Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-19 / 116. szám
8 IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1984. május 19., szombat Színházi szomszédolás Miskolcon Hogy élt s halt Rómeó és Júlia — Te Montague vagy? — Ahá! Capulet! — Hát kihez tartozol? — Csak az előadás érdekel. — Akkor te más vidékről vetődtél ide. ★ Műgalambok mindenütt. Ülnek a műoszlopfőkön, a körbefutó műkorláton, a műbokrokhoz rögzítve. Csak a műélvezet repíti szárnyra őket. Hol van Rómeó? Hol Júlia? Rómeó melankólikus. Kesereg, mert elhagyott, reménytelen szerelmes. Júlia még csak magában tüzel, vágyakozik. Nyiladozik benne az élet. Rómeónak más szerep jutott, ö férfi. A férfi. Akarnia kell valakit, legfeljebb magában marad repe. Ez a Rómeók szerepe, repe. Ez a Rómeó szerepe. És a Júliáké? A vágyakozás: eljön ... egyszer majd eljön .... hátha eljön.. ★ De mire menne Rómeó és Júlia a dajka nélkül? A dajka a kapocs, a közvetítő közöttük. A dajka, aki ölébe fogja élve is „halott” szeretteiként simogatva Júliát és Rómeót. Eleven Pieta ez a két jelenet. A dajka a kötelék, ő cselekszik, pedig csak veszíthet. Rá addig van szükség, míg az ifjú szerelmesek révbe jutnak. Kamaszaiért mégis hadakozik. Ö lép a bénák, az indulatoktól béklyóba kötöttek sűrűjébe, mert életet remél: újabb Júliát és Rómeót. A dajka óhajt igazán boldogságot szeretteinek s* hisz abban, hogy új élet fakad majd az ifjak ölén. ★ Hiú remény. Itt minden jószándék visszájára fordul. Rómeó már békét akar a két gyűlölködő család között, mégis miatta vész el Mercu- tio. Nem akar harcolni Ty- bald ellen, tűri a sértéseket is, aztán mégis az ő kardja ontja ki kedvese bátyjának vérét. A száműzötthöz nem jut el a levél, Rómeó korábban érkezik, mint kellene, s a kripta magába ölel minden ígéretes életet. Rómeó — aki már félhalott, mielőtt nyíló virágát, Júliát meglátta volna —, most a frissen lobbant szerelemtől hevülve vet véget életének, mert halottnak hiszi hitvesét. És Júlia követi őt a halálba. Alig néhány nap leforgása az egész. Érzelmek, féktelen indulatok, vágyak, remények, kudarcok sűrűsödnek műgalamboktól, műoszlopoktól, műligetektől, műfűvektől határolt színpadi térbe. ★ Hogy élt, s halt Rómeó és Júlia? Miskolcon úgy, ahogyan Szikora János színpadra álmodta őket. A színpad igazi varázslata, hogy történhetne minden másként is. Tudjuk hogyan teljesedik be Shakespeare hőseinek sorsa. És mégis talán holnap másként fejeződik be a darab. Mert talán holnap is lesz még előadás. Talán hagyják, a színház vezetői, hogy sokan láthassák még Miskolcon e több évszázados szépkeserű történetet azok. akik ide zarándokolnak. Akik jönnek puszta kíváncsiságból, vagy mert hirét vették, hogy itt férfiaknak is lehet sírni, vagy egyszerűen azért, mert zabolázott érzelmeiknek néha kell a szelep, ahol az indulatok, vágyak kiszabadulnak és a magasba törnek ... Virágh Tibor Sctefan Kucarov: Két világ Sztefan Kucarov: Táj Sztefan . Kucarov: Széngyűjtő Zsombolc Tímár György: Tévéd ráma Az apu egy óriás. Hatalmas és magas, akár az apukák, a világ minden apukája, a feje fent van a házak ablakai között, néha még azon is túl. Fent, fent, olyan magasan, hogy oda csak lifttel lehetne felmenni, ha Balázs csak egyetlen egyszer is egyedül mehetne fel a lifttel, és közben óriásapu meg lent maradna a földszinten. De azt nem lehet. A baj az, hogy lifttel mindig együtt mennek, apu meg Balázs, így azután apunak a feje a liftben is ugyanolyan magasan van, akár az utcán, az ablakok között. Apu fejét mégis el lehet érni köny- nyűszerrel vagy a díványon, vagy a padlószőnyegen, vagy a kiságyban, ha elalvás előtt Balázs fölé hajol eszkimó- puszira, de legjobban amikor apu felkapja és felemeli, akkor egyforma magasak lesznek, szem a szemmel, szemtől szembe, aztán még feljebb lendíti egészen addig amíg a keze felér, Balázs olyankor az ablakok fölött kalimpál hasát kidüllesztve, apu feje meg lent. alatta, mélyen, ami legalább két emeletnyi, és Balázs ebben a helyzetében biztosan tudja, hogy apu ekkor kiscsoportos. Kicsi. Egészen kicsi. Balázs — akit apu Balu- nak szólít —, kicsi. Olyan kicsi, mint a világ minden óvodájában a közepes csoportosok, de már nem olyan apró, mint a kiscsoportosok — azok a mesesarok előtt játszanak mindig, el nem mozdulnak onnan, és Réka néni úgy vigyáz rájuk, mintha valaki el akarná lopni őket, meg felsorakozva ülnek letolt nadrágjukkal a lábukon, úgy biliznek a vécé előterében —, egyszóval Balu náluk már nagyobb, de még nem annyira, hogy nagycsoportos legyen. Balu ezt nagyon jól tudja, pontosan ismeri a helyét ebben a világban, nagyság szerinti beosztásban. A dolgoknak három, jól kitapintható értéke van számára: kicsi, közepes és nagy. Furcsamód apu mindhárom kategóriába belefér. Az apu ezért egy óriás. Balu erre büszke; azért pedig öntudatos mert már régen egyedül végzi dolgát, ügyesen húzza le meg fel a nadrágját, sőt, papírral ki is törli titsztára, és az óvodában inkább visszatartja, de kivár ha a harmadik ülőke foglalt, mert az neki megszerzett helye. Arra minden körülmények között igényt tart. Bilit már otthon sem használ. Balu apu kezébe kapaszkodik. Húzatja magát. Apu hozzá igazodik, úgy megy, hogy Balu győzze lépéssel, de Balu nem siet. —■* Gyere — mondja apu —, meglátogatjuk a nagyit. — Hol lakik a nagyi? — kérdezi Balu. — Itt. Nem is olyan mesz- sze. — Ebben a kertben? — Igen. Gyere. Balu apu kezébe kapaszkodik. Csüng rajta. Szétterpesztett lábakkal, csusszant- va bóklászik, húzatja magát, mint aki nem akar menni. Sárga faleveleket rugdos, meg mindent, amit meglát a földön. Apu megáll. — Na?! Gyere — bíztatja. Balu felnéz apura. — Ki az a nagyi? — kérdezi. Apu leguggol. Közepes csoportos lett, szemük szemtől szembe. Balu meghúzza apu bajuszát, mind a két oldalát. és felkacag, hasát ki- düileszti. Apu az orrát Balu orrához nyomja. Két lapos orr egymáson, a hegyük ki- fehérlik. Egy pici és egy nagy. Istenem! Segítség! Jaj, segítség! Meghalt az úrnőm ... Ezt kellett megérnem!" „Sötét hajós, repítsd a szírt lakának E holtra fáradt, megtépett hajót, — Te érted, Júliám!” P*' *
