Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-09 / 107. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1984. május 9., szerda Az évad népszerű művészei közül: Ruttkai, Bessenyei Tépd le a ruhám!... De Barney, mit akarsz? Sorozatot indított vasárnapi két előadásával Egerben az Agria Játékszín. A tizedik évadára készülő nyári színiház a korábbi nyarak legnépszerűbb művészeit hívja vissza ismét az érdeklődő közönséghez. Az Egri Dohánygyár kultúrtermében — túlzás nélkül állíthatjuk — nemcsak az Agria, hanem a magyar színházművészet elismerten legnevesebb alakjai: Ruttkai Éva Kossuth-díjas, kiváló művész és Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas. kiváló művész nyitották meg a programsorozatot. Egyúttal új1 oldaláról, rendezőként mutatkozott be Huszti Péter Kossuth-díjas, érdemes művész. Gyakran tapasztaljuk, hogy a nevekkel visszaélnek. s az így becsábított néző blődlit kap színházi élmény helyett. A Pesti Vigadó vendégjátéka cáfolta ezt a gyakorlatot. Neil Simon Az utolsó hösszerelmes című vígjátéka — a nemrég tragikus körülmények között elhunyt — Elbert János pergő dialógusokat, jól szerkesztett monológokat kínáló fordításában méltán aratott nagy sikert Egerben. A szórakoztató darab humorforrása az ügyesen adagolt jellem- és a helyzetkomikum. Barney, az esetlenül há zássá gtörésre készülő vendéglős — aki neurotikusán szabadulni szeretne kezének osztrigaszagától — szűk két órácskára akar kiszakadni a megszokásból, a hétköznapok langyos szürkeségéből. Romantikus hévvel vágyik a tiltott szerelemre. de 47 évesen is gya- korlatlanul, ügyetlenül. A helyzettel kétszer sem tud élni, mert nem találja a hangot, a hangulatot partnereivel. Pedig Elaine. a vérbő. testiségre vágyó első jelűit minden teketória nélkül ágyba vonszolná. Biztatja, noszogatja is Bameyt: Tépd le a ruhám! De Barney az életéről beszél, s lehűti a légyott melegét. Aztán amikor Barney Ja- nette-tel próbálkozik, az ol- dottságát fagyasztja meg a pszichológiai kezelésektől végképp neurotizált, tipikusan amerikai „műbánatos”, százalékokban kifejezett lelkiállapottól megfertőzött asszony. Ruttkai Éva, aki otthonosan mozog Neá'l Simon világában — többek között a Furcsa pár-ban aratott nagy sikert — könnyed játékával. kidolgozott alakításával most is a nézők szívébe lopja magát. A lendületes, ügyesen szervezett előadásban mindvégig méltó partnere Bessenyei Ferenc, akinek egy figura két énjét — a félszeget és az erőszakost — sikerül úgy megformálnia. mint Ruttkainak. aki ugyanezt a kettősséget két szélsőségesen más alkatú jellem megformálásával állítja elénk. A kellemes, szórakoztató, nevetést fakasztó, s helyenként talán még tanulságokat is nyújtó előadás nagy sikert aratott a mostoha színházi körülmények ellenére is. Reméljük, hasonló színvonalon folytatódik a nyár végéig tartó Agria-so- rozat. Virágh Tibor Bálint Székely asszony Bagdadi látkép (Fotd: Szabó Sándor) ■■■■■■■■■■■ ■mEBD Szép és tiszteletre méltó küldetést vállalt a Zagyvaparti város galériája azzal, hogy megrendezte a képző- művészeti köztudatból méltatlanul kiesett, száműzött, a szinte teljesen elfelejtett Batthyány Gyula emlékkiállítását. lehetőséget adva arra, hogy jelenünk műbarátai megismerkedjenek egy kivételes képességű, tragikus sorsú festőművész újrafelfedezésére megérett, rangos örökségével. Mondhatni: a véletlen szülte a dicséretes, a feltétlenül elismerésre méltó akciót. Az alkotó hajdani otthonában, Palgárdilban élő Pásztohy Domokos hívta fel a figyelmet a kallódó kincsekre. Az idős nevelő „lexikon-kriptát” emlegetve óhajtotta felriasztani sokak szunnyadó lelki ismeretét, kötelességérzetét. A nemes ügy érdekében nemhiába emelt szót az Élet és Irodalom hasábjain. Hatvan rögvest reagált, méghozzá szavak helyett tettekkel igazolva egyértelmű állásfoglalását. Aki szétnéz a két teremben, s elidőzik az egyes műveknél’. meggyőződhet arról, hogy nem valamiféle humánus hangoltságú, kegyeletes cselekedetről van szó, hanem illendő adósságtörlesztésről; ugyanis rá kell döbbennie, hogy egy ritka adottságú piktor kápráztatja el egyéni ízű tehetségre valló olajfestményeivel, pasztelljeivel. kréta-, szén-, tus- és ceruzarajzaival. Tanúi lehetünk a képességek ifjúkori felbukkanásának, későbbi fokozatos csi- szolódásának, a különböző témák formálódásának, kikristályosodásának. a végső változat mintázódásának, azaz egy régvolt Mester invitál minket műhelyébe. Kitűnő képzést kapott, méghozzá a legjobb müncheni és párizsi iskolákban sajátítva el a szakma alapvető fogásait. Az ország egyik legpatinásabb arisztokrata családjából származó fiatalember — dédapja az 1848—49-es forradalom és szabadságharc legendás hírű. vértanú miniszterelnöke volt — nem kizárólag osztályokhoz kötődött, az élet ezerarcúsága érdekelte, izgatta, ezért nemcsak főrendiházi ismerőseit örökítette meg, hanem az egyszerű emberek sokaságát is. ízelítőt kapott a sikerből, de szenvedett az igazságtalan mellőzés miatt is. Az ötvenes években meghurcolták, bebörtönözték, szinte a szó szoros értelmében kiütötték kezéből az ecsetet. Fájdalmát csak enyhítette, de gondjait már nem orvosolhatta a későbbi rehabilitáció. Helyébe újak léptek. s halála után munkáit is az Enyészet fenyegette, egészen a mostani, a teljesen jogos reneszánszig. Szakberkekben kevés ismerője — eddig ők is hallgattak róla — a magyar szecesszió legmarkánsabb képviselői közé sorolja. Ebben van valami, azzal a kiegészítéssel, hogy o „dobogó” legmagasabb helye illeti meg. Alkata megköny- nyítette azt. hogy e stílus- irányzat világában igazán otthonosan mozogjon. Bravúrosan rajzol, vérévé vált a vonalkultusz, kedveli a stilizáló, az ornamentális jelleget, a növényi motívumok felhasználását, a táj szinte teljes flórájának, illetve faunájának felvillantását. Ezek az erények leg- frappánsabban A Bakony meséje című lenyűgöző kompozíciójában jelentkeznek, amely az elkápráztató rní- vesség iskolapéldája. Megbabonázzák a különös. a majdhagy fémes csillogásé színék, mindenekelőtt azért, mert alkalmasak sajátos lelkivilágának kifejezésére. Az igazán nagyokhoz méltóan nem rabja semmiféle kötelemnek, a merev szabályokat, a rideg előírásokat folyvást megszegi, hogy felszínre hozza önmaga mélységeit. így válik mind kolo- ritjával, mind kompozícióival eredetivé, olykor megdöbbentően maivá. .(Szabó Lászióné, Csíki öregasszony, Szabó Gabriella, Erzsébet királyné), ekként szabadul meg a számára nyűgöt jelentő béklyóktól, s megajándékoz mindannyiunkat a maradandóság élményével. Enyhítve lelkiismeret-fur- dalásunikat. gazdagabbá téve bennünket egy méltatlanul mellőzött, egy félreismert arisztokrata piktor krőzusi hagyatékával. Pécsi István Egy nagyváradi hallgató kérdései — „Megtalálták-e Mikes Kelemen sírját Törökországban ? Miért nem hozták haza az ő hamvait is?” — a Rákóczi-emigráció rodostód életére és sorsára vetett fényt. Benda Kálmán és Hop Lajos adatai nyomán kibontakozott ennek a különös emigrációnak élete Rákóczi halála után. A beszélgetés középpontjában a Levelesikönyv, a régi magyar széppróza egyik jelentős irodalmi emléke állt. A magyarok Rodostóban az örmények utcájában laktak, s haláluk után az örmények temetőjében hántolták el őket. Sírjuknak az emléke is eltűnt. A fejedelem hamvait egy spanyol szerzetes titokban Konstanti nápolyba csempészte, ahol a Szent Benedek kolostor kápolnájában helyezték örök nyugalomra, anyja Zrínyi Ilona mellé. Az ő hamvaik ikerültek haza a század elején. Hop Lajos elmondta azt is. hogy a Mikes-hagyaté- kot. a Leveleskönyvet és még 12 más kéziratot a kis magyar közösség őrizte. 1786 körül került Becsbe, ahol egy magyar nyelvű lap szerkesztőjének ajándékozták. A lap szerkesztője eladta Kult- sár Istvánnak, aki 1794-ben ki is adta. Tőle került Toldy Ferenchez, majd Bartako- vics István vásárlása után az egri líceumi könyvtárba. Ma is ott van. Szó esett arról is. hogy a Mulatságos napiok kiadása után a többi mű kritikai kiadására sor kerül. Mivel itt egy páratlan mű jelenlétéről van szó, önkéntelenül felvetődik a kérdés: tett-e, tehetett-e hatást a magyar próza fejlődésére 1794 után? Igen, mert olyan időben jelent meg. amikor a vallásos irodalom fellendülőben volt. Ez a nemesi, nemzeti megújulási mozgalom ideje. Ez a nyelv Zrínyi, Bethlen Miklós, árva Bethlen Kata személyes és szemléletes írásainak folytatása. Közelebb került volna hozzánk Mikes alakja, ha a levelek néhány mondatát is felolvasták volna. (Pl. történet Mikes okos kutyájáról vagy Rákóczi József tervezett erdélyi hadjáratának kudarca.) ízei. hangulata, leírásainak pontosságát és tömörségét figyelve — bár őriz francia hatásokat — elődje Tamási Áron és Sütő András pwózájának. A világ legnagyobb homokvára — Paul Thain rádiójátéka nem mentes a szatírától. Az angol munkanélküliség megoldatlan és bürokratikus eszközökkel kivezető utakat kereső problémáját, egyszerű emberek munkaszeretetét és reménytelen helyzetét ábrázolja. Ezek a munka nélkül élő segédmunkások nem sok jót várhatnak a jövőtől, de meg akarják őrizni emberi méltóságukat. Az egyik mondja, visszaemlékezve gyermekkorára: „Akkor szálltam először kompra. A mutter elvitt az öbölbe. Ol- tári volt. Megengedték, hogy lenézhessek a gépházba. Csupia füst meg gőz volt. Azt hittem, kigyulladt és most mindnyájan megfulladunk. Odalenn volt két pasas derékig meztelen. Azok csak lapátolták a szenet tonnaszámra. Én mondom, annak a két fickónak a verejtékével elmehetett volna a komp a Temze egyik partjától a másikig. Akár tízszer is”. A tengerparton épnilt homokvár, hatalmas őrtornyokkal és falakkal azt igazolta, hogy az ember csinált valamit. Hamar híre ment. megjelent a sajtó, a BBC, vita támadt a különös vállalkozásról a parlamentben is. Megfenyegették őket, hogy megvonják a munkanélküli segélyt. írtak, beszóltak a várról. Ellenállt gonoszkodó embereknek csak egy 10-es erősségű szélviharnak nem. Elsöpörte a várat. Ekkor elhatározták, hogy megépítik a világ legnagyobb homokhajóját. Ez a három ember a sok millióból a munka becsületét és értelmét védi, amikor ésszerűtlen építményeket teremtenek. Nincs szakmájuk, csak két erős karjuk, melyék 50 év után is áhítják a munkát. A rendező — Pás Sándor — a jeleneteket ösz- szekapcsoló indulókkal, a rádió egy időjárásjelentésével, a parlamenti vita töredékeivel tette elevenné az egyébként reménytelen és szürke életképet és helyzet- jelentést. Ebergényi Tibor Bán Zsuzsa: Búcsú un. Nyár volt. Szelíd, gyomvirágos réten egy lány feküdt a fűben, hanyatt. Aludt. Kicsit féloldalt fordította a fejét, ment álmában úgy érzékelte még, hogy a fiú, aki az imént ölelte, ott pi- heg az arcába még. Az ég mintha magasabban szállongatta volna fátyolos fehér felhőit a völgy fölött, s körben a hegyek úgy hallgattak, mintha ők is a lány álmát vigyáznák. Nyár volt, amikor minden egyszerűbb, az élet, a szerelem, a megélhetés. A lány aludt, vékonyka szőke haja belevegyült a körülötte zizegő fűbe, gyomba, az arca elsimult, és a száján egy parányi kis mosoly rezgeti szüntelen. Álmában is boldog volt. De nem érzékelték, nem tudták a hegyek körben, és nem tudta a völgy, hogy a lány csúnya. Nem érdemes részletezni, miért, de az emberek között vannak szépek és csúnyák, vannak közepesek is, akik néha a másik végletet testesítik meg. De ez a lány egyértelműen, megváltoztathatatlanul csúnya volt. Aludt. Elsimult az arca, mint kicsikorában, talán az álma is olyan zavartalan és békés volt itt a völgyben, közvetlenül a fiú ölelése után. Szálltak a fehér fátyolfelhők fölötte magasan, körülötte zizegett halkan a fű, és a keze ügyében, kinyílt tenyere előtt egy nagy csokor vadvirág. Sárga és lila, az átlagember számára nevenincs kicsi virágok. így, gyökerükről letépve fanyar illatot és szomorúságot árasztottak. Talán erre az illatra nyitotta fel szemét a lány. Homályosan látta csak a hegyeket, mintegy kékes ködön át, még nem tudta hol van, és azt sem, hogy a fiú nincs vele. Megpillantotta a virágokat, felült. Kócos, gyér haját meglibbentette a szél, mely végigszaladt a völgyön hirtelen, tengert játszott a fűvel, s az hullámokat szalasztott egyik parttól a másikig. Aztán csend lett megint, mozdulatlanság, és meleg tenyerét lejjebb nyújtotta a nap a lány felé. Körülnézett. Kereste a fiút, de nem látta sehol. Akkor eszébe jutott a délután. A város, ahonnan kibuszoztak, és emlékezett a szorongásra, mely nem engedte, hogy elmosolyodjon a fiú tréfáira. — Miért? Fürkészte, vajon miért akarja vele tölteni a délutánt, vajon lehetséges-e, hogy mindaz, amit magáról hitt és tudott eddig, nem igaz? Középiskolás kora ita beletörődött, hogy ő nem fog megtetszeni soha senkinek, hogy ő csúnya, mindenhogyan az. Nem tud szépen járni, beszélni, nevetni, semmit nem tud, és jobb, ha nem néz a tükörbe. Könyvtárakba, kiállításokra járt, és amit látott, mindent felírt. Nem egészen tudta, miért, de valahogy megnyugtatta a tény, hogy regisztrál minden benyomást. A szerelemről korábban olvasott, aztán az utóbbi időben messze elkerülte azokat a könyveket, amelyek ilyesmiről szóltak. — Más is van az életben! — szokta mondani, de valami sajgást érzett mindig a szíve táján olyankor. Viszont erről nem tudott senki, csak ő. Ezen a napon a parkban ült, nagyon szigorúan vette az étrendeket, a kocogást, a levegőzést, emiatt is telepedett egy árnyas platán alá olvasni. Amikor a farmemadrágos fiú melléült, úgy tett, mintha nem vette volna észre. Lapozott. Aztán kicsit Oldalra pislogott. A srácnak semmi nem volt a kezében, valami vá- szonszütyő lógott laffadtan a bal válláról, maga elé nézett, és semmit nem csinált. Ez furcsa volt. Nem, mintha nem látott volna még olyant, hogy valaki semmivel nem foglalja le magát, de hogy ennyire csak az ül- dögélés legyen egyetlen tevékenysége, ez azért meglepő volt. Aztán a fiú megkérdezte, nincs-e egy cigarettája? Volt, A dohányzás káros az egészségre, ezt tudta jól, mégis rászokott. Eleinte abban a reményben, hogy így a többiek közé tartozhat majd, hogy valami közösséget jelent a fiatalokkal, kikkel együtt járt iskolába. Aztán magára maradt, dolgozott, s már nem tudott leszokni róla. Ez egyetlen szenvedélye volt. — Ne menjünk valahová? — kérdezte rágyújtás után a fiú, mintha legalább hetek óta ismernék egymást. Nem is válaszolt. — Haragszol, amiért nem mutatkoztam be neked ? Tóth Gyuri vagyok. — Ormos Boglárka. — Ez igen! Ilyen kacifántos nevet is régen hallottam már. — Miért kacifántos? — Tudtam, hogy létezik, csak egyetlen ismerősömet sem hívják így. Mindegy. Tulajdonképpen tetszik. Boglárka... szép. (Folytatjuk) Egy félreismert arisztokrata hagyatéka Batthyány Gyula emlékkiállítása a Hatvani Galériában
