Népújság, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-10 / 59. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. március 10., szombat 13. Ki gondolná, hogy a gépkocsik ajtózárának elhanyagolásával nemcsak a tolvajok munkáját könnyítjük meg, hanem veszélyeztetjük magunk és utasunk biztonságát is, mint ahogy nem öncélú a tavasszal esedékes autókozmetika sem __Autósoknak szántuk mai összeállításunkat, de tudva azt, hogy az autós családokhoz általában hozzátartozik egy bicikliző gyerek is, jó ha közösen átgondoljuk, a jó idő közeledtével mit ír elő a KRESZ? Azok, akiket még eddig nem sikerült visszatartani a vezetés előtti, vagy közbeni alkoholfogyasztástól, gondoljanak arra, egyre korszerűbb műszerek segítik az ellenőrzést végző rendőrök munkáját... összeállította: ____ ____ Pilisy Elemér G yerekek figyelmébe! Mielőtt felpattannátok a biciklire A tavasz egyik kellemes szórakozási lehetősége a kerékpározás, de mielőtt felpattannátok a biciklire, nem árt átgondolni a legfontosabb tudnivalókat. Ezzel is megelőzhető a baj, az esetleges balesetet. Kerékpárral a kerékpárúton, ahol ilyen nincs, a leállósávon, ahol leállósáv sincs, szorosan az úttest jobb szélén kell közlekedni. Háromkerekű kerékpárral a kerékpárúton közlekedni tilos. Ha az út biciklizésre alkalmatlan, 10 kilométer/óra sebességgel a járdán is szabad kerékpározni. Sose felejtsétek el: kerékpárral csak sorban szabad haladni, egymás mellett nem! A lakóterületen kívül, a főútvonalról balra kanyarodni, vagy a főútvonalon megfordulni csak úgy szabad, ha az úttest jobb szélén leszálltok és a gyalogos közlekedésre vonatkozó szabályoknak megfelelően áttoljátok a kerékpárt. Kerékpáron személyt szállítani tilos! (Kivétel, ha a 18. évét betöltött vezető tíz éven aluli gyermeket szállít a kerékpár pótülésén.) A kerékpárt korlátozott látási viszonyok között és éjszaka a jogszabályban meghatározott lámpákkal kell kivilágítani. Vannak olyan tiltó rendelkezések, amelyeket saját érdeketekben kötelesek vagytok megtartani! Tilos főútvonalon tizenkettedik életévét be nem töltött személynek kerékpározni, bárhol elengedett kormánnyal haladni. A „bringához” oldalkocsit, utánfutót, vagy egyéb vontatmányt kapcsolni. A sok tiltó rendelkezés ellenére — amit a ti érdeketekben hoztak — nagyon sok öröm van a bicajozásban. Vegyük csak sorjába! örsi portya: az őrs tagjaival, a lakóhelyetek környékének felfedezés se egy-két óra alatt izgalmas feladat. Baráti kirándulás: a házból a gyerekek összeállnak és felkerekednek egy közeli kiránduló- helyre. Fontos szerepe lehet a kerékpárnak egy-két-három- napos körutazáson is. A biciklin van hely sátornak, hálózsáknak. Jó szórakozást nyújt a kerékpár akkor is, ha zárt térben mini-akadályversenyt rendeztek. Lehet egy deszkán átkerékpározni, két deszka között áthaladni, biciklizés közben célbadobni, lassúsági és gyorsasági szakaszt rendezni. H. M. Gyors, pontos alkoholszonda A Siemens cég által kifejlesztett Álcámat olyan hordozható analizáló készülék. amellyel a kilélegzett levegő alkahol-koncentrá- eióját néhány másodpercen belül pontosan meg lehet határozni. A készülék 12 V- os akkumulátorról, vagy 220 V-os hálózatról üzemeltethető. A mérési eljárás alapja az, hogy szoros összefüggés van a kilégzett levegő és a vér alkohol-koncentrációja között. A mérés alapelveként az infravörös abszorpció szolgál. A készülékben mikroprocesszor van, amely a mérési folyamat előtt és alatt minden — az eredményt lényegesen befolyásoló — készülékjellemzőt felügyel. Ilyen módon kezelési hibák nem fordulhatnak elő. Arra is ügyel a készülék, hogy kilégzésnél valóban a tüdő mélyéről kifújt levegőt kap-e vizsgálatra. Az analízis eredményét közvetlenül a szondázás befejezésekor digitálisan kijelzi, valamint dátummal és időponttal együtt ki is nyomtatja. Az Alcomat alkalmazásával dbjektív szondázás valósítható meg, mivel itt egyáltalán nincs szubjektivitás, mint a vizsgálócsövek elszíneződésének megítélésében. Ennek megfelelően az eddigi gyakorlattól eltérően jóval kevesebb gépjármű- vezetőt kell e készülék használatával vérvételnek alávetni. A gyors és pontos mérés lehetősége általános ellenőrzéseknél. illetve baleseteknél nagy segítséget jelenthet. Egyelőre nincs hír arról, hogy a készüléket Magyarországon is széles körben alkalmaznák, bár hasonló műszerek már segítenek a közlekedésrendészetnek a gyors felelősségre- vonásban. Fontossági sorrend a közlekedésfejlesztésben Az egykori Közlekedési és Postaügyi Minisztérium átszervezésének indítékai ismertek a közvélemény előtt. Nem volt tartható, hogy a minisztériumban gyakran vállalati jellegű kérdésekkel foglalkozzanak, és olyan hatósági kérdésekben hozzanak döntést, amelyek elsősorban a területileg illetékes szervekre, vagyis a tanácsokra tartoznak. Ha behatóbban kívánjuk , elemezni a közlekedésnek — ennek az egész népgazdaság szempontjából oly fontos tárcának — a helyzetét, emlékeznünk kell arra; hogy ez az ágazat mindeddig két koncepció szerint fejlődött. Az 1968-as elképzelések a hatékony közúti közlekedés infrastruktúrájának kiépítését és a vasút fejlesztését, míg az 1978. évi célkitűzések az áruszállítás gazdaságossági szempontjainak érvényesítését tűzték ki célul. Nos, elmondható, hogy ezek az elképzelések csaknem teljes egészükben megvalósultak, ám a további fejlődés nehézségekbe ütközik. Ennek egyik oka az, hogy a korábbi hosszú távú tervek nem számoltak azzal, hogy ilyen gyors ütemben változnak a közlekedés áru- és személyszállítási feladatai, mint ahogyan az az elmúlt években tapasztalható volt. 'A másik ok — és ez még inkább fékező erő —, hogy szűkültek a beruházásra fordítható pénzeszközök is. Ebben a helyzetben nem maradt más alternatíva a közlekedést, irányító szakemberek előtt, mint hogy elsőbbséget biztosítsanak a meglevő hálózatok fenntartására, üzembiztonságának megóvására. Emellett természetesen lehetőség nyílik nemzetközi forgalmat hordozó autópálya. Az M5-ös félautópálya első szakaszát a közeli években kívánják átadni. Mégpedig úgy, hogy ezzel egyidőben kiépüljön a városi bevezető szakasz, és így elkerülhető lesz az a hiba, amely a korábbi autópálya-építéseknél oly gyakran előfordult, nevezetesen, hogy a városokba ki-, illetve bevezető szakaszok szűk áteresztő képessége alaposan visszafogta a forgalmat. Sajnos, változatlanul késik az MO-ás, Budapestet elkerülő gyűrűnek a kiépítése, márpedig erre igen nagy szükség lenne. A vasút gondokkal küszködik. Az ismert tarifaáremelések miatt jelentősen csökkent mind a személy-, mind áruszállítási teljesítménye, márpedig még ilyen kapacitáskihasználtság mellett is folytatni kell a korszerűsítését, amely évente több milliárd forintot igényel. A szűkebb anyagi lehetőségek a közlekedést irányító szakemberektől átgondolt fejlesztési sorrend kialakítását igénylik. Forró Péter Egy szelet a megye forgalmát is gyorsító M3-asból — még ha a korábbinál szerényebb mértékben is — a közlekedés valamennyi területén új beruházásokra, illetve korszerűsítésekre, ám az eddigieknél jobban figyelembe kell venni a fontossági sorrendet. Arra kell tehát törekedni, hogy a megkezdett korszerűsítéseket a korábbinál rövidebb idő alatt fejezzék be, még olyan áron is, hogy a jövőben várhatóan mérséklődik majd a városok átkelési és elkerü- lési szakaszainak építési üteme. Ami az autópályákat illeti, nyilvánvaló, hogy ezeknek az igen korszerű utaknak az építését korlátozzák szűkös lehetőségeink. Így nem is lehet vitás: a korábbi ritmust már nem lehet tartani. Az M3-as budapesti bevezető szakaszának átadása után most már két pályára összpontosul a Közlekedési Minisztérium szakembereinek figyelme: az Ml-esre és az M5-ösre. Az előbbinél az a célkitűzés, hogy a Bicske és Biatorbágy közötti legnagyobb forgalmú szakasz megépítésével végre teljes egészében kialakuljon egy korszerű, s igen nagy Elhanyagoltsága balesetet okozhat Az ajtók zárásáról Nemcsak a hideg, hanem sok egyéb körülmény is szükségessé teszi az autóajtók tökéletes zárását. A rosszul csukódó, záródó ajtó a balesetveszélyen túlmenően kellemetlen zörgést okoz, s ennek következtében idő előtt elhasználódnak a zár- szerkezetek. Pedig a hiányosságok az esetek többségében egyszerű utánállítás- sal megszüntethetők. Első teendő: megfigyelni, hogy akadályozza-e valami a zárást, vagy az ajtó nem húzódik be megfelelően a keretbe (lehet, hogy csak valamelyik gumitömítés nincs a helyén). Előfordulhat, hogy a vezető tőke elmozdulása vagy az ajtó kismértékű leszállása következtében zár nehezen az ajtó. Az említett részek, s az egyéb szerkezetek megola- jozása esetleg megszüntetheti a nehézkes zárást. Ha azonban ez nem használna, akkor lazítsuk meg a vezető tőke rögzítőcsavarjait, és a megfelelő helyzetbe állítás után rögzítsük őket. A másik hibát —, amikor az ajtó nem illeszkedik megfelelően a helyére, s egy kis rés marad a keret és a tömítés között — általában a zárrögzítő elmozdulása okozza. Ezért az ajtó nem zár légmentesen, s zörgést okoz. Lehetséges, hogy a hibát a rögzítőcsavarok meg- lazulása okozza. Ebben az esetben sem elegendő az egyszerű meghúzás, hanem utána kell állítani a zárrögzítőt, annyira, hogy az ajtó jól zárjon. Ezt úgy végezhetjük el célszerűen, hogy a rögzítőcsavarokat először csak lazán húzzuk meg, a zárrögzítőt pedig az ajtó csukáspróbái alapján addig ütögetjük, míg megfelelő lesz a zárás. A tapasztalt autósok persze nem várják meg az ajtóknál előfordulható rendellenességek jelentkezését, hanem időnként olajozzák a zárszerkezet egyes részeit és egyéb kenésre szoruló helyeket, utánahúzzák a csavarokat, ellenőrzik a tömítéseket. Itt említjük meg, hogy a kulcslyukba sohasem szabad olajat juttatni — még híg olajat sem —, mert az idővel a kényes belső szerkezet beragadását okozhatja. Ehelyett finom grafitport kell befújni a zárba, amit ceruzabél smirglin való dörzsölésével állíthatunk elő magunk is (de időnként kis műanyag flakonban kapható is a szaküzletekben.) Amikor az ajtót valamilyen sérülés éri, azt rendszerint a zárszerkezet is megsínyli. Sokan túl nagy lendülettel nyitják a gépkocsi ajtaját, amely könnyen kivágódik, és emiatt az ajtópántokat tartó lemezrészek, ha kismértékben is, fokozatosan deformálódhatnak. Az is előfordul, hogy az ajtót kinyitás közben elkapja a szél és kivágja. Az ajtó kisebb deformációi mellett a zár legtöbbször még működik, és nem is veszünk mást észre, mint, hogy rossz úton kellemetlenül zörög. Nagyobb baj azonban, hogy az ilyen rosszul fekvő zárak könnyen elengednek, s az ajtó — például élesebb kanyarban — váratlanul kinyílik. Javítás, beállítás után az ajtózárak ellenőrzésénél többször egymás után próbáljuk ki a biztonságos zárást. Előfordulhat ugyanis, hogy a kocsi álló helyzetében az ajtó biztonságosnak látszik, de menet közben, főleg rossz úton, a rázás és a karosszéria finom deformációi következtében egyszer csak magától kinyílik, és könnyen balesetet okozhat. A zárak időnkénti vizsgálatát és karbantartását terjesszük ki a csomagtartó- és motorházfedlap biztonságos zárásának ellenőrzésére is. Ezek menet közbeni felcsa- pódása ugyanis beláthatatlan következményekkel járhat (habár ez ellen rendelkeznek bizonyos biztonsági reteszeléssel). De persze az sem mindegy, hogy mennyi por jut be a csomagtérbe. Könnyen megeshet, hogy ha valaki nem tartja rendesen karban a csomagtartója zár- szerkezetét, a távműködtető fémhuzal esetleges szakadása miatt később kénytelen lesz betörni a saját kocsijába. Autókozmetika Az autósoknak a tavasz közeledtével egy sor tennivalót kell elvégeznie kedvenc járműve körül, hiszen a sózott téli utak a gépkocsit alaposan megviselték. A só vegyi hatása elősegíti a korróziót, amely mind a karosszérián, mind a talajhoz közel lévő szerkezeti elemeken jelentkezik. A gépkocsi élettartama szempontjából veszélyesebb a karosszérián jelentkező korrózió, mert a vékony (0,6—0,8 mm-es) acéllemezt a láthatatlan üreges részeken is megtámadja, s a gondozatlan gépkocsinál hamarosan olyan mértékű általános kor- rodálás keletkezik, amelynek javítása nagyon költséges. A gépkocsi alsó részeinek, illetve motorjának mosásához használjunk speciális készítményeket (például Árvát), amelyet kézi fecskendővel, vagy fújópisztollyal, a jobban szeny- nyezett felületekre pedig külön kézi ecseteléssel felhordunk. A szert 15—20 percen keresztül hatni hagyjuk, majd erős vízsugárral addig mossuk, amíg a keletkezett fehér emulziót teljesen el nem távolítjuk. A víz lecsepegtetése után a csapokra, csuklókra és a rugólapok közé Penetratingot vigyünk fel ecsettel. Ez a grafitos készítmény meggátolja az egymáson elcsúszó felületek berágódását, A'mo- tor mosásakor fóliaborítással óvjuk az elektromos berendezéseket a vízsugártól, különösen az elosztófej, a generátor, vagy dinamó szorul védelemre. A már tiszta karosszériafelület lakkozott részét konzerválni kell. Jó állapotban lévő fényezés esetén Autopolisht vagy autóbalzsamot használjunk. A konzerválást Autopolish használata esetén rövid idő eltelte után megismételjük. Repedezett festékrétegnél a Carime készítménnyel dolgozzunk, amely betölti a megrepedezett festék mikroszkopikus repedéseit, és ezzel megakadályozza a víz behatolását, mely a festék további repedését idézné elő. A lakkozott felület fényezése után áttérhetünk a krómozott részek tisztítására és fényezésére. Sok autós a téli idő beköszöntése előtt a krómozott részeket Chromofix védőbevonat felhordásával igyekszik a sóhajtások veszélyétől megóvni. Először a Chromofix bevonatot kell Velrasollal eltávolítani, majd a jó állapotban lévő krómozást autóbalzsammal ápoljuk. A teljes leszáradás után puha rongy- gyal az egész felületet addig dörzsöljük, míg az magas fényt kap. Az alumíniumból készült részek tisztítását Cleaner- polish-sal vagy Neoxiddal végezzük. Ugyancsak Ne- oxidot használunk az olyan krómozott részeknél, amelyek erősen tisztátalanok, vagy elvesztették magas fényüket. A rozsdás felületet Penetratinggel mossuk le, majd vízzel tökéletesen leöblítjük és megszárítjuk. A száraz felületre körmozgással nagyobb nyomás mellett Cleanerpolisth-t kenünk szét mindaddig, amíg az fényesedni nem kezd. A szétkenést kb. 10X10 cm-es felületeken végezzük. A művelet befejezése után puha flanell ruhával fényesítjük a felületet, majd vékony réteg Neoxiddal átkenjük, és kiszáradás után ismételten fényesítjük. Az OÉÁ Rézérc Művei gyöngyösoroszi Körzeti üzeme felvesz föld alatti bányamunkára 35 éves korig vájár, segédvájár, csillés (segédmunkás) dolgozókat. Kétműszakharmados munkarend, föld alatti pótszabadság. Bérezés teljesítmény szerint, hűségjutalom, szénjárandóság, vissza nem térítendő lakásépítési támogatás. Külszíni ércelőkészítő üzemébe állandó délelőttös munkakörbe tmk-villanyszerelőket, lakatosokat, autóvillamossági műszerészt. Az Épületkarbantartó Szövetkezet Eger, Vöröstüzér u. 34. sz. alatti telephelyén árengedménnyel vietnami szürke gránitból készült síremlékek kaphatók. A szövetkezet címfestő részlege szabvány és művészi feliratok készítését vállalja, bármilyen felületre magánszemélyek és közületek részére. Megrendelések a fenti címen adhatók le.