Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-23 / 119. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. május 23., szerda >. Csíráztatni a jövőt A Mikroelektronikai Vállalatnál elkészüli a kormányprogram szerinti mintegy két­milliárd forintos beruházás első, egyik legfontosabb része és megkezdődött a nagy bo nyolultságú integrált áramkörök elemeinek (chipjeinek) előállítása. A gyártósoron szilícium-szeletek megmunkálását végzik nagy tisztaságú munkahelye­ken, specális védőöltözetben. Az integrált áramköri elem a különféle elektronikus ter­mékekbe (pl. számítógépek, mérőműszerek, szórakoztató elektronikus eszközök) beépíté­sére kerülő félvezetők legfontosabb része. A gyártósor a teljes „felfutás” után évente 60 ezer darab szilícium-szelet megmunká­lására alkalmas. A képen: A szilícium-szeletekbe magas hőmérsékletű hőkezelések so­rán a szennyező anyagok részecskéit juttatj ák be. (MTI-fotó — Balaton József felv. — KS) Világjáró hatvani gyerekholmik Ahogyan a külföldi vásárló látja Sosem tanítottam. Egy-egy korrepetálandó középiskolás néhány évig kiegészítette kezdő gépészmérnöki fizeté­semet, de elvi alapokat, ma­gasan fejlett elméleti hoz­záértést nem tudhatok ma­gaménak. Két gyermek aty­jaként félő, kimaradnak már életemből e pedagógiai stúdiumok. Marad a gyakorlat. A ta­pasztalás. Tudni azt, mit vár az iskolától a társadalom. Lehet, nagy szó, de a gazda­ságpolitikai folyamatok mö­gött — amelyektől mindany- nyiunk léte függ, jóléte leg­alábbis — újságíróféleként és mindig az emberre va­gyak kíváncsi. Arra az em­berre (Heller László pro­fesszor esetében), aki húsz éven át állította, hogy fut- ballpályát lefedő hűtőtor­nyokat kell építeni, és e fel­adatra 15 centiméteres fal- vastagságú beton (!) is ele­gendő. A központi bizottsá­gi funkcionáriusra, aki majd négy éve mondta ki: ahhoz, hogy az elkerülhetetlen nad- rágszíj-összehúzáshoz hoz­záfogjunk, előbb meg kell teremteni az ipar háztáji gazdaságát is, ahol kereshet a rászoruló. Vagy őrá, aki állami gondozottként nőtt fel; varrodában kísérelte meg életét megalapozni. Nem ment; , ma állami gon­dozottakat nevel, főnökeit meglepő alkalmazkodókész­séggel. És remélem csak: eredményesen. Nos, ami ezekben az em­berekben is, valamennyiünk­ben is közös: nem születtünk azzá, amik vagyunk. Ma már tudjuk: a bölcsődés korszakban kapott útravaló a döntő, ezt csak módosít­hatja, de nem ellensúlyoz­hatja a későbbi tanulás. Ám egy munkakezdő korába ér­kezett ember életének ad­digi szakaszából a legtöbbet az általános iskolában tölti; tanára ott termeli személyé­ben az új termelőerőt. Jö­vendő nyugdíjunkat megha­tározó emberré. Létérde­künk, hogy az általunk ter­melt, az állam révén e cél­ra csoportosított pénzeszkö­zökből tegye ezt: jól. Minél jobban. Most néhány gyakorlati tapasztalat következik az általános iskola hatékony­ságáról. A tanműhelyvezető ismertetése. Amint a keze alá kerülő szakmunkástanulók­kal az első órán leíratja ne­vüket, születési helyüket. Nem mindig sikerül hibát­lanul. Ez nem rémregény, ez ellenőrizhető. Más ismerősöm tanár. A legteljesebb közönnyel, el­utasítással találkozik, ami­dőn vesszőparipájaként a műszaki rajz magas színvo­nalú megtanításáért küsz­ködik iskolájában. Ahol a második idegen nyelv beve­zetését már fontolgatják esetleg, de azért a nyelvért, amely a munkásnak kenye­ret ad, még nem emel szót senki. A szakközépiskolai igazgató panaszát is ide ci­tálhatnám: az első osztály­ban fél-háromnegyed tan­évig is eltart, amíg a kü­lönféle módszerekkel mate­matikára oktatott (és telje­Kerecsenden, a régi iskola kertjében nagy most a sür­gés-forgás. És így is marad még legalább egy esztende­ig. Megkezdődött ugyanis az új, négytantermes iskola épí­tése, amihez sok társadalmi segítőre van szüksége a ta­nácsnak. Márpedig az önkén­tes munkát senkin sem le­het úgy számon kérni, mint amiért szépen megfizet va­laki. Persze, senkit nem ér­het szó a dolgok ilyetén ala­kulása miatt. Már csak azért sem, mert április közep>e tá­ján az Aranykalász Terme­lőszövetkezet gépei és a kör­nyékbeliek legalább száz köbméternyi földet megmoz­gattak az iskolaépület ala­pozása alkalmával. Két-há- rom héttel később pedig jött a folytatás, amikor is a köz­ponti fűtés kazánházának alapját ásták ki a falubeli­ek. Most meg itt az alapbe­tonozás, amihez jószerint csu­pán anyagot biztosít a ta­nács. Hogy mibe kerül az annyira hiányzó négy isko­laterem, az új építmény? Je­sen mást is tanult) nebuló­kat „szintre hozzák”. Aztán lányom hazahoz egy létrát, hogy fokait mi, szülők rög­zítsük valahogy az oszlo­pokba. Ez még nem nevet­séges önmagában; de tesse­nek elképzelni egy 15 cen­timéter magas létrát, 11 centiméter széles fokokkal... Nem szakemberként félő volna általánosítani azt a tapasztalatot, hogy a gyakor­lati szempontok nem eléggé hatják át általános iskolai oktatásunkat. Az csak érzé­sem lehet, amelyet pusztán saját sorsom igazol, hogy érettségizett koromig egyet­len élményt sem adott ne­kem 12 évi iskolám, amikor én magam létrehoztam vol­na valamit. Megtanultam ugyan feladatokat megolda­ni. De újat, még nem léte­zőt létrehozni — nem. Jö­vendő embertársaimmal szót érteni — nem. Együtt mun­kálkodni egy olyan célért, amely több, mint az egyes ember által elérhető — nem. Szóval, amit úgy lehetne hívni: élettapasztalat, nem kaptam útravalóként. Nem általánosítok, lehet ez személyes pech is. De a japán pedagógusok, akik a megyét járva egy helyütt felhalmoztatták mindazokat a tankönyveket, amelyekkel egy általános iskolás talál­kozik, udvarias mosolyuk mögé bújva megkérdezték: tényleg meg lehet azt taní­tani? Ebben a kupacban minden fontos, minden nél­külözhetetlen ismeret? Va­lóban szükségesek ezek a munkafüzetek, amelyeket egyetlen gyerek egyetlen egyszer kitölt, aztán el le­het dobni? Nem túl drága módszer ez egy kötelező gyerekenciklopédia helyett? Továbbra sem általánosí­tok, de félő: a japán ipar hatékonysága igazolja e kérdéseket, amelyek a mi oktatásunk hatékonyságát kérdőjelezik. Tudom, e tömegtermelésre berendezett iskolakombiná­tok — a gyöngyösi Kócsag úti oktatási központban há­romezernél (!) több a tanuló — nem tudnak egyik napról a másikra átállni egy olyas­fajta oktatási módra, ame­lyet a gyakorlat követelmé­nyei hatnak át. Ha másért nem, a pedagógusok szemé­lyi adottságai és a demog­ráfiai hullám tetőzése miatt sem. Ne feledjük: a ma működő tanárok harmada levelezőn szerezte oklevelét, jó részük tehát nem rendel­kezett a nappali tagozathoz szükséges felvételi követel­mények mindegyikével. Az is tény, hogy az egri főisko­la pótfelvételijére jelentke­zők — (több mint kétszáz­ötven fiatal!) — kétharma­da nullás felvételi dolgoza­tot írt! És erre nem adu, hogy a pedagógus-fizetésemelések jó másfél évtizede mindig csak az átlagos magyar jö­vedelemhez való felzárkó­zást biztosítják. E fizetésből családot fenntartani, lakást venni egyszerűen nem le­het; ez realitás. Mindaddig viszont, amíg kiemelt fize­tés nem díjazza a termelő­lenleg nyolc és fél millió fo­rintra taksálják a beruházás értékét, de már úgy számol­nak a vezetők, hogy átadás­ra lesz az tízmillió is. ★ Még szerencse a gondok közepette, hogy a korábbi esztendők létbizonytalansá­ga után tavaly, meg azelőtt tisztes nyereséggel zárt az Aranykalász Termelőszövet­kezet, amely főként gabona- termesztésre és állattenyész­tésre rendezkedett be, így aztán egyre több segítséget, anyagi támogatást tud nyúj­tani a Kerecsendet, Demjént egyaránt érintő közös felada­tok megoldásához. És nincs is egyedül, ha a zsebbe kell nyúlni, vagy netán kétke­zi munkával, különböző technikai felszereléssel kell felsorakoznia. Nincs, mert megerősödött a Heves megyei Finommechanikai Vállalat erők termelőjét, nemigen áramlanak a legtehetsége­sebbek a tanári pálya felé. Nem adu ez igazán, de érv. Csak akkor lehetne adűvá, ha volna miből finanszíroz­ni a célt. Marad tehát a költségek nélküli cselekvések lehető­sége. Lenyesni mindazt a tananyagokból, tankönyvek­ből, amelyek fölös, meg nem térülő társadalmi erőfeszí­téseket igényelnek. Éllen- őrizni az általános iskolát végzők felkészültségét. (Gondoljuk meg: az óvodá­ban már iskolaérettségi vizsgálatokat végeznek, a középiskolák egyike sem létezik záróvizsga nélkül!) De épp a legérzékenyebb, a pályát választó korosztály úgy hagyja el az általánost, hogy tudását semmiféle or­szágosan azonos vizsga, mi­nősítés nem ellenőrzi! Hány személyes csalódást okozott már az iskolánként eltérő mérce a továbbtanulásban? Hány iskola kaphatott már utasítást, hogy he buktas­son? Mindezeket egy hete­dik végén, a pályaválasztás előtt megtartott országos felmérés felszínre hozhatná. Nemcsak az általános iskolai tanár csinálna hiúsági kér­dést nebulói szerepléséből; a fogadó középiskola is kap­na egy tájékozódási pontot legalább. És még egy, ami szintén gyakorlati igény, és költsé­gek nélkül is teljesíthető. Amit én úgy fogalmaznék: a munka propagandája. Nem igaz, hogy ehhez ok­tatófilm, kabinet kell: eh­hez egy pályájában sikeres munkás szava elegendő. Nem személyzetisek, pálya- választási tanácsadók tud­nak a leghitelesebben szólni az esztergályos, a gépkocsi- vezető szakma szépségéről; arról, hogy miért érdemes. Erről azoknak kell szólniuk, bemutatót tartaniuk, akik e harcot az anyaggal napon­ta sikerrel vívták meg. Naiv dolog? Nem hiszem. Kádár János a legutóbbi pártkongresszuson tartott záróbeszédében azt is mond­ta: ha fia lenne, aki most választ pályát, ő azt taná­csolná neki, legyen munkás! Mély bölcsességet tartalma­zó szavak ezek. Olyanok, amelyeket az eltelt négy év igazolni tudott! A munkás- osztály, általában persze, nemcsak megőrizte elért életszínvonalát. Igaz, több­leterőfeszítésekért, de növel­ni is tudta azt, például a vállalati gazdasági munka- közösségekben. És akkor még nem szóltunk az egyre több munkavállalóról, aki külföldön bizonyíthatja rá­termettségét, szakértelmét. Szóval: van, lehet karrierje a munkásnak a ma Magyar- országán! És a ma általános iskolá­ja mindezt nem hagyhatja figyelmen kívül. Ma még keveseké csak az öröm, hogy tudja: e gondolatok már készülő intézkedések is az oktatásügyi tárca illetéke­seinél. Nem mind persze; de a realitásoké a jövő. Kőhidi Imre helyi, 3-as üzemegységének a gazdasági helyzete, továb­bá harmadik üzemi-társa­dalmi bázis mindennemű kö­zös gond leküzdésében a Nagyalföldi Kőolajipari Vál­lalat, amelynek szintén érde­ke, hogy demjéni, kerecsen- di illetőségű munkásemberei a lehető legjobban érezzék magukat. ★ Van további problémája is a községnek, habár a közel­jövő e tekintetben ugyan­csak jóval biztat. Mi okoz­za a bajt? Voltaképpen az 1972-ben épült út, illetve a vele kapcsolatos öreghegyi „ővárok”, amely gyökeresen megváltoztatta a település vízelvezetési viszonyait. És miért bizakodnak annyi idő múltán mégis a falubeliek? Hosszú utánjárásra Kere- csenden kötöttek ki a Tama- völgye Víztársulat szakem­Három éve vállalt bérmun­kát a hatvani Házi, Kézmü- és Bőripari Szövetkezet az NSZK-beli Hohe-cégnek. A munkavállalóknak már, vol­tak tapasztalataik a tőkés piacon, hiszen korábban a Bohne-trösztnek is végeztek hasonló jellegű munkát. Elsősorban gyermekek és tizenévesek számára készíte­nek itt szebbnél szebb ano- rákokat, szetteket, kocsikabá­tokat és dzsekiket. Anyagról és szabásmintáról a német partner gondoskodik, az ösz- szeállítást és a varrást a szö­vetkezet 60 fős női brigádja végzi. , Egy véletlen találkozás al­kalmat adott egy rövid be­szélgetésre Irmgard Gleixner kisasszonnyal, a Hohe-cég át­vevőjével. A vonzó megjele­nésű huszonéves hölgyet manekennek, vagy vállalata reklámjának is el lehetne in­kább képzelni, mint „szőrös szívű” ellenőrnek. — Kisasszony, amint érte­sültem, az ön cége a hazai piacon túl számos — csak­nem hetven — országba szál­lít a Magyarországon készült gyermekholmikból. Mi az béréi, és ahogyan a taná­csiak mondták, egyezség szü­letett egy olyan „övárok" építésére, amely végül elvi­szi a rendre felgyülemlő vi­zet az új, 25-ös úttól a Las- kó-patákig. És még csak meg sem terhelik e munka költségével a közös tanács kasszáját. A kivitelezéshez szükséges 440 ezer forint egy részét ugyanis a megyei ta­nács nyújtja felsőbb támo­gatásként, másik féléről pe­dig a közúti igazgatóság gondoskodik. ★ Most pedig tegyük fel min­den jóra a koronát, éspedig az Eger és vidéke Áfész vállalkozó szelleméből ere­dően. Aki sokat utazott át Kerecsenden, láthatta évről évre: mint romlik, pusztul a Fő utcai üzletház, illetve a sarki vendéglő, amely haj­dan nemcsak szebb napokat, hanem jobb közönséget is látott. De ki megy be szíve­sen bárminő kopott keres­önök és a többi ország vá­sárlóinak véleménye az itt készült termékekről, milye­nek a partneri kapcsolataik? — Csak elismeréssel szól­hatok az itteni tevékenység­ről. Eddig semmiféle rekla­mációt nem kaptunk sem az NSZK-ban, sem máshol. Hat­vanon kívül még Solton, Bu­dapesten, Bonyhádon adtunk hasonló megbízásokat, de a Heves megyeiek végzik leg- kifogástalanul a dolgukat. Pontosak és megbízhatóak. Havonta átlagosan háromezer készruhát szállítunk el in­nen. .. A két vezető egyéb­ként több ízben találkozott egymással. A hatvani elnök­asszony meglátogatta kinti üzemeinket is. Azon túl egy gépsort kölcsönöztünk, s kez­detben több technikus tar­tózkodott itt hosszabb-rövi- debb ideig, mintegy meg­könnyítve a hazaiak munká­ját. — Egy személyes érdeklő­dés: hogyan lett külföldi át­vevő? Ha jól tudom, ez nem könnyű feladat, hiszen hóna­pokig távol van hazájától? — Jómagam is technikus vagyok, több éves gyakorlat­kedésbe, ki tér be ebédezni, reá egy korty bort hörpint- ve, valamely ragyavert kocsmahivatalba ? Csak az igénytelen, csak a menthe­tetlen korhely. Emiatt dön­tött tehát az egri áfész az üzletház és a vendéglő tel­jes felújításáról, amely a múlt esztendőben el is kez­dődött nem csekély anyagi ráfordítással. Most pedig már az újranyitás küszöbén állunk, hiszen ahogy a kivi­telezők ígérik, májusban nyithat az üzlet, az étterem. Ezzel Kerecsend olyan mo­dern, nagy forgalomra szá­mító üzleti központhoz jut, amely bizonnyal minden igényt kielégít. Olyannyira pedig, hogy a tanácsi veze­tők reményei szerint a ven­déglői rész besegíthet a gyermekétkeztetésbe, ami pil­lanatnyilag még nem meg­oldott kérdés a községben. Legalábbis nem olyan mér­tékben, nem olyan színvona­lon, ahogyan a helyi szervek szeretnék. (moldvay) tál rendelkezem, jól isme­rem a kinti követelményeket és elvárásokat. Így bármikor segítséget nyújthatok. Sokan vagyunk olyanok, akik kellő tapasztalattal, szakmai jár­tassággal segítik a külföldi munkavállalókat. Én Magyar- országot választottam, de őszintén mondhatom, nem bántam meg; sőt, elkezdtem magyarul tanulni, hogy szo­rosabb barátságokat alakít­hassak ki. — Úgy vélem, ennek kü­lönösen a hazai fiúk fognak örülni. Nevetve kivágja magát: — A múltkoriban talál­koztam Hatvan város veze­tőivel, s ők is megkérdez­ték, hogyan bírom ilyen so­káig távol. Én azt feleltem: ha találnak egy fiút, akiről úgy gondolják, hozzám való. mutassák be. Szívesen meg­ismerkedem vele... Hogy lesz-e német—ma­gyar házasság, az a jövő kérdése, ám az már biztos, hogy a Hohe—Hatvan „együttélés” tartósnak ígér­kezik. S eredménynek ez sem utolsó. S. T. Kerecsendi szilánkok Hatvan­ezer szilí­cium­szelet évente Minőségdíjas cipők Nemzetközi díjat nyertek a szigetvári cipőgyár kima­gasló minőségű termékei: a spanyol kereskedelmi kama­ra a Baranya megyei válla­latnak is odaítélte a XII. Kupa a minőségért elneve­zésű trófeáját, amellyel 19711 óta minden évben a világ ipari exporttermékeinek legjavát részesítik megkü­lönböztetett elismerésben. A szigetvári női divatcipők nemzetközi mércével méri kiváló minőségét tanúsító védjegy viselésére is jogosí­tó márvány-bronz kupát május végén Madridba veszi át Horváth József, a válla­lat igazgatója. A szigetvári cipőgyár az idén egymillió hétszázezer pár divatos női lábbelit, szandált, cipőt és csizmái készít.

Next

/
Oldalképek
Tartalom