Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-06 / 105. szám

3. Nyugdíjba vonulnak a gőzmozdonyok... NÉPÚJSÁG, 1984. május 6., vasárnap Az alkohol ára SOKAK VÉLEMÉNYE SZERINT az év első napját emberemlékezet óta azért hagyták meg munkaszünet, nek, hogy az óév-búcsúztató iszogatások után ne kelljen mindjárt munkába állni. Csakhogy az esztendőnek 365 — az idén, szökőév lévén 366 — napja van. És az utóbbi években általános az a ta­pasztalat, hogy egyetlen olyan napja sincs az évnek, amely alkoholmentesen zaj­lana le. De ne kívánjunk le­hetetlent: legalább olyan, amelyen ne okozna valami­lyen bajt a mértéktelen ita­lozás. Csupán egyetlen adat: ta­valy több mint 2300 esetben történt közlekedési bűncse­lekmény a hazai közútakon # és a lakott helyek utcáin it- < tas veztés következménye, ként. Jórészüknek ember­élet esett áldozatául. Folytathatjuk tovább, szá­mok nélkül. Egy-egy népsze­rűbb névnap, valamelyik családtag vagy jó barát szü­letésnapja. kitüntetése, es­küvője — és még sorolhat-1 nánk az alkalmakat, amelyek okot adnak az ivásra — mindig megemeli az adott üzemben, vállalatnál, község­ben a balesetek számát. A darukezelő, aki elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy vé­gezze rendes napi munkáját, az előző napon vagy éppen éjszakán elfogyasztott szesz hatása alatt nem látja tisz. tán a műhelycsarnokot, s a sok tonnás terhet éppen munkatársai közé vagy akár rájuk rakja le. Erre nem egy példa volt már. S arra is, hogy az építőmunkás meg­szédült az állványon, a gyá­ri munkás belenyúlt a le nem állított gépbe. Megint csak: sokáig lehetne sorolni a példákat, amelyek azt bi­zonyítják, hogy az alkohol még másnap is csökkenti az önkontrollt, a máskor meg­fontolt embert is vakmerővé teszi, abból pedig szinte tör. vényszerűen származnak a különböző bajok önmaga vagy mások számára. Elfogyasztunk egy évben — immár rendszeresen, 1980 óta egyenletesen emelkedő ütemben — mintegy 50 mil­lió liter tömény szeszt pá­linka, konyak, rum, likőr formájában. S még nem szóltunk a — noha kevés­bé ártalmas, de mégis alko­holtartalmú — borról és sör. ről. No meg arról sem, hogy a fenti töményszesz-mennyi- ség csupán a bolti italokra vonatkozik, mert ki tudja, hány millió liter készül és fogy el a zúg-szeszfőzdék­Kétségtelen — és erről igen sok szó esik, valahány­szor szűkebb vagy tágabb körben az alkohol a téma —, hogy a szeszmonopólium igen jelentős bevételhez jut­tatja az államkasszát. A kér­dés ..mindössze”, az, hogy — megéri-e? Érdemes volna egyszer összevetni az adato­kat, s ez jókora munkát ad­na ehhez értő statisztikusok­nak: melyik összeg nagyobb? Az-e, amit közvetlenül a boltokban és a vendéglőkben az italok árából vesz be az állam — vagy az, amit emi­att kifizet? NEM CSEKÉLY AZ ÖSZ- SZEG, amit olyan rokkantak kapnak nyugdíjként, akik részegen vagy másnaposán maguk okozták részben vagy teljes egészében balesetüket. Sokba kerül az is, hogy leg­alább valamennyire kárta­lanítani lehessen közlekedési balesetek vétlen áldozatait vagy azok hozzátartozóit. S még azt is hozzátehetjük: az erőszakos bűncselekmények jelentős részénél ugyancsak van szerepe az italnak. Vagy az elkövető vagy a sértett, gyakran mindkettő ittas, amikor maradandó sérüléssel vagy akár halállal végződő verekedésbe kezd, amikor kocsmából kitántorogva az egyik kirabolja a másikat, amikor okkal vagy ok nélkül a düh kezd valakiben dol­gozni, s olyat tesz, amit más­nap már késő megbánni. S hány ártatlan áldozata van az alkoholnak! Elsősor­ban a családok, amelyek ret­tegnek a részeg apa (sajnos újabban nem ritkán: anya) durvaságaitól. Gyakori, hogy ennek következményei is az államkasszát terhelik: az állami gondozásba vett gye. rekek igen nagy része azért kényszerült elhagyni a szü­lői házat, mert az alkohol szétzilálta a családot. Bi­zony, a számla kiadás-rova­tában ez is jelentkezik, még. hozzá népgazdaságilag is je­lentékeny összeggel. tagadhatatlan; HOGY A HAZÁNKBAN igen nagy méreteket öltött alko­holizmusnak ezernyi oka van, s ezúttal aligha vállal­kozhatnánk akár egy részük vizsgálatára is. De ha csak az anyagi oldalát nézzük: mai helyzetünkben aligha engedhetjük meg magunk­nak, hogy az államkasszából olvasatlanul folyjanak ki milliók csupán a mértékte­len szeszfogyasztás miatt. Valamit — nem is keveset! — tenni kell, hogy elkerül­jünk a szeszfogyasztási vi­lágranglista kétes dicsőségű élvonalából. Akkor is, ha ez — látszólag — az állami be­vételek csökkenésével jár. Hiszen ha valahol, hát itt igaz: ami elmegy a réven, bejön a vámon. Várkonyi Endre Kesernyés, bodor füstfel- legek, pernye, éles fütty.. . egy hatalmas rántás a ko­csikon, s mély dohogással nekilódul a végtelenbe futó acélpályán a szerelvény. Amikor az utazás őskorában először Látták a hatalmas, fekete fémtáltost, s hallot­ták a vaspaták csattogását páni félelem töltötte el az embereket. Hazánkban fe­hér gatyás, kucsroás parasz­tok kaszával, kapával vár­ták, Amerikában a tolldí- szes indiánok nyílzáporral fogadták, s a távoli Szaharában szaib- lyával rontottak neki a fe­hér humuszos berberek. Az ég felé pöffenő gőz-bárány­felhők történelem tanúi, hisz ott lihegett, reszketett az indulásra váró mozdony, az ismeretlen földrészek tér- képezőinek nyomában, al­kuszokat, kalmárokat szál­lított egzotikus tájakra, s a kereskedőket a katonák kö­vették. őket pedig politiku­sok, fellegjáró széplelkek, utazók, művészek, kalando­rok. Nagy üzletek, híres csa­ták, merész remények, no és csalódásók... Mennyi min­den fűződik az utazásihoz! Nemhogy megszöktek vol­na előle, hanem királyok, államférfiak, maharadzsák utaztak a luxus pulmann kocsikban. A vasországúton vágtató kolosszusok külle­me is megszelídült. Mert volt olyan, amelyiknek a kéménye gólyafészekre, vagy cilinderre emlékeztetett. Csak az idős mozdonyveze­tők tudták: a speciális kür­tők az erdők lombjait véd­ték a tovapattogó szikrák­tól. Megyénk egyik legforgal- ' masabb pályaudvarán, a hatvani állomáson a csatla­kozásra váró utas még meg­tekintheti a legelső honi ter­vek alapján készült pöfögőt. Jóllehet, évtizedek óta a közlekedés muzeális darab­jának számit a 335-ös típu­sú masina, amelyik az 1800- as években Budapest—Sal­gótarján között közlekedett. Amint kitelt az ideje, nyug­díjba vonult, s ez a sors vár „fiatalabb” társaira is. Igaz, még egy-két gőzösnek akad vontatni-, vagy tolatnivaló- ja, de napjaik már ,meg- számláltattak. Egymás után átadják helyüket á korsze­rűbb motorosoknak. Mozdony tűznéző sétánk kalauzai régi hatvani szak­emberek. Üsztöke Ferenc ötven évet töltött nem is akármilyen csühögők „ten­gelyein”. Évtizedekig volt kormányvonatok mozdony- vezetője, s persze azért egy­szerűbb, köznapibb szerelvé­nyeké is. Kazánban lobogó ötven £v • „tengelyen” — Öntöke Ferenc, a kormány* vonatok masinisztája láng- és kéményfüst nélkül még ma, nyugdíjasán sem tudja elképzelni az életét. A mellékvágányon álldo­gáló 301016-os mozdonyon teljesít szolgálatot. Ehhez a géphez már rég nem csatol­nak kocsikat. Az első vi­lágháború kitörésének évé­ben készült tűzszekrényével már csak a vontatási tele­pet fűtik, s azt sem sokáig. a tűztér bizonyítványa sze­rint 1988-ig. Ritka ember: masiniszta, akinek a gőzöse mindig egy helyben veszte­gel. — Ezek a kiszolgált szer­kezetek — mondja az idős mester —, az úgynevezett Pacific-rendszer szerint ké­szültek. Három kapcsolt ke­rék mozgatta a hatalmas testet, mi úgy hívtuk őket. hogy százkilométeres vonta­tók. Ugyanis száz kilométe­res sebességgel robogtak. Ezek a típusok húzták azo­kat a kocsikat is, amelyeken Horthy Miklós és kísérete, a felszabadulás után pedig Zsukov marsall utazott. Nagy idők néma tanúi. Ha felütjük a mozdonykönyvet, pontos képet kaphatunk ar­ról, hogy merre jártak, mi­ből készültek ezek a matu­zsálemek. Amin állunk pél­dául zólyombrizói vaslemez­ből, valamint Weis Mann- fred-féle vörösrézlapokból. Ezek a fajták képviselték a hazai mozdonyipart, a pári­zsi világkiállításon is. Ah­hoz, hogy szerelvényt csat­lakoztathassanak utánuk körülbelül 16 óráig kellett „etetni” őket szénnel. S a tűz hónapokig nem aludha­tott ki. — Fáradságos, embert próbáló évek voltak — emlékezik vissza. Varga János is, a hatvani HeHvágáayea (Fotó: Szabó Sándor) Nem volt pardon Izmos és társai előtt Betörök, rablók, autófosztogatók rendőrkézen A csengetésre senki nem válaszolt. Kihaltnak tűnt a környék, üresnek a hóz. A sötétség leple alatt hárman másztak át a kerítésen a Mikes Kelemen utca 30. szá­mú lakás udvarára. Sürgősen kikapcsolták a villanyórát, csákánnyal kifeszítették a háitsó ajtó ablakait, a zár­ban belülről lévő kulcsot el­fordítva nesztelenül belép­tek a konyhába. A legfiata­labb osont végig a további helyiségeken, s nyitott be abba a szobába, ahonnan halk zeneszó szűrődött ki. Lámpájával bevilágított, a meglepetéstől azonban egy pillanatra főidbe gyökerezett a lába. — Évi, te vagy az? — horkant fel az ágyon fekvő férfi, lányát szólítva, de a következő másodpercben — amikor a lény az óvatlan idegenre vetődött — már tailpon is volt. A betörők ezután riadtan menekültek, s bár ezúttal zsákmány nélkül maradtak, legalább sikerült elillanni­uk. A hdvatlan éjszakai láto­gatók — Izmos, alias Németh Géza és társai: a fiatalkorú R. Attila, Szítai Norbert, va­lamint az ekkor jelen nem lévő Báder Sándor — las­sacskán már profi bűnözők­nek vallhatják magukat. Bűncselekményeik előtt gengszterekre jellemző pre­cizitással „dolgoztak”. — Előzőleg nappal tartot­tunk terepszemlét a kisze­melt háznál — emlékezett a rendőrségi kihallgatáskor Németh Géza —. majd a be­menetel előtt is, mindig. Ha bármi megzavarhatott ben­nünket, azonnal odébbáll- tunk. Valóban, erre is volt pél­da egri próbálkozásaikon. R. Attila, a tamaleleszi tsz Má­jus 1. úti kirendeltségén dolgozott. Fizetéskor megfi­gyelte, hová tették a iki nem adott, borítékolt pénzt, s er­ről aranybarátainak is be­számolt iszogatás közben. Rögtön megszületett az el­határozás: annak az összeg­nek az ő zsebükben van a legjobb helye! Már az ajtót feszegették, amikor az egyik közeli házból valaki kiné­zett az ablakon, s futásra késztette a bandát. Ezzel a mindennapi, gyanútlan moz­dulatával 300 ezer forint kártól óvta meg a céget. Sajnos, nem volt akaratlan „értékmentő” a Kisfaludy és a Szolárcsik utcában. Az előbbi egyik lakásból 43 ezer 500 forintot vittek el. Az utóbbi esetükkor viszont táska- és zsebrádiót, villany­borotvákat, lemezjátszót, amelyeket Jawa típusú mo­torra cseréltek el. Más módszereket is beve­tettek, hogy elinni való pénz­hez jussanak — a gépkocsi- tulajdonosok nagy-nagy bosz­szúságára. Személyautókat fosztottak ki a város elha­gyott területein. Egyáltalán nem volt nehéz dolguk, a jármüvekben jól látható he­lyen tartott holmik kínálták magukat a büntetőknek. S ők rendszerint nem is mu­lasztották el az alkalmat. — A legtöbb autóból au­tóstáskákat, bukszákat, reti- külöket vittünk el — vallot­ták. — A Taverna előtt par­koló kocsiban például 18 ezer forintot találtunk, amíg a gazdáik a moziban szó­rakoztak. De előfordult, hogy csupán egy száraz kiflivég akadt a horogra... Miként április 14-én őket is .Jdhalászták”. A Vörös Rák étterem mögötti belső udvarban fényképezőgépet és vakut pillantottak meg egy Ladában. Szokott mód­szerükhöz híven berúgták a pillangóablakot. Ekkor egy asszonyt vettek észre az egyik lakás ablakában, s el- szeleltek. A nő azonnali te­lefonhívása után azonban néhány percen belül rendőr­kézre kerültek. Később derült ki: a díszes társaságihoz további két jó­madár is tartozik Csíki Csaba és öcsikéje, Herman. A betörésekről természete­sen ők is tudtak, annál is inkább, mivel az ellopott cuccok értékesítésében ala­pos részük volt. A két fivér, kiegészítő bűnözésül a rab­lást választotta. Az alapöt­letet Csaba hozta Mária- nosztráról, ahonnan március közepén szabadult előző bün­tetéséből. Herman azzal fe­jezte ki bátyja hazatérése feletti örömét, hogy másnap kilépett a munkahelyéről. A megbeszélt metódus — ami leginkább a markecolók tet­tedre emlékeztet — először április 11-én vezetett ered­ményre. A testvérpár és az öccs felesége a Széchenyi ét­teremben mulatoztak. Felfi­gyeltek M. Gy.-re, aki feltű­nően szórta a pénzét. Ami­kor távozott,1 utána eredtek, Hermann neje felajánlkozott, ezalatt pedig a két férfi ki­zsebelte az illetőt. Az egyéb­ként holtrészeg embert 5600 forintjától szabadították meg. állomás mozdonyreszortosa, aki szintén gőzösökön kezd­te pályáját. — Harminchét órás szolgálatok voltak ak­koriban, ezeket az időket őrzi egy vasutas mondás is: „Ahol laktanya van pihe­nünk, ahol daru — azaz viztöítésre szolgáló kút —, kezelünk”. Aztán ezt a pro­totípust a két világháború között, Illetve utána több másfajta követte. Nagyon népszerűek voltak a 424- esek, pontosan elvitték az utazni vágyókat az Alpok lábadhoz éppúgy, mint a Hargita havasára. S nem is akárhogy! Akkoriban ugyanis leváltották azt a masinisztát, amelyiknek a szerelvénye többször késett. Néhány öreg jószág még ma is ingázik a szárnyvona­lakon. A 375026-os például Máutranovákra viszi az uta­sokat. Am hiába erősek, strapabírók a tűzszekrények, hiába sajnálkoznak a masi­niszták, a gépek az utolsó kilométereket róják. A haj­dan német hadi vonatokat húzó 520075-ös az 50-«es években még Moszkváig is közlekedett. Mígnem az ő sorsa is megpecsételtetett, az idén augusztus 30-ig teljesít csupán szolgálatot. Varga János nyaranta az Ady Endre Könyvtár és a MÁV által közösen szerve­zett olvasótábor diákjait viszi nosztalgiautazásra. Az élet azonban nem ál­modozás. Sajnos gond is akad jócskán a vasútnál. Évről évre kevesebb a ki­szolgáló személyzet, s las­san műhely sem lesz, ahol karbantartanák, kijavítanák a fáradt, öreg gépeket. Tavaly, Ia füzesabonyi fű­tőhöz két 424-es (matuzsále­me még Debrecenig Vontat­ta a Párizstól Isztambulig közlekedő nosztalgia Orient­express kocsijait. S az idén augusztus 20-án gőzmozdo- nyos vonat indul Szilvásvá­radra is. Talán utoljára, hisz napról-napra kopnak a sínekről a csühögők. A kocsik ablakából a fü­zesabonyi fűtőház mellett is Látni az egykori dolgos na­pokra emlékező masinákból egy csomót. Kéményük már nem pipál, és vízköves tar­tályaik is üresek. Kazán­jukban nem lobog a láng. A hatalmas, fekete kolosz- szusok közlekedési múltunk mementóiként várnak a sor­sukra. Soós Tamás Nem járt különbül B. J. eg­ri lakos sem, akit Csikiék a Herendiből hazafelé menet támadtak meg és ütöttek le. Neki kétezer forintját vették el. Egy nappal később a Zal­ka Máté utcában tántorgó férfit fosztottak ki, lecsatol­va óráját, s elVéve 5 forin­tot tartalmazó pénztárcáját. A szintén egri D. F. ennél rosszabbul járt. A Széche­nyi étteremben emelgette sű­rűn a poharakat, majd a Grillbe indult. Csíki és test­vére „természetesen” azon­nal a nyomába szegődött. Mivel az ittas embert nem engedték be az utóbbi ven­déglátó helyre, megismer­kedtek vele. beültették egy kocsiba. A bukszáját, benne hétszáz forinttal, elrabolták, s az illetőt a piac közelé­ben kilökitek az autóból. Tovább azonban szeren­csére nem folytathatták bű­nös űzelmeiket. Jelenleg elő­zetes letartóztatásban várják, hogy a több mint húsz bűn- cselekmény — rablások, be­töréses lopások, gépkocsifel­törések — miatt megkapják méltó büntetésüket. Szalay Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom