Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-13 / 111. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. május 13., vasárnap Megújul az egri „kioszk”? Vendégvárás a lombok alatt TÁRSALGÓASZTALNÁL OCTAVIO PATÓVAL „ Közös célunk: a béke megvédése... €€ A Portugál Kommunista Párt delegációja vezetőjének nyilatkozata Két napot töltött az elmúlt héten megyénkben a Portugál Kommunista Párt delegációja, amelyet Octavio Pató, a Po­litikai Bizottság és az állandó politikai titkárság tagja ve­zetett. A megyeszékhelyen és Hevesen tett látogatása után nyilatkozott benyomásairól, a küldöttség tapasztalatairól. (Fotó: Szántó György) Paradox vilég: miközben a négy fal nyomasztó levegő­jéből kétségbeesetten mene­külünk a szabadba, a zöld­be vágyódunk kikapcsoló­dást, pihenést, félüdülést keresni — több más mellett — sorra-rendre megszüntet­jük például a hangulatos, kedves, kellemes kertven­déglőket, a valaha oly nép­szerű kerthelyiségeket. Ha néhány imitt-amott még akad is mutatóba, lassacskán elfeledjük őket. Az annyira kedvelt kiosz­koknak — amelyekről hajdan majd minden nagyobb tele­pülésen volt egy — már a nevére is alig-alig emlék­szünk. Megyénkben előbb a gyöngyösi hagyott el ben­nünket, mert — ahogyan be­szélik a városban — vala­kinek nem tetszett a fák alól kiszűrődő zne, néhányan el­lenezték az estékbe, éjsza­kákba is belenyúló zsongást. Aztán Egerben is berzen­kedni kezdtek ellene, búcsúz­tatásáról tanakodtak, s iga­zán véletlen, hogy végtére mindmáig megmaradt a nép­kertben. Igaz, hogy ez a megye- székhelyi kioszk is rég’ nem az, mint amilyennek szüle­tett. Első vendégei, sőt a ké­sőbbiek is hiába keresik sa­játos romantikáját, a legna­gyobb igyekezet ellenére sem tudják nekik visszaadni. Idő­sebb ismerőseim nosztalgiáz­va emlegetik nemcsak az it­teni, elegánsabb banketteket, hanem az egyszerűbb, csen­desebb délutánokat is, ami­kor sétáikból betérve min­dig jól érezték magukat. Vallják, hogy más volt az íze a sörnek, s annak is, amit melléje kaptak, min­den korty, minden falat, úgy csúszott, mint sehol másutt. Pedig Egerben akkortájt sem ez volt az egyetlen mulató. Aki megszokta, megszeret­te, persze ki-kijár ma is a népkerti sörözőbe, s akkor sem éppen a földre löttyen­ti a poharába töltött nedűt, ha netalán vékonyabb a gal­lérja, vagy az áhított ital, szinte elviselhetetlenül lan­gyos. Miért? Nos, mert ez a vendéglő — ha jócskán nyomot hagy­tak is rajta a tovatűnt évek — valójában a valamikor kerti ház még mindig a vá­ros alighanem legpompásabb környezetében. Magát a he­lyet akár a margitszigeti ka­szinóéhoz is hasonlíthatnák. Virágok, madárdalos, dús lombok ölelik; ide már alig vagy nem is jut el az utcák zajából, porából, itt a tü­dejét is feltöltheti az em­ber. Az „üzemeltető” Panoráma Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat mégis röstellkedik. Dr. Nagy Sándor igazgató sem tagadja: bizony ráfér­ne már az öreg épületre egy alaposabb felújítás. Ter­mészetesen — maga is hang­súlyozza — valami olyan, amely azért meghagyná a söröző eredeti jellegét, nem rontaná páratlan hangulatát. Mert ez az építmény úgy szép, úgy kedves, ahogy megálmodták eleink. Tor- nyocskájával, kupolájával előterével. Csakis úgy sza­bad korszerűsíteni, hogy ko­runknak jobban megfeleljen, de ráismerjen az is, aki év­tizedekkel ezelőtt járt itt először vagy talán utoljára. Ha a nemrégi festés sok mindent el is takar, bizony feltétlenül meg kellene erő­síteni már az alapfalakat, kijavítani vagy teljesen .ki­cserélni a külső-belső vako­latot, rendbe tenni a kony­ha és a kiszolgálóhelyiségek padozatát a legszükségesebb csempézésről sem elfeledkez­ve. Aztán ráférne a fiatalí­tás a zöld színű tetőzetre, elkelne egy tájba illőbb ke­rítés, hogy az épület elekt­romos hálózatának vízve­zeték- és csatornarendszeré­nek, főleg pedig bútorzatá­nak a felújításáról már ne is szóljunk. Mindez azonban — „test­vérek között is” — legalább 2,5 millió forintba kerülne. Most. Ennyit viszont a vál­lalat egyelőre nem tud köl­teni a sörözőre. S később — mint gondterhelten ma­gyarázzák a központban — még kevésbé van reménye arra, hogy a szükséges pénz összejön. Talán az Idegen- forgalmi Fejlesztési Alap segíthetne, ha a miniszté­riumban is felismernék, I*ogy a kedvelt város sajátos színfoltja nemcsak az egrie­ket örvendeztetné, ha a nép­kert szívében tündökölne. A vállalat mindenesetre próbálkozik, s reménykedik. Mindenképpen programjába sorolja a felújítást, s szer­ződéses üzletvezetőjét ötle­tekre biztatja. Mert forintot végső soron az ötletes üzlet- vezetés is teremthet jócskán, ha nem elégszik meg pél­dául a „Jóbarát” kisvendég­lő forgalmának harmadával, nem nyugszik bele abba, hogy az egység annyit hoz­zon a „konyhára”, mint — mondjuk — egy jobb üzemi büfé. .. Jó lenne hinni a buzgalom komolyságát, őszinte örö­mül szolgálna alighanem minden vendégnek, ha a most. annyira hiányzó tá. mogatást is tapasztalhatná, s mielőbb kivül-belül meg­újulva láthatná a népkerti „kioszkot”. Ha a délelőtt errefelé sétálgató, játszadozó gyerekek ugyanolyan kedv­vel betérhetnének, asztal­hoz ülhetnének például egy könnyű tízóraira, hűsítő italra, fagyira, mint délben, délután, vagy este az idő­sebbek, az ifjabbak és éret­tebbek ebédre, sörre, tánc­ra készülve a halk zene mel­lett. Ahogyan már évtize­dekkel- ezelőtt elképzelték . . . Gyóni Gyula — A két párt közötti kap­csolat nem új keletű, a jó együttműködés régre datá­lódott, s mindig is szoros, aktív volt — mondotta elöl­járóban. — Gondoljunk csak arra az időszakra, amikor a fasiszta diktatúra megdön­tésére készültünk: a magyar párt aktív szolidaritást vál­lalt velünk, sok elvtársunk megfordult akkoriban eb­ben az országban. Mindig nagy barátsággal és együtt­működési készséggel fogad­tak bennünket, akárcsak most. amikor erősíteni jöt­tünk a kapcsolatainkat, a baráti szálakat. Az ellenfor­radalmi erők ugyanis újab­ban egyre keményebben lépnek fel a demokratikus vívmányaikkal szemben ... S volt még egy másik célunk is: megismerkedni a magyar nép eredményeivel, a szocia­lista társadalom korszerűsí­tésének folyamatával, cél­jaival. — Pártjuk X. kongresszusa az elmúlt év végén zajlott le, s számos új feladatot tűztek ki célul. A magyar- országi, Heves megyei ta­pasztalataik miként segítik majd ezeknek a fontos te­endőknek a megvalósítását? — Egy dolgot hadd emel­jek ki: demokratikus vív­mányaink közé tartozik az az agrárreform, amely or­szágunkban a volt nagybir­tokokat érintette. Akkor egymillió 100 ezer hektárt vettek közös művelés alá a megalakult szövetkezetek, amelyeknek a neve nálunk: „kollektív termelési egy­ség”. Ezekből jelenleg 350 működik, zömük abban a három megyében, ahol a legnagyobb birtokok vol­tak. Egyébként itt él az or­szág agrárproletárjainak 80— 90 százaléka, amely állandó harcot vív az ellenzékkel szemben a földek megtartá­sáért, illetve a munkanél­küliség felszámolásáért. A párt épít ezekre az agrárre­form után megerősödött és egyre magasabb színvonalon termelő egységekre, tagjaik­ra a demokratikus forrada­lom továbbfejlesztésében. S hogy mind hasznosabb ta­nácsokat. segítő javaslato­kat adhassunk, érdemes volt tanulmányozni a magyar mezőgazdaság struktúráját, s például a hevesi termelőszö­vetkezet kollektívájának munkáját, a tagok tenni aka­rását és szorgalmát a kö­zösben, illetve a háztáji és az otthoni gazdaságokban. Az itt látottak nagyban se­gítenek majd a portugál nép között végzett propa­ganda-, felvilágosító, mozgó­sító munkánkhoz... — Napjaink világméretű fel­adata a béke megvédése, megőrzése. A Portugál Kom­munista Párt milyen erőt képvisel ezekben a béketö­rekvésekben? — Ebben a tekintetben két alapvető irányt szab­tunk meg. Egyrészt: beillesz­kedni a nemzetközi béke­harcba, valamennyi nép küz­delmébe. hiszen valóban közös célunk a béke megvé­dése! Másrészt: keményen fellépni, harcot vívni a ha­talmon levő jobboldali kor­mány ellen. Konkrétabban fogalmazva, az ellen a kül­politika ellen, amely nálunk teljesen az amerikai szem­pontok alárendeltje lett. Az ellen a politika ellen, amely kiszolgálja a NATO és az agresszív erők háborús 9 tö­rekvéseit. Azért emeljük fel egyebek között a szavunkat, hogy Portugálián keresztül ne szállíthassanak — sem a kontinentális részen, sem pedig az atlanti-óceáni szi­geteken, vizeken — NATO- fegyvereket, -rakétákat, Jia. dihajókat. Le kell leplez­nünk ezt a jobboldali poli­tikát, s új kormánnyal fel­lépni a békepoltikánk érde­kében. Céljaink megvalósí­tásának van alapja, hiszen népünk akarja a békét, s ennek megvédése a legfon­tosabb pártunk számára is. — . . . Beszélgetésünk komoly témái után, hadd kér­dezzük meg: milyen szemé­lyes élménnyel tér haza megyénkből? — Ami a legjobban meg­fogott önöknél az országban és Hevesben is: az a közvet­lenség, az a baráti hang. az a szíves vendéglátás, amely­ben részesültünk. S az a tu­dat. hogy a magyarok ve­lünk, mellettünk vannak ... Végül egy vallomás: örök élmény volt végigsétálni Eger belvárosán, igazán szép ékszert mondhatnak a ma­gukénak. — Köszönjük a nyilatkozatot. Szilvás István A SZOT-üdülők felkészültek a nyitásra Tényképek az Emberség-dossziéból Sanyi nem maradt árván Az idén a SZOT-üdülők megközelítően 400 ezer ven­déget fogadnak. A főidény kezdetén az üdülők többsé­ge kicsinosítva, rendbehozva, jól felkészülten várja a ven­dégeket. Az ország 201 SZOT-üdü- lőjének felújítására. az épületek korszerűsítésére az idén 180 millió forintot for­dítanak. A cél, hogy az üdülőépületek minél maga­sabb színvonalú szolgáltatá­sokát nyújtsanak az ott pi­henőknek; egyre csökken az alacsonyabb komfortfoko­zatú üdülők száma, és ezzel párhuzamosan mind több az első kategóriájú létesít­mény. Jó néhány épületet soroltak az I/A kategóriába, ezekben (napi 5 forint) ár­különbözet fejében a legszín­vonalasabb szolgáltatásokat nyújtják, többnyire külön­leges természeti környezet­ben. Az idei felújítási munká­latok közül kiemelkedik a hajdúszoboszlói Béke Üdü­lő korszerűsítése. A több mint két évig tartó. 84 mil­lió forintot igénylő építke­zés során valamennyi szo­bát komfortosítottak, s bő­vítették és korszerűsítették a gyógyászati részleget is. Húszmillió forintba került a soproni Csepel Üdülő épü­leteinek felújítása: harma­madik kategória helyett az idén már I/A-s színvonalú szobákban fogadják a ven­dégeket. A Balaton déli partján levő üdülők korsze­rűsítésére ebben az évben 60 millió forintot költöttek. A felújítások során termé- szetesen nemcsak a szobá­kat korszerűsítették, hanem a konyhákat is. és rendbe hozták a parkokat. Sportpá­lyákat is építettek. A meg­levők mellett új SZOT-üdü- lő is megnyitja a kapuit Ba- latonszéplakon: július 6-tól áll a beutaltak rendelkezé­sére az 1000 személyes Ezüst­part Üdülő. Három üdülőhajója van a SZOT-nak, ezek közül kettő Bécsibe, illetve Belgrádba viszi a beutaltakat hatnapos turnusokban. A harmadik a Margitsziget mellett hor­gonyozva fogadja a vendé­geket. A vízi járművek kicsi­nosítva futottak ki a kikö­tőkből. Valamennyi SZOT-üdü- lőben igyekeznek1 gondos­kodni a vendégek szórakozá­sáról. s kulturált időtöltésé­ről. Az év során sok ezer programon vehetnek részt a beutaltak, mindenki talál­hat magának megfelelő idő­töltést. Nagy számban szer­veznek ismeretterjesztő elő­adásokat. egészségügyi felvi­lágosító programokat, s ki­rándulással egybekötött hely­ismereti tájékoztatókat. Emellett szellemi vetélke­dőkkel. táncosi rendezvé­nyekkel, sportprogramok­kal teszik színesebbé az üdülőiben eltöltött napokat. Az üdülőkben 144 ezer kö­tet könyv áll a beutaltak rendelkezésére. A nyári hónapokiban, ami­kor különösen sokan töltik szabadságukat az üdülőkben a szokásos rendezvények mellett időszaki programo­kat kínálnak. A Balaton partján például, ahol az üdülők zöme csak nyáron tart nyitva, tartalmas, szín­vonalas rendezvények, mű­sorok várják az üdülőket. (MTI) „ ... Érdeklődni szeretnék a Münz családról. Ugyanis azt hallottam, hogy a férfi is és az asszony is meghalt. Szeretném tudni, hogy a fiúk mit csinál, miből él, van-e, aki törődik vele? ..." A fenti pár mondat idézet abból a levélből, amelyet a régi ismerős, Weisz Artúr egri lakos írt, s amely ma már egy dosszié egyik da­rabja a poroszlói községi közös tanácson. Olyan irat- csomóé, amelynek fedelére az ott dolgozók öndicsekvés nélkül véshetnék rá: az Em­berség vizsgája — az Em­berség példája. Erről tanús­kodik az érdeklődő sorok írójának alig egy hét után küldött hivatalos válasz né­hány részlete is: „Münz Józsefné, 1983. no­vember hónapban, 63 éve­sen elhunyt. Férje már két évvel előbb, 84 éves korá­ban. Fiukat, Sándort az öregek Napközi Otthonában helyeztük el édesanyja ha­lála után. Jövedelme külön­böző segélyekből és a ro­konai, ismerősei által kül­dött kisebb-nagyobb össze­gű támogatásokból volt biz­tosított __ Érdeklődését az ő nevében is köszönjük.” A tényközlő szavak persze sokkal többet fednek, s fe­leletet adnak arra is, miért mozgattak meg szinte min­den követ, egy árván ma­radt, 23 éves fiatalemberért. ★ Monoki Lászióné, vb-tit- kár: — Sanyi szülei a temeté­sek lebonyolításában segéd­keztek itt régóta, mint a vállalat helyi lerakatának dolgozói. A faluban minden­ki ismerte, szerette őket. A fiuk bizony kései gyermek, s talán túlzottan is óvták, féltették. Otthoni nevelése nem követte a hozzá hason­ló korúakét. Talán szellemi fogyatékosnak is tekintették, ezért a negyedik osztály után, kimaradt az iskolából. Utána asztalos és koporsóké­szítő édesapja műhelyében segített, de önálló munkája soha nem volt. Amikor ta­valy az édesanyja is meg­halt, teljesen magára ma­radt, hiszen rokonai, isme­rősei messze élnek innen. Kurucz Tamás, tanácsel­nök: — Természetesnek tartot­tuk, hogy kiemelten fog­lalkozzunk Sanyi sorsával. Először a temetés szervezé­sében voltunk a segítségére, majd a tanácson dolgozó asszonyok mentek el hozzá, hogy rendbe tegyék a la­kást, és az élet dolgaiban is eligazítsák. Gondoljon csak bele! Annyira önállótlan volt. hogy nem tudott be­gyújtani a kályhába. Azt is el kellett magyarázni, ho­gyan öltözködjék, ne az ingre húzza rá a trikót; vagy 50 helyett két kifli is elegendő egy reggelihez. Mi intézzük természetesen a hi­vatalos levelezését, azután a háztartásába is vettünk né­hány apró holmit, hiszen szinte semmije sem volt. Je­lenleg az öregek Napközi Otthonában biztosítunk a ré­szére napi háromszori étke­zést, s ott mosnak is rá. ★ Sanyi nyílt tekintetű, őszinte, egyenes fiatalember. Ez a fő benyomása annak is, aki először látja, először beszélget vele. Údvarias, készséges a társalgás köz­ben, s — az eddig róla hal­lottak után — úgy érzi a partner, talán már az önbi­zalom jelei is sokasodnak gondolkodásában: — Apukám Kunmadaras­ról került Poroszlóra, ide nősült. Asztalosmesterként dolgozott mindaddig, amíg el nem vitték 1944-ben. A fe­lesége és két lánya, sajnos odaveszett, Karcsi bátyám­nak sikerült eljutnia Izrael­be. apám pedig ’45-ben tért haza. Itt újból megházaso­dott, anyukámmal... Sajnos, nem szerettem tanulni, nem vettem komolyan a tanu­lást, és anyukámék sem erőltették a dolgot. Negye­dik után évente kaptam fel­mentést. Felnőtt ésszel már bánom, mert így nehezebb az embernek szakmát sze­rezni ... Itt a faluban na­gyon jók voltak hozzám, különösen azután, hogy anyukám, szegény, meghalt. Nehéz felejteni őt, de most már jól érzem magam, itt az otthonban sokat beszél­getünk az idősekkel. Szere­tem hallani, ahogy az éle­tükről mesélnek. Egyébként az itt dolgozók nagyon szé­pen bánnak velük is, akár a családtagjaikkal... — Úgy tudom, azért most már a jövő is egyre jobban foglalkoztatja.., — Igen, szeretnék végre a saját lábamon megállni, hi­szen fiatal vagyok! Talán lesz is lehetőség, hogy Bu­, dapesten kitanulhassam az ' asztalosságot. Azután? Ki tudja, ha odaköt a sors, ne­tán egy kislány mellett is ... Persze, most az első, hogy egy tisztességes szak­mát szerezzek! ★ A vb-titkárnő, újabb ira­tokat vesz elő, s közben ma­gyarázza: — Nagynénje, a főváros­ban élő, Kövi Nándomé szorgalmazására is már két­szer kísértük el Sanyit vizs­gálatra. Először az Amerikai úti idegsebészeten, majd az ott kapott tanács alapján a Magyar Izraeliták Országos Képviselete Irodájának első kerületi kórházában jártunk. Részlet a budapesti Vám utcai ideg- és elmegyógyász főorvos vizsgálati megállapí­tásaiból: „...Münz Sándor, ideg- és elmekórban nem szenved, gyógykezelése nem szükséges. Elhelyezendő vi­szont olyan menthalhygienei intézetben, ahol hozzá ha­sonló fiatalok vannak, s ahol módja nyílik a nyolc osztályt befejezni, szakmát tanulni...” ★ Ügy tűnik, a poroszlói Münz Sanyi élete végleg rendeződik. Már eddig is köszönet jár azonban mind­azoknak, akik ebben a se­gítségére voltak, s ennek tolmácsolására kifejezőbbek azok a szavak, amelyeket a fiú bátyja írt, Izraelből kül­dött levelében: „Tisztelt Tanácselnök úr, abban a reményben fejezem be levelemet, hogy egyszer még módomban lesz szemé­lyesen köszönetét mondani önnek és a tanács többi tagjának mindazért, amit a családomért tettek.” Szalay Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom