Népújság, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-16 / 113. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1984. május 16., szerda Még mindig a karatéról... ! A legkényesebb ponton Tempós menetelésben: Ma Keszthelyen szerepel az ESE „Kerek egy esztendő után ismét karateversenynek adott otthont Egerben a Kemény Ferenc Sportcsarnok. ■. A küzdelemsorozatra kétségtelenül rányomta bélyegét..., hogy a résztvevőknek ma még szokatlanok a közelmúltban bevezetett — tegyük hozzá örvendetes — szabálymódosítások.. (Népújság, május 8.) Március közepén felbolydult a hazai karate világa. Lapunk 15-i cikke csak a bevezetőt jelentette, az indulatok méginkább a 17-i, mintegy egyórás rádiós dokumentumműsor nyomán szabadultak el. A riportösszeállítás egy ifjú sportágról szól. mely rövid néhány esztendő alatt megdöbbentően népszerű lett, 83-ra már csaknem 20 ezerre becsülték a hazai kara- tékák számát, szaporodnak máig is sorra a különböző klubok, egyesületek. Egy sportág, mely híveit, s űzőit tekintve a legnagyobbak közé emelkedett, ám amelynek szédületes fejlődése felett elmélázott a hivatalos magyar sportvezetés, sportorvoslás és amely felkészületlenül érte magát a karatét is. Sajnos, nem törvényszerűen kerültek napvilágra e tények. Egy tragikus egri baleset, a 19 éves Maró Károly nagykátai karate sportoló halála és annak körülményei hívták fel a figyelmet olyan nyugtalanító ellentmondásokra, melyek már nem tekinthetők egy sportág belső ügyének, hanem több ezer karatézó testi épségét, egészségét veszélyeztették. Nem véletlen a múlt idő. bár a feltételes mód mindenképp ide illene. Karate berkekben ugyanis minden zúgolódás, indulat, felháborodás ellenére úgy tűnik „vették a lapot". Több szakág vezetői nyilvánvalóan ebből élnek, így számukra sem mindegy, kik, s miként dolgoznak a kezük alatt és ha már mindezek a kérdőjelek így napvilágra kerültek, aligha tehettek úgy, mintha ők ebből semmit sem látnának. Az is biztos, hogy fájdalmas kompromisszumokra kényszerültek olykor. Ennek igazolása lehet az a II. osztályú kyo- kushin karate verseny is, amit a közelmúltban rendeztek, egy évvel Maró Károly halála után az egri körcsarnokban. (Csak emlékeztetőül a sajtó elsősorban az ellen emelte fel szaA múlt szerdán az An- derlecht—Tottenham mérkőzéssel elkezdődött európai nemzetközi kupadöntősorozat szerdán este Basel - ben a Juventus—Porto KEK- fináléval folytatódik. Az olasz „sztár gárda” kimagasló esélyesnek tűnik a már 82 éves, de a nemzetközi porondon még kevés sikerrel büszkélkedhető Porto ellen, a Juventus háza táján mégis aggódnak: — Az elmúlt évben is esélyesként utaztunk Athénbe, a Hamburger SV elleni BEK- döntőre. mégis csak másodikok lettünk — mondotta Giovanni Trapattoni, a torinóiak] szakvezetője. — Nagy csalódás lenne, ha történetünkben először szerdán estére nem lennénk KEK- győztesek. A Juventus végső győzelmét — amint az olaszok mondják — elsősorban a 27 éves, 23-szoros portugál vá- • lógatott csatár. Gomes akadályozhatja meg, aki Európa egyik legjobb góllövője. Gomes semlegesítésére a kőkevát, hogy felkészületlen ka- ratékák nem kevés kockázattal küzdőtérre lépjenek; hogy ezt a meglehetősen veszélyes sportágat védőfelszerelés nélkül, kiütésre játsszák; hogy a magyar sportorvoslás is vegye végre észre, mily sürgető tennivalói adódnak e téren csakúgy, mint állami sportvezetésünknek.) Nos, épp az egri verseny volt az, mely felvillantotta az első, s legfontoasbb lépéseket a sportolók — főleg a kevésbé felkészültek — védelmében. Értelmetlen volna most részletes szabálymagyarázatba kezdeni, az a szakemberek dolga. Ami a lényeg: a legkeményebbnek tartott kyokushin karatéban legalább a lábon megjelent — ha nem is az igazi, de mindenképpen — védőfelszerelés, mely nyilvánvalóan tompítja az ütések erejét; nagyobb védelmet kapott a rúgásokkal szemben a fej, s a kockázatos, egészségre veszélyes támadások sokkal súlyosabb büntetésekkel járnak, mint korábban. Nem véletlen, hogy az egri versenyen így — szemben a karatevér- senyek általános gyakorlatával — egyetlen sérülés nem történt, a sportorvosnak úgyszólván nem akadt dolga! Az is kétségtelen, hogy ma még a versenyzők feszengenék az új szabályok szorításában, számukra szokatlanok e változások, melyek néhány héttel a rádióműsor elhangzása után kerültek bevezetésre. Azt viszont mindenki látta és belátta, hogy elkerülhetetlenek: a versenyzők érezték, hogy minden értük történik, a vezetők pedig tudták, hogy enélkül sportolók tucatjai hagyhatják őket faképnél. s a rájuk nehezedő felelősség is korábban már- már az elviselhetőség határát súrolta. Most lehetne azon vitázni, hogy vajon a hazai sajtó, a rádió milyen szerepet vállalt, hogy valóban ezek nyomán nyúltak a dolog leg kényesebb részéhez, s szabályokhoz, vagy sem. Sok értelme persze nem volna. Ami a fontos, hogy egy hagyománytisztelő szakágban meg merték tenni az első lépéseket. De sajnos az is igaz, hogy tennivaló továbbra is maradt bőven. Ezekről is szívesen beszámolnánk végre... mény Gentilet szemelték ki, s biztos, hogy nem lesz könnyű dolga a portugál gólgyárosnak. A 60 000 nézőt befogadó St. Jakob stadionban a hírek szerint 40 000 olasz buzdítja majd a Juventus t. — Csapatom kész további meglepetésekre, a döntőbe sem igen várták — mondotta Antonio Morias, a Porto másodedzője, aki az ágy- banfekvő beteg Jose Maria Pedroto helyett nyilatkozott. — A Juventus Platini- val, Rossival és a többi nagyágyúval kiváló csapat, de a Porto is nagy formában van, a védő Aberdeen kiverése, vagy a portugál kupa megnyerése is bizonyítja ezt. A csapatok várható összeállítása: Juventus: Tacconi — Gentile. Scirea, Brio, Cabrini — Bonini, Vignola, Tardelli, Piatini — Rossi, Boniek. Porto: Ze. Beto — J. Pinto. Furico, L. Pereira. E. Luis — J. Pacheco, Frasco, Sousa. J. Magalhaes — Gomes,, Vermelhiho. Tempós menetelésbe kezdett vasárnapi veszprémi játékával a labdarúgó NB II-ben élen álló Eger SE csapata. Ma, szerdán délután Keszthelyen bajnoki mérkőzést, vívnak a piros-kékek, a hét végén a Honvéd Szabó Lajos SE-t fogadják, kedden jön az Austria Wien, majd csütörtökön ismét bajnoki következik Egerben, az ellenfél a Szekszárd lesz. Sőt a nehéz sorozatnak még nincs vége, utána utaznak ugyanis Hódmezővásárhelyre. Ide kívánkozik az is, hogy a vasárnapi Szabó L. SE elleni találkozó előmér- kőzéseként bonyolítják le az Eger SE vegyes—Lokomotív Drezda (NDK II. ligás csapat) találkozót 15.45 órai kezdettel. Mivel rendhagyó módon, ma csak egy mérkőzést (előrehozva az MLSZ engedélyével) rendeznek a labdarúgó NB II-ben, így mi is egy kissé eltérünk a megszokottól, rendhagyó módon az ESE ügyvezető elnökétől, Szölgyémi Ferenciéi érdeklődtünk először, hogyan látta ő a piros-kékek Veszprémben elért, döntetlenül végződött találkozóját? — Nagyon színvonalas mérkőzés volt, nem véletlen, hogy négy csillagot érdemelt ki a Népsporttól — mondotta. — Véleményem szerint reális eredmény született. Az I. félidőben mi Csak röviden... Siroki Vasas—Budaörsi SC 11— 9 (7—4). NB Il-es női kézilabda-mérkőzés. Budaörs, 100 néző. V.: Szabó I., Simon. Sírok: HILJAKNÉ — Nagy 1. BOROSNE 4, Somogyiné 1, BO- TANÉ 6, Bajzátné 2, Gazsó. Cs.: Kékesiné, Ocsovai, Pelyhe, Király. Edző: Somogyi Tibor. Az NB n. újonca Jó védőjátékával érte el első győzelmét. ★ A Mátyás László edző által irányított Eger SE ifjúsági vízilabda csapata az utóbbi három- fordulóban minden országos bajnoki mérkőzését megnyerte. Eredmények: Eger SE—BVSC 12— 9, G.: Biró 2, Denk 2, Dorkó, Tóth K., Lőrincz. Kecskeméti VSC—Eger SE 10—12. G.: Bíró 4, Denk 5, Dorkó 2, Tóth P. Szentesi Vízmű—Eger SE 6—9. G.: Lőrincz 5, Denk 2, Bíró, Tóth K. ★ A Füzesabony körzeti labdarúgó-bajnokság legutóbbi három fordulójának eredményei: Besenyőtelek—Vécs 7—0, Feldebrő— Szihalom 2—1, Rózsaszentmár- ton—Mezőtárkány 8—1, Kál—Kis- nána 3—6, Kisnána—Mezőtár- kány 4—2, Kápolna—Rózsaszent- márton 2—0, Kál—Sarud 2—6, Vécs—Feldebrő 4—1, Rózsaszent- márton—Szihalom 2—0, Mező- tárkány—Kápolna 2—1, Besenyőtelek—Kál 5—0, Sarud—Kisnána 4—1. Szabadnaposak voltak sorrendben: Vécs, Szihalom, Kápolna. Az élmezőny állása: 1. Besenyőt. 17 14 1 2 58-14 29 2. Kápolna 17 12 1 4 54-24 25 3. Sarud 16 12 — 4 49-23 24 ★ Röplabdában megrendezték az Eger körzeti úttörő-olimpiát. A következő sorrend alakult ki. Lányok: 1. Egerszólát 18, 2. larnalelesz 16, 3. Bélapátfalva 14, 4. Bükkszék 11, 5. Egersza- lók 10, 6. Recsk 6 ponttal. Fiúk: l. Tamalelesz 18, 2. Egerszólát 16, 3. Bükkszék 13, 4. Recsk 12, 5. Bélapátfalva 9, 6. Párád 7 ponttal. Az első és második helyezettek kerültek a megyei döntőbe. ★ Az egri városi sportfelügyelőség és a városi asztalitenisz szövetség május 19-én 9 órai kezdettel rendezi meg asztalitenisz sportágban a munkahelyi olimpia döntőjét. ★ Tizenkilenc csapat részvételével rendezték meg Eger város és környéke olimpiai szellemi vetélkedőjét. A pénzjutalmat nyert csapatok: l. Finomszerel- vénygyár „Pneumatika” (Osto- róczki László, Pegykó Ferenc, Tóth János). 2. Finomszerel- vénygyár n. csapata (Kun István, HoUó László, Pintér Béla). 3. Tanárképző Főiskola (Kovács J. Péter, Takács József, Krudi Péter). játszottunk fölényben, sok gólhelyzetünk is akadt, de ebből csak egyet sikerült értékesíteni. Szünet után a hazaiak kerekedtek felül, még a vezetést is megszerezték, de az utolsó tíz perc ismét a miénk volt; így tehát az egyik pontra feltétlenül rászolgáltunk. El szeretném mondani azt is, hogy azonos pozícióból Veszprémben mindig mi kerültünk ki vesztesen, mármint a sárga lapokat illetően. Ha elfogadjuk a játékvezető értékítéletét, meg azt is, hogy van „hazai pálya előnye”, akkor is ezen a találkozón rendre mi „húztuk a rövidebbet.” — A Békéscsaba—Debrecen mérkőzés eredménye vasárnap kedvezően alakult számunkra. De ez csak akkor érne sokat, ha Keszthelyről is „pontosan” térnének szerdán haza a fiúk. Sajnos négy kulcsjátékosunk nem léphet pályára, ezért a keszthelyi pontszerzést nagy teljesítménynek tartanám. A Bakony Vegyész elleni 2—2-ről Csank János vezetőedző a következőket mondta munkatársunknak: — Az első félidőben kellett volna eldönteni a mérkőzés sorsát, ehhez a helyzeteink megvoltak. Baranyi fejesgólja után, amely szerintem védhető volt, már tudtam, hogy nem fogunk győzni, bár vereségre nem A labdarúgó NB I-ben szerdán megkezdődik a „nagy hajrá” — a hátralevő 4 fordulót 19 nap alatt lebonyolítják, s közben még lesz két hazai válogatott találkozó is. A részletes műsor: Május IS., szerda: 27. forduló. Május 19., szombat: 28. forduló (innen már minden mérkőzés egyidöben kezdődik). Május 23., szerda: Magyarország—Norvégia, Székesfehérvárott. Május 26., szombat: 29. forduló. Május 30., szerda: Magyarország—Spanyol- ország, Budapesten. Június 3., vasárnap: 30. forduló. Utána: Június 6., szerda: Belgium— Magyarország, idegenben. Június 9., szombat: Siófok—Rába ETO, MNK-döntő, Székesfehérvárott. A szerdai, 27. fordulóban akár már bajnokavatás is lehetséges. Az 5 ponttal vezető Bp. Honvéd, ha nyer Csepelen, s az Ű. Dózsa vereséget szenved a Videoton otthonában, akkor a kispestiek jelenleg is nagy előnye már behozhatatlan lesz, függetlenül a hátralevő 3 forduló eredményeitől. Az Ü. Dózsa szempontjából azért is jelentős a szerdai rangadó, mert második helye is veszélyben foroghat a hajrázó Rába ETO ellenében. A Videoton pedig a Tatabánya elől fut, az őszi bajnók fé- hérváriak 1 pohttal állhaic á Bányász élőit a 4. héljten. Újabb döntő jelentőségű mérkőzések várnak a kiesés ellen küzdő együttesekre. A sereghajtó Diósgyőrt 8 pont választja el a bentmaradást ÓZDI KOHÁSZ—EGER SE 17—13 (8—6) NB I B-s női kézilabdamérkőzés. Eger. körcsarnok, 300 néző. V.: Hegedűs, Kiss. Eger: Mészárosné — Bi- rincsikné 3, Bartuskáné 1, Káló 4, Takácsné 1. Honfi- né. Jacsó 1. Csere: Csanálo- siné. Tóth 3. Edző: Brand- stadter Gábor. Végig a vendégek irányították a játékot, az egriek gondoltam. A játékosok közül Lengyel volt a csapat legjobbja és kiemelném még Zsi- dai teljesítményét. Kiss Gyulát rossz helyzetkihasználás miatt cseréltem le, aki akkorra már a játékkal sem élt igazán együtt. Talán még annyit, hogy a félidőben!, Vágy félidőbeli állás nagyon is érdekelte a forduló rangadójának résztvevőit. Békéscsabáról több telefonhívás érkezett. A vezetésünk bizonyára közrejátszott abban, hogy ott nem született pontosztozkodás. Az egri gárda két jó formában lévő tagja, Csepregi és Lengyel ma nem léphet pályára, az előbbinek három, az utóbbinak két sárga lapja gyűlt össze. (Lengyel korábban már hiányzott sárga lapok miatt.) A csapat Balatonszárszón a Mátra vidéki Fémművek üdülőjében ütött tanyát. Hétfőn két, kedden egy edzést tartott a vezető edző, segítőjével, Kiss Jánossal a siófoki körzeti bajnokságban • vezető helyi kiscsapat rendezett sporttelepén. Káló József technikai vezető tegnap délután tihanyi kiránt dulást szervezett a szezon eleji képet mutató vendégváró centrumban. Az idő egyébként egyre melegebb. Ha már a kísérő programoknál tartunk, megemlítjük, hogy a csapat közkívánatra jelentő 14. helytől (itt a Volán áll, 20 ponttal) s szerdán egyetlen megszerzett Volán-pont. illetve egyetlen elveszített Diósgyőr-pont a DVTK „hivatalos” kiesését eredményezi. Valószínű, hogy a Diósgyőr esetében már nem történik csoda (a 6. fordulóban győztek utoljára), a Volán és a Nyíregyháza között azonban várhatóan az utolsó pillanatig nyílt lesz a versengés a bentmaradásért. Szerdán -mind á két csapat házai pályán játszik a Zalaegerszeg, illetve a Tatábá- nya ellen. Nem mindennapi jelentősége van a Ferencváros számára a szerdai, MTK VM elleni „örökrangadónak”. A Volán és a Nyírégyháza egyaránt 6—7 póntót remél a hátralevő négy fordulóban, s miután jelenleg 20, illetve 19 pontjuk Van, ha terveik csák a második félidő elején tudták szorossá tenni a mérkőzést. Akkor ismét hosszabb kihagyás következett az ESE részéről, így az utolsó percekben csak a vereség különbségét tudták némileg csökkenteni. Sérülések miatt gyakran állt a játék, összességében mérsékelt színvonal jellemezte a találkozót. Mindkét csapat sokat hibázott, az ózdiak kevesebbet. ezzel megérdemelten nyertek. televízión megnézi a KEK- döntőt és csak azután indul haza. A Keszthely ellen előtérbe kerül Smuczer és Geiger játéka, előbbi feladata lesz a gólerős Rácz semlegesítése. Csank edző számít Berecz L-re is, alighanem Varga marad ki a legutóbbi kezdő tizenegyből. — Dunántúli „fellépésünktől” titkon három pontot reméltem — így Csank János —, de most már a kettő elérése tűnik reálisnak. A Keszthelyi Haladás ellen biztonságos védekezés mellett kontrajátékot tervezek, óvatosan fogunk lestaktikázni, mert az esetek elbírálásánál ezen a vidéken gyakran tévednek kárunkra. A mérkőzés játékvezetője Maczkó lesz. A balatonszár- szói üdülőből ebéd után indul a találkozó színhelyére az Eger SE. Remélhetőleg a kellemes környezetben, jó hangulatban töltött Balaton- parti napok záróakkordja is tovább erősíti az együttes önbizalmát, listavezető pozícióját. Az ESE kerete a következő: Bodolai, Bartos, Berecz I., Zsidai, Méhesi, Szert, Smuczer, Geiger, Simon, Kiss Gy., Kiss T., Szilágyi, Varga, Sass. Horváth eltiltása, Csepregi és Lengyel a sárga lapok miatt, míg' Tabár sérülése miatt hiányzik a névsorból. megvalósulnak, 25—26 pontig is eljuthatnak. A Ferencváros pedig 23-nál tart, s helyzete bebiztosításához négy fordulóban 5—6 pontot kellene gyűjteni. Hajrája nem könnyű: MTK VM otthon, Volán otthon, SZEOL AK és Videoton idegenben. Az élcsoport és az „alsóház” között még nem alakult ki a sokat változó középmezőny sem. A 6. helyet elfoglaló Zalaegerszeg (27 pont) és a 12. Csepel között mindössze 3 pont a különbség. Itt 26 pontja van a SZEOL AK-nak, 25 a Vasasnak, az MTK VM-nek és a Haladásnak, 24 pedig a Pécsnek és a Csepelnek. Ebből a tömör bolyból szerdán a Vasas és a SZEOL AK egymás ellen játszik. A szerdai, 27. fordulóban a Csepel—Bp. Honvéd mérkőzés 16.30 áfakor kezdődik, a többi találkozó 18 órákor. A műsor az őszi éredmé- nyekkel, a most pályáválasz- tó szempontjából! Videóton—Ü. Dózsa, Székes- fehérvár. V.: Hármaim. (2:1). Csepel—Bp. Honvéd, Csepel. V.: Jaczina. (0dl). Vasás—SZ EÖL AK, Fáy ti. V.: Király. (0:1). Pécs—Diósgyőr, Pécs. V.: Nagy B. (2:2). Volán—Zaláegérszeg, Csabán Samu tér. V.: Lázin. (1:4). Rába ETO—Haladás, Győr. V. : Büki. (5:1). Nyíregyháza- Tatabánya, Nyíregyháza. V.: Szávó. (4:1). Ferencváros—MTK VM, Üllői u. V.: Kovács 1. L. (0:4). (MTI) Tovább folytatják a hatvani ökölvívók Jó sezreplésüket. Pethő András edző vezetésével legutóbb Szombathelyen az ez évi serdülő és ifjúsági országos jellegű Savaria ökölvívó tornán vettek részt, ahol Lakatos János váltósúlyban aranyérmet nyert és kiérdemelte a legtechnikásabb versenyzőnek járó tiszteletdíját is. Lakatos István és Botos Lajos bronzérmet nyert. Lakatos Iván serdülő korcsoportban nehézsúlyban ezüstérmes lett. A hatvani öklözök a héten újabb rangos találkozóra utaznak Nagykanizsára, ahol az ifjúságiak és a felnőttek országos versenyén lépnek majd a kötelek közé. Cziráki Péter Szerdán már „hivatalosan" is bajnok lesz a Bp. Honvéd? A kevesebb hiba döntött Ökölvívás Juventus vagy Porto? KEK-döntő Baselben