Népújság, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-29 / 75. szám

1984. március 29., csütörtök Százötven évvel ezelőtt, szüle­tett Kriesch János zoológus, műegyetemi professzor, a Ma­gyar Tudományos Akadémia tagja. A bécsi egyetemen szer­zett természetrajz tanári okle­velet, 1859-ben. Előbb Ungvá- ron, majd 1861-től a budai gim­náziumban volt tanár, s 30 évesen lett a József Műegyete­men, az állat- és növénytan, valamint az áruismeret tanára. 1884—88-ban, ő volt az egyetem rektora. A szociáldarwinizmus első képviselője Magyarorszá­gon. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából, 1871- ben, a Magas-Tátra zoológiái viszonyait tanulmányozta. Az ő érdeme az Országos Méhészeti Egyesület szervezése. T nemzetközi méhészeti és halá­szati kongresszuson vett részt, s tartott figyelemkeltő előadást Szerkesztette a Méhészeti La­pokat. Sok tudományos cikket és több kiadásban megjelent természetrajz tankönyvet irt. Fontosabb munkái: Halaink és haltenyésztésünk, Az okszerű méhészet elemei, A modern zoológia szempontjai és céljai, A rovarok világa. A Nap kél: 6.29 órakor, nyugszik: 19.10 órakor. A Hold kél: 4.51 órakor, nyugszik: 14.57 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon AUGUSZTA nevű kedves olvasóinkat! A nevet eredetileg, férfi kapta, de mégis, csakis a mai, női, formájában maradt fenn. Je­lentése : ,,magasztos. dicső, fennséges”. [időjárás] Várható időjárás ma estig: a Dunántúlon lassan megnövek­szik a felhőzet, és délnyugaton, nyugaton már lehet zápor, eset­leg zivatar. Erős, időnként vi­haros lesz a délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérsék. let nyugaton, 12, 16, keleten 17, 21 fok között várható. Összement a bécsi krigli... Ausztria a sörivók egyik hazája — ám itt lesz először egy korsó sör mindössze négy deci! A sajá­tos ötlettel a hazai söripar állt elő, a bevezetés napja április elseje. A sörbarátok nagy bánatára korántsem áprilisi tréfáról van szó, az ipar komolyan gondolja: a korsó 4, a pohár — az eddigi három helyett, — 2,5 deci lesz. Az indoklás: a magas termelői árak mi­att, csak így lehet elkerülni a fogyasztói ár emelését. Ha netán az angolok is így döntenek: pont a — pinttel kezdik ... ? — ELTEMETTÉK KÄTAI Gábor Újságírót, a családtagok, a barátok, a pályatársak, a tisztelők nagy részvétele mellett helyez­ték őrök nyugalomra szer­dán Egerben, a Kisasszony­temetőben Kátai Gábort — lapunk volt rovatvezető mun­katársát —, aki a Zalai Hír­lap keszthelyi szerkesztősé­gét vezette. — FESTŐMŰVÉSZ — OTT­HON. A gyöngyöspatai szár­mazású Molnár László kiál­lítása még április 8-ig te- kirtthető meg a Gyöngyösi Galériában. A festőművész alkotásai egy Heves megyé­ből elszármazó alkotókat bemutató sorozat keretében láthatják az érdeklődők. — KÉPZŐMŰVÉSZEK TA­NÁCSKOZNAK. Ma, délután 6 órakor a Megyei Művelő­dési Központ meghívására az egri Ifjúsági Házban ülnek össze az amatőr képzőművé­szek tanácsának tagjai, hogy számot vessenek gortdjaikkal. — KÉT ELŐADÁS. A gyön­gyösi Mátra Művelődési Központban ma. délután 6 órakor két érdekes előadás­ra is sor kerül. A Gyorsuló Idő Klubiban Hermann Ist­ván, az ELTE tanára be­szél a kézművesség hatásá­ról mai világunkra, a gom­bagyűjtő körben pedig a csi­perkékről tart előadást Bán- kúti Károly botanikus. — Nö A GYEREK. Az óvo­dás korból az iskolás korba történő átmenet pedagógiai és pszichológiai kérdéseiről tart ma előadást Hatvan­ban dr. Bilibók Péterné, a Szarvasi óvónőképző Intézet adjunktusa. Az Ady Endre városi Könyvtár pedagógus­klubjának rendezvénye ma, délután 6 órakor kezdődik. — TÖBB TÉGLA. Az Alföl­di Téglaipari Vállalat gyá­rai 7 és fél millió téglával többet gyártottak terven fe­lül. Ez kétszáznál is több, 70 négyzetméter alapterüle­tű, családi házhoz elegendő. Az év elejétől törekszenek az élénk kereslet kielégíté­sére. — MULTILIFT. A Multi­lift elnevezésű rakodási és szállítási módszerrel ismer­kedhetnek a szakemberek ma, délután 2 órakor Eger­ben, a MEFAG Tárkányi úti gépjavító üzemében. Az osztrák Berger-cég bemuta­tóját négy vállalat szervezte. — „TESTVÉRMŰZSÁK”, Az egri Ifjúsági Ház népszerű sorozatának vendége ma dél­után, 6 órakor Cseres Tibor Kossuth-díjas író lesz. aki Elveszett és megőrzött ké­pek címmel tart előadást az irodalom kedvelőinek. — BORÍTÉKOS. Mától 35. alkalommal bocsátják ki a borítékos sorsjegyeket. Hu­szonnégymillió darab kerül az utcára, az előzőekkel azo­nos árban. Mályvalila, na­rancssárga, azúrkék, cinó- berpiros és csokoládébarna színekben pompáznak. Elő­ször 17 évvel ezelőtt talál­kozhattunk velük. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: u-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. KÖJAL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. EREDMÉNYES MEGELŐZŐ MUNKA Kibővített parancsnoki értekezlet a megyei tűzoltóságon Az elmúlt esztendei tűz­védelmi munka értékelése volt a témája annak a ki­bővített parancsnoki érte­kezletnek, amelyet szerdán délelőtt tartottak a megyei tűzoltóparancsnokságon. Az eseményen többek között jelen volt dr. Héra Attila tűzoltó ezredes, az országos paranosnokság általános he­lyettese. A tanácskozáson az előze­tesen írásban kiadott beszá­molóhoz Lukács Béla tűzol­tó alezredes, megyei tűzol­tóparancsnok fűzött szóbe­li kiegészítést. Ezt követően hozzászólásokra került sor, amelyekből kiderült, a tűz­védelmi hatóság elsősorban a megelőzésben végzett ta­valy igen eredményes mun­kát. Ezt bizonyitja az is, hogy 1983-ban 12 millió fo­rinttal csökkent a tüzek ál­tal okozott károk összege. Az értekezlet befejező részé, ben a résztvevőik az idei tűzvédelmi tevékenység legfontosabb teendőit hatá­rozták meg, ameilyen belül különösen nagy gondot for­dítanak az utóbbi időben egyre gyakoribbá váló lakó- háztüzek megelőzésére. A közétkeztetés színvonaláért Olcsóbb árukkal jobb ellátás A Heves megyei Állatfor­galmi és Húsipari Vállalat, az idén már négy, kóstoló­val egybekötött árubemuta­tót tartott napközik, óvo­dák, bölcsődék, szociális otthonok és kórházak élel­mezésvezetői részére. A leg­utóbbit, március 27-én, Egerben. A tanácsok közre­működésével megtartott bemutatók célja a közétkez­tetés színvonalának eme­lése. A húsipar az elfoga­dott nyersanyagnormák le­hetőségeinek jobb kihasz­nálásához, az olcsóbb ter­mékek kínálatának növelé­sével igyekszik hozzájárul­ni. Remélhető, hogy az áru­bemutatók hatására népsze­rűbbek lesznek e termékek, sok közület ugyanis még mindig ragaszkodik a ha­gyományos, de drágább nyersanyagokhoz. Az olcsó húskészítmények többsége — a magas belső tartalom miatt — nagy táp­értékű, a közétkeztetésben előírt követelményeknek megfelel. A bemutatókon kiállított változatos készít­mények közül a legnagyobb sikere a gyöngyösi tájjel­legű májas hurkának, a a májpástétomnak és a Hot­dog kolbásznak volt. A hús­ipar által népszerűsített árukat, egyes helyeken nemcsak az élelmezési ve­zetők, hanem a diákküldött­ségek tagjai is minősítették. A Heves megyei Állatfor galmi és Húsipari Vállalat az olcsó termékek igény szerinti szállításával egy­szerre kíván eleget tenni életszínvonal-politikai és népgazdasági céljainknak. Tavaly kevesebben haltak meg a közutakon — Hatósági szigor a szándékos, durva sza­bálysértőkkel szemben — Kamerával a for­galomban Tanácskozás a közlekedésbiztonságról Érdekesen alakult me­gyénk közúti baleseti hely­zete, valamivel több volt a baleset az elmúlt öt év át­lagánál, de a sérültek szá­ma kevesebb. Különösen ör­vendetes, hogy a múlt év­ben 15,7 százalékkal csök­kent a halálos balesetek szá­ma, jóval kevesebb gyalo­gost ütöttek el, kevesebb baj érte a gyermekeket és az idős embereket, mint az elő­ző évben. Bár mind több kerékpáros és • segéd-motor­kerékpáros közlekedett út­jainkon, ezúttal nem volt velük annyi baj, mint ko­rábban. Kevesebb balesetet okoztak az ittas emberek, de még minden 5. közúti bal­esetnél kimutatták az alko­holt. A Heves megyei Köz­lekedésbiztonsági Tanács sok száz aktívájának áldozatos tevékenysége mégsem hozta meg a kívánt eredményt, mert éppen a szabályokat szándékosan, durván meg­sértők okozták a balesetek nagyobb részét. A baleseti okok között nemcsak vezet, de arányában növekedett a relatív gyorshajtás, az el­sőbbségi jog meg nem adása, a szabálytalan irányváltoz­tatás, kanyarodás. Nem se­gített a velük szemben al­kalmazott nagyobb szigor, pedig szabálysértések miatt 15 986 járművezetőt és 2244 gyalogost büntettek meg, 894 esetben meghatározott időre a jogosítványt is be­vonták. Hasznos volt az az ellenőrzés, amelyet a közút­vasút kereszteződéseinél tar­tottak; 522 esetben büntetni kellett, s 19 esetben javasol­tak változtatásokat. Mindezekről a megyei közlekedésbiztonsági tanács tegnap Egerben tartott ki­bővített elnökségi ülésén volt szó. A Domoszlai László r. ezredes, a testület ügy­vezető elnökének előterjesz­tésében ugyanakkor a köz­lekedésbiztonsági helyze­tünk javítását szolgáló fel­adatokat is meghatározták. Ennek keretében « TIT megyei videoklubja bemu­tatót tartott, Varga Endre klubvezető ismertette a fel­vevő- és lejátszóberendezés felhasználási lehetőségeit a közlekedési propagandában, a közlekedési ismeretek ok­tatásában. Ez a technika ugyanis az elnökség döntése alapján nagy szerepet kap a testü­let balesetmegelőző tevé­kenységében. A költségvetési helyzet ismertetése után a tanácsko­zás résztvevői meghallgat­ták Huszár Mihály r. őr­nagy, megyei titkár tájékoz­tatóját az iskolai, óvodai közlekedési versenymozgal­mak és a „Vezess biztonsá­gosan!” versenymozgalom értékeléséről, díjazásukról. Döntöttek a társadalmi ak­tívák jutalmazásáról is. Még ma is él az a hédervári famatuzsálem, amelyet az erdészeti egyetem szakemberei gondos, restauráló munkával védenek. A több mint hatszázéves, úgyne­vezett Árpád-fa a legrégebbi fák közé tartozik hazánk­ban és a természetvédelmi hivatal védettségét élvezi. (MTI-fotó — Matusz Károly felvétele — KS) ' FamatuzsáI cm Április 2—6-ig Uttörőprogramok a tavaszi szünetre Április 2—6-ig tart a ta­vaszi szünet az alsó- és a középfokú oktatási intézmé­nyekben. A szünet előtti utolsó tanítási nap március 30., péntek, a szünet utáni első pedig április 9., hétfő lesz. A Magyar Úttörők Szövet­sége változatos programok­kal, rendezvényekkel segíti a gyermek ^szabad idejének hasznos eltöltését. A tavaszi szünidőben több versenyt tartanak. Az ország legjobb úttörőtechnikusai Szegeden, az orosz nyelv barátai Csil­lebércen, az ifjúsági és úttö­rő bélyeggyűjtő szakkörök Nagykanizsán mérik össze tudásukat. Békéscsabán lesz az országos nemzetiségi út­törőfesztivál, Leninvárosban az úttörőtávirászok Lenin emlékére meghirdetett ver­senye, s Nyíregyházán ren­dezik meg a Nemzetközi Is­kolakupa közlekedésbizton­sági vetélkedőt. Az úttörő-olimpia két sportágában kerül sor or­szágos döntőre: Nagykani­zsán a vívók, Jánoshalmán az ökölvívók vetélkednek. Dunaújváros ad otthont az Arany Üst úszóversenynek, s a szünet első napján ad­ják át az 1983-as év úttörő­sportolója díját a közvéle­mény-kutatás alapján kivá­lasztott gyermekeknek. Kerekasztal-beszélgetés A gyermek- és ifjúságvédelemről A gyermek- és ifjúságvé­delem Heves megyei tapasz­talatairól, a gondokról és a legfontosabb tennivalókról tájékoztatta a Vöröskereszt megyei aktivistáit Kricsfa- lussyné dr. Kiss Klára szer­dán Egerben, a Technika Házában. Vitaindító előadá­sát néhány elgondolkoztató számadattal kezdte: Heves megyében több mint 86 ezer 18 éven aluli él, közülük 2783-an veszélyeztettek. Legtöbbjükre alkoholista szüleik miatt kell jobban odafigyelni. Az elmúlt évekhez viszonyítva az 1983-as esztendőben nőtt az említett fiatalkorúak szá­ma. Elsőrendű feladat tehát — segítve ezzel a gyámha­tóság munkáját —, hogy az ifjúságvédelemmel foglalko­zó vöröskeresztesek is de­rítsék fel a veszélyeztetett környezetben élő fiatalokat. A beszámolót élénk vita követte. MEGYEI SEREGSZEMLE Kisegítő iskolák a pódiumon (Tudósítónktól) : A megye kisegítő iskolá­sai, kulturális seregszemlére gyűltek össze Hevesen, a városi művelődési központ­ban. A keddi találkozón a rendező hevesi iskola, több mint másfél száz egri, gyön­gyösi, hatvani tanulót látott vendégül, és biztosított szá­mukra, bemutatkozási lehe­tőséget. Ilyen összejövetelre kétévenként kerül sor. Gottschalk Róbert, úttö­rőelnök nyitotta meg a programot. A zsűri összeté­tele a szokásoktól eltérően alakult. A művelődési szak­embereken kívül a helyi in­tézményt patronáló szocia­lista brigádok képviselői is részt vettek a produkciók megítélésében. Az egész na­pos versengés keretében, 43 műsorszám kerül bemuta­tásra, köztük vers, próza, ének- és hangszerszóló, me­sejáték és sportgimnasztika is. A legnagyobb sikert a bábjelenetek aratták. A zsűri kategóriánként az első három helyezettet dí­jazta oklevéllel, de vala­mennyi résztvevő részesült munkája elismeréseként tárgyjutalomban. A nap si­keréhez a nevelők kitartó, felkészítő munkája járult hozzá jelentősen. Szőke Emil NFPÚISÁG - a Maavar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÖ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. - Kiadja: a Heves megyei Kiadó Válfdat Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkeszlőség: Eger, Beloiannisz u. 3.. 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352;13-503; 13-644 ;13-985. Gyöngyös. Rózsa u 1 3200 Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon:ll-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz.. 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. TeWon: 12-656: 13 381 Terjeszti- a Maavar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hirlapkezbes.to postahivataloknál es a kézbesítőknél. Index: 13-381. Terjeszti, a Magyar rosta, cm z I Hregységei Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JÓZSEFNÉ dr.- HU ISSN 0133-0705.

Next

/
Oldalképek
Tartalom