Népújság, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-17 / 65. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. március 17., szombat 13. Közeleg a tavasz és olvasóink közül sokak figyelme ilyenkor fokozottan a házikertek felé irányul. Különösen a szőlőskertek felé, ahol most metszenek, hogy megalapozzák vele az idei termést. Egyre többen szeretnék megismerni a szőlőtermelés tudományát, a művelés módszereit, amely kellő szakértelmet igényel. Ehhez igyekszünk segítséget nyújtani mai összeállításunkkal. összeállította: Mentusz Károly A kistermelőknek ajánljuk A metszésről és a tőkeformákról A tavasz beköszön tével halaszthatatlanná válik a szőlő egyik legfontosabb munkájának, a metszésnek az elvégzése. A metszés szakértelmet kívánó, de nem megtanulhatatlan művelet, amelynek elsajátításához, szeretnék a lehetőség szabta keretek között segítséget nyújtani. A METSZÉSNEK két ALAPVETŐ CÉLJA VAN: 1. Célszerű tőkeforma kialakítása ; 2. Rendszeres jó minőségű termés biztosítása. Mindkét célt csak jó minőségű, éles, roncsolásmen- tesen vágó ollóval lehet elérni. A metszés durva beavatkozás a szőlő természetes állapotálba, amellyel számtalan sebet ejtünk a tőke fás részein. A gombás fertőzések megakadályozására az idős fás részeken (törzs és kar) levő sebeket Cell- cid, vagy Santar SM sebkezelővel kell kezelni. A TŐKEFORMÁK KIALAKÍTÁSA: A szőlőnek nincs a gyümölcsfához h asonló törzs- és ágrendszere, ezért mesterségesen alakított tőkeformán történik a termesztés. Mivel már kevesen létesítenek bakművelésre ültetvényt, csak az általánosan elterjedt Lenz Moser-féle, a terjedő végálló-szálvesszős, vagy ernyő, továbbá az egyesfüggöny művelésmód kialakításáról lesz szó (1—3. ábra). A következők megértéséhez szükséges néhány alapfogalom tisztázása: Alapi rügy: A .vessző előző évi vesszőrészhez, vagy fás részhez csatlakozásával található kicsi rügyek, melyek általában nem termékenyek, és csak abban az esetben hajtanak ki, ha a tökén kevés terhelést, vagyis kevés világos rügyet hagytunk. A legfejlettebb alapi rügy a sárszem. Világos rügy: A vesszőn a sárszem felett következő rügyek, melyek termékenyek és a termés szempontjából döntő jelentőségűek. (4. ábra) Fajtától függően a 2—9 rügy közötti szakaszon vannak a legnagyobb fürtöt adó virágkezdemények. Nyári rügy: A zöld hajtások levélhónaljában lévő nyáron kihajtó rügy. Lenz Moser-féle művelésmód: 2,6—3,2 méter sortávolság, 1,2—1,4 méter karmagasság és 1,2—1,4 méter tőtávolság mellett alkalmazható. (2. ábra) Szeretném hangsúlyozni, hogy a korszerű tőkeformákon csak jó talajerőben lévő, szerves és műtrágyával telepítés előtt készlettrágyázott ültetvényben lehet eredményesen gazdálkodni. Végálló szálvessző, más néven emyőművelés a legigényesebb gazdák művelésmódja, de csak jó táperőben lévő talajon, fagytól mentes területen javaslom, ahol ezzel a művelésmóddal a nagy termés mellett kiváló minőség érhető el a megfelelő fajtával. A sortávolság 2,6—3,0 méter legyen, a tőtávolság 1,0 méter és nem több. A törzs magasságát 1,2—1,9 méter magasra terveztük. Az egyes függöny sor- és tőtávolsága hasonló, amint a Lenz Moser művelésmód esetén, de a kar (termőalap) 1,7—1,8 méter magasan kerül kialakításra. A termő rész is és a lomb is lefelé csüng. Lenz Moser művelésmód: ültetéskor az oltványon 2 világos rügyet kell meghagyni. Ebből 2 db leveles zöld rész fejlődik, melyet kötözni, és hónaljazni kell. Ez azt jelenti, hogy a levelek hónaljából előtörő kis leveles hajtást (2—4 cm) minden esetben ki kell tömi, így a sebhely biztosan begyógyul. Az első évben a karó nélkülözhetetlen. Az első év őszére a hajtásnak a 60—80 cm-t el kell érni. Ha a vesz- szők kicsik, satnyák, a következő év tavaszán ismét 2 rügyre kell visszametszeni. A második év tavaszán a 2 beérett, elfásodott hajtásból — melyet ilyenkor már vesszőnek ffívnak — lehetőleg az első, a tökéhez közelebb eső rügyből fej- lődöttet hagyjuk meg, melyet olyan hosszúra metszünk. hogy a beérett rész még ceruzavastagságú legyen. Ezen a vesszőn sok rügy van, melyek közül számunkra csak a 2 felső rügyből fejlődött hajtás a fontos, a többit a rügy kihajtása után (mikor a hajtások 3— 5 cm-esek), szigorúan el kell távolítani, le kell tömi, vagy dörzsölni. Bármennyire kellemetlen és szívszorító dolog a fürtökkel berakott kis hajtást letörni, a tőke későbbi élete szempontjából döntően fontos ez a művelet. Mindkét zöld hajtást előbb a karóhoz, majd a kartartó huzalhoz, vagyis vízszintesen is kötözni kell. A karnak meghagyott részen 15—20 cm-ként a hón- aljhajtásafcat meg kell hagyni, a közbeesőket kell kitömi. Harmadik évben a tőkének termést kell adni. A megfásodott hónaljhajtást 4— 5 rügyre visszametszeni, és ezen szép termés várható. A karnak meghagyott vessző világos rügyei kihajtanak, és ezt válogatni kell, vagyis csak 15—20 cm-ként hagyjuk meg a hajtásokat, a többit törjük ki. Erre a műveletre csak rövid ízközű fajtáknál van szükség. A negyedik év termőév. Ernyő művelés: Az első év hasonló a Lenz Moser-féle művelésmódhoz (1. ábra). A második év tavaszán a zöld hajtásokat nem vízszintesen. hanem a rajzon látható módon a kartartó huzalon átvezetve az erre a célra kifeszített huzalról lefelé kényszerítve kötjük le. A hónaljazás elvégzése döntően fontos, melyet az átvetett részen túl, mintegy 10 cm szakaszon is el kell végezni, ellenkező esetben a hónaljhajtás átveszi a vezérhajtás funkciót, a főhajtás nem fejlődik tovább megfelelő mértékben. A harmadik évben világos rügyből fejlődött zöld hajtásból, vagy beérés utáni vesszőből alakítjuk ki az „ernyő” másik szárnyát. Egyes függöny művelés- mód: A legegyszerűbb, de hozzáértést kívánó művelésmód (3. ábra). Az első és második év hasonló - a Lenz Moser-féle művelésmódhoz. A második és harmadik évben a termőalapok kialakításánál fokozott figyelmet kell szentelni a hónaljhajtások helyes kezelésének és a beérés biztosításának. Döntően .fontos, hogy a karon kialakítandó termő- alapok mindig a hónaljhajtásból képződött vesszőből kerüljenek kialakításra, mert ezek speciális szöveti felépítésűek, ezért sokkal masszívabban kapcsolódnak a fás részhez, mint a téli rügyből képződött hajtások. (5. ábra). Tehát a törzsről mind a hónaljhajtásokat, mind a téli (világos) rügyből fejlődött hajtásokat el kell távolítani (a törzset tisztítani kell). A karrészen a hónaljhajtásokat csak 15—20 cm-enként szabad meghagyni. így azok biztonsággal beérnek. Varga István A szőlőművelés történetéből A XVIII. század végén, a XIX. század elején nagy vitát váltott ki, hogy érdemes-e egyáltalán szőlőtermeléssel foglalkozni. Pethe Ferenc a vitába kapcsolódván a következőket jegyezte fel történeti forrásértéket jelentő munkájában, a Pallérozott mezei gazdaság lapjain: „... a mocsárban termesszünk gyékényt, nádat, égerfát, fűzfát, a maguk nemében legnagyobb kigondolható haszonnal. Termesszünk pedig szőlőt ott, ahol annak mind levegőre, mind a föld és tájék tulajdonságaira nézve alkalmatos tanyája lehet...” Hunfalvy János adatai szerint Egerben már az 1270- es években is termesztettek szőlőt. Okleveleink tanúsítása szerint pedig 1271- ben a király a Heves megyei bordézsmát az egri püspökségnek adományozta, s hogy ez nem csekély volt, azt igazolja az is, hogy Nagy Lajos idején az egri püspöknek 10 000 darab aranyat jövedelmezett a dézs- mából származó haszon. Messze múltba visszanyúló művelési ágról lévén szó, nem érdektelen egy pillantást vetnünk a szőlőművelés történetére. Vályi András 1796-ban a következő sorokat jegyezte fel Egerről: „Határja jó termékenységü, s számos szőleik vágynak, s e vidéken legjobb veres bort teremnek ...” Feljegyezte továbbá, hogy az egri kertek gazdagon teremnek, s a lakosok megtalálhatják számításukat a szőlőművelés munkálataiból. Az eddig feltárt adatok egyértelműen bizonyítják, hogy Heves megye különböző minőségű talajával kedvező feltételeket jelentett a szőlőművelés számára. A lehetőség tehát itt is adott volt. Az 1903. évi statisztikai adatok szerint Heves megyében együttesen 6280 hektáron 90 883 kehtoliter bor termett, azonkívül 22 556 mázsa csemegeszőlőt adtak el, vagyis a szőlőtermés tekintetében a régi magyar vármegyék között Heves megye kiemelkedő fontossággal és jelentőséggel bírt. A XIX. században a régi Heves megye tizenegy járásának számos községében foglalkoztak szőlőműveléssel. Levéltári iratok, könyvtári adatok, de az öregek emlékezete is őrzi, hogy Heves vármegyében olyan minőségű bort termeltek, amelyek más vidékeken, sőt határainkon túl is keresettek voltak. Az egri borvidék gyűjtő- fogalma alá a Mátra hegységben fekvő szőlők mind, és a Bükk hegység szőleinek nyugati része tartozott. A Heves megyében termelt borok, valamint Borsod megye egri járásának hat községében, pontosabban AnA mezőkövesdi Építőipari Szövetkezet egész évben felajánlja SZABAD KAPACITÁSÁT PANTHER 6 tonnás autódarura, LAZ 690 3 tonnás autódarura és WARINSKY munkagépre. Cím: MEZŐKÖVESD, Dohány u. 5. sz. 3401 dórnak, Ostoros, Kis'-Tálya, Noszvaj, Novaj és Szomolya határában termelt borok karaktere megegyezett az egri és visontai, illetve a gyöngyösi borok iránt támasztott igényekkel. Az egri vörös bor tiszta kadarkából készült, sötétpiros, fanyar, száraz, erős bor, kiváló zamattal A visontai vörös bor a gyöngyösi Sárhegytől, a Kis-Nánáig húzódó hegyvonalban termett. Szelídebb, simább és kevésbé sötét színű volt, mint az egri bor. Az egri borvidék pincekezelése nem volt egyenletes. Voltak gazdák, akik sokat adtak, hogy megőrizzék pincéjük jó hírét, nevét, s e munkájukkal az egri bor világhírét öregbítették. A szőlőművelés rengeteg munkával járó foglalatoskodás volt. Ha összegyűjtjük azokat az adatokat, amelyeket jórészt szétszórva, levéltárak, könyvtárak adataiból előbányászhatunk, elsősorban az tűnik szem elé, hogy nem volt elég megtermelni a szőlősgazdáknak a bort, hanem gondoskodni kellett annak megfelelő értékesítéséről is. 1863. évi adatok szerint az egri szőlősgazdák az 1862. évi bortermésükre már csak vevőt vártak „ ... vörös boraink jósága e század eddigi terméseit mind felülmúlja, az árak következők: Schiller 7—8—10 Ft, fehér 8—12 Ft, vörös 8—10— 15 Ft akója." Nem érdektelen helytörténeti kutatók figyelmébe ajánlani, hogy a Székes- fehérvári Borász Csarnokban sorra-rendre jelentek meg a megye szőlőműveléséről adatok. Ezeket jórészt helyi tudósítók írták, adataikból azonban kirajzolódhatik a kép nemcsak a megye szőlőműveléséről, hanem helyéről is a magyar szőlőművelésben. 1863. év végén érkeztek azok a sorok Egerből, amelyek arról számoltak be, hogy mennyiségre kevés bor termett. Egy példát is hoz a tudósító, mégpedig Despecz Ferenc szőlőbirtokáról, ahol 2000 sor szőlőben, amelyet 40—50 ember szokott megkapálni, mindössze 21 akó bor termett A következő esztendőből is keserű sorok érkeztek. Fagy következtében óriási csapás érte az egri szőlősgazdákat. „Egerben több 100 család az ipar és kereskedelem hiánya végett egyedül szőlőséből fedezi minden szükségletét, abból fizeti adóját és szerzi meg kenyerét, jövő évre ez egyetlen jövedelmétől végkép meg van fosztva, ennél már nagyobb elemi csapás hegyeinket, s így városunkat alig érhette volna ...” A város vezetősége lépéseket tett, hogy a szőlősgazdák adóját engedjék el, mert a gazdáknak minden anyagi erőt a szőlők felújítására kell fordítaniuk. Az adatok között régi borárjegyzékek is fennmaradtak. A tudósítások szinte mindegyikében elő-előtűnnek a termelt bor árára vonatkozó adatok, de vannak külön árjegyzékek is, amelyek egy-egy bortermelő portékájára, s annak árára hívják fel a figyelmet. Az egri bortermelő Bucher Alajos borárjegyzékéből tudjuk, hogy 1865. március elsején a következő árat kérte egy-egy akó borért: az 1862- és 1863-ban termett, sőt régibb vörös, fehér és Schiller borok akójáért 8, 10, 12, 15, 20 forintot számított, az újborokat 6—10 forint közötti áron adta akónként. Volt egri aszúbora is, amelyet akónként 45 forintért, amíg tokaji óborát 80 forintért kínálta, ugyancsak akónként. De nemcsak akónként, hanem kisebb egységekben is adta borát. Idézzük sorait: „Fentírt borok elég válogatás és mennyiségben akár akó és hordó számra (vasas hordónak akója 1 ft), akár pintes vagy itezés üvegekben lehúzva, jól elpakolva szolgáltathatnak ki.” Ilyen volt egy árjegyzék 1865-ből. A Székesfehérvári Borász Csarnokban azonban összesítve is találhatunk árjegyzékeket. A szőlőművelés, borgazdálkodás történetének kutatói más megyékkel ösz- szehasonlítható adatokat is találhatnak. Nyomon követhető egy-egy bortermelő vidék borárai, termelése, s egyáltalán a régi szaklap lehetővé teszi a tájékozódást, hogy vidékenként hogyan, milyen módon lehetett gazdálkodni, milyen szőlőt volt érdemes ültetni, s milyen termés volt várható. Az adatokból egyre világosabban látható, hogy a XIX. század szőlőművelésének története a lehetőségek és az újrakezdések története. Ez a lánc végighúzódik az egész XIX. századon. Levéltári iratok, kéziratos térképek, régi könyvek egyaránt bizonyíthatják állításunkat, éppenúgy, mint azok a korabeli újságok, amelyek ugyan rögzítik napnyi pontossággal a pusztítások, a helytelen szőlőkezelések, az elemi csapások adatait, mégis ennek ellenére is, mindegyik írásban ott van annak bizonyossága, hogy egy olyan művelési ágról van itt szó, amelyet nem tiporhat el sem a filoxéra. sem a fagy. Az egri szőlőművelők is hihetetlen szívóssággal tették a dolgukat, mentették át a szőlőkultúrát a századok, az évtizedek viharain. Szinte lehetetlen felsorolni azoknak a nagy elődöknek a nevét, akiknek munkássága fémjelez egy korszakot. Görög Demeter, Vályi András, Fényes Elek, Mathiász János, Pethe Ferenc az utat mutatták, mentették a századokon könyveikben, térképeiken, országleírásaikban azoknak a helységeknek messze múltba visszanyúló kultúráját, amelyek lehetőséget adtak a szőlőkultúra elmélyítésére. összefoglalták, felvázolták azokat a helyeket, ahol jól terem a szőlő, és ott annak szűkebb hazája is lehet. Az elméleti és a gyakorlati munka egymásra találása meghozta az eredményt. Az eger—visontai borvidék híre, neve ismét világméretűvé vált. Szilvágyi Irén A KŐOLAJKUTATÓ VÄLLALAT EGYÉB JUTTATÁSOK: EGRI ÜZEMEGYSÉG FELVÉTELT HIRDET: — hűségjutalom, — gázkedvezmény. — T—100-as erőgépszerelő szakmunkás — láng- és ívhegesztő szakmunkás Jelentkezni személyesen az üzemegység központjában munkakörben. EGER BÉREZÉS kollektív szerződés szerint Kerecsendi út (Kőlyuktető) Érdeklődni telefonon: 12-211/279. sz. mellék.
