Népújság, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-23 / 70. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. március 23., péntek Üj rajzfilmek készülnek Három évtizede működik A Pannónia Rajz- és Animációs Filmstúdió, s évente mintegy 15—18 óra időtartamú rajz- és bábfilmet adnak át megrendelőiknek. Jelenleg három új alkotás készül: „Az idő semmit játszik”, a „Cigánybáró” és ,>A nagy ho-ho-ho-horgász” címűek József Attiláról szól „Az idő semmit játszik” című animációs film, rendezője Kisfaludy András, operatőre Varga György Gzója Ágnes kifestő és „A nagy ho-ho-hohorgász” egyik figurája (MTI fotók — Pintér Márta felvétele — KS) A „Cigánybáró” főfigurája a rajzasztalon A Díszmagyartól - az Aranyemberig Gertler-sorozat a tévében Gertler Viktor rendezett operettet, drámát, szatírát, neorealista társadalomraj - zot, látványos kép-mesét. Jókai és Királyhegyi Pál műveit. Nem voltak műfaj- beli előítéletei. Azok közé tartozott, akik nem is szé- gyellték. hogy kommersz műveket készítenek. Halálának 25. évfordulóján hihetetlenül színes, változatos életművének felidézésével emlékezünk meg róla. Az egykori banktisztviselő, aki Rákosi Szidi iskolájából került a pécsi színház deszkájára, hamarosan felfedezte magának a filmművészetet. Németországban, az egykori UFÁ-nál vállalt munkát. Volt vágó, sőt zeneszerző is, s lehetősége nyílt arra, hogy mint R. Sjodmak. W. Thiele, L. Berger tanítványa a rendezésbe is belekóstoljon. A fasizmus azonban őt is messze- űzte a berlini stúdióktól, előbb Bécsben. majd Londonban vállalt állást, később az Universal amerikai cég megbízásából Budapesten telepedett le. Az Ellopott szerda volt az első. ötvenegy esztendővel ezelőtt forgatott filmje, amit az emlékezetes Mária nővér követett, amelyben nemcsak a Gertler nevet jegyezte meg a közönség, hanem egy újonnan feltűnt fiatal operaénekes, Svéd Sándor nevét is ... Az ezt követő produkciókból, köztük az Űri vildff-Cifra nyomorúságból egy biztos kezű. a szakmát ízig-vérig értő filmest ismertünk meg. Munkássága 1945 utáni időszakban bontakozhatott tsak ki a maga teljességében, annál is inkább, mert mint a Hunnia igazgatója, részt kért és kapott az utánpótlás nevelésében is. A mozik 1949-ben mutatták be a Díszmagyart. egy letűnt korszak szellemes, keserű szatíráját, amely bizonyította. hogy akkoriban mennyire a ruha tette az embert... Bánki Zsuzsa, Benkő Gyula, Darvas Iván, Solthy György, Tapolcsay Gyula remekeltek ebben a komédiában. Ezután 1952-ben operettet rendezett Állami áruház címmel. Barabás Tibor, Darvas Szilárd, Gádor Béla és Kerekes János darabját Latabár Kálmán, Petress Zsuzsa, Feleki Kamill. Turay Ida. Gábor Miklós játszotta. Az áruház életébe új szellemet, új munkastílust hozó egykori munkásigazgató útjáról szóló, sok dallal átszőtt vidám történet. Ezt követi az akkori korszak — az ötvenes évek — egyik legdrámaibb, legőszintébb filmje, a Gázolás, amelyet csaknem két- millióan néztek meg a mozikban. A volt rózsadombi úrilány kénytelen munkát vállalni, s gépkocsivezető lesz, itt ismerkedik meg a közlekedésrendészeti bíróval, s hamarosan arra használja fel hatalmát a szerelmes férfi felett, hogy kibújjon a rá váró büntetés alól... Ferrari Violetta, Darvas Iván, Pálos György. Sütő Irén. Apáthi Imre alakítják a film főszerepeit. Gertler Viktor munkái közül a teljesség igénye nélkül csupán kedvcsinálónak idéztünk fel néhányat. Nemlaha György Nevelési értekezletek az iskolákban Az általános iskolákban áprilisban tartják a nevelési értekezleteket. E tanácskozásokon a hazafiságról, a nemzeti tudatról, az identitásról és az ezekkel kapcsolatos nevelési feladatokról, valamint az iskolai fegyelemről esik majd szó. Épül a körkép csarnoka A Dél-magyarországi Magas- és Mélyépítő Vállalat szakemberei megkezdték az ópusztaszeri nemzeti emlékparkban annak a hengerpalást alakú betonfalazatnak az építését, amelyre a restaurálás alatt álló Feszty-körkép kerül majd; a hatalmas betonhenger közepén álló pódiumról lesz áttekinthető a tizenöt méter magas, mintegy százhúsz méter hosszú festmény/ A nagyszabású munkánál érdekes műszaki megoldást alkalmaznak: a jurtaszerű építmény kúp alakú tető- szerkezetét a földön előre elkészítették, s azt a betonfalak építésével egyidőben emelik fel csúszózsalu emelőszerkezetével. Az építkezéssel 1986-ban végeztek. (MTI) Egy kollégiumi nevelő emlékeiből (3/2) Vizsga, bizalomból ____________________________ I H amarosan országszerte ünnepeljük a diákotthonok és a kollégiumok létrejöttének harminc-, illetve huszonöt esztendős jubileumát. Az újságírót, a hajdani kollégiumi nevelőt ez arra ösztönözte, hogy felidézze egykori élményeit, mindmáig aktuális tapasztalatait, érzékeltetve egy szép, de igen nehéz megbízatás örömeit és gondjaik Utólag visszagondolva arra a leeresztett sisakrostélyra, némi iróniával jegyezhetem meg, hogy korai volt még büszkélkedni a tökéletesnek vélt vértezettel. Az ifjúságismeret tankönyvének ugyanis igencsak az elején tartottam. Az önámítás azonban olyan kór, amelytől életfogytig nem szabadulunk meg. Egyébként időm sem volt a töprengésre, az olykor gyorsvonati tempóban sorjázó események ugyanis aligha kedveztek meditáló hajlamomnak. Főnököm — tanári pályámon az egyetlenegy, akit becsültem, sőt szerettem is —, észrevette igyekezetemet, azt, hogy nemcsak téblá- bolni, hanem boldogulni is szeretnék, méghozzá a rámbízott tizenévesek körében. Vívódó, kísérletezgető alkat volt, de érkeztemig nem talált olyan szövetségest, aki hajlandó volt meghökkentő ötleteinek valóra váltására, gyakorlati kipróbálására. Érezte: a merev szilenciu- mi, tanulószobai rend idejétmúlt, s a nevelői őrködés mindennek nevezhető, csak hatékonynak, célravezetőnek nem. Igaza volt, hiszen, ha az asztalnál ültem, akkor a diákok ötven százaléka azt csinált, amit akart. Például háborítatlanul olvashatott. No, nem tankönyvet, hanem valamilyen izgalmas krimit. Elindulhattam persze sétára is. Ilyenkor a megközelítettek felrebbentek, ám, amikor távolodtam tőlük, hódolhattak előbbi élvezetüknek. Jött a direktori orvoslat. — A padokat ne állítsuk mértani rendbe, kerüljünk minden iskolás jelleget... Nem ellenkeztem, csak hümmögtem, ő azonban folytatta, szinte sziporkázva. — Vigyél be egy táskarádiót, szóljon a beatzene! Felesleges tovább részleteznem. A rendhagyó tipp majdhogy letaglózott, mégsem húzódoztam a kivitelezéstől. Az eredményt sejtettem előre: némán, de ritmusra imbolygott mindenki, a végén már az én lábaim is verték a taktust... Az egész mégsem volt hiába, hiszen a kórt diag- nosztáltuk, csupán a megfelelő medicinát nem leltük meg. Később azonban rábukkantunk, s bármennyire szokatlannak, újszerűnek tűnt, kitartottunk mellette. A bejelentés nyomán viszont a gyerekek csodálkoztak ránk. — Nem zavarunk többet titeket. Előlegezzük a bizalmat, hiszünk abban, hogy erőtökhöz mérten készültök fel az órákra. Többet tanár nem lesz a tanulóban. A segítséget kérők azonban bármikor jöhetnek a nevelőibe. Reméljük, hogy bizonyítotok ... A döbbenet gyorsan eloszlott. Helyébe a megbecsülés költözött, az a jó érzés, hogy partnereknek tekintjük őket. Fél esztendő múlva elkészült az általunk annyira várt összegzés: a tanulmányi átlag három tizeddel emelkedett. Az elkövetkező esztendők azt is igazolták: nem ez volt a felső határ. Ennél többet jelentett azonban az, hogy újfajta kapcsolat formálódott közöttünk: a humánum, a kölcsönös tisztelet melegségével színezett összhang. Ez volt az egymás felé tett első, lényegbeli lépés, amelyet még sok követett. Mi felnőttek fáztunk a nagy szavaktól, riadoztunk attól, hogy megkopjanak, fényüket vesszék. Annál inkább szorgalmaztuk viszont hús-vér voltukat. Így formálódott az ifjúsági önkormányzat, a diáktanács, amelyet annyira komolyan vettünk, hogy megosztottuk vele az irányítás felelősségét. Főhetett a fiúk feje, hiszen nekik kellett — méghozzá aprólékosan kidolgozni a jutalmazás és büntetés rendszerét, ügyelve arra, hogy a megítélés során az árnyalati különbségek is érvényesüljenek. Tervezetüket persze megvitattuk, de csak az első az egyenlők között szerepkörét vállalva. Közéletivé kellett edződniük, persze nem máról holnapra. Eleinte ügyetlenkedtek, ezért, ha szükség volt rá, ideiglenesen „mankót” adtunk, ám hamarosan olyan helyzetet teremtettünk, hogy a maguk lábán kellett járniuk. Mi figyeltünk, ellenőriztünk. Tettük ezt közvetve, áttételesen, de soha nem lankadó türelemmel. Bizalomerősítést fogadtunk, s hűek maradtunk- ígéretünkhöz. Az épületet éjszaka ugyan zártuk, de az ajtókon belül hagytuk a kulcsot, mintegy kinyilvánítva: nem kételkedünk a ránk bízott ifjak korrektségében. Ez hatott, persze — kár lenne tagadni —, azt is érezték, hogy a kontroll csak nem késik. De sokszor felkeltem éjjelente, s rejtekhelyemről vigyáztam a kijáratot, kiélve tudat alatt megbúvó nyomozói szenvedélyemet. Aztán fellélegeztem, mert egyre-másra kellemesen csalódtam. Bizalomból vizsgáztunk, s nem is rosszul. Csoda-e, ha mind ritkábban jutott eszembe az a harci vértezet, az a leeresztett sisakrostély... Pécsi István yuszi két dologról híres: ő a járás legjobb tsz-elnöke, és ő tölti a legjobb kolbászt. Rossz nyelvek szerint huszonhatféle kolbászt tud készíteni a legkülönbözőbb húsokból. Az egyszerű fogyasztó meg sem gondolná, hogy menynyi csínja-bínja, fortélya, fifikája van a kolbásztöltésnek ! Szikkadt kolbászt eszünk éppen friss zöldhagymával, piros retekkel, amikor megkérdezi: — Milyen a kolbász? — Nagyon jó! Nem túl sós. Elneveti magát, teletölti a poharat, leteszi a bicskáját maga elé, és elkezd szövegelni: — Tudod is te, hogy mi a jó! És, hogy miért jó? Van neked fogalmad arról, hogy a kolbászkészítés tudomány? Hallottál már frankfurti kolbászról, erdélyi, apró, bajor, citromos, spanyol kolbászfélékről? Itt van teszem azt, a spanyol kolbász! Ehhez kell egy kiló sovány sertéslaA kolbász pocka, egy kiló zsírszalonna és az idevágó fűszerek: só, szegfűbors, sáfrányos szeklice, babérlevél, kakukkfű, hogy mást ne mondjak. — Ne! Ne mondj kérlek semmit! Úgysem tudom megjegyezni, hiszen engem kizárólag egyetlen dolog érdekel, jó a kolbász, vagy nem. Éppen a gyömbéres szalámi elkészítésének módját akarja elkezdeni, amikor közbevágok: — Hadd csak! Majd leírod és elküldöd a receptet, én egyébként is fogyókúrázom ... — Látom! — szalad ki a szó a száján, mire a felesége megszólal: — Gondolja csak el! Én egy ilyen szakácsművésznek vagyok a felesége ... — Jó, jó. De mitől sovány? Aki huszonhatféle kolbászt tud tölteni, legalább tízféle szalámit, nem is szólva a hurka, sajt, belsőségek készítéséről, hogyan lehet ilyen cingár? Befejezzük az uzsonnát, bedobok két Dipankrint és szentül megfogadom, hogy mától kezdve egy hétig alma és kétszersült járja. Gyuszit közben elkapja a hév és fitogtatja a tudományát : — Ettél már matrózkolbászt? És kolbászos kukoricát? Erről jut eszembe, ha netalán arra adnád a fejedet, hogy ilyet készíts, akkor el ne felejtsd a főtt kukoricát levétől leszűrni, tűzálló tálba önteni és ... — Egy pohár bort inkább Gyuszikám! Abból az előbbi „izé” kolbászból annyit ettem, hogy ... Jön, megy a család az asztal körül, a nagymama is csetlik-botlik egy tálca süteménnyel, őt sem lehet megsérteni. — Egy kis hájastészta! — Ezt is a Gyuszi sütötte? Akkor mikor tsz- elnök, ha minden idejét a sütés-főzés tudományának szenteli? És különben is, ez nem igazság! Az egyik ember hobbiból süt, főz, tölt, eszik, a másik kétbalkezes a rántottéba is belekeveri a tojáshéjat, és mégis elhízik. — Ezt a rejtvényt fejtsd meg, te okos! Gyuszi a hasát fogja, úgy nevet: — Nincs ebben semmi rejtély! Ha ráérek és kedvem tartja, én sütök, főzök. Csipegetek! Egyesek pedig csak esznek-esznek, és még arra sem kíváncsiak, hogy mit... Szalay István
