Népújság, 1984. április (35. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-18 / 91. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. április 18., szerda 3. Kereskedelem és etika Veszielhök a csányi almáskert felett Hazánk állami gazdaságaiban jelentős szerep jut a gyümölcstermesztésnek. Az almaágazat 1981-ben kétszáz millió forint nyereséggel zárta az évet. Két esztendővel később, 1983-ban viszont már ugyanennyi a veszteség, a ráfizetés. És kertészeti kultúránk is inkább előre lépett e néhány évben, mintsem megtorpant volna. Mi a helyzet pillanatnyilag megyénkén belül, közelebbről Csányban? Ahol az állami gazdaság 331 hektáron foglalkozik almaműveléssel? Az előző évhez viszonyítva 1983-ban 3? millió forintra emelkedett az almából származó árbevétel, és e gyümölcs termesztése itt nyereséges... Az új csarnok, ha üzembe áll, megduplázódik majd a termelés (Fotó: Szabó Sándor) Éppen ideje volt már annak a nyílt beszédnek, amelyet dr. Spilák Ferenc belkereskedelmi miniszterhelyettes legutóbbi sajtótájékoztatóján hallottunk. Finoman fogalmazva a kereskedelem etikai helyzetéről volt szó, magyarán szólva arról, hogy a már hagyományosnak mondható vásárlói megkárosítások — hibás mérés, számolás — mellett korrupciós jelenségek is elterjedtek a kereskedelemben. Megvesztegetett eladók Mert mi másnak is nevezzük, ha nem megvesztegetésnek, a pult alóli árusítást, azt, hogy hiányzó termékeket csúszópénz ellenében szolgálnak ki az eladók? Amint kenőpénzt adnak az ilyen árukért a nagykereskedelmi és az ipari szállítóknak a boltok, vendéglátóhelyek vezetői is, különösen a magánkereskedők, a szerződéses üzletvezetők. Így fordul elő, hogy az állami kereskedelemben nem kapható termékek — például autóalkatrészek, építőanyagok — megjelennek a maszek boltokban, jóval magasabb áron. Sőt, olyan is előfordult, hogy áremelés előtt a magánkereskedők, szerződéses üzletvezetők felvásároltak bolti készleteket, hogy azt később felemelt áron, jelentős haszonnal adhassák tovább. Gyakori, hogy kisiparosok —, akik szintén a boltokban vásárolnak — jelentős ösz- szegeket juttatnak az eladóknak a hiánycikkekért. Az „együttműködés” már olyan szervezett, hogy a kisiparost néha előre értesítik az áru beérkezéséről, és a keresett termék egy részét ki sem viszik az eladótérbe, hanem a raktárban értékesítik. A kisiparos azután szolgáltatással együtt adja el az árut, például gumiabroncsot csak felszereléssel együtt, ami tovább növeli a fogyasztó kiadásait. A bűnlajstromot még hosz- szan sorolhatnánk, de folytathatja az olvasó is, aki előtt a manipulációk jó része ismert. Ennél azonban fontosabb arról szólni, mit lehet tenni a korrupció megfékezéséért. A Belkereke- delmi Misztériumban akcióprogramot dolgoztak ki, s ennek csak egy részét képezi az ellenőrzések fokozása, a vétkesek szigorúbb megbüntetése. Mert bármennyire nyilvánvaló, hogy ezek a cselekedetek törvénybe ütközők és így büntethetők, azt is látnunk kell, hogy az ellenőrzés és a szankcionálás csak afféle tüneti kezelés. Vevők vagyunk A visszaélések ugyanis szinte kivétel nélkül ott és akkor jelentkeznek, ahol és amikor valamilyen áruból hiány van. Csak ha bizonyos híradástechnikai cikkek, A lakásépítő vállalatok és szövetkezetek az év első három hónapjában 3879 új othont adtak át, ebből 3182-t az ÉVM-vállalatok építettek fel, lényegében annyit, mint a múlt év azonos időszakában. Az idei átadási ütemterv azonban gyorsabb előrehaladással számolt, ezért az építési főidényben nagyobb erőfeszítések szükségesek, hogy a munkák befejezése ne az utolsó hónapokra torlódjon. Az idei átadási előirányzat teljesítésében biztató, hogy a kivitelező vállalatok és szövetépítőanyagok, autóalkatrészek, bútorok, háztartási gépek átmenetileg, vagy tartósan nem kaphatók, akkor van mód és alkalom az eladó megvesztegetésére. Azt kell tehát vizsgálni, finit tehetünk a hiány ellen. Ez viszont már az egész gazdaságot, mindenekelőtt a termelést érintő kérdés, ezért a Belkereskedelmi Minisztérium akcióprogramja más tárcák — az Ipari Minisztérium, az ÉVM, a MÉM — együttműködésére is számít. Mérséklik az áruhiányt a kereskedelmi vállalatok termelésszervező akciói, az úgynevezett Vevők vagyunk-ki- állítások, amelyek során már sok új gyártót sikerült bekapcsolni különféle fogyasztási cikkek előállításába. A több, a vásárlói igényeknek jobban megfelelő áru termelése várható a fokozott anyagi érdekeltségtől, az iparvállalatok vezetőinek vállalkozó szellemétől, a versenyhelyzet kibontakozásától. Ezeket a célokat szolgálja a gazdaság átfogó, folyamatban lévő reformja is. A gazdaságpolitika azonban csak fokozatosan, lépésről lépésre képes megközelíteni a célt, a hiányok mérséklését, felszámolását. Ezért a bajok gyökereinek orvoslása mellett szükség van arra a tüneti kezelésre is, amit az ellenőrzések, a szankcionálások és bizonyos adminisztratív intézkedések testesítenek meg. Ilyen intézkedés például az, hogy bizonyos tőkés importból származó cikkeket a nagykereskedelmi vállalatok nem adhatnak el magánkereskedőknek, más hiányzó termékek értékesítésekor pedig kötelesek kikötni az alkalmazható fogyasztói árat. Amint megtiltották azt is, hogy magánkereskedők és szerződéses üzletvezetők az állami és a szövetkezeti kiskereskedelmi boltokban vegyenek árut — például sört — viszonteladás céljára. Előjegyzéses vásárlás Ajánlják a vállalatoknak, hogy a hiányzó termékeket megrendeléses, előjegyzéses formában árusítsák, vagyis a fogyasztókat jelentkezésük Sorrendjében szolgálják ki. Ehhez az is szükséges, hogy a megrendelőtől előleget kérjenek, mert ellenkező esetben egy vásárló akár tíz boltban is feliratkozhat az árura várók listájára, amitől áttekinthetetlenné válik a fogyasztói igény mértéke. Mindebből — ami csak ízelítő a már megtett és tervezett intézkedésekből — jól látható, hogy a belkereske- delemi tárca két irányba is tesz lépéseket. Egyfelől a jogi formákat, a szankciókat, az operatív beavatkozásokat alkalmazza, másfelől szorgalmazza és elősegíti a gazdasági folyamatok, az érdekeltségi viszonyok rendezését, a reform folytatását. kezetek jelenleg 45 870 lakás építésén dolgoznak, ami mintegy 700-zal több az egy évvel ezelőttinél. Az építőanyag-ipar a falazóanyagokból 12,7 százalékkal teljesítette túl háromhavi előirányzatát, ezen belül terven felül mintegy 50 millió téglát szállítottak az építőknek. Vasbeton födémgerendából 25 százalékkal teljesítették túl az előirányzatot, s így csaknem 600 ezer méter betongerendát kaptak terven felül a sajátház-építők. De meddig Az alcímben föltett kérdésre Preszter István igazgatóval kerestük a választ, bevallottan rossz hangulatban. Mert hiszen megfelelő a technika, továbbá szakmailag hozzáértő vezetőgárda foglalkozik két évtizede az alma termesztésével, mégis évről évre olyan mértékben növekszenek a termelési költségek, hogy veszélyben a gazdaságosság Csányban is! Lényegesen drágább a műtrágya, a növényvédő szer, az energia, a szállítás, magasabb a munkabér, az alma átvételi ára viszont csak minimálisan növekszik. Két éve épp ilyen okból indították el a „szedd-vidd” mozgalmat, almaszüretek idején, hétvégeken száz és száz vállalkozó szellemű városi, falusi polgár előtt nyitva meg a kertkapukat. Ezek a „hétvégi” munkások” — a fajtától függően — négy-öt forintért kapták az általuk szedett gyümölcs kilóját, amivel nemcsak ők jártak jól, hanem a gazdaság is. Az igazi kiút azonban mégsem ez, és nem az egyéb költséggel való takarékoskodás, hanem... Például a késztermék Tapasztalatból tudni, hogy a kert termésének húsz Bizony elég sokszor hívták már fel szerkesztőségünket panaszos telefonálók amiatt, hogy Egerben, a Cse- bokszári-lakótelep Kallómalom utcai ABC-jé ben drágábban kapnak meg néhány cikket, mint a város más boltjaiban. Amint kiderült, szó sincs törvénytelenségről, csupán jogaikkal élnek az itteniek, hiszen jövedelemérdekeltségűek. — Bármennyire furcsa, nekünk még egyetlen vevő sem tette szóvá azt, hogy többért adtunk valamit, mint mások — kezdi a beszélgetést Búzái József, az ABC vezetője. — Ugyan mi is értesültünk már arról, hogy jó néhányan megvádoltak bennünket emiatt a fogyasztók tanácsánál, vagy más helyeken. Kételyeik alaptalanok, hiszen mi csak az úgynevezett eltéríthető áras termékekért kérünk többet. Az így nyert összeg sem a dolgozók zsebébe vándorol, hanem azt az árengedményes vásárokon visszajuttatjuk a vevőhöz. Ebből fedezzük a leértékeléseket. Tehát nemcsak emeljük, hanem csökkentjük is az árakat. Azt sohasem kérdezik, hogy nálunk miből telik ilyen gyakran 30—40 százalékos kedvezményre. Azt viszont kifogásolják, ha a papírzsebkendő, a nescafé, az orosz vodka, vagy a dobozos sör 8—10 forinttal több. Elmondja, hogy elsősorban azokat a termékeket értékesítik drágábban, amelyek hiánycikknek számítanak, s csak hosszas utánjárással szerezhetők be. Ilyen még egyebek mellett az ananász- befőtt, a Fa spray, az Uni- cum és az Otthon kávé is. A leértékelésről is a boltszázaléka évről évre ipari minőségű alma. Vagyis apró, színtelen, elemi csapás miatt károsodott, amelyet semmilyen piacon nem lehet értékesíteni. Ebből a Csányi Állami Gazdaságban mindeddig félkész árut készítettek, évi 130—140 vagon termésnek megfelelő mennyiségben. Ez a félkész áru nem más, mint a közönséges almaié, amelyet saját üzemük forgalmazott a „traubi” és a „róna” italcsalád mellett. Most azonban egy olyan 28 millió forint értékű beruházás folyik a gazdaságban, mely lehetővé teszi a tőkés piacon igen kedvelt almasűrítmény előállítását. Az üzemcsarnok már kész, az NDK-palacko- zószalag megérkezett. Így megvan rá minden remény, hogy 1985-ben beinduljon ez az üzem is, az eleddig ipari minőségű almát jobban fizető végtermékké dolgozva fel. Generálisan, persze, egy ilyen akció nem oldja meg az ágazat gondját... Csak a választékbővítés I Ami természetesen az almafajtákra értendő, éspedig igen perdöntő megokolásból. Minden almának megvan az optimális szedési ideje, amikor nagy erőket bevetve vezető dönt. Jelenleg samponokat, kozmetikumokat kínálnak olcsóbban, mivel régóta álltak raktáron. — A jövedelemérdekeltségű boltok lényege, hogy a vállalkozók bizonyos fokú önállósággal gazdálkodhatnak — mondja. — A mi célunk, hogy minél több kurrensebb terméket szerezünk be, olyanokat, amelyekhez csak nálunk lehet hozzájutni. Én például hat FÜSZÉRT-kirendeltséggel építettem ki kapcsolatot, s rajtuk kívül még a miskolci húsipari, valamint az Orosházi Baromfifeldolgozó Vállalattól és a Kunhegyesi Állami Gazdaságtól szállítanak készítményeket. Persze sorolhatnám még tovább is a partnereinket. Gyakran napokig járom az országot az áruért. Az üzlet forgalma a tavalyi bázis időszakhoz képest havonta egymillió-kétszázezer forinttal növekedett. Ez azt bizonyítja, hogy a környékbeliek szívesebben gyorsan túl kell esni a szüreten. Ez az optimális idő — sajnálatosan — minden Csányban honos almafajtánál szeptemberre esik. Ha viszont — új fajták telepítésével, a meglévők területének csökkentésével — már augusztusban elkezdődhet, és október végéig tart a szezon: gyökeresen más a helyzet. Belső erőkkel megoldható a szüret, és nem dömpingszerű, nem minőségre ártalmas az alma közúton, tengelyen való szállítása. Hogy ez milyen gyümölcsmennyiséget érint? Szinte az egészet. A tavaly piacra dobott, megközelítően hétszáz vagon csányi almából száz Csehszlovákiába, százhúsz vagon a Szovjetunióba, majdnem ugyanennyi Ausztriába „utazott”, a többi pedig a HUNGAROFRUCT egri, gyöngyösi, budaörsi hűtőházába került. Persze csak átmenetileg, jobb üzleti feltételekre várva néhány arab és délamerikai országban. térnek be ide, mint régebben. — Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha azt állítom, hogy jóval többen járnak ide, mint annak- előtte — folytatja Búzái József. — Hosszú ideig nem volt például az egész városban narancs. A DÉLKER- től sikerült szereznem, igaz, hogy az ABC fuvarköltségére. Ez a déligyümölcs nagyszerű vevőcsalogatónak bizonyult, de hasonló volt a helyzet a Martinival, af. Unicummal és az Otthon kávéval. Sok új vásárlót így szoktattunk ide. Most már a Hadnagy úti lakótelepről' s a belvárosból is járnak hozzánk, mert tudják, hogy itt még olyasmihez is hozzájuthatnak, amihez másutt nem. Ezáltal nőtt a forgalmunk, s ezzel együtt dolgozóink jövedelme is. Persze akadnak még gondjaink. Közel sem vagyunk elégedettek a választékkal. Akadozik az árubeszerzés. Sokat kell készletezni. Nincs saját gépkocsink, amellyel Ritkítsuk hát az almáskertet? Valóban célszerű lenne a Preszter István által említett fajtaválaszték-bővítés, bár ez nem csupán elhatározás kérdése. Egy ilyen akció véghezvitele a jelenlegi gazdasági helyzetben S2änte életveszélyesnek minősíthető. A 331 hektáros kertet már nem szabad bővíteni. Az új csemeték tetemes összegbe kerülnek. Ha pedig a jelenlegi állományt ritkítják, csökkentik: legalább öthat esztendő, amíg az új telepítés termést hoz. Addig, vagyis öt-hat évre, deficites az almáskert. Marad tehát a veszélyhelyzet elodázása olyan vállalkozásokkal, mint a sűrítőüzem. És marad a bizakodás, hogy lesz még konjonktúra a világpiacon, növelve ismét az ágazat jövedelmezőségét. azonnal szaladhatnánk, ha valahol újdonságot kínálnak. Most még az az elsődleges célunk, hogy minél jobb legyen az ellátás a legfontosabb élelmiszerekből. Bár a megkérdezett vevők között is akadt, aki azt hitte, hogy ez „maszek bolt”, erről mégsincs szó. Továbbra is az egri áfész üzemelteti az ABC-t. S a szövetkezet jóvoltából a kisárutermelök- tői is átvehetik a zöldséget- gyümölcsöt. — ősszel vöröshagymát, burgonyát, káposztát, sárgarépát kaptunk ily módon — halljuk a vezetőtől. Minél olcsóbban adták el, annál olcsóbban értékesítettük. Erkölcstelennek tartanánk, ha az engedélyezett 20—25 százaléknál többet „tennénk rá” a felvásárlási árra. Eny- nyire viszont lehetőségünk nyílik. Sokan panaszolták azt is, miért épp egy ilyen nagy üzletet jelöltek ki jövedelemérdekeltségűnek? Mit mond erről Búzái József? — Ügy gondolom, hogy e célra csak nagy ABC alkalmas. Hiszen egy ember csak arra kell, hogy utánajárjon a hiányolt termékeknek. Ráadásul, ha azt meg is kapja, annak is ára van, hiszen egyidejűleg egyéb, kevésbé kapós cikkeket is át kell venni. A kisbolt erre képtelen. Raktára parányi, a készletnormája meghatározott. Tehát a jelek szerint jól választottak azok, akik ezt az üzletet szemelték ki jövedelemérdekeltségűnek. Csupán a vevő mérgelődhet, ha valamihez az eredeti árnál 10—20 forinttal többért juthat hozzá. Bár az is érv, hogy itt legalább megkapja, amit másutt hiába keresett. Homa János Gál Zsuzsa Csaknem négyezer új lakás épült az első negyedévben Több a tégla és a gerenda Moldvay Győző Panaszos vevők Drága-e a csebokszári ABC? A bolt, ahol az ötszáz nem ötszáz... (Fotó: Kőhidi Imre)