Népújság, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-14 / 88. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. április 14.,‘szombat IS. Pályatükör — bronzban A gyöngyösi városi sportfelügyelőséE vezetője, Ali István, a közelmúltban vehette át a Magyar Népköztársasági Sport­érdemérem bronz-tokozata kitüntetést. Amikor munkahelyén felkerestük, épp a jubileumi sportünnepély szervezésének korántsem apróságai foglalkoztatták. Gyöngyös 650 éves idén, az elismerés az utóbbi majd másfél évtized helyi sportszakmai irányítását fémjelzi — bronzzal, egy pályafu­tás tükrében. Korábbi találkozásaink elegendőek voltak néhány félreismerhetetlen vonásá­nak megjegyzéséhez. Érvelő típus, inkább csendes, mint­sem melldöngetésre hajla­mos. A sportot ügyként, ah­hoz méltó módszeres, ala­pos gondossággal kezelő ve­zető. Kerüli a rutinszerűsé­get. tapasztalataiból merít újat. És ami még nagyon lé­nyeges, nemcsak beszél a sportról, hanem maga is követésre érdemes példával jár elől. Vérbeli egriként 1957-ben érettségizett a Dobóban. . Labdarúgó-játékának ugyan ártott gimnáziumi tornász kedvtelése, de a TF-re az utóbbi jártassága miatt vet­ték fel. Ott azonban később az NB III-as focicsapat tag­ja volt, Mezey Gyöjgy, Iro­nies Tibor és a játékos-edző Zalka András társaságá­ban ... Friss diplomásként 1961- ben Gyöngyösön talált meg­felelő testnevelői állást. a szakmunkásképzőben. A tanítás mellett edzősködött a Spartacus és a Zalka SE labdarúgó-együtteseinél. a szakedzői képesítést is meg­szerezte. Csak mint érde­kességet említette, hogy a Zalka ökölvívó-szakosztályá­nál is dolgozott, még a hí­res korszak végén. Szakács Béla mellett. A városi sportmozgalom szakmai felügyeletével 1970 márciusában bízták meg. Az átszervezést követően került a tanácsi apparátusba, nem­rég sportfelügyelőbol osz­tályvezető lett. Megkérdeztük Ali István­tól: Mit jelent ez a kitüntetés? — Megerősített abban, hogy ezen a területen is le­het eredményesen dolgozni. Igaz, óriási erőfeszítésekre van szükség, s ezt talán kint­ről nemigen látni. Az elis­merés azonban bizonyítja, hogy jó az az út, amit kö­vetünk. — Szeretik Gyöngyösön a sportot? — Meggyőződésem, hogy nagyon. Mást ne mondjak: ha elkezdtünk valamit ke­vesebb pénzzel, tudtam, hogy be tudjuk fejezni! Bíz­ni lehet a helyiek, vállala­tok. intézmények, kollektí­vák támogató segítségében. A tömegsport-rendezvények­be is többen kapcsolódnak be, mint korábban bármi­kor, de ez nem ok az elége­dettségre, a lakótelepeken akarunk kezdeményezőbbek lenni. Az emberek értékíté­lete is változott, a labdarú­gás mellett megszerették, s egyre inkább örülni tudnak az úszók, atléták sikereinek. Az elmúlt, csaknem más­fél évtized alatt sokat ja­vultak a sportolás feltételei Gyöngyösön. A salakpálya helyén füves játéktér lett a városi sporttelepen, szépen kifejlődött a Sport utcai bá­zis. A strand fölé 1976-tól telente sátortető feszül (az­óta megérett a cserére!), a Ali István, a kitüntetett sportvezető. (Fotó: Szántó György) minőségi úszósport mellett az általános iskolai kötele­ző úszásoktatás terén példa­mutató sikereket érnek el. A másik alapsportág, az atlétika utánpótlása érdeké­ben sportiskolát alapítónak. A GYSE, a város közös sportegyesülete 1979-ben biz­tos alapokon jött létre. A teljesség igénye nélkül hadd emlékeztessünk a kékesi sí­felvonók születésére, az Eg­ri úti edzőteremre, vagy az 1-es számú Általános Isko­la tavaly közös összefogás­sal kialakított kondícióter­mére. Melegítőiben, sőt, fürdő­ruhában sem nehéz össze­futni Ali Istvánnal, persze, nem az irodájában. Az olim­piai ötpróba akció lelkes résztvevője, igazi sportcsa­lád feje. gyerekei. Csilla, és Csaba már teljesítették va- lamenyit. Néhány napja az Arany Üst országos úszó-tö- megversenyen, Dunaújvá­rosban másodikként (!) csa­pott "célba az Alt család vál­tója. Szimpatikus magyarázata van a családfőnek: — Ha én nem csinálom, nehezebb mondani, hogy gyertek ti is! Budavári Sándor Mátra-csoport, megyei bajnokság Sikeres folytatásra számít a Gyöngyös és a Füzesabony A területi labdarúgó-baj- noksag 22. fordulójában a hevesi csapatok közül három pályaválasztó lesz, kettő pedig a megye határain túl lép pályára. A 3. helyre elő­lépett Hatvani KVSC a kö­zépmezőnyhöz tartozó Bor- sodnádasd otthonában sze­retne olyan eredményt el­érni, amellyel megtarthatja dobogós pozícióját. Ellenlá­basára, a St. Síküveggyárra is nehéz 90 perc vár Ede- lényben. A tavaszi idényben még veretlen Gyöngyösi SE a győzelem reményében fo­gadja a Sajóbábonyt. Az idei szép sorozat után a Mátra aljiak pontvesztése már csalódásnak számítana... A Bélapátfalvi Építők a ki­esés elkerüléséért harcoló Nagybátony vendégeként igyekszik majd pontjainak számát növelni, ami a he­lyezésektől függetlenül nem ígérkezik könnyűnek. A ki­számíthatatlan” Recski Érc­bányász az első számú baj­nokaspiráns Vác elleni eset­leges jó eredménnyel vigasz­talhatja szurkolóit a leg­utóbbi hazai fiaskó miatt. Kíváncsian várjuk, hogy a már reménytelen helyzetbe került, utolsó helyen álló Petőfibánya otthonában megszerzi-e első tavaszi gól­ját, esetlég meglepetést okoz-e a Borsodnádasdi Bá­nyász ellen. Tippjeink, zárójelben az őszi eredmények: Borsodná- dasd—Hatvan (1—1) x, Nagy­bátony—Bélapátfalva (1—2) x, Borsodi Volán—Balassa­gyarmat (4—0) 1, Gyöngyös —Sajóbábony (2—2) 1, Ede- lény—St. Síküveggyár (0—0) x, Petőfibánya—Borsodi Bá­nyász (0—2) x, BVSC—H. Papp J. SE (1—2) x, Recsk— Vác (0—2) x. A megyei bajnokságban a listavezető Füzesabony azt a .Gyöngyöshalászt fogadja, amelynek otthonában szen­vedte el utolsó vereségét az őszi 7. fordulóban. Az utóbbi 14 fordulón át veretlen ha­zaiak nagyon készülnek a visszavágásra. Rangadónak is beillik a Domoszló—Sirok összecsapás, mivel dobogós helyezésre esélyes együttesek mérik össze tudásukat. Az élmezőnyben található csa­patok közül a H. Gáspár SE és a Heves hazai pályán győ­zelemre számít a tavasszal gyengélkedő Kompolt, illetve a bentmaradásért harcoló Poroszló ellen. A Heréd— Mátraderecske kiesési rang­adón a sereghajtó hazaiak­nak az utolsó lehetőség adó­dik arra, hogy pontszámban közelebb kerüljenek vetély- társaikhoz. Háromesélyesnek ígérkezik a Mikófalva—Selyp és a Pétérvására—Apc mér­kőzés. A Boldog—Tárnáméra találkozón az eredmény ala­kulásában döntő lehet a ha­zai pálya előnye. Tippjeink, zárójelben az őszi eredmények: H. Gáspár SE—Kompolt (1—1) 1, Fü­zesabony—Gyöngyöshalász (1—3) 1, Heves—Poroszló (2—1) 1, Mikófalva—Selyp (0—2) x, Domoszló—Sirok (2—1) 1, Heréd—Mátrade­recske (1—2) 1, Boldog—Tár­náméra (2—2) 1, Pétérvására —Apc (1—2) x. Kérjük tudósítóinkat, hogy a felnőttegyüttesek mérkőzé­seiről szóló beszámolójukkal egyidőben mindenkor pon­tosan közöljék az ifjúsági találkozó végeredményét is. , (szigetváry) Cselgáncsverseny Egerben Hosszú Kálmán búcsúzik ■Hét végi sportműsor Első alkalommal rendez cselgáncsversenyt az Eger SE junior és felnőtt csel- gáncsozók részére. A szak­osztály életében is jelentős eseményen búcsúzik a tata­mitól Hosszú Kálmán, az egriek eddigi legeredménye­sebb versenyzője. A sokévi válogatottság és magyar bajnoki cím elnyerése mel­lett az egri versenyszerű csel­gáncssport alapjainak le­rakása is érdemei közé tar­tozik. Az utóbbi években versenyző-edzőként tevé­kenykedő nagyszerű sport­ember a jövőben már csak a fiatalok felkészítését fogja irányítani. Utolsó szőnyegre lépését az érdeklődők hol­nap (vasárnap) a Kemény Ferenc Sportcsarnokban 10.30 órakor kezdődő körzeti rang­sorversenyen tekinthetik meg. Szombat Kézilabda: Eger SE—Húsos SE NB I. B-s női mérkőzés, Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok, 16. Kosárlabda: Egri Tanárképző- Hódmezővásárhelyi VSE NB ll-es női mérkőzés, Eger, Le­ányka u. 18. Röplabda: HKVSC—Nyíregy­házi Tanárképző NB ll-es női mérkőzés, Hatvan, Városi Sportcsarnok, 10. Megyei férfi bajnokság újabb fordulója, Recsk. (A résztvevő csapatok: Recsk, Bükkszék, Egri Kato­nai Kollégium, Tarnalelesz.) *"Ritmikus sportgimnasztika: Eger SE—OSC felnőtt és ifjúsá­gi l. osztályú barátságos csa­patverseny, Eger, 9-es sz. Ált. Isk., 10.30. Sakk: Megyei 11. osztályú bajnokság ,,A”-csoport: Kom­polt—Egri Finommechanika, Dobó Gimnázium—Egri Forgácsoló. ,,B"-csoport: Hatvan—Nagykö­kényes, Gyöngyösi Volán- Gyöngyösi SE. Labdarúgás: Megyei bajnokság (egységes kezdési idő: 15.30, ifi 13.30): H. Gáspár SE—Kompolt, Oláh I.. Füzesabony—Gyöngyös­halász, Ridegh, Heves—Poroszló, Tóth J.. Mikófalva—Selyp bor­sodi j. v., Eger SE —H. Szabó L. SE országos ifjúsági és ser­dülő bajnokság, Paksi (Molnár, Nagy S.) 13.30. illetve 12 órától a városi stadionban. Vasárnap Birkózás: ..Olimpia jegyében a békéért", grundbirkózó parádé. Eger, 9-es sz. Általános Iskola, ló óra. Asztalitenisz: Megyei bajnok­ság újabb fordulója ,,A"-cso­port: Recsk—Bélapátfalva, Petö- fibánya 11.—Eger II., Hatvan ll.—Karácsond, Füzesabony—Si­rok. Cselgáncs: Körzeti felnőtt és ifjúsági rangsor-verseny, Eger, körcsarnok, 10.30 óra. Kosárlabda : ESE—Hódmezővá­sárhelyi VSE, NB ll-es női mér­kőzés, Eger, Pozsonyi u. 10 óra. Sakk: GYSE—BEÄC OB ll-es csapatmérkőzés, Gyöngyös, Ró­bert Károly u. 21., 10 óra. Sakk: GYSE—BEAC OB ll-es csapatmérkőzés. Gyöngyös,' Ró­bert Károly u. 21., 10 óra. Labdarúgás: Mátra területi bajnokság (egységes kezdési idő, 15.30), Gyöngyös—Sajóbábony, Juhász P., Petőfibánya—Borso­di Bányász, Tálas, Recsk—Vác, N Lója II. Megyei bajnokság (egy­séges kezdési idő: 15.30): Do­moszló—Sirok, Kiss, Heréd— Mátraderecske, Molnár L., Bol­dog—Tárnáméra, szolnoki j. v., Pétérvására—Apc, Kocsis. Eger körzeti bajnokság I. osztály (egységes kezdési idő 15.30): Egerbakta—Novaj, Verpelét— Félsötárkány, Eg er szalók—Mak­iár, Hevesaranyos—Tarnalelesz, Istenmezeje—Szilvásvárad., An- dornaktálya—PAKÜSE. Sárkányrepülés: Márka—Volán Kupa nemzetközi verseny nyi­tónapja Eger, Nagy-Eged. Kézilabda Az Eger SE NB I/B-s kézi,labda-csapata vereségek­kel kezdte az idei bajnoksá­got. A két újonctól, a Sze­gedi Textilestől hazai pá­lyán, majd a Pécsi BTC-tőí* idegenben kaptak ki. Szegedi Textiles—Eger SE n—12 (5—7). Eger: 400 né­ző. V.; Jancsurák, Jónyer. Eger. Csanálosi — Biirincsik- né 2, Bar tuskáné 2, Szabó. Káló 4, Takácsné, Jacsó. Cs.: Mészárosné, Tóth 9; Somo­gyi,, Hegedűs T. Edző: Brandstadter Gábor. A ha­zaiak a 10. percben már 5—1-re vezettek, de ezt kö­vetően büntetőket és több biztos gólhelyzetet elhibáz­tak. Pécsi BTC—Eger SE 22—17 (14—8). Pécs: 100 né­ző. V.: Kincses E., Kincses Z. Eger: Mészárosné — Bi- rincsitoné 1, Bartuskáné 1, Száfió 3, Káló 6, Tóth 6, Jacsó. Cs.: Csanálosiné,. So­mogyi. Edző: Brandtstadter Gábor. Csak 4—4-ig volt egyenrangú ellenfél az EISE. ★ A megyei kézilabda-baj­nokság I. fordulójának ered­ményei. Férfiak: Egri For gácsoló—Dormánd 17—14. Ld.: Tompos 6, illetve Lip- ták 7. Zalka SE—HKVSC 24—15. Ld.: Tisza 11, Kin­cses 5, iletve Garamvölgyi 5. Siroki Vasas—Gyöngyösi Főiskola 14—10. Ld.; Borics 5, iletve Csúz 5. Füzesabony —Gyöngyösi SE 29—19. Ld.: Valyon 9, Molnár F. 7, Ká­ló 5, illetve Szmetanovics 5. A Gáspár SE—Gyöngyös- sólymos eredménye nem ér­kezett meg. Ifjúsági fiúk: Dormánd—Egri Forgácsoló 15—14. Ld.: Kormos 7, ill. Miskolci 6. Gyöngyösi SE II. —HKVSC 16—16. Ld.: Kiss 9, illetve Kovács 5. Füzes­abony—Gyöngyösi SE 22—22. Ld.: Bőgős 10, Kiss 8, illet­ve Géczi 8, Lengyel 5. Ka­tonai Kollégium—Heves 17—8 Ld.: Molnár 6, Kato­na 5. á» A második forduló ered­ményei, férfiak: Egri Fi­nommechanika—Egri For­gácsoló 32—16. Ld.: Mada­rász. Bóta 7—7, Terenyei, Kiss 6—6. Zalka SE—Siroki 33—22. Ld.: Tisza 8, Sellei 6, Csanálosi 5, ill. Tóth 7. Hatvani KVSC—Gáspár SE 43—24. Ld.: Kerek 18, Ga­ramvölgyi 7, Erki 6, ill Pásztor 8, Tamóczi 6. Gyöngyösi SE—Gy. Főiskola 15—15. Egri TK—Gyöngyös- sólymos 31—16. Ld.: Ivády 6, Szabó, Petrás 5—5, ill. Grizner 6, Mák 5. Ifjúsági­ak: Sirok—GYSE II. 41—13 Ld.: Szabó 10, Petrinovics 8, Pál, Szaniszló 7—7, ill. Majvik 7. Heves—Dormánd 19—15. Ld.: Németh 8, ill. Kormos 12. Egri FSC—E. Forgácsoló 25—14, Ld.: Nagy 10, Varga 9. Katonai Koll.— Gyöngyössolymos 34—23. Ld.: Petercsák 21, Herczeg 5, ill. Blazsek 14, Lázár 6. MAI MŰSOROK ( mozi ) EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 11-888) du. 2, 4, 8, 8. és 10 órakor is: Kincs, ami nincs Színes, szinkronizált olasz filmvíftiáték EGRI BRÖDY: (Telefon: 11-773) du. 4 órakor: A kismalac és a farkasok Este 6 és 8 órakor: Üjra szól a hatlövetű EGRI ÜTTÖRÖ: Noé bárkái GYÖNGYÖSI PUSKIN: du. fél 4 órakor: Boszorkányszombat Színes, magyar-amerikai mesefilm Este háromnegyed 6 és 8 órakor: Vészjelzés a tenger alól Színes szovjet film GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: du. fél 4 órakor: Kojak Budapesten du. fél 6 és fél 8 órakor: üldözők HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Az óriás HATVANI KOSSUTH: Mennyei seregek FÜZESABONY: Eltűntnek nyilvánítva ( rádió ) KOSSUTH 8.30 Családi tükör. 9.00 Mit — hol — mikor — hogyan ? 9.15 Színes népi muzsika. 10.05 Labirintus. 12.00 Déli krónika. 12.30 Déli zenepará­dé. 13.25 Orvosi tanácsok. 13.30 Falufórum. 14.05 A hét em­bere. 14.15 Népzenei példa­tár. 14.25 Magyarán szólva. 14.40 Mindennapi irodal­munk. Hangképek, tudósítá­sok a költészet napjáról. 15.10 Üj Zenei Üjság. 16.00 168 óra. 17.30 A hegedű vir­tuózai. 18.15 Hol volt. hol nem volt... 18.45 Népdal­előadók hangalbuma. 19.30 Magyar előadóművészek ka­marazene-felvételeiből. 20.01 Iránytű. Szórakoztató ma­gazin világjáróknak és ott­honülőknek. 21.01 Örökzöld dallamok. 22.00 Hírek. Idő­járás. Sport. 22.20 Európa hangversenytermeiből. A, Suisse Romande Zenekar hangversenye. 23.22 Kodály daljátékaiból. 0.10 Melódia­koktél. PETŐFI 8.11 Fúvósindulók. 8.20 Tíz perc külpolitika. 8.35 Eli­sabeth Schwarzkopf operett­dalokat énekel. 9.00 Rande­vú a Jókai Klubban. 10.00 Szombat délelőtt. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta.. 12.51 A gondolatolvasó. 13.30 Sport. 13.45 Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00 Babérkö­szörű. Irodalmi paródiák. 14.35 Sport. 14.40 A Rádió Dalszínháza — Operát Szmirnába? 15.40 Sport.- 15.50 Slágerek mindenkinek. 17.00 Kíváncsiak klubja. 18.00 Sport. 18.35 Záray Márta és Vámosi János éne­kel. 19.00 Sport. 20.00 Rit­mus — Anne Bertucci fel­vételeiből. 20.35 Közkívánat­ra! 22.00 Slágermúzeum. 23.20 Olasz dzsesszfelvéte- lekből. MISKOLC 8.00 Hírek. Időjárás. Műsor­ismertetés. Lapszemle.' 8.10 Hová menjünk, mit csinál­junk? Programajánlat. 8.20 Visszapillantó (Információk, tudósítások, riportok a hét fontosabb eseményeiről) 8.40 Napjaink kérdései. Ónodvári Miklós jegyzete. — A ze­nét szerkesztik: a hallgatók. Telefonszám: 35-510. 9.00 És zak-magyarorszá gi króni­ka. 9.30 Mikrofonlánc. Szé­csényi gondok. Zengő Árpád riportja. — Sport. 9.55 Mű­sorelőzetes. ( televízió ) 1. MŰSOR 8.00 Tévétorna. 8.05 Nas Ekran. Szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 8.25 Aki mer, az nyer! Matematika vetélkedő. 8.55 Játék műal­kotásokkal. VIII/7. rész: Kinn és benn. 9.15 Perpe­tuum Mobile — Fémvilág. 9.55 Az ördöghegyi gazda. Lengyel filmsorozat. VI 2. rész. 10.35 Kengyelfutó gya­logkakukk. Amerikai _ rajz­filmsorozat XIII/ll. rész: A szikla átka. 10.55 A Laurent család. NSZK téyéfilmsoro- zat X/7. rész: A Sabetzky- ügy. 11.45 Autó-motorsport. A Telesport technikai ma­gazinja. 12.05 Keresztkérdés. 14.40 III. ökölvívó úttörő olimpia. 15.15 Cimbora kü­lönkiadás. Shakespeare. Cer­vantes. Balassi. 16.10 A lá­togatók. Francia sci-fi so­rozat VI/1. rész: Zarko. 17.05 Műsoron a számító­gép. AngoL ismeretterjesztő filmsorozat X/2. rész. 17.45 Objektív. Tények a szocia­lista világról. 18.35 Diagnó­zis. '19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Vers mindenkinek. Nagy László: József Attila. 20.05 A kör négyszögesítése. Valentyin Katajev vígjáté­ka. 21.20 Tudósítás az IBUSZ maratoni futóversenyről és a MÉTA-stafétáról. 21.50 A rendőrség megköszöni. Olasz- NSZK film. (14 éven felüli­eknek!). '23.25 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 16.30 Gólyavári esték. VI 3. rész: Loyola és a katolikus reform. 17.15 A modern mű­vészet kalandja. Francia filmsorozat. 18.05 Századunk Végjáték a Duna mentén. IV 3. rész: Totális bevetés. 19.00 Ang<$f nyelv. 19.15 Oroszul beszélünk. Családi ünnep. 19.35 Német nyelv­lecke. 20.00 Puccini: Turan- dot. Opera. Kb. 21.30 Tv- híradó 2. 22.35 Lírafesztivál ’83. 23.00 Képújság. CSEHSZLOVÁK TV 1. MŰSOR 8.15 Világhíradó. 8.30 Úttörők magazinja. 10.00 És akkor Al­jaskan (szovjet tévésorozat). 10.45 Hogyan készül a nevetés? (cseh film). 12.05 Tévémagazin. 12.45 Szórakoztató műsor. 13.25 ^ Híradó. 13.40 Márciusi sportese­mények. 14.00 Mondókák. 14.15 Mielőtt igent mondtunk. 14.45 Egy kis muzsika. 14.55 Elvará­zsolt erdő (román film). 16.15 Természetfilm. 16.50 Szóval és kamerával. 17.50 A komikus és világa. 18.40 Válasz a nézők leveleire. 18.50 Gyerekek a füst- hegyről (Üj-zélandi tévésorozat). 19.30 Tv-híradó. 20.00 Portréfilm. Irena Horeénáról. 20.25 Törté­netek az életből. 21.45 Sport­híradó. 22.00 A Ricchi e Pove­ri együttes műsorából. 23.05 A szép Zoli (tévésorozat). M 2. MŰSOR 9.35 Német nyelvtanfolyam. 9.53 Orosz nyelvtanfolyam. 10.30 Ka­tona- és népdalok. 11.00 Hon­védelmi műsor. 11.40 Utazó ka­mera. Malakka. 12.05 Férfiak (szovjet feliratos film). 16.05 Híradó. 16.20 Gora kutya ka­landjai (japán tévéfilm). 17.55 Beszélgetés a sportról. 18.40 A folklórról 19.30 Tv-híradó 20.00 A város nem tud semmit, (cseh film). 21.25—Jana Kocia- nová énekel. 22.00 Tűzoltókö- peny (tévéjáték).

Next

/
Oldalképek
Tartalom