Népújság, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-27 / 73. szám

1984. március 27., kedd Hetvenöt évvel ezelőtt, született, Zlnner Erzsébet fotóművész, a Magyar Népköztársaság érde­mes művésze, a Magyar Fotó­művészek Szövetségének főtit­kára. Több ismert fényképész­mesternél tanult. Első nemzet­közi sikerét még tanulóként a milánói nemzetközi fotóművé­szeti kiállításon aratta munkás- portréival, 1932-ben. A mester­vizsga megszerzése után, 1937- ben saját műtermet nyitott. Képeit gyakran közölték a ko­rabeli képeslapok, folyóiratok. Műtermét 1947-ben megszüntet­te, s az Idegenforgalmi Tájé­koztató Hivatal és az IBUSZ al­kalmazásában állt, mint fény­képész. 1953-tói nyugdíjazásáig, 1965- ig a Magyar Fotó (később MTI-fotó) fotóriportere. Egyik hires müve Ember születik cím­mel vált közismertté és 1963- ban elnyerte a budapesti Inter- press nemzetközi fotókiállítás aranyérmét. Sok szép műve je­lent meg bel- és külföldi köny­vekben, fotóalbumokban, nap­tárakban, folyóiratokban, napi­lapokban. Első önálló kiállítá­sát 1960-ban Közelebb az em­berhez címmel az MTI rendez­te meg; gyűjteményes kiállítá­sát a Magyar Nemzeti Galéria 1966- ban, Emberöltő címmel. A Nap kél: 6.33 órakor, nyugszik: 19.07 órakor. A Hold kél: 3.58 órakor, nyugszik: 12.45 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon HAJNALKA nevű kedves olvasóinkat! A név a múlt század roman- ticizmusának szülötte és Vörös­marty Mihály alkotása. «^[időjárás] Várható időjárás ma estig: bo­rul* és napos időszakok vált­ják egymást. Sokfelé lesz eső, zápor, néhány helyen esetleg zivatar. A mérsékelt, időnként kissé élénkebb szél iránya dé­li és nyugati között változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 12, 17 fok között várható. Módosulások... A helyijáraton két hatvan év körüli hölgy beszél­get: — Hát, kedves, mit mondjak? Rettenetesek ezek a mai erkölcsök! Képzeld el, szegény szomszédasszo­nyomat! (Oly rendes, pedáns család.). Mégis a 16 éves lányuk néha 2—3 napra eltűnik. Hol egy szőke su- hanc távozik tőlük hajnalban, hol egy fekete szakál­las. lza hol pofozza a lányát, hol fakanállal veri. — Ugyan már hol él a barátnőd? És hol élsz te? Hisz ez természetes manapság... — Hát nem is AZÉRT üti a gyereket, hanem mert — felelőtlen kamasz módjára — hol szedi, hol nem szedi... —71.— — KAMBODZSAI GYERE­KEK. A hatvani vasutasok nyolc szocialista brigádja a vasutas-szakszervezet köz­ponti vezetőségének felhí­vására gyermekjátékokat gyűjtött a Kambodzsában és Afganisztánban élő gyerme­kek szántára. Sok játék ősz­szegy ült. amelyeket már to­vábbítottak a központi gyűj­tőhelyekre. — KOMMUNISTA MŰSZAK. Vasárnapi számunkban hí­rül adtuk, hogy kommunis­ta műszakot tartottak szom­baton megyénk két gyárá­ban. A szövegben sajnálatos elírás történt, a mondat he­lyesein : „A KAEV egri gyárában a dolgozók mint­egy háromnegyede vett részt a szabad napi munkában.” — KONCZ-KONCERT. A gyöngyösi Mátra Művelődési Központban lép föl ma este 7 órakor Koncz Zsuzsa. A népszerű énekesnőt kiséri a Fonográf és a KFT együt­tes több tagja. Az előadó vendége: Bródy János. — BÉLYEGGYŰJTŐK TI­ZENÖT ÉVE. A vámosgyöria bélyeggyűjtő kör ötven tag­ja több községből jár az öSBzegövetelefare. A társaság a napokban ünnepelte fenn­állásának 15. évfordulóját. A jubileum alkalmából rende­zett megemlékezésen stílsze­rűen sorokat és blokkokat sorsoltak ki a tagok között. — kovács kati Énekel. Az egri Ifjúsági Ház nagy­termében ma délután fél négytől és bat órától Ko­vács Kati énekel. Az elő­adót az Universal együttes kiséri. A Dobó Gimnázium által rendezett programon az énekesnő legújabb nagy­lemezének számait mutatja be. — SZÁMÍTÁSTECHNIKA. Elger számítástechnika iránt érdeklődő tanulói számára a városi KISZ-bizottság és a közgazdasági szakközépis­kola KISZ-szervezete prog­rambörzét rendezett. Itt a résztvevők számot adhattak áriról, mire jutottak az új masinákkal. A versenyben Törcsváry Attila, a Gárdo­nyi Gimnázium tanulója győzött. 2. Pető Péter. a GMSZ-ből, 3. Paskó Attila, a Szilágyiból. — A VÁLASZTÁSRÓL. Ma délután két órakor területi tanácskozást rendez a HNF megyei bizottsága. A váro­si, nagyközségi és községi népfrontbizottságok nőbi­zottságainak elnökeit és tit­kárait hívták meg a rendez­vényre, amelyen az ország- gyűlési képviselők és tanács­tagok választásáról lesz szó. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 I! ORVOSI Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan Kossuth tér 18. Telefon: it-040. KÖJÁL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. Egerben, Gyöngyösön, Hevesen Szaktanácsadás a kistermelőknek A Heves megyei Növény- védelmi és Agrokémiai Ál­lomás ebben az évben is szaktanácsokat nyújt a házi­kertek és a kisgazdaságok tulajdonosainak a növény- védelmi és agrokémiai te­endőkhöz. Március 19. óta megyénkben Gyöngyösön, a Hazafias Népfront városi bizottságán minden szerdán délelőtt, továbbá Hevesen a mezőgazdasági munkásto­vábbképző intézet klubhe­lyiségében szerdán délelőt­tönként, Egerben pedig a növényvédelmi és agroké­miai állomáson hétfőtől péntekig várják az érdeklő­dőket. Zamenhof nemzetközi nyelvén Vetélkedő — A világon egyre terjedő nemzetközi nyelv, az eszpe­rantó ismeretéből vizsgáztak az elmúlt hét végén a Há- mán Kató Megyei Úttörő- házban megrendezett verse­nyen az úttörők. A megyei döntőn a piros nyakkendősök először fel­adatlapot töltöttek ki, a to­vábbiakban riporterjáték, majd tolmácsolás szerepelt a feladványok sorában. A versengés utolsó részében dalokból, szavalatokból álló műsort kellett előadniuk a kisdiákoknak, természetesen eszperantó nyelven. Az egyenként háromtagú csapa­tok teljesítményét a zsűri két csoportban értékelte. A felső tagozatos általános isko­lai tanulók versenyében az egri úttöröház szakkörösei közül a 6. osztályba járók szerezték meg az első helyet, megelőzve az ötödikesek csoportját. Ez a két együttes jutott tovább az országos vetélkedőre. Az alsó tagoza­tosok versengésében az egri 4-es számú Általános Isko­la két csapata léphetett a képzeletbeli dobogó első két fokára, az úttörőház szak­köröseinek a harmadik-ne­gyedik hely jutott. JOGOK ÉS KÖTELESSÉGEK Állásfoglalás a sajtóhelyreigazítási eljárásról Hétfőn ülést tartott a Leg­felsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma, s az egységes bírói jogértelmezés érdeké­ben állást foglalt a sajtó- helyreigazítással kapcsolatos több időszerű és elvi irányí­tást igénylő kérdésben. A sajtóhelyreigazítás jog- intézménye — miként a Legfelsőbb Bíróság rámuta­tott —, társadalmi rendelte­tésének megfelelően: a sze­mélyiség védelmének fontos és hatékony eszköze. Alkal­mazása során azonban a törvény rendelkezéseit nem lehet formálisan értelmezni, mert ez a véleménynyilvá­nítás és a bírálat szabadsá­gának indokolatlan korláto­zására vezetne. Az igény elbírálása során a sajtóköz­leményt a maga egészében kell vizsgálni, a közléseket és kifejezéseket valóságos tartalmuk szerint, össze­függésükben kell értékelni. Társadalmi, politikai, tudo­mányos, művészeti vitákban kifejtett álláspont például önmagában nem lehet hely­reigazítás alapja, mert ezek­nek a vitáknak az eldöntése nem tartozik a sajtóhelyre­igazítási eljárásra. A büntető eljárásról szóló tájékoztatás — szögezte le a Legfelsőbb Bíróság —, a jogerős ítélet előtt sem ki­zárt, de arról a tényeknek megfelelően kell tájékoztatni a közvéleményt, pontosan kell ismertetni az eljárás anyagát, különösen a vád­iratot. Ha az Ítélet nem jog­erős, erre kifejezetten utalni kell, ha pedig az eljárás — amelyről a közvéleményt előzetesen tájékoztatták — nem vezet elmarasztalásra, az érintett kívánságára ezt is díjtalanul közölni kell. Állást foglalt a Legfelsőbb Bíróság a sajtóhelyreigazí­tással kapcsolatos eljárási kérdésekben, egyebek között kifejtve azt is, hogy helyre­igazító nyilatkozatként a sértett fél válaszlevelének közzététele is elrendelhető. Óvodabővítés Kömlőn (Tudósítónktól) Hosszú éveken át a Heves környéki terület legellátot- tabb művelődési intézmé­nyei közé tartozott a komlói általános művelődési köz­pont óvodája. Mindez kö­szönhető volt a fenntartók gondoskodásának, a patro­nálok társadalmi segítésé­nek. Használóik azonban ki­nőtték a második otthont biztosító falakat. Jelenleg kétcsoportos foglalkoztatási feltételek között 8 szakkép­zett óvónő és 7 technikai alkalmazott vigyázza 76 kis­gyermek első közösségi szárnypróbálgatásait. Ezen a túlterheltségen épületbővítéssel kívánnak segíteni. A harmadik cso­portos foglalkoztató és a járulékos helyiségek felépí­tését március utolsó heté­ben kezdik meg. A kivite­lezési munkákat a helyi Május 1. Tsz építőbrigádjá­nak szakmai irányításával a munkásőrök, pedagógusok, a szülők és más önkéntes segítők vállalták társadalmi munkában. A tervek szerint augusztus közepén szeretnék átadni használóiknak a több minf félmillió forint értékű épületrészt. A megyei tanács műve­lődési osztálya 50 kis heverő vásárlásához biztositott anyagi fedezetet, a TANÉRT ezeket időben leszállította. Az új elvárásoknak meg­felelő berendezések és já­tékok azonban még hiá­nyoznak a bővülő környe­zetből. Szép eredmény vi­szont, hogy a helyiek az ál­talános iskolai beiskolázást megelőzően minden óvodás­korú gyermek egyéves óvo­dai előkészítését megoldot­ták. Különös jelentőséget ad az előkészítésnek a hátrá­nyos helyzetűek tartósan magas aránya. A nagycsalá­dosok részére az indokolt szociális helyzet miatt a községi tanács beilleszke­dési támogatást és szociális segélyt biztosít a közösségi nevelésben való részvétel serkentésére. Szőke Emil A 07 JELENTI: Figyelmetlenségből - súlyos balesetek Javult a pilisi autóverseny sérültjeinek állapota Új repülőgép- típus a British Airways London—Buda­pest közötti járatain Hétfőn, a nyári menet­rend első napján bemutat­ták a sajtó képviselőinek a British Airways új gépét, a Boeing 757-est, amely a ko­rábbi kisebb gépeket váltja fel a London—Budapest kö­zötti járatain. Az új gépen kilenc beépí­tett komputer számítja ki a legkedvezőbb repülési felté­teleket és beállítja az op­timális repülési magasságot és sebességet. A gépen 189 utas számára van hely. A brit légitársaságnak összesen 12 ilyen gépe van, az év végéig további öt áll forga­lomba. Ezek a géptípusok az elmúlt év áprilisa óta közle­kednek, a külföldi járatok közül a budapesti az ötödik. Az elmúlt évben a London és Budapest közötti forga­lomban összesen 50 000 utast szállítottak a British Airways illetve a MALÉV gépei. Az utóbbi időben megélénkültek a két ország közötti kapcsolatok, tükrö­ződik ez a légiforgalamban is. A megnövekedett igé­nyekre tekintettel állítja most forgalomba a brit lé­gitársaság a korábbinál na­gyobb befogadóképességű gépet, mely ezentúl hetente háromszor jár Prága érinté­sével a két főváros között. MALÉV-gép hetente négy indul Londonba. (MTI) A legkisebb mesemondók Az egri gyermekkönyvtár­ban rendezték meg az el­múlt napokban a népmese- és népballadamondó-ver- seny előselejtezőjét. Itt mu­tatkoztak be az egri körzeti és a városi általános isko­lák diákjai. Ezen a délutá­non tehetséges versmondók­kal képviseltették iskolájuk kát a tamaleleszi, a szil­vásvárad!, az egercsehi, a verpeléti, a nagyvisnyói és a szentdomonkosi intézmé­nyek. Egerből öt általános iskolából érkeztek verseny­zők. Az április 12-i megyei döntőre Kovács Pétert, Pintér Helgát, Király Edinát, Al­bertus Ágnest, Demeter Ró­bertét, Rázsi Beátát, Barta Juditot, Kishonthy Edinát, valamint Korponay Bereni- két jutatta tovább a szakmai zsűri. A közeljövőben kerül sor a hevesi és a hatvani előselejtezőre. Az elmúlt hét végén, az országban összesen 82 sérűléses közúti közlekedési baleset történt: közúlúk öt halálos, har­minc súlyos, 47 pedig könnyű sérűléses volt. Négy halálos áldozatot kö­vetelt az a súlyos baleset, amely szombaton történt a pilisi hegyekben rendezett autós hegyi versenyen. Mint ismeretes, délután két óra után, a verseny második futamában Pilisszentlászló és Visegrád között egy út- kanyarban Szabolcsfi Péter, a Külker SC versenyzője gépkocsijával kisodródott az útról és a nézők közé ro­hant. A baleset következté­ben a helyszínen életét vesz­tette dr. Lintner János, nyug­díjas. dr. Lintner Jánosné előadó, budapesti lakosok, valamint a vámosmikolai Fülöp Béla szerelő. A kór­házba szállítás közben halt bele sérüléseibe Vladislav Bielek fotóriporter, cseh­szlovák állampolgár. A mentők tíz sérültet szállítot­tak kórházba. Az Országos Idegsebészeti Intézetben ke­zelik az autóversenyzőt, aki koponyatörést szenvedett, de állapota kielégítőnek mond­ható. A hétfőn kapott kórházi információk szerint az I. számú sebészeti klinikán négy sérültet ápolnak: vala. mennyiük állapota javult, közülük ketten — akiket életveszélyes sérülésekkel szállítottak be a mentők — túl vannak a közvetlen élet­veszélyen. Az István Kór- házban fekvő három beteg állapota is fokozatosan ja­vul; közülük az, aki csak könnyebben sérült meg, vár­hatóan a hét végén elhagy­hatja a kórházat. ★ Megyénkben az elmúlt hét végén három közlekedé­si baleset történt: Selyp és Petőfibánya között figyel­metlenül vezette segédmo- torkerékpárját Kristóf Zol­tán zagyvaszántói lakos, aki nekiütközött az őt megelő­ző, majd az út szélén szabá­lyosan megálló busznak. Egerben, a Macky Valér és a Sándor Imre út kereszte­ződésében Fülöp András ke­rékpáros nem adott elsőbb­séget egy segédmotorkerék­párosnak. Az összeütközés következtében a kerékpáros — akárcsak előző baleset okozója — könnyű sérülést szenvedett. Szarvaskő és a Tardosi fogadó közötti út­szakaszon nem az útviszo­nyoknak megfelelő sebes­séggel vezette motorkerék­párját Tóth Miklós andor- naktályai lakos, aki az egyik kanyarban megcsú­szott és elesett. Súlyos sé­rülésekkel került kórházba. A rendőrség mind a pili­si autóversenyen, mind pe­dig a megyénkben történt balesetek ügyében folytatja a vizsgálatot. Valuta­árfolyamok Érvényben: 1984. március 27­ML Pénznem vételi elad isi irt. 100 egys. Ft-ban. Angol (ont €351,23 4786,57 Ausztrál dollár 4211,(4 4472,14 Belga frank 82,78 47,9* Dán korona 441,84 49<y0 Finn márka 783,04 431,44 Francia frank 549,44 583,44 G0r5g drachma a) 41,74 44,32 Hollandi forint 1500,37 159347 Japán yen (1000) 194,94 209,14 Jugoszláv dinár b) 33,04 35,4* Kanadai dollár 3475,97 3690,97 Kuwaiti dinár 15133,46 16069,5« Norvég korona 587,64 624,00 NSZK márka 1493,83 1798,41 Olasz Ura (1000) 27,44 28,14 Osztrák schilling 240,33 255,18 Portugál escudo 33,21 3547 Spanyol peseta 29,36 31,18 Svájci frank 2052,31 217945 Svéd korona 548,90 604,08 USA dollár 4433,40 4707,84 a) Vásárolható legmagasabb bankjegy-címlet: 500-as. b) Vásárolható legmagasabb bankjegy-címlet: 100-as. NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index’: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr.- HU ISSN 0133-0705. r

Next

/
Oldalképek
Tartalom