Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-05 / 104. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. május 5., szombat 13. A növényekről szóló tudomány, a botanika a biológia szerves része. A növényvilág megismerése kezdetben csak a gazdasági, vagy gyógyító hatású növényekre korlátozódott. Az első rendszerező a görög Arisztote­lész volt. A VII—XV. században az arab természet- tudósok fejlesztették a növénytant és vizsgálták a nedvkeringést. A hűbéri társadalomban a XV. század végétől jelentek meg az úgynevezett füveskönyvek, amelyek a növényeknek előbb primitív, majd termé­szethű leírását és ábrázolását adták. Később megkí­sérelték a rendszerezést, majd a leírt növények azo­nosítását, a fajfogalom kialakítását is. Az első magyar füveskönyvet Melius Juhász Péter írta. A nagyszabású hazai flórakutatás megindítója Kitaibel Pál volt, a növényföldrajzé Borbás Vince. A hazai botanikai kutatók közül kiemelkedett mun­kásságával Degen Árpád, Gombocz Endre, Rapaics Rajmund, Szabó Zoltán, Tuzson János, Wagner János, Mágócsy-Dietz Sándor, Gimesi Nándor, Paál Árpád és Kárpáti Zoltán. Mai összeállításunk a növénytan néhány érdekességébe nyújt bepillantást. Összeállította: Mentusz Károly „Selymét a barka már kitakarta...” Kora tavasszal a színes kis virágokra figyelve ta­lán kevésbé vesszük észre a szerényebben virágzó fá­kat és cserjéket. Pedig a barkák éppúgy jelképei a tavasznak, mint a virágok. A barka tulajdonképpen több virág együttese, tehát virágzat; tengelyén az apró virágok kocsányok nélkül — vagy igen rövid kocsányon — ülnek egyesével, vagy hármasával, s elvirágzás után a tengellyel együtt mindenestül lehulLanak. Méghozzá előbb a porzós, tehát a hím jellegű virágok­ból álló barkák, amelyek­nek bibéje nincs is, vagy elcsökevényesedett. Vannak azonban termés — női jel­legű — virágok alkotta barkák is, amelyekből a porzók hiányoznak, s alakra Is eltérnek az előbbiektől. A fűznek, a nyárnak, a nyírnek, a gyertyánnak és a dió-tf&joknak a porzós és a termés virágai egyaránt barkában állnak. De élnek nálunk olyan fák és cser­jék is, amelyeknek csak porzós virágzata barka, a term ős nem az. A barkák többsége lecsüngő: példa erre a nyár. a nyír, az éger, a mogyoró, és a tölgy porzós barkája. Felállók viszont a fűz porzós és tenmős bar­kái, a nyír termős barkái és a szelídgesztenye porzós barkái. Barkázó fáink többsége a szélre „bízza” a virágpor terjesztését (a fűzfák kivé­telnek számítanak, mert virágporukat rovarok hord­ják szét). Virágaik nem öl­töznek színpompás, rovaro­kat csalogató szirmokba. A barkós fák többsége éppen ezért virágzik lombf akadás előtt, mert a szél ilyenkor még szabadabban jár, és viszi a barkók virágporát. Ezért tartozik a legkoráb­ban virágzók közé a nyár, a fűz, az éger, a gyertyán, a dió és a mogyoró. A lombfakadással egyidőben Virítanak a nyír és a szelíd­gesztenye, a lomibosodás után a tölgy és a bükk por. zós barkái. A kukorica múltja A mai kukorica valószínű őse a teosinte nevű vadon élő fűféle volt, ellenben nem ismerjük még azokat az átmeneti alakokat, amelyek például a gabonafélék esetében egyértel­művé teszik a származást. A nemesítési kísérletekkel most reprodukálhatóvi váltak a teoniste és a kukorica közötti alakok, köztük számos olyan is, amelyeket a régészek a több ezer éves mexikói romok között találtak. A mai kukorica tehát egy „torzszülött”, amelyet a több mint hétezer éve folyó mesterséges szelekció hozott létre és tart fenn. KÖZÖSEN VÉDJÜK ŐKET A tavaszt „harangozó“ virágok A sziklás, száraz lejtők, legelők kora tavaszi védett növényei a kökörcsinek. A tudományos nevük Pulsatil­la — ez a latin „puilsare" szóból ered, aminek a je­lentése lüktetni, kopogtat, ni, harangozni. A kökör­csinek a tavasz érkezését jelzik, „harangozzak”. Kör­nyékünkön három fajúik fordul elő, a gyakoribb le­ánykökörcsin, a ritkább fe­kete és a hegyi kökörcsi­nek. A leánykökörcsin (Pul­satilla grandié) 1. kép. Ko­rán, márciusban megjelenő virágait sűrű, selymes szőr védi a hidegtől. A virágok felállók, nagyok, kékeslilák. Először csak a hat kékesli­la csészelevélből (lepel) al­kotott virágkehely tör elő a felszínre, csak később nyú­lik meg a virágot tartó ko- csány. Levelei szárnyaltak, a végálló levólszámy alatt 2—3 pár székiéit levél van. A fekete kökörcsin (Pulsa­tilla pratensis ssp nigri­cans) virágtakaró levelei fe­ketebíbor színűek, a virá­gok bókolnak. (2. kép.) A hegyi kökörcsin (Pul­satilla pratensis ssp zim- mermanni) virága annyira hasonlít a fekete kökörcsi­néhez, hogy elkülönítésük a szakemberek számára sem könnyű feladat. Eger kör­nyékén a hegyi kökörcsin­nek egy ritka változata ta­lálható, amelynek a virág- színe téglavörös. A kökör­csinek mérges növények, a boglárkafélék családijába tartoznak. Ezek a szépvirágú növé­nyek 1982. júliustól védet­tek — leszedésük, elpusztí­tásuk büntetendő, az 1/1982 OKTH sz. rendelet szerint. Sajnos még a múlt év ta­vaszán is előfordult, hogy az egri piacon a környék­beli falusi asszonyok cso­korba szedve árusították. Még tíz évvel ezelőtt is az Eged oldal márciusban kö­körcsintől kéklett, sajnos ez már a múlté, számuk erő­sen megcsappant. A kirán. dűlők leszedik, hogy később hervadtan eldobják. A kis­kerttulajdonosok tövestől kiássák, pedig áttelepítésük csak ritkán sikerül. Ebben az évben is szomorúan, ta­pasztaltuk, hogy az Egedről már megint kiástak töhb száz tövet. Közös felelőssé­günk a környezetpusztítást megakadályozni! A telektulajdonosoknak azt ajánlom, hogy ‘ magról próbálják kertjükben meg. honosítani ezt a pusztuló természeti kincsünket. (Cse­répben, nedves homokba tűzdelve a bámuló tollas függelékű magvakat üveg­lappal lefedve). Szintén ta­vasszal nyílik a nagy. fel­tűnően szép aranyban fény­lő sárga virágú tavaszi hé­rics (Adonis vemalis). A boglárkafélék családjába tartozik téhát a kökörcsin­nek rokona. Tudományos nevét a görög hitregében szereplő Adonisról, a férfi­szépség istenéről kapta. A tavaszi hérics (3. kép) bokrosodé, 10—40 cm ma­gas növény, levelei szár­nyasán hasadtak, a levél­sallangok keskenyszálasak. A virágok 3—6 cm átmérő- jűek, nagyszámnak (10—15.) Jellemző a virágjára a por­zók és a termők sokasága. Az élőhelye a kökörcsiné­hez hasonló. Ez is tartalmaz méreganyagot. Gyakoribb növényünk, mint a kökör­csinek. A tavaszi hérics is törvényes védelmet kapott. Állományukban a leszedé­sen kívül a legelőégetés, és a vegyszeres gyomirtás Okoz nagy pusztítást. Környékün­kön az utóhbi évtizedben számuk erősen megcsappant, de még gyakorinak mond­ható ha azt akarjuk, hogy unokáink is láthassák és gyönyörködhessenek bennük, akkor több odafigyelést ér­demelnek. Kíméljük, véd. jük ezeket a szép virágo­kat. Dr. Takács Béla Botanikus kert a világ tetején A burgonyagumó súlya 4 kilogramm, a napraforgó­nak több óriási tányérja van, a paradicsomibökorról több mint 10 kilogramm paradicsomot szednek le. Mindez egyelőre csupán a Pamíron, a magashegyi bo­tanikus kertben látható. Ennek a bőkezűségnek: és a növények ritka fajtáinak egyik oka a napsugárzás, amely itt tízszer intenzi­vebb, mint a síkságon. Megállapították. hogy a napsugárzás nemcsak a nö­vények fejlődésére, növeke­désére hat, hanem azok génszerkezeteit is befolyá­solja. A tengerszint feletti 2320 méteres magasságban fekvő botanikus kert a Tadzsik SZSZK Tudományos Aka­démiája Pamiri Biológiai Intézetének tudományos ku­tatóbázisa. A botanikus kertben megtaláljuk Euró­pa, Észak-Amerika, Kelet- Azsia és a Távol-Kelet nö­vényvilágának képviselőit. A világ számos országából küldött növényeket próbál­nak itt ki, és sok áttelepí- i tett növény igen jól érzi magát a magashegyi körül­mények között. Igaz, még a jól ismert növények is erő­sen megváltoznak. Például a fügebakor itt olyan nagy­ra nő, mlint a diófa-óriások. A Biológiád Intézet tudó­sai a magashegyi klímavi­szonyok között komplex tu­dományos kutatómunkát vé­geznek. összegyűjtik és ta­nulmányozzák a Pamir nö­vényeinek, vadon termő hasznos és ritka növényei­nek a génbankját. A tudó­sok javaslatait a terület mezőgazdasági termelésében hasznosítják. A botanikus kert csemetekertjéből éven­te 20 ezer gyümölcsfa-cse­metét, 40 ezer dísznövényt és virágos növényt adnak át a kolhozoknak és a szov- hozoknak. A kolhozok föld­jeire sok. a Pamíron eddig ismeretlen burgonya-, ká­poszta-, sárgarépa-, hagy­ma és uborkafajta került át a botanikus kertből. II Mátra és a Bükk ékességei Szűk helyre összeszorulva, néhány erdőfoltban, félre­eső lejtőn meghúzódva, a mosoly mögött bujkáló szo­morúsággal, ma még kivi­rulni készül a Mátra és a Bükk. Megkezdi a téltemető, nemsokára rét füve közt aránylik a hérics, megjele­nik a fekete kökörcsin, tölgy­erdőben kankalin, réteken kakascímer sárgállik, köves­cserjés peremeken mutatja magát a törpe nőszirom, bí­boros kosbor emeli fejét, utolsó rejtekhelyein szellőz- ködik a boldogasszony pa­pucsa, — s még szeretné hozni, emberelőttről kelte­zett, ősi törvény értelmében, virágpompáját a nyár. Az erdőjáró ember évente horgasztja le fejét, mikor újabb s újabb fajok eltű­nését kell megállapíts nia. Különösen másfél évtizede gyorsult meg ez a folyamat: gépkocsik, munkagépek, vegyi anyagok és emberek fenyegetik azt a finom és törékeny rendszert, melyet a természet évmilliók alatt épített föl, s amelyet úgy hivnak: erdő. Pótolhatatlan a veszteség, az eltűnt virág. Unokáink már nem fogják látni. Nekik már nem lesz alkalmuk letépni és vázába tenni, de megnézni sem. Megfosszuk-e őket ettől a szépségtől? Inkább százezer vázában két napig, mintsem a maga termőhelyén újabb százezer évig? Erdő-mező nagy virágoskert tavasztól késő őszig. A mienk. Érde- mes-e virágot szaggatva, a faj életét megszakítani? Megkezdődött a visszaszám­lálás. Ha nem akarjuk, hogy a végzetes gongütés elhan­gozzék, nem köthetünk többé bokrétát mezei virágból. Aki a virágot szereti, rossz em­ber nem lehet, s ez úgy ér­tendő, nem szakítja le töb­bé. Hat évezrede («mióta van civilizáció) természetes volt, hogy virágot szedtünk, s természetesen volt még 1960-ban is. Fájdalmas és megdöbbentő, hogy ez az „emberi jog” most vétetik el tőlünk. Senkit sem von­hatunk felelősségre érte, il­letve mindannyiunkat, s eb­ben akár önnönmagát ki-ki. Az emberiség ide jutott — ide juttatta magát. Legyünk fegyelmezettek, amíg nem késő. Voltaképpen minden virág és a természetnek minden megnyilvánulása védelemre szorul már, de vannak olyanok, melyek éppen csak kapaszkodnak a lét pere­mébe, s ezek, a tudomány javaslatára, immár állami­lag védettek. Ezek már végleg nem a „szabad ja­vak”, immár a „gazdasági javak” kategóriájába tartoz­nak, pénzben kifejezett ér­tékük van, státusuk társa­dalmi tulajdon. Ezeket le­tépni, néhány órára (míg el nem hervadnak) vázába tenni, vagy éppenséggel a szemétbe dobni: bűn. Védelmüket a természet- védelmi törvény hatósági joggal felruházott erdészek­re, nemzeti parki terület- kezelőkre, hivatásos és tár­sadalmi természetvédelmi őrökre, szolgálatosokra bíz­za. Ez azonban nemcsak az ő ügyük: ez mindnyájunk ügye, mindannyiunké, akik a civilizált emberiséghez tartozóknak érezzük magun­kat. Mostantól kezdve ezeken a hasábokon időről időre megismertetünk néhányat a védett növényekből. Jegyez­zük meg e féltett kincsek ismertetőjegyeit, s ha oda­kint járunk a nemzeti park­ban, tájvédelmi körzetekben, a természet utolsó mene­dékhelyein, vigyázzunk rá­juk, önként vállalt szolgá­latként, mint életvédelmi hatóság. Védjük együtt. Sándor András Füzesabony és Vidéke ÁFÉSZ Érdeklődni 15. sz. Vas-Műszaki Boltjába a Füzesabony 151-es telefonon. (vasútállomással szemben) CSEH LAPRADIÁTOR NYITVA: 600 mm-től 2040 mm-ig 8.00-17.00 óráig. egy és kétsoros kivitelben minden méret 10% ENGEDMÉNNYEL KAPHATÓ. Szombaton: 8.00-12.00 óráig. Településtisztasági Vállalat felvételre keres: segédmunkást, jó kereseti lehetőséggel hevesi munkahelyre. Jelentkezni lehet: Kommunális üzem, Heves, Kiss Mihálynénál. A tavasz, a megújulás örömmel várt Jelképei

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom