Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-12 / 110. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. május 12., szombat

MŰVÉSZET ÉS IRODALOM

9«

. »Híg;

Herman

Lipót

centenáriuma

erman Lipót művei

erman Lipót születésének [enáriutnához kapcsolódva veiből emlékkiállítás nyílt ■yöngyösi Galériában. Szántó irgy reprodukciói az eddig ; nagyközönség elé nem vitt itásokból mutatnak be néháSzáz éve, 1884. április 24-én született Henman Lipót Munikácsy-díjas érdemes művész, jelenkori festészetünk emlékezetünkben még frissen élő közkedvelt alakja, akinek hagyatékát Gyöngyös őrzi.

Ütja a bácskai Nagyszent- miklósról indult. Első sikereit rajzaival a szegedi kereskedelmiben aratta, ahonnét 1901-ben Budapestre a Mintarajz-iskolátoa került. Balló Ede növendékeként. Utána Müncheniben folytatta tanulmányait, majd a kor akkori művészeti központjába, Párizsiba utazott. Első kiállításával már a világháború kitörése előtt, 1913- ban jelentkezett. Rajzaiban gnnak a pénztelen, derűsborús könnyelmű művész- életnék emlékeit rögzítette, amelyben a megbízás ritkán jött. és a pénz hamar elúszott. A bizonytalan, egyik napról a másikra berendezett élet leleményességre, szervezkedésre kényszerítette az élni akaró művészeket, akiknek keményen meg kellett küzdeniük a megélhetésért, rendeléseket kellett szerezniük a polgárság tehetős tagjaitól, képeket, szobrokat kellett eladniuk. Ezért alakítottak egyesületeket, verődtek csoportokba, művészeti irányzatok szerint és elvi alapon is.

Herman Lipót látásmódja romantikus, stílusa realista volt. a természet pontos bemmmaamamtammamma

mutatásával, impresszionista hangvétellel. Mitológiai és akt-kompozícióit barokkos szenvedély fűtötte. Széles ecsetjárással dolgozott. Tájképei lírai hangulatúak; kisvárosi utcákat, a Bala- ton-környék árnyas ligeteit, virágcsendéleteket festett, de mestere volt az arcképnek is. Nagyszámú műveit örömmel, könnyedén alkotta. Megnyerő festészete kiállításai során sok hívet szerzett művészetének.

A felszabadulás utáni művészeti feladatokhoz törés- mentesen alkalmazkodott, az ötvenes években festett, jól jellemzett portréin Kossuth - díjas tudósok. írók jelennek meg. de szépasszonyok is, kicsit előnyösebben, mint maga a valóság.

Korát és művészetét élénk érdéklődéssel figyelte még öreg korában is. Művészet- M élméleti munkásságot is folytatott. Érzékletes képet j vázolt fel az első világhá- íj ború előtti művésztársada- I lomról, kortársai alkotásai- | ról. a nemzetközi nagysó- 'i. gokról és a festészet klasszi- ja kusairól. A művészetről vallott nézeteit, nagy ismeretanyagát szívesen osztotta meg másokkal. Szuggesztív egyéniségének vonzását min- jS denlki megérezte, aki egyszer kapcsolatba került vele.

Friss alkotókedvét haláláig megőrizte, távoztával egy bölcs, színes, érdekes egyéniséggel lettünk szegényebbek, 1972-ben halt meg.

Brestyánszky Ilona

— Nyugodjék meg. kérem.

— Hunyadi Ferenc vagyok. Hunyadi Ferenc vagyok! — kiabálta az fölemelt kézzel. — Uram. én Hunyadi Ferenc vagyok! — újjorigott még egy utolsót, aztán lerogyott a székre. Teljesen kimerültnek látszott. Barna, tüskésre nyírt haja itt-ott őszülőben, az arcán kamaszos vigyor. beír orptadt, sovány méllén a szürke nagykabát szétnyílt.

— Hol van az a kormány- nyilatkozat? — kérdezte" ellentmondást nem tűrő komolysággal, amitől Gábor úr megijedt, s rábökött a Pesti Hírlap 1944. április 2-i számára, éppen oda, ahol az újság nyitva volt, és éppen arra a cikkre, amit az imént olvasott el láthatólag a béhorpadt mellű tüskéshajú.

— Ahá, akkor ezt el kell olvasni! Ein moment...

Gábor úr Faterba mellé húzódott, és a fülébe súgta: „Spiclinek látszik.” Fa- terka bólintott, az asztalhoz lépett és. a horpadt melLű élői élhozta a Gábor úr által Oda hélyezett féldeci ke- vertet valamint az elfogyasztott hosszúlépés utáni üres poharat. Az asztal a söntéspulttal szemben helyezkedett el, s a horpadt- mellű figyelemmel kisérte az öreg óriásbakancsba bújtatott csoszogását. amiből rögtön megsejtette, hogy kincstári holmihoz van szerencséje. Azonnyomban meg is kérdezte:

— Kiszuperált az istenadta? — mutogatott a hatalmas bakancsok felé, majd cinkosan közölte: —

Én is...

— Értem kérem, értem én... — felelgetett Faterka, és odatóacsintott a fiára —, mivelhogy én ezt a'zért hordom, mert máris indulnom kell szolgálatba. Mivelhogy a szolgálat, az szolgálat.

— Fater, akkor öltözz, majd én maradok helyetted. ..

— Siessen, Faterka. mert az oroszok még megelőzik...

— biztatta az idegen, s - mentegetőzve tette hozzá: — Nekem lehet, én bolond vagyok1. .. Tiszta bolond vagyok. kérem, elhihetik, de sebaj: A nevem eszembe

jutott végre és ez a lényeg. Éppen az imént jutott eszeimbe, amikor kezet nyújtottam. Hát persze, hogy Hunyadi Ferenc vagyok, és persze, hogy bolond vagyok,

s ha elmondom magának, mit értek éh ezen a kormánynyilatkozaton. akkor megint kényszerzubbonyt húznak rám, éppen azért semmit nem mondok. Csak éppen megjegyzem, hogy én az utolsó pillanatban értem a városba.

Faterka fölvette a kincse tári katonaruhát, a katonaiköpenyt, amely szabályosan a földet súrolta, szalutált, Gábor úrra kacsintott és elhagyta a vendéglőt.

Faterba távozása után Hunyadi Ferenc könnyíteni igyekezett a lelkén. Elmondta Gábor úrnak, hogyan tudott ő megszabadulni a katonaságtól... Mivel a repülőtéren állandó bombazáporoktól keltett tartani (ahol repülőgép-szerelőként téliesített szolgálatot), terve szerint „meghülyítette” magát. A terv véghezvitele jobban sikerült a kelleténél, mivel a repülőgépszár- nyakait cipelő teherautó gyorsabban ment az elgon- doltnál, és kelleténél nagyobb erővel csapódott Hunyadi Ferenc fejére.

— Csakugyan elájultam, és valóban elfelejtettem a nevem. Ráadásul, amikor magamhoz tértem, rettenetes dolgokat kiabáltam. Horthyt lehülye-baromoz- tam, a németekről nyomdafestéket nem tűrő szavakat röpítettem a levegőbe, Hitlert Pojácakandúrnak neveztem, majd végül vezényelve magamnak, ordítottam, hogy: „Le ve-Ie; Le ve-le!” Végül is nem tudom miért engedtek most haza. mert reggel a kórházban még nem tudtam megmondani a nevemet. Most meg tudom. Olyan ez, mintha újra születtem volna. Sőt, mintha most kezdenék csak élni! Ami igaz is, hiszen van nevem, hát élek...

Gennadij Ajgi, az élő csu- vas irodalom jeles személyisége írja a csuvasokról, kultúrájukról és költészetükről szóló gyönyörű esszéjében: „A csuvas ember, mielőtt belép egy idegen házba. megáll a küszöbön, leveszi sapkáját és a hóna alatt tartva (mint ahogy a régi bolgár-törökök is tették), így szól: »Piren kilesz«. ami azt jelenti: „Fogadjátok jöttünket!"

„Piren kilesz” — köszönt Ajgi 1968-ban, amikor megjelent csuvas nyelven a „Franciaország költői” cí-.'

mű antológiája. Az európai költészetet bemutató első csuvas antológia a csuvas kultúra magas színvonalát bizonyította, a költői kézfogás jelképe lett Baudelaire és Szeszpel hazája közt. Villon, Verlaine, Rimbaud. Eluard és más francia költők szólaltak meg csuvas nyelven. André Frenaud, Pierre Emmanuel több társával együtt lelkesen üdvözölte az antológia szerzőjét, Ajgit.

Szóljunk röviden a történeti előzményekről: 1551ben a csuvas és mari küldöttek keresték fel Iván cárt Moszkvában, kérve őt, hogy vegye fel őket az „orosz államba’' és könnyítsen terheiken, a kegyetlen adókon. A csuvas nép ekkor kötötte össze sorsát örökre Oroszországéval. Szabadságvágyát Sztyepán Rozin és Pu- gacsov seregében harcolva is kinyilvánította és nép- költészetében csodálatosan megörökítette. Nehéz sorsuk volt a volgai idegenajkú népeknek, köztük a csuvasok- nak is. Kortörténeti tény, hogy Retteget Iván okkai irta elő a kazányi érseknek, hogy „fenyegetéssel ne kereszteljen”, „szelídséggel" és ne pedig „kegyetlenkedve" hasson a nem orosz népekre. . . A forradalmár Ra- gyiscsev elszörnyűlködik azon, amit ezekkel a népekkel művelnek a cári Oroszországban, a „népek börtönében”. A nemzetiségek sorsa, köztük a csuvasoké is csak 1917 után változott meg gyökeresen.

1767-ben keletkezett es jelent meg az első anonim csuvas vers, amely n. Katalin kazányi látogatásának tiszteletére íródott. A 18. szazadból még nenány csuvas nyelvű anonim vers látott napvilágot, es megkezdődött a csuvas nyelv tanulmányozása. szótárak összeállítása, hogy már a 19. században magyar nyelvészek, Beguly Antal és Bu- denz Józsej munkái is megjelenjenek a csuvas nyelvről és kultúráról.

Ivan Jakovlev nevéhez fűződik a csuvas írásbeliség nagy reformja, a csuvas irodalmi nyelv felvirágzásának új korszaka. Róla írta Lenin: „Rendkívüli hős lélek volt ez az ember”. A csuvas írásbeliség Jakovlev előtti százéves periódusát „Jakovlev előtti korszaknak” nevezik. 1868-ban Szimbirszkben iskolát nyitott még diákfejjel, tanítványokat toborzott

maga köré. Tanítva tanult, beiratkozott a kazányi egyetemre, de onnan is figyelte iskolája sorsát. Az egyetemi stúdiumok idején 1. N. Uljanov (Lenin apja) vállalta magára Jakovlev csuvas iskolájának gondjait. 1875-től a szimbirszki iskola a csuvas kultúra és irodalom központja lett. Itt született meg az igazi csuvas irodalom, etnográfia, történelem, zene és festészet. A csuvas társadalmi és kulturális élet nagyjai kerültek ki ebből a nagy szellemi centrumból. Itt jött létre az új csuvas írásbeliség is, 1871—72-ben az orosz ábécé (kirillica) alapján, kiegészítve több grafikai jellel. Az új írásmóddal alkotott ábécét a nép csak „Jakov- lev-ábécé”-nek nevezte. Csu- vasra fordították a Bibliát, Puskint, Tolsztojt, Lermon- tovot. több egyházi és tudományos könyvet ültettek át a csuvasok gazdagodó nyelvére.

Nyikoláj Asmarin 17 kötetes szótárt készített a csuvas nyakról, nyelvjárásokról. életről. Joggal nevezték ezt a hatalmas művet orosz és csuvas tudósok „a csuvas élet enciklopédiájának”. Nagy elismeréssel szóltak Asmarin munkásságáról olyan kiemelkedő tudósok, mint F. E. Kors,. Georg Ramstedt, Rasjamen, vagy

Munkácsi Bernát és Mészáros Gyula...

Jakovlev tanítványainak áldozatos munkája nyomán vált a csuvas nyelv már 1917 előtt az oktatás, az irodalom, az egyházi szertartások és imák nyelvévé. Egyetlen nemzedék hozta létre a csjjvas irodalmi nyelvet, amelynek alapjává az alsó csuvas nyelvjárás az ún. anatri lett. Jakovlevet (1848—1930) nyolcvanéves korában joggal köszöntötték tanítványai ,,Minden csuvasok atyja’-ként, a „csuvas kultúra pátriarchája”-ként. A csuvas értelmiség képviselői mindmáig minden tavasszal összegyűlnek Iván Jakovlev moszkvai sírjánál, hogy leróják kegyeletüket és erőt merítsenek példaképük „lelki hagyatékából”, amelyet így összegezett a nagy előd: „Legyetek barátságosak és szerények. . . Mindig haladjatok előre a kijelölt úton, s a többieknek js segítsetek bevenni a magaslatokat. Aki elsőnek emelkedik fel és már szilárdan áll. nyújtsa segítő kezét a lemaradóknak. . .”

.A jakovlevi szellemi örökség forrásait az íratlan csuvas erkölcsi kódex pontjai alapján így összegezte „Há- laádó ének”-ében G. N. Volkov: „Jóságos mosolyra felelj csodálatos dallal.

Ha közmondást hallottál, válaszul modj mesét.

A kézfogást viszonozd erős öleléssel;

Megkínáltak tejjel — válaszod legyen vacsorameghívás,

Ajándékba kesztyűt kaptál cserébe adj fekete bárányt, Segítettek sövénykerítésed javításában — építs érte házat.

Anyád gondoskodására tenyered tüzén süss palacsintát,

Elestél, felemeltek — add értük életed,

Ha halotti torra hívtak, részeg könnyet ne ejts, Dajkáld a szegény árvákat, dallal vigasztalj ..."

Ezt a szellemiséget vitte tovább K. V. Ivánov, az első kiemelkedő csuvas költő, drámaíró, műfordító, festő, történész-etnográfus, aki nagy ígéretként 18 éves korában. 1915-ben halt meg tuberkulózisban.

A csuvas költészet korai, „ivanovi’ periódusában , a csuvas nép világnézete, lelki-erkölcsi arculata legjobban az ún. „vendégváró da- lok”-ban tükröződött, amelyek évszázados hagyományt sűrítettek magukba, nemzedékek lelki gazdagságát, tapasztalatait hordozták és a nemzetségnek, a faluközösségnek, az egész népnek a lelki-szellemi közösségé* fejezték ki.

A szovjethatalom lehetővé tette a csuvas kultúra megújulását, csuvasföld újjászületését. 1920-ban az OSZSZK Népbiztosok Tanácsa rendeletére — Lenin irányításával — lérehozták, majd 1925-ben újjászervezték a Csuvas Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságot. A „csuvas szó és föld” feltámadásában és gyarapodásában töretlenül hitt Mihail Szeszpel (1899—1922). A forradalmár csuvas költő rövid ideig a Csuvas Autonom Terület egyik legkiemelkedőbb Komszomol- és oártaktívája volt. Mindössze 23 évet élt, de zsenialitása révén a csuvas költészet klasszikusa lett. Forradalmi újító volt a költő kép. gondolkodás és eszközök területén is. A nálunk is ismert késői költőutód, Gennadij Ajgi így ír róla: „Mély intuitív megérzéssel dolgozta ki a csuvas nyelvben a különféle hangsúlyok és képzésük törvényének rendszerét, s ennek alapján megalkotta a csuvas költészetben a szillabikus verselést felváltó szillabikus-tonikust. Az új verselés erősen közelítette a csuvas költészetet az oroszhoz, ezen keresztül pedig a világirodalomhoz; költői nyelvünk képes lett befogadni a legújabb európai költészetet is.”

Szeszpel személyében a csuvas költészetben megjelenik a személyiség, „a szubjektív princípium”, amely képes magába olvasztani a közösség sorsát, vállalni gondját és kifejezni jövőhitét. Minőségileg újította meg a korábbi „közösségi-kollektív” világnézetet, amely egészen a részletekig hatoló egységes esztétikai -etikai nézeteivel jellemző volt a csuvas kultúra minden területére.

Szeszpel vállalta a forradalmat,. „acélhit”-tel hitte, hogy a forradalom átalakítja a csuvasok életét, megújítja kultúrájukat. Lobogó hitéhez jól illet a „futurista”. „impresszionista” jellegű költői nyelv, az - erőteljes stílus és képalkotás. „Antropológiai” metaforáiban mutatja fel „szívét”, az élet tragikumát. Mindvégig hű marad a" nép sorsához —, Majakovszkijtól, korai futu- . rista korszakától 'is eltérően, de a mi József Attilánkhoz hasonlóan! — Szeszpel sohasem Idealizálja a tragikusát és elkerüli a személyes-szenvedélyes pátosz buktatóit, a mesterkéltség csapdáit. Mindvégig hitte, hogy „Eljön az az idő, mikor a csuvas nyelv erejével vasat fog zúzni, izzó szénné, vörös-edzett acéllá lesz, s kihívja még a villámok tü- zét is.”

Sorsa tragikusan rövid alkotópályát szabott ki számára. Rosszakarói megrágalmazták, kizárták a pártból. ezért lett a hatalmas ország vándora. Életének utolsó éveit Ukrajnában töltötte. A Volga mentén 1921—22-ben iszonyú éhínség tombolt. Fájdalmasan írja önéletrajzi feljegyzéseiben: „Hazám, hazám, a pusztulás szélén állsz”. Szeszpel az Ukrajnában létrejött, az éhezők megsegítésére alakult bizottságban dolgozott irányítóként. Látta 1922. januárjában a Vol- ga-vidékéről az éhhalál elől menekültek ezreit, akikből sokan az erős hidegben az utcán fagytak meg. A mezítlábas, sebhelyes emberek százai az éhségtől végelgyengülésben pusztultak el. 1922. júniusában, élete mélypontján egy kis ukrán faluban, nem messze Cser- nyigovótól Mihail Szeszpel öngyilkos lett. Beteljesedett rajta a közép-kelet-európai költősors, de élete példájával és műveivel örökül hagyta jövőreményeit.

Hitének, elkötelezettségének örökösei közt kiemelkedő személyiség Peder Hu- zangaj (1907—1970), Jakot Uhszaj (1907—), Vaszlej Mitta (1908—1957), Gennadij Ajgi (1934—) és mások.

Mihail Szeszpel szobra Egerben, a csuvasok fővárosáról elnevezett lakónegyedben áll. A költő cirill- betűs nevét, életének születési dátumát és halálának évszámát olvashatjuk csupán a költő egri szobrának oszloprészén. A magyar és a szovjet barátság, az egri és a csuvas baráti kapcsolatok szelleméhez illő és méltó volna, ha Szeszpel egri szobra mellett egy kis emléktábla jelezné, kinek is állítottunk emléket a Cse- bokszáriból kapott ajándékszoborral. Így az emléktáblára rákerülhetne Mihail Szeszpel latinbetűs neve is. így a kétnyelvű névfelírás mindnyájunk számára, és minden Egerbe látogató turista számára olvasható és érthető lenne.

Ez lehetne a méltó válasz Szeszpel szavaira: „Pirin kilesz — Fogadjátok jöttün- ket!"

Cs. Varga István

Szeszpel és a csuvas irodalom