mindig a munkából származó jövedelemből származik. Nekem nincs szándékom ilyen messzire kanyarodni, szeretnék maradni a fóliánál, mert meggyőződésem, hogy ez is eléggé bonyodalmas dolog. Látom ezt barátaim. ismerőseim házatáján, akik nehezen boldogulnak ezzel a lehetőséggel. Nem elég ugyanis az ügyesen felállított fóliasátor — ez is egyre drágább —, de kell hozzá a termelési szakértelem, piaci tájékozottság, sokféle kapcsolat és más egyéb. A kertészeti ismereteket még csak el lehet sajátítani könyvekből, szomszédoktól, a — divatos kifejezéssel élve — kertbarátoktól, hanem az értékesítés már nehezebb dió. A piac szeszélyes és változó. így fuccsoltak be tavaly a termelőik a retekkel, miután a termesztését eltanulták eddigi legmegbízhatóbb átvevőink az NDK-ban és másutt. Azóta a mi termelőink részben átálltak, külkereskedőink pedig új piac után néztek. Sokan megtanulták más példákon is — például az idén a virágféléken —, hogy a piac hamar telítődik, s ha rosszul választották meg az időpontot és sok az áru, az bizony könnyen a nyakukon marad. Panaszolják azt is a fóliások, hogy nincs olyan nem túl drága és praktikus fűtő- berendezés, mint az említett automatikus hőszabályozó, így aztán az elmúlt télen, tavasszal drága volt a sátrak fűtése. Jobb híján marad a fóliának az az előnye, hogy pár héttel korábban mehet piacra a termés, mint a szabadon vetett és ültetett növényeknél, ami ugyan nem kis dolog, de nem is olyan jó üzlet, mint sokan gondolják. Vagyis a fóliásoknak ez a típusa ritkán gazdagszik meg, csak éppen némi kiegészítő jövedelemhez jut kenyérkereső hivatása mellett. Végső soron találkozik ez a népgazdaság érdekeivel. S azzal a helyzettel is, hogy némely területen csökken a kertészeti ágazatok területe, mivel nagyon munkaigényes ez a termék. Akad termelőszövetkezet is, amely igyekszik kellő segítségadással a háztájira terelni eddigi közös művelésű kertészetét éppen a fenti okok miatt. Kérdés, hogy megéri-e majd hosz- szabb távon is az egyéni, sok tekintetben ma még alkalmi termelőknek. Nemcsak mi, a termelők is remélik, hogy igaz. Ehhez várnak a népgazdaság irányítóitól, a felvásárlóktól, a kereskedőktől. a termelést szabályozó szakemberektől szervezett és célirányos segítséget. F. Tóth Pál Megsárgult papírok őrzik a vasúti megállóhely történetét. A hevesvezekényiekét, amely ma már magára ha- gyatottan, félig romosán árválkodik a Kál—Kápolna— Kisújszállás közötti vonal mentén, úgy féltávon. Talán szóra sem lenne érdemes, az öreg 30-as számú őrház, ha nem lett volna hosszú éveken át szócsatákban, levelekben, és még lapunkban is vita tárgya. Most, úgy tűnik, végleg eldőlt: az ódon épület vándorútra kel — pontosabban egy kilométerrel odébb új testvére születik — a községben lakók túlnyomó többségének kívánságára, remélhetően örömére. A falu hatvanas években volt párttitkára, Kriston Lukács — aki maga is vasutas — napjainkban ugyan már Kompolton él, de most is szívén viseli a vezeké- nyiek évtizedes gondját, óhaját. — A megállóhelyet még az évszázad elején Szinay Béla csendőr altábornagy és Gáspárdy Elemér vasúti államtitkár építtették — emlékeztet a múltra. — Itt húzódott ugyanis mindkettőjüknek a birtoka. Ezt azután a II. világháború után kiosztották, ám a falbeliek ihkább a tenmőbb talajú részre építkeztek. Ez pedig legalább egy kilométerrel beljebb, Tarnaszentmiklós irányában terül el. Ma már itt található a település házainak java, központja. A réges régi őrház egyre inkább kiesett a lakosságnak a járható közlekedési útvonalából. Ha valaki vonaton kíván a munkahelyére igyekezni — márpedig nem kevesen járnak el máshová nap, mint nap —, annak mocsaras réten, vagy a síneken (szabálytalanul) kell áthaladnia. A déli vonathoz érkező fiatalember, Balogh László is az • iméntieket erősíti meg: — A Liliom úton lakom, amely pont merőleges a vasútra, csak éppen legalább ezer méterrel odébb. Mindennap Kál'ba megyek dolgozni, a telefonközpontban vagyok műszerész. — Meddig tart, amíg ideér az állomásra? — Általában 12—15 perc. De ha derékig érő sár van, ennél is tovább, hiszen akkor nem lehet a réten át gyalogolni. Ha pedig köd van. reggelente alig találni ide. — Ha valaki azt mondaná, a lakosság segítőkészségén is múlik, hogy áthelyezzék a megállót... ? — Akivel eddig beszéltem, mind azt mondta, szívesen segít társadalmi munkában, de akár pénzben is. Kállai Györgyné szerencsésebbnek tűnik: portalaní- tott. aszfaltozott úton közelítheti meg az őrházat. Amikor említjük neki, azonnal replikázik: — Nézze meg, az egész utcában villany egyáltalán nincs! Kálban, a Villamos^ berendezés és Készülék Művek gyáregységében dolgozom két műszakban. Amikor télen például délutános vagyok, teljes sötétben kell hazagyalogolni. Sokan szeretnénk, ha az állomás átkerülne. — Mi ennek az akadálya? — Ez egyébként már régi téma. Annak idején úgy volt, hogy megoldódik a gondunk, de a falu szélén lakók nagyon ellenezték. Legfeljebb húsz ház található itt, azokban is nyugdíjasok laknak, akik már nemigen utaznak. Szerintem a többség érdekeit kell nézni! A vita egyik meghatározó pontja 1968-ra nyúlik vissza. Ez év januárjában a hevesvezekényi községi tanács végrehajtó bizottsága a többség nevében fordult kéréssel a MÁV vezérigazgatójához a megállóhely áthelyezése ügyében. Ám. amikor „beindult volna a gépezet”, viszaléptek. Hogy miért? Ezt őrzi a Népújság 1968. június 8-i számában közölt levél részlete is: „Kérdezik panaszos levelükben a hevesvezekényiek. A MÁV a vasúti megállót át akarja helyezni máshová. A dolgozók nagyobb része kifogásolja ezt a tervet, részben az óriási költségek miatt...” Az elmúlt hónapokban ismét szájára vette a falu a vasúti őrház dolgát. Még inkább: el sem feledték. Nem is tehették. hiszen legalább egy esztendeje gazdátlan az egyébként lakásul is szolgáló létesítmény. A fűtés, a világítás már ismeretlen fogalmak. máinak a gazdasági épület falai is, az oldalsó bejárat előtt hatalmas trágyacsomó csalogatja a legyeket. A szerelvények érkezésekor a fel- és leszállók is nagy ívben elkerülik az immár kihalt tanyát. A jelenlegi állapot is azt sugallja, minél előbb meg kell újulnia — a mostaninál sokkal kívánatosabb helyen — a megállónak. A községi tanács végrehajtó bizottságának titkára Zbiskó Mártonná — tekintettel a múltbéli szócsatákra — meglehetősen óvatos. — Foglalkozott már a témával a legutóbbi ülésen testületünk is — mondja ki végül, némi rábeszélés után. — Legutóbb itt voltak az illetékes hatósági szakemberei is, akik a kért 775— 776-os vasúti szelvény közvetlen közelében jelölték ki az új megállóhely alapterületének határpontjait. Bízunk benne — mivel a lakosság túlnyomó részének óhajáról van szó —, most már semmilyen akadálya nem lehet a közösen elhatározott tervünk megvalósulásának. Annál is inkább, mivel a MÁV Debreceni Igazgatóságának szakemberei is úgy vélik, természetes, hogy eleget kell tenni a többségben lévő vezekényiek igényeinek. — A megállóhely áthelyezéséről szóló telepítési, építési engedélyezési terv már elkészült, ami egyben kiviteli terv is — kapjuk a tájékoztatást Nagy Bélától, az igazgatóság műszaki osztályának helyettes vezetőjétől. — Ezt a tervet a Közlekedési Minisztérium idén márciusban hagyta jóvá és adta ki az építési engedélyt. Ebben előírta a leendő megállóhely melletti útátjáró biztosítását. Ennek meghatározását megkértük Heves megye Tanácsának Végrehajtó Bizottságától, a helyszíni bejárás és a határozat kiadása megtörtént. Az útátjáró építésére már megvan a kiviteli és építési engedélyezési terv is. Az építést a hevesvezekényi tanács vb-n keresztül kértük, de még nem kaptuk meg. Az új megállóhely — peron, utasváró és térvilágítás — létesítését ez év végéig tervezzük befejezni... Szalay Zoltán Emlékezés Pogonyi Antal internacionalista harcosra Pogonyi Antal 1894. június 14-én született Egerben szegényparaszti családból. Szülővárosában a tehetséges parasztgyerek gimnáziumot végzett. Korán_ jelentkezett írói és költői tehetsége. Az I. világháború előtti években az egri lapok közölték verseit. A háború kitörése után behívták katonának. Az orosz frontra került, ahol 1915-ben fogságba esett. A szibériai krasznojarszki hadifogoly- táborba került. A táborban sok ezer magyar hadifogoly élt. A foglyok között az oroszországi forradalmak hatására megindult a forradalmi erjedés. Itt vált forradalmárrá Zalka Máté, Pataki Ferenc, Dukesz Artúr, de itt lett forradalmár Pogonyi Antal is. 1919 januárjában megalakult a tábor kommunista pártszervezete, amelyben ő is dolgozott. A tábor forradalmár lakói több kéziratos újságot szerkesztettek, amelynek a bolsevik agitáció fontos fegyverei voltak. Az „Ember” című újság szerkesztő bizottságának Pogonyi Antal is tagja volt. A krasznojarszki hadifogolytábor 1920 januárjáig. Kolcsak ellenforradalmi serege ellenőrzése alatt állt. Az ellenforradalmárok számos kiváló forradalmárt kivégeztek. Köztük a volt gyöngyösi diákot, Dukesz Artúrt is. A tábor felszabadulása után több ezer hadifogoly, köztük Pogonyi Antal is beállt a Vörös Hadseregbe. 1920 februárjában megalakult a krasznojarszki internacionalista ezred. Pogonyi Antal az ezredben főleg politikai munkát végzett. Egyik fontos feladata volt, hogy oroszból fordítson különféle cikkeket, amelyeket az agitációs munka során felhasználtak. 1920. február végén az ezred Acsinszk környékén harcolt. Ekkor bízta meg az ezredet a Vörös Hadsereg Forradalmi Katona Tanácsa, hogy szállítsák Kazányba a kol- csakistáktól Irkutszk alatt visszaszerzett állami arany- készletet. A készlet 1918 augusztusában került az ellenforradalmárok kezébe. 1920 januárjában a partizánok és a munkások visszaszerezték. SZK(b)P Központi Bizottsága Politikai Irodája 1920. április 20-án Lenin részvételével úgy határozott, hogy az aranykészletet Kazányba kell szállítani. A krasznojarszki ezred, köztük Pogonyi Antal, feladatát becsülettel teljesítette, s az „aranyvonat” eljutott Kazányba. Az ezred ezután egy ideig még Kazányban maradt, ahol helyi feladatokat látott el. Az ezred komissziója Pogonyi Antalt könyvtárosi teendők ellátásával bízta meg. Majd amikor megalakult a kazányi politikai iskola, annak egyik előadója lett. A Krasznij Bojec című lap 1920. október 8-i számában szép cikkeket közölt Pogonyi a politikai iskoláról és a katonák között beindított analfabéta-tanfolyamról. 1921 februárjában azt a feladatot kapta, hogy térjen haza Magyarországra. Pogonyi- eleget tett a felszólításnak, s visszatért hazájába. Budapesten kapcsolatba lépett az illegálisan dolgozó kommunistákkal, majd hazament szüelihez Egerbe, akik a Cifrakapu u. 43. szám alatt laktak. 1922 elején a február 1-én induló Magyar Szó című lapnál kapott riporteri állást. A lap szerkesztősége nem tudott Pogonyi oroszországi forradalmi tevékenységéről, ezért alkalmazta. A Magyar Szó című új- * ság a Heves megyei Földművesszövetség lapja volt. Kelemen Andor szerkesztette, a lap főtámogatója a kompolti születésű Mayer János kisgazda vezér volt. Az újság irányvonala eltért a fehér kurzus bel- és külpolitikai kívánalmaitól. A lap elsősorban a gazdag parasztság érdekeit szem előtt tartva harcolt a nagybirtok ellen. Ez pozitív dolog volt. A Magyar Szó bizonyos fokú ellenzéki beállítottsága kedvezett Pogonyi politikai elveinek, bár azokat a fehérterror után rövid idővel természetesen nem hangoztathatta teljes nyilvánossággal. De mégis ahol lehetőség nyílt, a fennálló úri rendet támadta. A lapban Berci kalandjai címen állandó rovatot nyitott, ahol az előkelőségeket gúnyolta, csipkedte. Ezenkívül számos verset, tárcát, elbeszélést közölt tőle a Magyar Szó. A lap 1922. július 12-i száma közölte Maria Mariovna orosz költőnő Petrográd napsütésben című versét, Pogonyi fordításában. A rendőrség és a cserid- őrség az uralkodó osztályok érdekeit védve mindent elkövettek a forradalmi mozgalmak eltiprására. Állandóan figyelemmel kísérték a Szovjet-Oroszországból hazatért volt hadifoglyokat is, különösen azokat, akikről kiderítették, hogy az Októberi Forradalom időszakában fontosabb szerepet játszottak. Pogonyi Antal forradalmi múltjáról is tudomást szereztek. 1924. február 23- án a Budapesti Rendőr-főkapitányság két nyomozója letartóztatta, illegális kommunista szervezkedésben való részvétel gyanújával. Letartóztatása Egerben az ellen- forradalmi rendszert féltő vároái vezetők, az uralkodó osztály tagjai körében nagy riadalmat váltott ki. Az Egri Népújság február 27-i számában, „Egy kis tanúság” címmel közölt . cikket Pogonyi letartóztatásáról. Szemére hányta a Magyar Szó szerkesztőjének, hogy nem volt elég óvatos Pogonyi Antal alkalmaztatásakor. A városi képviselőtestület február 29-i ülésén egyik képviselőtestületi tag az úri rendet féltve, aggodalmát kifejezve szólt a Pogonyi-ügy- ről. Pogonyi Antalt a rendőrség Egerből Budapestre vitte, ahol több hónapon keresztül vizsgálták ügyét. A vizsgálat során felfedték sáovjet-oroszországi szerepét, s itthoni forradalmi tevékenységét. A bíróság az 1924. október 28-án tartott főtárgyaláson bűnösnek mondta ki „az állami és a társadalmi rend felforgatására irányuló vétségben.” Forradalmi tevékenységéért börtönbüntetésre ítélték. Ki- szabadulása után továbbra is aktív harcosa volt a munkásmozgalomnak. Ugyanakkor irodalmi munkásságot is folytatott. A felszabadulás után a rendőrségnél dolgozott. Gazdag élettapasztalatait több regényben dolgozta fel. Ismertebb művei: A Végrendelet (1966), A tízes zárka stb. és a Ketten a sok közül (1961). 1965-ben a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége a szovjet-oroszországi polgárháborúban és az intervenciósok elleni harcban szerzett érdemeiért „Harci érdemekért” érdemrenddel tüntette ki. Egerben utcát neveztek el róla. Szecskó Károly Kállai Györgyné: „A többség érdekeit kell nézni, s ez az, hogy áthelyezzék a megállót” (Fotó: Perl Márton) A hevesvezekényi vasúti őrház, amelynek elhelyezkedése több évtizedes vita forrása
