Népújság, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-25 / 96. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1984. április 25., szerda A KÉPERNYŐ ELŐTT Egy hét... Só és bors nélkül Mindig kíváncsian várom a hazai fogantatású, új tévés produkciókat, különösképp ha azok témaköre ezer szállal kötődik napjaink valóságához. Ezt a légkört ígérte Kutast Gyula, a Tisztán vagy szódával című alkotás szerzője, aki ifjúkori élményeit mintázta ígéretesnek hirdetett egésszé. Munkáskörnyezetbe, Budapest külvárosi övezetébe kalauzolt bennünket, itt keltette életre személyes tapasztalatok által hitelesített történetfüzérét. A dicséretes jelleg hamisítatlanul érződik. Annál is inkább, mert a forgatókönyvírással járó teendőkből részt vállalt néhány esztendővel ezelőtt nagy sikert aratott Makra szerzője: Kertész Ákos is. Ezzel az összefogással magyarázható, hogy a cselekmény valamennyi mozzanata hiteles, s valószerűsége aligha vitatható. Különösképp érdekes az, hogy a szereplők ismeretlen ismerőseink. Hasonló karakterű figurákkal — ez aligha vitatható — bármikor találkozhatunk, mondjuk Újpesten. Így aztán nem csoda, hogy jellemük formálódását, gondolkodásmódjuk alakulását megértjük. Annak is örültünk, hogy kétkezi munkások örömének, bánatának lehetünk tanúi, ugyanis- ezt a réteget szinte teljesen kiszorítják irodalmunkból az értelmiségi hősök. Hiányérzetünk, csalódásunk mégis jókora, mert ebből a műből — s ez bizony vaskos hiba —, kimaradt mindenféle rendező, szerkesztő, tömörítő elv és gyakorlat. Valamennyi mozzanat a hétköznapokról vall, azaz igaznak minősíthető sztorifüzéren alapul. Mintha egy narrátor mesélné a cselekményt, méghozzá teljesen függetlenül tálalva a hallgatóságnak, mintha valaki közénk ülne, s elmondaná: miként formálódott apja és saját sorsa. Nyoma sincs viszont a művészi átértelmezésnek, a tények beszédes, hatásos csoportosításának. így aztán, amit kaptunk, kétségkívül szellemi vegyestál, de fű- szerezetlenül, só, bors nélkül. Ezt nem vette észre Jánosi Antal dramaturg, holott kötelessége lett volna, erre nem döbbent rá Nemere László rendező, ezért lassul — méghozzá igen sokszor — az egészséges ritmus, emiatt kísért az unalom, bármennyire is küzdünk ellene. Egyedül öze Lajos remekel, ő jellemet mintáz, felvonultatva a színészi megjelenítés legkifejezőbb kelléktárát, tudva, hogy csak az effajta játék szülhet sikert. Legalábbis számára .. . (pécsi) Ha a kárókatonák visszatérnének Bele lehet-e egy ötliteres korsóba tíz liter vizet szorítani? Ez a kérdés fogalmazódott meg bennem A kárókatonák még nem jöttek vissza című film közben. A jugoszláviai magyar író, Gion Nándor írásából készült munkában egy régi vakáció elevenedett meg két felnőtt férfi visszaemlékezése nyomán. A hajdani időkben ők is — mint a legtöbb falusi gyerek — tóparton napoztak, búvóhelyük volt az ingovány, telefirkálták a gazdátlan épületek falait, segítettek a vadőrnek, s kipróbálták, hogy miként kell nagyon magas, „égig érő fatornyokat” építeni. Ha csak ezekről szólt volna a mű, talán még élvezhető lett volna. A szerzők azonban kevésbé elképzelhető, absztrakt elemeket is mixeltek a valósnak tetsző történetbe. így például a szabadban összeácsolt magas kilátó alá zongora került, a diákok rajzaikkal kívánták elviselhetőbbé tenni a vágóhidat. Az is zavarónak tűnt, hogy amikor a kárókatonákról — ezekről a kitűnő búvármadarakról — beszéltek a szereplők, hosszasan, játékfilmbe nem illő ismeret- terjesztő módon mutatták be ezt a ritka szárnyasfajtát. Még vontatottabbá téve ezzel is az egyébként lassacskán folydogáló cselekményt. Mostanában egyre gyakrabban ismétlik meg a tévében az ifjúsági filmeket. Egyszer talán a kárókatonák is visszaköszönnek a képernyőn. Bizonyára a mostaninál nagyobb sikerük lenne, ha a produkcióból a vágóasztalon lecsípnék a sallangokat. (homa) Egy lócsiszár igazsága A mai erdélyi valóság krónikása, Sütő András az Egy lócsiszár virágvasárnapja című tragédiájában nem csupán a reformáció koráról szól, hanem annak ürügyén napjainkról is. Néhol a hatalom ma is akadályozója az igazság diadalának. Kolhaas Mihály tudja, hogy van igazság, és nem hiszi, hogy nem az a legnagyobb erő. Ezért válik egyszerre hitének áldozatává és az igazságkeresés bajnokává. Nem „kifizetődő” az ő útján járni, mégis ez az egyetlen út azok számára, akik „meg akarják őrizni azt, amitől őket megfosztották”. Nagelschmidt köznapi figura. öt vakhit helyett az indulatok irányítják, ezért Kolhaas társa és ellenpontja egy személyben. A tömeg — ki gyávasága miatt az igazságnak csupán csendes pártolója — hazugságba menekül, mondván: „nincs más választása”. A karakterek ilyen valósághű rendszerének megrajzolása önmagában is nagy teljesítmény. A jól szerkesztett dialógusok lendülete, ízes nyelvezete mintegy ráadás. A Zsurzs Éva rendezte televíziós változat szereplői mindent megtettek a sikerért. Juhász Jácint mosolyából, tekintetéből mindvégig leolvashattuk a főhős belső világát. Koncz Gábor temperamentuma felforró- sítottá a légkört. Szakácsi Sándor könnyedén, elegánsan játszott. Venczel Vera szeméből — reméljük — sok-sok esztendeig ragyog még tisztábban a női ártatlanság, mint a huszonévesek tekintetéből. A dramaturgia és a rendezés tekintetbe vette a televíziós műfaj sajátosságait. (Drámai adaptációknál ez ritkán fellelhető erény!) A közelképek sorozata viszont, megtörte az események lendületét. Ezáltal vontatottá vált az előadásmód. (szabó p.) Elkészült a hévízi Hotel Aqua A magyar—osztrák hitelmegállapodás keretében épülő gyógyszálló június elsejével fogadhatja első vendégeit. A 384 személyes szállodának saját gyógyközpontjában termálvíz, külső és belső téri medencék, valamint fiziko- és elektroterápiái részleg várja a fürdőkúrára érkezőket. Sportolásra lehetőséget nyújt a kondicionáló és tornaterem, a több tenisz- és tekepálya, valamint egy mini golfpálya. (MTI-fotó — Czika László felvétele — KS) A Hangfoto — B án- k u ti Gábor felvételed Zilahy Lajosnéról és Zelk Zoltánról — a múltat idézik. Apró jeleivel és emlékeivel szinte napjaink kísérője. Zilahy Lajos Fatomyok című drámája az 1943-as színiházi évad nagy sikere volt, mert az események hatása alatt született és mert témája az akkori társadalom égető problémáira keresett és adott választ. De most nem is erről, hanem a költészet hete és József Attila születésnapjának közelségéről, Zelk Zoltán József Attila emlékeiről. A felvétel idején már nagybeteg volt, de szívesen emlékezett a barátra, kartársra: „Nem merik elmondani, hogy a nap nagy részét kávéházakban töltötte. Nem is egyben, kettőben, háromban. A Japánban kezdte, a Bucsinszkival folytatta és este befejezte a Simplon kávéházban. De ugyanezt tették a kor nagy írói, Nagy Lajos, Tersánszki Józsi Jenő, Kassák Lajos, Illyés Gyula”. Kedves, mosolygó, dörmögő, játszadozó, éneklő ember völt, aki szerette a vitákat. Szeretett sakkozni és kiskocsmákban barátaival eltölteni néhány órát. Ez a nemzedék nem volt obszcén és italozó. Fél éjszakát képes volt vitatkozni a bécsi Atlantis kávéházban arról, hogy mi a honvágy. „A honvágy gázlámpa a Bezerédi utca sarkán”. Nagy Lajos atyai jóbarátja volt (legalább 25 év volt köztük a korkülönbség) rendszerint vitatkozva kísérte lakásáig, azt mondta néki a kapuban: „Azt hiszed, Attila,, hogy te mindent tudsz a nagyvilágon, pedig még én sem tudok mindent”. A Medvetánc megjelenése után az Esti Kurir bírálója mondta ki először, hogy József nagy költő. Elolvasta egyszer, kétszer, és azt mondta: „De szívesen olvasnám reggelig”. SírVa panaszolta, hogy Moszkvában a magyar emigránsok lapjában valaki azt írta róla, hogy fasiszta. Ezek voltak a legboldogabb és legszömyűbb percei. Ezek az emlékező mondatok felvillanó szikrái egy sokágú életnek, nem is változtatják meg a József Attila képét, de alkalmasak arra, hogy kiegészítsék egy tragikus sorsú költő életrajzát. Mi lett volna, mit írt volna, ha tovább él? — tette fel a kérdést Zelk Zoltán Petőfit is idézve. Elképzelni is lehetetlen. Ivan Lalic hangjátéka — Hanus mester — a középkor világába vitte hallgatóit. „Prága óvárosában egy mester remek órát alkotott. Számlapján a Nap és a Hold járt és rejtőkéből előbújt a tizenkét apostol is... Az órához méri idejét a szorgos iparos, a dolgos kereskedő s a strázsa fönn az őrhelyén, a diák, a magis- ter. Legyen az óra a város lélegzetének mércéje zsibongó nappalokon, nyugodalmas éjeken” — így a mester, akihez megcsodálni és új óráikat rendelni távoli országok kereskedői jöttek. De Hanus mester csak egyszer alkotott ilyen művet. Elutasítja a vevőket. A tanács urai is úgy döntöttek, hogy alkotását meg nem ismételheti. A dráma tetőpontja az a pillanat, amikor álarcban megjelennek műhelyében és meigvakítják: „Lásd be, ily fényt az ember csak egyszer lát igazán”. Még évekig élt világtalanul, de egyszer egy éjféli órán segédjével felment az óratoronyba. Elmozdított egy hengert és két fogaskereket. Az óra megállt. A lírai befejezés magyaráz is: „így állt meg az óra Prága óvárosában. A toronyban eső, szél és madarak honoltak. S rozsdás, óriás szerkezetét levéllel bélelték és bámulták éveken át. Ítéljen, aki hivatott. A forrásanyag hiányos. Hanus mesternek hívták. Ez minden. A mese és a bizonyíték”. A redező — B arlai Gusztáv — a gyorsan váltó jelenetekkel, a tűnő idő ábrázolásával, a fel-fel- csengő harangjáték hangjaival tette elevenné a lassan fejlődő történetet, melynek drámaiságát, a hiúság és sors kegyetlen játékát T o- m anek Nándor alakítása tette érzékletessé. Anna — Málnai Zsuzsa — a lány szeretete, hite apjában, történetei a kisgyerekről a jövő képét elevenítették fel a világtalan, szerencsétlen öregember előtt. Így volt együtt a játékban múlt, jelen és jövő. Ebergényi Tibor Ivan Vihrenszki: A kakukkon óra Nemrég megnősültem, s egy csapásra temérdek gondom lett. Legényember koromban, szívesen töltöttem estéimet baráti társaságban, klubban vagy vendéglőben. Egy üveg bor mellett, kellemes csevegés közepette, késő éjszakáig elüldögéltem. Két óra előtt nemigen kerültem ágyba. Feleségem azonban mindjárt kiélezte a dolgot: — Vagy én, vagy ők! — jelentette ki.Kénytelen voltam engedelmeskedni. De történetesen éppen akkor volt a leg job barátom, Goso születése napja. El kell mennem hozzá! Hogy a feleségemet is elvigyem — erről szó sem lehetett. Minden barátom nőtlen volt, egyedül én lennék a fehér holló .... — Meg kell puhítani az asszony szívét — döntötte el Goso. — De hogyan? — Végy neki ajándékot. Goso elvitt egy óraüzletbe. — De neki van órája — tiltakoztam. — És kakukkos órája is van? Ilyesminek egyetlen női szív sem tud ellenállni. Saját házi kakukkja lesz! Vegyük meg! És csoda történt. — Ó, milyen gyönyörű! — kiáltott fel a feleségem, és cuppanós csókot nyomott az arcomra. Az órát a konyhában ■■■■■■MM akasztottuk fel. A kakukk minden félórában kakukkolt: pontosan mérte az idő múlását. Feleségem magánkívül volt az elragadtatástól. E hangulata láttán elhatároztam, hogy szóba hozom Goso meghívását. — Holnap lesz a születésnapja. Mellesleg szólva, éppen ő választotta ki neked ezt a csodás ajándékot. Remélem, megengeded, hogy elmenjek hozzá? — Hát persze — mondta a feleségem — csak legkésőbb tizenkettőre okvetlen itthon légy. Elszaladtam Gosóhoz. — Ilyesmiről szó sem lehet! — mérgelődött a barátom. — Kettő előtt nem kerülhetsz haza. A feleséged akkor úgyis alszik, és nem veszi észre. — De hát a kakukk! Kettőt fog kakukkolni — és nekem végem ! Gosó értette a módját, hogy mindenféle helyzetből kivágja magát. — A kakukk kettőt fog kakukkolni — mondta —, te meg ráadásul hozzáteszel még tízet. Akkor éppen tizenkettő lesz! — De én nem tudok kakukkolni ! — Gyakorold. Gyakorlat teszi a mestert. Egész nap, miközben a feleségem az üzleteket járta, buzgón kakukkoltam. Végre már eléggé élethű hangokat csaltam elő a torkomból. Este nyugodt lélekkel elindultam Goso születésnapi murijára. Éjjel két óra tájt a barátaim hazahoztak. Feleségem az igazak álmát aludta. Alighogy bebújtam a papucsomba — az óra kettőt kakukkolt. Én legott átvettem a hangot, és ugyanabban az ütemben, igen szakszerűen, tíz ka- kükkolást vágtam ki. összesen tizenkettő volt — éppen ezt az órát jelölte meg a feleségem, amikorra haza kellett jönnöm. Ezután levetkőztem, bebújtam a paplan alá, és máris úgy aludtam, mint a bunda. Reggel a feleségem rossz hangulatban volt. — A kakukkos óra elromlott — mondta —, el kell vinni a garanciális javításokat végző műhelybe. Az óra ekkor nyolcszor kakukkolt. — Tökéletesen rendben van ez a kakukk — ellenkeztem: — hiszen az óra is nyolcat mutat. — Dehogy, valami történt vele. Éjszaka kétszer is ugyanazt az időt jelezte. Előbb éjfélkor, azután kettőkor. De még ennyivel sem érte be. Miután másodszor is tizenkettőt kakukkolt — háromszor köhintett, kétszer csuklott, aztán nagyot ásított. cifrán káromkodott, és bebújt a paplan alá ... Kénytelen voltam lemondani az efféle agglegénytempóról. Most igazi mintaférj vagyok... Földrajzi napok Egerben Táj- és környezetkutatási irányzatok, természeti erőforrásaink szerepe és helye a hazad szükségletek kielégítésére, a magyar történelmi földrajz eredményei és feladatai, az Alföld gazdaságföldrajzi problémái. Többek között ezek a témák kerülnek napirendre a ma kezdődő, s két napig tartó egri földrajzi napok alkalmából. A Magyar Földrajzi Társaság Mátra vidéki osztálya, a TIT Heves megyei Szervezete, valamint a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola földrajzi tanszéke és közművelődési bizottsága által szervezett rendezvényre kilenc országosan elismert, a szakmában tekintélyt szerzett kutatót, főiskolai tanárokat hívtak meg. Az egri földrajzi napokat ma délelőtt fél tízkor a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán dr. Szűcs László az oktatási intézmény főigazgatója nyitja meg. Fordította: Gellért György
