Népújság, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-30 / 101. szám
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET népújság, i»84.óp,ík,30.,hé«ö Valló Péter (Foó: Köhidi Imre) És egy a tíz év nagy sikerei közűi: 1982-ben Ruttkai Éva is Eger vendége volt Nyári „bohóka” helyett— nyári színház Ahogyan Valló Péter művészeti vezető látja Tizedik évadát éli Egerben az időközben már a nyári színház rangjára emelkedett Agria Játékszín. Az évforduló okot ad a visszatekintésre, az eddig elért eredmények összegzésére s természetesen a távlatok, a folytatás mikéntjének jelzésére is. Valló Péter művészeti vezetővel beszélgetve az idei műsorról, a választott darabokról is képet kaptunk. — Ez a hatodik nyári évad, amit az Agria Játékszín művészeti vezetőjeként szervez. Annak idején milyen szándékkal látott a munkához, s mit sikerült megvalósítania az eddigi öt évad során? — Amikor elfogadtam a meghívást, akkor az Agria még a várra koncentrált színházi eseménysor volt, amely a régi magyar drámai emlékek színrevitelével foglalkozott, s többnyire a közeli századokhoz nyúlt vissza. Ügy képzeltem, hogy a profilon tágítani lehetne, nem feladva a drámai emlékek bemutatását sem. Különösen azokét, amelyek értékesek. Ugyanakkor lehet nyitni a környező országok drámairodalmára, esetleg még tovább. Ügy vállaltam a megbízatást, hogy a hely szelleméhez igazodó műveket kell játszani. Már akkor felvetődött a népszínházi jelleg és a szűkebb közönséget vonzó rétegszínház kettéválasztása. Ügy vélem, az utóbbi maradéktalanul megvalósult. Egyfelől a görög művekkel, — ez már lassan sorozat —, másfelől Fekete Sándor Lenkey- darabjával, illetve Kiss Irén Csontváryjával, egyáltalán a Tömlöc-bástyával és a romkerttel mint állandó helyszínnel. A népszínházi jelleg kettős arcot mutat, ellentmondásos eredményekkel. Játszottuk mai magyar szerzők történelmi ihletésű darabjait — ilyen volt Vámostól a Háromszoros vivát, és Száraz Györgytől a Gyilkosok —, valamint előadtunk műveket a múlt századi magyar színműirodalomból. Ide sorolható Kisfaludy, Szigligeti, majd most Nagy Ignác vígjátéka. — Mennyiben módosított eredeti elképzelésén kény- szerűségből, vagy egyéb okokból? Mi gátolta, vagy segítette munkáját? — A drámai hang — a szó eredeti értelmében — csak a rétegszínházi formában szólalt meg sikeresen. A nagyszínpadról hiányzott ez még az oly sikeresnek és értékesnek tartott előadáson is, 'mint Zuckmayer Köpe- nictki kapitánya. A közönségigény a zenés vígjátékok felé „taszigálja” a nyári játékokat. Nem szívesen haladok erre. Megkísérlem a szintézist. Helyszínt változtattunk, leköltöztettük a nagyszínpadot a Líceumba. Ez nagy horderejű lépés volt. A színpad- technikai adottságokkal elégedettek lehetünk. Kivétel ez alól a Líceumban az akusztika, a hangosítás. Eredményeink között tartom számon, hogy az ingadozó nézőszám ellenére állandósult Egerben az Agria Játékszín. Előadásait az emberek többé-kevésbé megnézik. Elsősorban az segítette munkámat, hogy a nyári színházak gyakorlatához képest erős, tehetséges színészgárdát foglalkoztathattam. Ez igen komoly szervezési munkát kíván. — Nyárra a szerződtetés közismerten nem egyszerű feladat. Mégis kötődnek néhányon az egri nyárhoz. Kialakult színészstábra épít, vagy itt is tágítani igyekszik a kört? — Mindig a darabra szerződtetem a színészt. Természetesen — mint minden rendezőnek — nekem is vannak kedvenceim, akiknek — ha lehet — szerepet keresek előadásaimban. De minden évben, így az idén is új és új arcokkal lehet találkozni. Van egy gerince a stábnak, amely mindig kiegészül a figuráknak megfelelően. — A nyári színházak ismeretében az egri megteremtette-e saját arculatát? Hogyan képzeli a folytatást? — Hogy az Agriának van- e arculata, azt talán nem nekem kellene megítélnem. Ha jobban állnánk mai magyar művekkel, akkor ez a jelleg még hangsúlyosabb, határozottabb lenne. A múlt századi magyar drámairodalomból és a mai magyar irodalom történeti tárgyú darabjaiból — akár groteszk a szemléletünk, akár drámai — valamint a görög anyagból válogatunk. Minden évben ismétlődő téma, hogy folytatom-e. Válaszom kettős. Igen és nem. Az „igen” mellett szól, hogy értünk el eredményeket és hat év munkáját az ember nem szívesen hagyja el. Olyan ez, mint a házasság. Esztendők kapcsolatát nem könnyű szétszakítani. A „nem”-et erősíti a sok huzavona, ami munkánkat árnyékként kíséri. A játékok megteremtéséhez szükséges pénz szűkös, s nem is mindig akkor áll rendelkezésünkre, amikor kellene. Az árak változtak. S ez éppen úgy vonatkozik a színészek szerződtetésére, mint az anyagárakra, a deszkától a textíliáig. S bizony a művészi igényességről alig, vagy egyáltalán nem esik ilyen esetekben szó. — Nyogodtan mondhatjuk, hogy Egerben rangot szerzett magának a nyári színház. A közönség döntő többségben pártolja. Mit lehetne tenni, hogy országosan nagyobb vonzása legyen a játékoknak? — Nem hiszem, hogy az egri nyárról kevesebbet, vagy más szellemben írnának. mint a többiről. Hogy nagyobb vonzása legyen, ahhoz „I BUSZ-színházat” kellene belőle csinálni, de mi kifejezetten az egrieknek szánjuk előadásainkat. Hogy mi a rangja? Ez nagyon nehéz kérdés, mert miközben állandóan születnek és eltűnnek a „szabadterek”, Eger azért tartja magát. Ami annál is nagyobb szó, mert nem áll mögötte egy állandó színház, mint például Zalában Egervárott. Ügy látom, hogy az összesítő elemzésekben, amelyek a nyári színházakról megjelennek, rangos helyen áll az egri nyár. — Már ön volt a művészeti vezető, amikor értékelték az Agria drámapályázatát, s teret adtak a kortárs- íróknak. Látja-e a lehetőségét annak, hogy színházi szerzőket kössünk Eger nyári színházához? — Az egész magyar drámairodalom meglehetősen stagnál. A kőszínházak szintúgy küszködnek, mint a nyári játékok. A kötődést természetesen szeretném erősíteni, csak nem látom még, hogyan. Egyszerűen azért, mert kevesen vannak a szerzők, s ők is ritkán írnak olyan műveket, amelyek szabadteret követelnének. Nem hiszek abban, hogy egy nyári színházban ugyanazt, és ugyanúgy kell játszani, mint egy kőszínházban. Szerintem nekünk szabadtéri darabokat, szabadtéri körülmények között kell játszani. Talán javíthatna a helyzeten egy újabb pályázat. — Ezúttal időben született meg a döntés a nyári műsorról. Javaslatát még októberben ismertette a művészeti tanáccsal. Hallhatnánk elképzeléseiről; aktualizálja-e a Tisztújítást, hiszen a téma összecseng az új formátumú tanácsi választásokkal? — Az elfogadott darabok vitathatatlan értékei irodalmunknak. Én semmit sem szoktam aktualizálni, mert ha valami aktuális, akkor is az, ha görög tunikában, vagy díszmagyarban, netán sötétkék öltönyben, nyakkendővel megy. A Magyar Elektra drámairodalmunk talán legszebb kincse, legböl- csebb, legmélyebb nyelvében, tartalmában, formájában. Szeretném jól megrendezni. — És hogyan tovább? — Idén nyáron a jubileumi évvel, úgy érzem, lezárult egy szakasz, megkísérelem a nyitást más irányban. Megpróbálnék létrehozni egy színházat a város valamelyik belső udvarán, amely jobban közelít a barokkhoz. A várban folytatnám a görögsorozatot, esetleg bővítve a rómaival, ha egy kicsit tovább jutunk. Ezek lennének a távlati tervek. Ha nem találok olyan magyar darabot, amelyik tetszik, amelyet aktuálisnak érzek a szó vázolt értelmében, akkor nem azt játszunk. A lényeg az, hogy az igényességből ne engedjünk. Nem egyszerű nyári „bohókát” akarok, hanem igényes színházat. Virágh Tibor Hincz Gyula rajza Xantus Gyula rajza Papírzsebkendővel törölte fel a kiloccsant konyakot. Bocsánat. Remegett a keze. Majd hátradőlt a fotelban. Keményszálú, szőke haja két oldalt, a halántéka fölött egyetlen csigába csavarodott. Mint a század eleji fényképeken. Lábát keresztbe rakta, a könnyű kelmén kirajzolódott a hosszú comb, feje mögött a széles ablak, fehér függöny, egy szál vérszínű dália a vázában. Nem gondolt rá, hogy elköltözzenek? Gondoltunk. De hát itt a ház. Éppen akkor lett kész. Egy éve? Igen. És utána? Közvetlenül utána sem volt kellemetlensége? Arra céloz, hogy esetleg valaki bosszúból... Igen. Állítólag egy cigányasz- szony azt kiabálta a picon: rájuk kéne gyújtani a házat, de nem történt semmi, talán nem is igaz. Inkább az iskolában a kartársnők... Hiszen tudja, hogy van ez. A temetésre? Arra sem mentem el. Hogy mindenki engem nézzen, meg még ki tudja... Pedig oda szerettem volna menni a szüleihez, meg a húgaihoz, három húga van, csak annyit szólni: ne haragudjanak rám, én nem tehetek róla, bocsássanak meg. Csak ennyit. Nagy temetés volt. ök is építkezni kezdtek. Igen. Az apjával. Az szobrokat farag fából, megkapta a népművészet mestere címet, ö pedig, vagyis a fiú: a Laci, az építőknél dolgozott. Akkor kezdte tanítani? Akkor. Le akarta tenni a vizsgát az általánosból, mert csak így jelentkezhetett szakmunkás iskolára, meg a jogosítványhoz is kellett a bizonyítvány. Azt is meg akarta szerezni? Azt is. Mennyi ideig tanította? Valamivel több, mint négy hónapig. Ide járt? Ide. Hány éves volt? Húsz. És nem vett észre semmit? Csak annyit, hogy nézett. Mondtam is neki egyszer: mit bámul, Laci, ilyen vénasszonyt! Nevettünk, de ő másként. Hogyan ? Furcsán. Megérzi azt .az ember. Szép szeme volt, olyan kérő. Hány éves? Én? Harminchat. Tudja, hogy a fiatal fiúk... Persze, hogy tudom. De ő már nem volt annyira fiatal. Különben is rendesen, szinte félénken viselkedett. Fehér ing, sötétkék ruha, így jött az órára. A sárga félcipő helyett később feketét vett, megértette, hogy az olyan... Cigányos ? Igen. Persze, én nem így mondtam. Mindig körbejárta a lakást, mindent jó) megnézett. Már csak azt vártam, mikor húzza ki zsebéből a collstokot. Ilyen lesz a miénk is. Ezt többször elmondta. Még a radiátorokat is megkopogtatta. Nem álltam föl, de már óvatos, puha léptekkel a puha szőnyegen a szememmel jártam körbe a szobát, ahogy a fiú, a Laci, már levetette a sárga cipőt, fekete cipő fénylik a függönyön beeső napsütésben, haja tusrajzként vet árnyat a falra, ahol egy kép van. ő festette. Amikor a balladát tanultuk, a Kőmíves Kelement. Tetszett neki, tudta kívülről az egészet, nagyon komolyan mondta, pedig mosolygós fiú volt, Jávor Ottó: Igeragozás
