Népújság, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-27 / 98. szám
Shakespeare szülővárosában William Shakespeare, a világhírű angol drámaíró Stratford-on Avonban született, 1564. április 23-án, és ott is halt meg 1616-ban. Stratford városának mintegy 14 000 lakosa van. Az idegenek azonnal észreve- hetik, hogy a városban minden Shakespeare emléke körül mozog. Csaknem minden háznak megvan a maga különleges emléke. Az üzletek tele vannak emléktárgyakkal, a szállodák és vendéglők gyakran hivatkoznak a nagy drámaíróval kapcsolatos valamilyen történetre. Természetesen minden látogató kíváncsi a városka nevezetességeire. Kezdjük meg talán mi is sétánkat, és először látogassuk meg a régi házat, ahol a hagyomány szerint a költő született. A kétemeletes építmény két külön ház volt. Egyikben élt a XVI. század közepén a fiatal kesztyűkészítő, John Shakespeare, és ott született első fia, William is. A mellette levő házban volt a műhely. A házban, abban a szobában, ahol a költő először látta meg a napvilágot, van egy emlékkönyv, amelyben sokezer beírást találunk, a világ minden részéről. Ha figyelmesen megnézzük a sok ezer ismeretlen nevet, találunk közöttük jó néhány olyat is, akik már világhírnévre tettek szert, mint Walter Scott, Dickens, Tha- ckerey és mások. A valamikori műhely ma múzeum és könyvtár. Ott találjuk a költő kéziratait, könyveit, sőt megőrizték azt a padot is, amelyben Shakespeare ült az iskolában. Az amerikai Irwing Washington, aki a múlt században látogatta meg Stratfordot, jegyzetkönyvében elmesél egykét apróságot. Érdekesség, hogy megmaradt a puska, amelyet a költő használt orvvadászatain, a pipája, valamint a kard, amivel Hamlet szerepében játszott. Legérdekesebb talán az emlékek között a költő dolgozószéke. A régi szokás szerint minden látogatónak ki kell próbálnia a széket, ezért az gyakran javításra szorul. 1847-ben sikerült egy bizottságot összehozni, amelynek tagjai pénzt gyűjtöttek és megvásárolták a házat. A gondos javítás után a ház ma is eredetinek látszik, és a szép kert azokkal a fákkal és virágokkal van teleültetve, amelyeket a költő kedvelt. Nem messzire a háztól van a városháza, ahol látható szobra és képe. A mellette levő házat • a költő 1597-ben vásárolta meg. Itt is halt meg 19 év múlva. Az utca másik részén van egy XIII. századbeli kápolna, amelynek négyszögletű tornyából sokszor tekintett szét a nagy mester. Hasonló korú a szomszéd ház is. A második emeleten még ma is iskola van, ugyanabban a szobában, ahol Shakespeare az első leckéit kapta. Az Avon folyó mellett áll a Szentháromság templom, ahol Shakespeare-t eltemették. A templom nagyon szép, talán túl előkelő is ilyen kicsi városhoz. A nagy drámaíró a főoltár előtt nyugszik. A sír fölött mellszobra, egyik kezében toll, a másikban papír, mellette feleségének és leányának sírja. Rövid séta után, túl a templomon, elérjük a folyó mellett a hatalmas emléképítményt. 1877-ben építették ezt a gyönyörű színházat, a nagy drámaíró emlékének. Tizenhét év múlva az épület csaknem teljesen egy nagy tűzvész martalékává vált, helyén 1932-ben egy új, modem színházat építettek, 1500 kényelmes ülőhellyel. Minden évben két színházi szezon van a városban. Az első április 23-án kezdődik, Shakespeare születése nápján. A nyári szezon július közepétől szeptemberig tart. A legkitűnőbb színészek szerepelnek és a közönség természetesen nemzetközi. A színház melletti könyvtárban találjuk Shakespeare műveit, csaknem minden nyelven. Ez az impozáns palota nagy részben az emberek ajándékából készült, akik a világ minden részéből lerótták hálájukat a nagy író emlékének. A könyvtárat körülvevő kertben van a világhírű író hatalmas bronzszobra. Ha a látogatónak több ideje van, nagyon szép kirándulást tehet a városka bájos környékén. Itt van a nagy erdő, amelyben a költő valamikor vadászott, és itt mindenki tudja, hogy az akkori földbirtokos emiatt őt bíróság elé állította. A vád miatt költözött el Shakespeare a fővárosba. A város elveszítette a kéz- műiparos fiát, a világ pedig nyert egy halhatatlan költőt. (Az Eszperantó című újságból fordította: id. Zakar János) Az egri tanárképző főiskola zenetermében rendezte meg a zenetanszék az első éves Szabó Ildikó gordonkaestjét. Ebben a mondatban az első hallásra nincs semmi különös, hiszen a zenetanszéken ilyen, vagy olyan alkalomkor az iskolai év folyamán többször rendeznek hangversenyeket tanárok, hallgatók, meghívott művészek felléptével. Beleillik a képbe és az egri zenei életbe, hogy a főiskola megmutassa, milyen elképzelései, törekvései vannak az egri zenei életben, másrészt hogy azt is kézzelfoghatóvá tegye, hallgatóit milyen felkészültséggel, milyen élményekkel küldi katedrára, karvezetői pálcáért. Nos, ez alkalommal másról, többről volt szó. Van egy most első éves tehetséges hallgató, Szabó Ildikó, aki vállalkozott arra, hogy egyórás gordonkaműsorá- val saját hallgatótársait, a tanárokat tájékoztassa arról, hol is tart, milyen fokon áll egy-egy tartalmas zeneszám megközelítésében, megelevenítésében. Ebben a jó hangulatú egyórás kísérletben nemcsak az volt az érdekes, hogy Szabó Ildikó jól teljesítette ezt a nem kis feladatot, hanem az is — és nekünk elsősorban ez az igazán fontos! —, hogy az oktatók megértették ezt a törekvést. Nem-' csak a házi versenyt hozták létre, de Juhász Flórián zongorakíséretet vállalt, Gulyásné Székely Éva pedig a főiskola zenekarát „vitte bele” ebbe a játékba. Mindezt azért, hogy ezzel a közreműködéssel segítsék, késztessék egy első éves hallgató művészi elképzeléseit. netán a megteremtett atmoszféra birtokában megerősítsék egy pálya kezdeti szakaszát. Ezt a műhelymunkának látszó, de nagyon fontos közreműködést, indíttatását tartjuk tiszteletre méltónak. Szabó Ildikó Breval G- dúr szonátájának első két tételével a Bach d-moll és C-dúr szvitjéből vett három számmal jelezte érdeklődését, tájékozottságát. A Baoh-szvitekből vett számokat minden kíséret nélkül játszotta s ez a tény önmagában azt bizonyítja, bogy nem tart a technikai problémáktól, érti, mit és mikor kell a zenében jól hangsúlyozni. Előadott számai közül nekünk Boccherini B-dúr gordonkaversenyének első tétele tetszett. Itt a gordonka és a zongora párbeszédszerű összhangban hallatszott. Igazán felszabadultan — a kezdők lámpaláza sok technikai hibának a szülője — a zenekarral együtt „játszott darabban, Haydn C-dűr gordonkaversenyének első tételében játszott Szabó Ildikó. Az első ilyen jellegű hangverseny után csak biztatni tudjuk a főiskola zenetanszékét, hogy hasonló szándékkal minél sűrűbben rendezzenek házi hangversenyeket ! Farkas András Kaláka-koncertek Pété rvásá rá n (Tudósítónktól) A pétervásári Űj Tükör Baráti Társaság gondolt a legkisebbekre is, amikor megrendezte a népszerű Szil, szál, szalmaszál... című gyermekműsort. Kedd délután a mozi nézőterén csaknem kétszáz óvodás és iskolás várta Tamkó Sirató Károly és más költők megzenésített verseinek felhangzását a Kaláka együttes előadásában. A sokféle hangszert felvonultató együttes — citera, tárogató, pánsíp, blockflőte, gitár, mandolin, hegedű, brácsa, nagybőgő, ritmushangszerek — szinte észrevétlenig! vonta be a nézősereget a zenehallgatás örömeibe. Gryllus Dánielt, az együttes vezetőjét faggatom e műsoruk lankadatlan sikeréről. — Ez olyan gyermekműsor, amelyet tulajdonképpen magunknak írtunk. Nagy örömmel és kedvvel játsszuk mindig, hiszen az együttesből hárman magunk is gyakorló apák vagyunk. A gyerrpeksereg ezúttal is hálás volt Csukás István, Nemes Nagy Ágnes, Pin- czési Judit, Kányádi Sándor megzenésített verseinek jó hangulatú tolmácsolásáért. Erről árulkodtak a lángoló tenyerek, kipirult gyermekarcok. Este a Keglevich-kastély dísztermében folytatódott a „Kaláka-nap”. A társaság tagjai, valamint az érdeklődők Az Sn koromban címmel válogatást hallhattak az együttes — Becze Gábor, Huzella Péter, Radványi Balázs — másfél évtizedes terméséből. Műsorukban Kosztolányi, József Attila, Kányádi, Szilágyi Domokos, Vas István és a megjelenés előtt álló Jeszenyin-lemez megzenésített versei a líra és zene, szöveg és dallam, emberi hang és hangszer találkozása nyújtott maradandó élményt a díszterem igen lelkes közönségének. Percekig zúgott a vastaps a köszönet jeleként — a forró hangulatú estért. Dombóvári János Palóc bútorok az egri várban A palócföld népi bútoraiból nyílt kiállítás az egri várban, ahol a XIX. és a XX. század dereka között használt egyszerű ácsolt ládákat, festett szekrényeket, áttört háttámlájú barokk lócákat, faragott ágyakat és székeket láthatnak az érdeklődők. A kiállítás anyagát, a Heves és a Nógrád megyei múzeumok, a szentendrei szabadtéri múzeum gyűjteményéből, a Magyar Néprajzi Múzeum támogatásával állították össze az egri Dobó István Vármúzeumban. A palóc bútorokat, augusztus 20-ig tekinthetik meg az érdeklődők. » (Fotó: Szabó Sándor) SZÍNHÁZI LEVÉL A körből lett négyszög Banális ugyan, de talán ezért is tartalmaz kikezdhetetlen bölcsességet a .megállapítás: A $orß útjai kifürkészhetetlenek. Mert ki gondolta volna annak idején, amikor lekötötték a Népszínház vendégszereplését, hogy a gyöngyösi bemutató előtt néhány {ruippal a tv is adja ’Katajev víg-\ játékát. A darab címe eléggé furcsa: A köt négyszögesítése. Teljes lehetetlenség, állapíthatjuk meg azonnal. Ugyanaz, mint d fából való vaskarika. Ha éljátszogatunk a gondolattal, akkor ki lehet találni olyat, hogy adva pan egfj családi kör, amiből nem a különben gyakorta előforduló háromszög alakul ki, hanem |a négyszög. Vagyis nem \az egyik házastárs mellé kötődik valaki a íkívülállóak közül, hanem mind a kettőhöz, illetve... 1 Katajev még ezen is csavart egyet. Fel-* cserélte a két házaspár legy-egy tágját. ' .. .és itt megint a sors szeszélyes játékát kell említenem. Mert ugyanez a „figura” jellemezte az előző vígjátékot, a Magánéletet, amit hat hónappal korábban nevettek végig a gyöngyösi nézők a művelődési központban. Dupla vagy /semmi, ez következett be. Maradjunk annál a bizonyos körnél, amelyet a szerző végül 'is négyszögesített: Látszólag ez a vígjáték csupán egy jó ötletet akart töviről hegyire kihasználni. Meg is tette ezt, mégpedig kifogástalan! mértékben. Éhhez szüksége polt egy szó-> katlan helyzetre, amikor két fiatal egy padlásszobába visz magának feleséget. A többi pedig... igen, a végén „cserélnek". Rádöbbennek arra, hogy „keresztben" illenek egymáshoz. Idáig ,nem is volna semmi, ide semmi meglepő ebben ,a drámaírói tárgyválasztásban. A dolog csak akkor kezd figyelemre méltóvá lenni, ha hozzátesszük, hogy a történések időpontja: 1920. és 1921. A színhely a fiatal szovjet állam egyik települése. A főszereplők pedig komszomolisták. Tele lelkesedéssel, tanulni vágyással, ,,vo- nalassággal”. Itt álljunk meg. Meglepő, ahogyan Katajev rákacsint a nézőre: lám, /barátom, így van ez. Ott vannak a könyvek, tömve csuda-tudományokkal és itt van ez a két úgrólszakadt fiatal pár, akik szeretnének szeretni, szeretnének jóllakni lés ezekért a vágyaikért tele vannak ikétségekkel. Vajon etikus-e a „történelmi időkben” emberinek lenni. Erre bólint rá Katajev, mondván: igen. Más-1 ként nem is érdemes élni. Ügy hiszem, a rendező, Szigeti Károly is e köré a mag köré építette fel a színészek játékát. Méghozzá sikeresen. Elképzeléseit ,a fiatalok „négyszöge” nemcsak pontosan valósította meg, hanem olyan módon, hogy az találkozott |a nézők tetszésével íüs. Mondjon pedig bárki mást, meggyőződésem, hogy a színháznak a 'legfőbb /célja csak egy lehet: a nézői megnyerni, társsá tenni az előadásban. Ezt tapasztaltam most. Szerencsére. G. Molnár Ferenc Bába Mihály: A busz pontosan indul un. Amikor kijöttek a tanács- háza nagytermében tartott előadásról, már sötét volt Az utcán fiatalok kószáltak csoportosan, vagy ott álldogáltak a gyér fényű lámpák alatt. — Megiszunk egy feketét? — kérdezte a férfi, és belekarolt az asszonyba. — Nem bánom — mondta az asszony —, a busz még úgysem jött be. — Miiyen busz? — szorította meg a férfi az aszony karját. — Vár valakit? Szótlanul tettek meg néhány lépést. . — Nem. A férjem jön haza. — A férje? — lassította lépteit a férfi, és szinte rádőlt a kerek arcú, kissé telt alakú, jó illatú asszonyra. Egy pillanat alatt úgy érezte, veríték lepi el a testét, mert arra gondolt, milyen jó lenne most magával vinnie. — Igen. ő nem a faluiban dolgozik. Az asszony megállt, elhúzta a karját, előrelépett, és bement a presszóba. A hangos, lármás kis presszóban négy-öt szabad asztal volt. Az ablak mellettihez telepedtek le. — Két duplát — mondta a férfi. A pincér az asszonyra nézett. — És két konyakot is? — Igen — bólintott az asszony. Körbenézett, üdvözölte az ismerősöket, aztán figyelmesen lesett a férfira. — Ez az egyetlen hely. ahová betérhetek néha. Itt a feketéhez konyak is jár. Ez a szokás. Én is hozzászoktam. De két pohárnál többet sohasem iszom. — És a férje? — ö antialkoholista. — Sok asszony irigyli magát ezért — nevetett a férfi. — Gondolja? — Biztos vagyok benne. — Lám, én meg őket irigylem. Már hosszabb ideje olyan nyugtalan vagyok. A férfi kissé hátradőlt, és úgy fürkészte az asszony arcát. — Miért? — Hogy egyszer lemarad a buszról. — Ugyan, ez... — Maga ezt nem értheti meg. Esztendők óta bejár dolgozni a városba busszal. Télen-nyáron négy órakor ébred, ha délelőttös. Ha dél- utános, akkor meg tizenegykor ér haza fáradtan. Nem könnyű! Sohasem tudjuk összeegyeztetni az időnket! olyan ritkán vagyunk együtt, hogy félek. — Mitől? — Mondtam már, hogy lemarad a buszról, nem jön haza, élköltözik, itthiagy, mint Icát, a kartársnőmet a férje. Azok is jól éltek aztán mégis mi lett a vége a buszbejárásnak? Megismerkedett egy nővel a férje, és néhány hónap múlva beköltözött hozzá. Azóta nem tudjuk megvigasztalni azt a szerencsétlen Icát. Milyen szép volt, milyen csinos. Fél év alatt tíz évet öregedett. Itt nincs partnere, itt nem járhat el senkivel', mert másnap a gyerekek a szemébe nevetnének. Ha bemegy Nyíregyházára, vagy Debrecenibe egyedül szórakozni, akkor csak a szabad prédát látják benne, a gyors kaland alanyát. (Folytatjuk) Több volt egy házi hangversenynél
