Népújság, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-30 / 76. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1984. március 30., péntek PÁLYAVÁLASZTÁS - GONDOKKAL (5/2.) Akár a Nagykönyvben Balázs Beáta Balogh László Kertai László (Fotó: Perl Márton) A mechanizmus jó. de hát a kerekek nem forognak összehangoltan. Ez a magya­rázata annak, hogy mind­máig nem sikerült megta­lálni a társadalmi érdek, az egyéni adottságok és a sze­mélyi óhajok harmóniáját. A hiánytaianság vágy­álom, de a cél megközelít­hető. Persze, csak akkor, ha a döntések színterén, az ál­talános iskolákban mindent megtesznek — s nemcsak szavakban — a nemes ügyért. Jelenleg még messze va­gyunk ettől. A szakemberek a szándékfeknérés jelzései alapján rangsorolták a pá­lyaválasztást befolyásoló té­nyezőket. Az első helyen a fiúknál és a lányoknál egy­aránt a szülők szerepelnek. Második, illetve harmadik a tv—rádió hatása. Negye­dikként jönnek a rokonok. Őket követik, illetve itt tar­tanak a pedagógusok, épp­hogy megelőzve az egyéb motívumokait, s az ismerő­söket. Mi tagadás: a tanítványok minősítése nem éppen hí­zelgő ...! Épp ezért érdemes ott szétnézni, ahol nem nyugod­tak bele ebbe a helyzetbe, ahol hadat üzentek a csep­pet sem szívmelengető ál­lapotoknak. A boconádi oktatási in­tézményben járva nem első­sorban a példamutató ered­ményeket összegeztük, ha­nem azokat a hatékony módszereket kutattuk, ame­lyek révén eljutottak a di­cséretes szintig. Meggyőzés, több fordulóban A tizennégy tagú nyolca­dik főnöke Kertai László, magyar—ének szakos nevelő, aki több mint negyedszá­zada munkálkodik ebben a faluban. A rá bízott kollektívát minden általánosságot mel­lőzve jellemzi. A gárdában csak két ér­telmiségi gyerek akad, a töb­bi kétkezi dolgozó fia. lá­nya. Ötödikben gyenge csa­patként indultak, de a rendszeres korrepetá lások, illetve egyéni foglalkozások hosszabb távon csak meg­hozták a maguk gyümölcsét. Különösképp sokat segített Kovácsáé Orosz Erzsébet, napközis kolléganő. Ezzel magyarázható, hogy mostan­ra elérték a 3,2-es átlagot, vagyis azt, amire képesek. Jövőjükről rendszeresen be­széltünk velük. Pillanatnyi kívánságaikat számon tar­tottuk, s ha azok túlzottnak tűntek, akkor testre mérete- zettebb elképzeléseket aján­lottunk. Kiaknáztuk az üzem- látogatásokban rejlő lehető­ségeket. Nyári kirándulása­ink alkalmával legalább há­rom gyárat, illetve terme­lőszövetkezetet kerestünk fel. s a fiatalok ilyenkor megfigyelhették a különbö­ző szakmák jellegzetességeit. Az apák és anyák véle­ményéről sem feledkeztek meg. Meghallgatták őket, tárgyaltak, s ha kellett, vi­tatkoztak velük. — Olyan értekezletet is összehívtunk, amelyben — rajtuk kívül — a tanulók is részt vettek. Ez volt az igazi alkalom arra, hogy megnyugtatóan rendezzük az esetleges — ilyenek is vol­tak — nézeteltéréseket. Sablonok nélkül Manapság divat az, hogy a szocialista brigádok egy- egy osztályt patronálnak. Eb­ből a szempontból Boconád sem 'kivétel, itt azonban nem elégszenek meg a sab­lonokkal, hanem következe­tesen kamatoztatják a kap­csolataikat. — A Mátnaalji Szénbányák Thorez külfejtéses bánya­üzemének Tyereskova ne­vét viselő közösségével mű­ködünk együtt, ennek tag­ja rajtitkárunk édesanyja. Nemegyszer vendégül láttak már bennünket. Kikapcsolód­tunk a mankazi tó partján, de szétnéztünk az üzemben is. A látottak nemcsak rög­ződtek, hanem tovább is munkáltak az ifjakban, akik ráéreztek a munkapad mel­letti alkotás örömeire. így érthető, hogy többen meg­kedvelték a szakmunkás-sor­sot. Cseh Béla igazgató meg­említi, hogy ilyen céltól ve­zérelve több helyütt meg­fordultak. Cseh Béla — Gyöngyösön, a hűtőház­ban, valamint a kitérőgyár­ban, Hevesen, a Berva ot­tani részlegénél, falunkban a közös gazdaságnál jár­tunk. így aztán nem vélet­len, hogy egyik lányunk, Krizsán Éva esztergályos­nak pályázott. Ez bizony nem minden­napos eset... Ilyen előzmények után az is természetes, hogy minden­ki adottságaihoz méretezte terveit. — A társaság hatvan szá­zaléka valamelyik szakmun­kásképző intézetbe szeretne bekerülni, a maradék zöme szakközépiskolába pályá­zott. s csak egy vállalkozott arra, hogy megbirkózik a gimnáziumi követelmények­kel. ö az egri Dobó István gimnázium zenei tagozatá­ra menne, mivel hét eszten­dőn át jeleskedett a heve­si zeneiskolában. Ügy vé­lem: nem túlzók, amikor azt állítom, hogy csalódás sen­kire sem vár. Mérlegelt esélyek Higgadtságról árulkodnak a fiatalok mondatai, hiszen egyértelműen jelzik: meg­fontolták, mit akarnak. Balázs Beáta kisebb korá­ban a fodrászsággal. a koz- metikussággal kacérkodott, de aztán szakított ábrándjai­val. — Nevelőim felvilágosítot­tak : valószínűleg elutasíta­nak. Ezután barátkoztam meg — többek között az egészségügyi szakkörben — az ilyen jellegű szakközép- iskolával. EKG-asszisztens, vagy csecsemőgondozó kívá­nok lenni. Az utóbbi azért vonzó, mert a kérdéskörből járási versenyen is részt vettem. Az első nekifutással járó 'kudarcot is bekalkulálta: — Ezért került második helyre az egészségügyi szak­iskola. Balogh Lacit eleinte az erdészet vonzotta, de a jó­zan érvek hatottak rá. s nem szándékozott a csalódot­tak egyike lenni. — A jelentkezési lapra így a vendéglátóipari, illetve a kereskedelmi szakmunkás- képző került, méghozzá az előbbi sorrendben. Otthon mindent megbeszéltünk, s szüleim egyetértettek az osz­tályfőnökkel és tanáraimmal. Testvérem szakács a mérai étteremben, azaz már a he­lyem is biztosítva van. Ügy tűnik: a felsőbb is­kolában is, mert a 3,8-as át­lag nem rossz „ajánlóle­vél”. Az újságíró, a hajdani ka­tedrán álló pedagógus jó érzéssel hallgatta a ténye­ket, s meggyőződhetett ar­ról. hogy az a bizonyos pá­lyaválasztási mechanizmus itt zavartalan működik. Ügy, ahogy írva vagyon az elmélet gonddal megfo­galmazott. Nagykönyvében... Pécsi István Háromszáz résztvevő — száz külföldről Ifjúsági eszperantó­találkozó A 16. ifjúsági eszperantó­találkozót április 6. és 8. között Kecskeméten, az Er­dei Ferenc Művelődési Ház­ban rendezi meg a Magyar Eszperantó Szövetség ifjúsá­gi bizottsága, Bács-Kiskun megyei szervezetével együttműködve. Évek óta mindig más város ad ott­hont a seregszemlének, amelynek elsődleges célja lehetőséget teremteni az or­szág mintegy háromezer fiatal eszperantistájának ar­ra, hogy megismerkedjék a mozgalommal és a benne részt vevő többi fiatallal. Napjainkban a fiatalok körében megnőtt az érdek­lődés az eszperantó, vagyis a nemzetközi segédnyélv iránt, ahogyan az eszperan- tisták saját nyelvüket neve­zik. A szövetség tanfolya­main évente több százan sajátítják el a nyelv alap­jait; az állami oktatásban jelenleg egy általános és két középiskolában tanulják a gyerekek az eszperantót, s a világon egyedülálló mó­don az Eötvös Loránd Tu­dományegyetem Bölcsészet­tudományi Karán eszperan­tó szak működik. A szervezők az összejöve­tel mintegy háromszáz részt­vevőjének — közülük csak­nem százan külföldről, öt országból érkeznek — igye­keznek változatos és min­den igényt kielégítő prog­ramokat összeállítani. A ha­gyományoknak megfelelően lehetőség nyílik alapszintű nyelvvizsga letételére, s a nyelv gyakorlására nagy­szerű alkalmat adnak az eszperantó nyelvű filmvetí­tések, a tudományos és nyelvi témákról szóló elő­adások és a daltanulás. Ezek mellett sportvetélkedők, táncbemutató és diszkó- programok kínálnak a kel­lemes együttlétre lehetősé­get. A találkozó fő esemé­nye az a békenagygyűlés lesz, amelyen e nyelv és mozgalom szellemének meg. felelően a résztvevők állást foglalnak a békés egymás mellett élés, a leszerelés, a különböző országok és né­pek közötti kölcsönös meg­értés fontossága mellett. A békenagygyűléis emlékére békefát ültetnek Kecskemét határában. •/asárnap délelőtt volt, r egy évvel a háború után, nyáron. A tábor la­kóinak vasárnaponként nem szerveztek kirándulást, sem más programot: a gyerekek ilyenkor a látogatókat vár­ták. A legtöbbjüket nem láto­gatta meg senki, ezek az­tán inkább fociztak, csak néhányan ültek ki közülük a tábor kapujába, hogy minden érkezőt megfigyelje­nek. Ezen a délelőttön is leg­először a Tasnády anyja érkezett, megcsókolomozták harsányan, aztán — amikor a fekete retikülből a szoká­sos cukroszacskó előkerült —, valamennyien eléje tó­dultak. Megcsókolomozták a Fedor apját is, pedig az nem hozott semmit — ez­úttal a saját fiának sem — de mindig kérdezett valami vicceset. — Aztán tudjátok-e, hogy hány millió a trillió? Nem tudták. Megjött Pircsák anyja is, őt nem vették körül a srá­cok. Pircsák Misi tudta is, hogy miért. Haragudot az anyjára. Amikor kettesben maradt vele, s az asszony kibontotta az élelmiszeres csomagot, Pircsák gyomor­rontásra panaszkodott. — Legalább egy almát egyél... — De anyu, mondtam, hogy fáj a gyomrom ... — Az én kedvemért, kis­fiam — fogta könyörgőre özvegy Pircsákné —, hiszen elfúj a szél, olyan sovány vagy, aranyom. Később ismét hangot vál­tott. Aczél Gábor: A csaló — Apád azt írta, hogy te már biztos nagyfiú vagy, s hogy erősnek is szeretne látni, mire hazajön. Azt tu­dod ugye, hogy amit hoz­tam, azért sokat kell dol­gozni. Ha szétosztod, úgyse jut belőle mindenkinek, és te sem leszel erős. Pircsák gondolkodott. Anyja érvelésében nem ta­lált hibát, ő tényleg erős akart lenni, olyan erős és ügyes, mint a Fedor . .. — De Fedornak adhatok, ugye? ö a barátom. Az asszony átölelte. — Hát persze, hogy ad­hatsz, kisfiam. Ha egyszer a barátod ... Amikor a látogatók el­mentek, Pircsák behívta Fe- dort a sátorba, hogy fel­ajánlja neki a csomag felét. De Fedor nem hagyta, hogy mindent elmondjon. — Te egy tetű vagy, Pir­csák! — jelentette ki. — Egy tetű! Még aznap kimentek számháborúzni a közeli er­dőbe. Tasnády azt javasolta, hogy ezúttal ne legyenek csapatok, hanem mindenki legyen egyedül, és akit le­olvastak, az adja oda a skalpját az ellenfelének. így végül csak egyvalaki győz­het, aki az összes számot összegyűjti. Pircsák — miután szét­szóródtak — elhatározta, hogy győzni fog. Már azt is megpróbálta elképzelni, hogy mit szól majd Fedor, ami­kor meglátja őt az összes skalppal. Biztos gratulálni fog, gondolta Pircsák, és akkor barátok lesznek. De hogyan lehetne győz­ni? Sok esélye nem volt rá, már hallotta is, hogy meg­kezdődött a háború, tőle nem messze kiáltottak egy számot, bármelyik pillanat­ban meglephették. Csalni nem akart, hogy eldugja a számot, mintha már leol­vasták volna ... nem, ez ötletnek sem volt jó. Ha vi­szont fennhagyja a számot, és elbújik valahová, az nem csalás. És akkor csak a vé­gén kell beszállnia, a leg­végén, elég, ha egyetlen szá­mot olvas le, és minden az övé lesz ... Kikémlelt a bokorból, de gyorsan visszakapta a fejét. Tasnády éppen egy szem­közti, vastag faágra tor­nászta fel magát, a számát is látta: 4283. Egy pillanatra kísértésbe esett, hogy el­kiabálja magát, hiszen Tas- nádyt leolvasni nem lett volna kis dolog: ő az esélye­sek közé tartozott. De ha most kiabál, akkor meg­hallják a többiek, hogy hol rejtőzik, és még túlságosan sokan vannak... — Hatvankettő negyven­négy és huszonhárom har­minchat! — kiáltotta Tas­nády éles hangon, s Pircsák nagyon megijedt. Persze egyik sem volt az ő száma, őt nem láthatták meg a sű­rűben. Tasnády már ugrott is le a fáról, hogy a két le­olvasott fiútól begyűjtse a zsákmányt, s azonnal mene­külnie kellett: hárman ül­dözték. Pircsák moccanni sem mert, amikor elvihar- zottak mellette. Távolodtak a zajok, de nem érezte magát bizton­ságban. Talán olyan helyre kellene bújni, ahol biztosan nem botlanak bele. Vagy húsz méterre tőle jókora tisztást látott. Hirtelen el­határozással odafutott, és hasra vetette magát a fű­ben. Hallgatózott. Csak tá­volabb kiáltoztak. Minden­esetre kúszva haladt to­vább, egészen a tisztás kö­zepéig. Ott hanyatt feküdt, nézte az eget. A magas fű tökéletesen elrejtette, csak akkor vehetnék észre, ha erre jönne valaki, vagy ha felemelné a fejét. De erre biztosan nem jön senki. És ő nem emeli fel a fejét. Lassan elcsendesedett az erdő. A távoli kiáltozások megritkultak. Pircsák szá­molt magában húszig, aztán úgy gondolta, hogy már ne­kivághat. A tábor felé vezető ös­vényhez lopakodott, onnan még hallott hangokat. Egész bensője remegett, valóság­gal fázott, amikor felfedezte, hogy rajta kívül már csak ketten vannak életben. Tas­nády és Fedor. Mindkettőjük derékszíja alatt rengeteg skalp lapult. Tasnády nyugodtan állt, a homloka magasságában kétágú, tekervényes gyökér takarta a fejét. Fedor a há­tát mutatva Tasnádynak, igyekezett mögé kerülni. Pircsák látta, amit Fedor nem láthatott, hogy hiába kerüli meg ellenfelét, Tas- nádyt hátul is fedezi a gyö­kér, állása bevehetetlen. Hirtelen visszaemlékezett Tasnády számára: 4283. Ebben is szerencséje volt, most már nem kellett mást tennie, mint nyugodtan várni. Akkor fog rákiabálni, amikor Tasnády azt hiszi, hogy az utolsó ellenfelével is végzett... És ekkor Tasnády kiál­tott. Fedor első három szám­jegyét láthatta meg, a ne­gyedikre csak találgatott. Pircsák mindenről meg­feledkezett, csak azt tudta, hogy Fedornak vége, s hogy neki Fedort meg kell men­teni. Elcsukló hangon kia­bálta: — Negyvenkettő nyolcvan- három, Tasnády! Négyezer- kétszáznyolcvanhárom! Egy szemvillanásnyi ideig látta Tasnády értetlen ar­cát, de aztán már csak Fe­dort látta, akit megmentett, s aki most üvöltve feléje rohan . . . — Te tetű, te! Felugrott és menekült. Nem tudta, miért haragszik rá Fedor, szerette volna megbeszélni vele, de most nem lehetett, mert háború volt, és Fedor üldözte, s Pircsáknak csak kétségbe­esésében jutott eszébe, hogy ha megfordul, ő győz, mert neki csak az utolsó szám­jegyet kell meglátnia ... Megfordult. De nem látott, mert köny- nyek voltak a szemében. És Fedor kíméletlenül leolvasta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom