Népújság, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-03 / 28. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. február 3., péntek «. Összegyűrt szavak Pár hete már kapható a hanglemezboltokban az ismert szövegíró, az Adamis Anna megzenésített verseit tartalmazó nagylemez Darvas Iván előadásában. Az összegyűrt szavak című album a szövegíró költészetét bemutató, érzelmes, romantikus hitvallás. A sanzonszerű lírikus dallamvilágot sugárzó zene mindegyikét Másik János szerezte. Előadóként közreműködik még elektronikus és ütőhangszereken Kocsák Tibor és Kemény Gábor. A korong ösz- szesen 14 felvételt foglal magába, az „A” oldal a Tangó című szerzeménnyel kezdődik. Hallhatunk a lemezről többek között egy korábbi Barta—Adamis-szerze- ményt is, a Tanítsd meg a gyerekeket címűt. Albert Gábor: Emelt fővel tn A Magyarország felfedezése sorozatban jelent meg a közel- múlban Albert Gábor Emelt fővel című szociográfiai kötete. A szerző vallott szándéka szerint előbb csak a hazában élő nemzetiségiek összemelegedésének a történetét akarta megírni. Vitathatatlan, hogy ennek a többrétű, sok történelmi sebet megérintő írásnak komoly érzelmi alapozása van. Mondhatnánk azt is, hogy ez a kötet az utolsó négyöt évtized csaknem valamiennyi telepítési sebét, történelmi jelentőségű mozgását úgy érinti meg, hogy az olvasó nem tud közömbös maradni sem a téma, sem a feltárt sorsok, tragédiák, örömök, eredmények jelzésszerű feltárása, elolvasása után. Ki hitte volna még a negyvenes évek táján, hogy a romantikus harang-vándoroltatás a dunántúli faluból a pesti Kálvin térig, mekkora népmozgásnak a nyitánya lesz? Nemcsak a bukovinai elyek háromszori el- és továbbtele- pítésére gondolunk itt: ennek a kötetnek harmadát teszi ki az a megkönnyeztető- en változatos história, amely évszázados csapásokat megszenvedett népességet irányított új mederbe (Mádé- falva, siculicidium): értékelte azt, ahogyan a kis falusi közösségek, s benne a nyelv századokon át őrizte, fenntartotta a székely-magyarságot; ahogyan a tudatban és a nyelvben életerősen továbbhajthat mindaz, amit az őseiktől örököltek. Szó van itt a „cseszko” magyarokról, a többiekről is: a hivatalos papírokról és a nemhivatak* tragédiákról is, ahol a .kígyómarás és a gyíkcsípés félelme többször összemosódott. A kötet címle, az Emelt fővel pedig nemcsak érzelmileg alátámasztottan azt bizonygatja, hogy Hidason is és másutt is van példa, ok és lehetőség a nemzetiségek teljes összebé- külésére. Hótaposó minősítő túra — Lelki betegségek — Álarcos, jelmezes bálok — Hüvelyk Matyi Megyei műsorkalauz Felsőtárkány—Lamport- völgy—J ánosháza—Mellér- völgy—OmláskúC völgy—Királyszék—Nagyverő—Kisbo- ros-tető—Csókás-lápa—Hidegkúti völgy—Sziklaforrás lesz az útvonala vasárnap a KPVDSZ Bükki Vörös Meteor természetbarát szakosztálya által meghirdetett hótaposó, minősítő túrának. A 12 kilométeres úton Nemes Gyula túravezető kalauzolja mindazokat, akik a hét végét a szabadban töltik. A résztvevők az egri Volán autóbusz-pályaudvarról vasárnap 7 óra 20 perckor indulnak és 17 óra 10 perckor érkeznek vissza Egerbe. Az egyéb programok közül elsősorban az Átriumi esték sorozat mai előadására hívjuk fel a figyelmüket. Az egri Ifjúsági Házban délután 6 órakor dr. Ig- nácz Piroska pszichológus beszél a lelki egészségről és betegségről. Ugyancsak pénteken a Ház belső udvarában fél 3-tól Hi-Fi minőségben hallgathatják a Fül- be-való programját; az Uriah Heep együttes 1973-as londoni koncertjének lemeze forog majd. Az elmúlt esztendő sci-fi könyv- és filmújdonságait ismertetik a Megyei Művelődési Központ Hyperon klubjában a fantasztikus irodalom kedvelőinek szombaton délután fél 4-kor. A gyöngyösi IBUSZ és a TIT országjáró klubjának tagjai ma délután fél 6-tól, A Louvre kincseiben gyönyörködhetnek színes diaképek segítségével a Mátra Művelődési Központban. Kapcsolatok címmel Macs- kássy Izolda selyemgrafikáit láthatják a hatvani Ady Endre Könyvtárban, pénteken reggel 8-tól este 7-ig, szombaton délután 1-től este 7 óráig. Az abasári falumúzeumban, az úgynevezett Kapás-házban a XI. századtól napjainkig mutatják be a község emlékeit, fejlődő szőlőkultúráit. Érdemes tehát benézni a kétszázéves épületbe. Farsang három napja és a nagy bálok időszaka még csak ezután következik, megyénk több településén azonban már a hét végén is álarcos, jelmezes estek csalogatják a szórakozni vágyókat. Gyöngyösön, a Mátra Művelődési Központban szombaton délután 6 órától, a Gagarin Hőerőmű Vállalat farsangi karneválján Le- hoczky Zsuzsa, Tamási Eszter és a népszerű Paprika-duó lép fel többek között. A gyöngyöstarjáni komplex intézményben is szombaton délután, 4 órától tartják az iskola úttörőcsapatának bálját. A fiatal jelmezesek bemutatkozása után tombolán értékes jutalmat nyerhetnek a szerencsések. Az egri Kazamata Étteremben szombaton este 7 órakor a megye idegenforgalmi dolgozóinak farsangi mulatságára kerül sor. Az előzetes információk szerint az est számos meglepetést tartogat. A diszkózene kedvelői szombaton este 7 órakor az egri Ifjúsági Házban este 8 órakor az ecsédi, valamint a tenki művelődési otthon lemezlovasainak zenéjére táncolhatnak. Vasárnap, délután 6 órakor, a kápolnai kultúrházban az idősebb korosztálynak szereznek majd kellemes percet régi melódiák felidézével. A legkisebbeket szombaton délelőtt fél 11-kor meserögtönzésre invitáljuk az egri Ifjúsági Ház nagytermébe. A dramatikus játszóházban a Térszínház művészei lesznek a házigazdák. Vasárnap délután háromnegyed 3-kor a Prizma-moziban vetítik le Peter Sellers főszereplésével a Hüvelyk Matyi című amerikai mesefilmet. A téli olimpia — osztrák bélyegeken Az olimpiák évében a mozgássérültek is megrendezik a maguk téli és nyári olimpiáját. Ausztriában a napokban zajlott le a harmadik téli olimpiájuk, amelyről az osztrák posta síelőt ábrázoló 4+2 schilling névértékű, az eseményre utaló szövegű és az öt karikát is feltüntető bélyeggel emlékezett. A versenynek magyar részt vevői is voltak. A Közép-Afrikai Köztársaság tolókocsiban ülő, illetve bottal járó embert ábrázoló bélyegpárt jelentetett meg. Az Egyesült Nemzetek Szervezete a nemzetközi népesedési kongresszus alkalmából február 3-án 20 és 40 amerikai cent, 1,20 svájci frank és 7 osztrák schilling névértékű bélyegsort adott ki. A New York-i, a genfi és a bécsi postaigazgatás más-más rajzó elsőnapi bélyegzőt használ. Ugyanekkor 275 ezer példányban emléklap is megjelenik Javier Perez de Cuellar főtitkár aláírásával. összeállította: Szüle Rita Horgon a menyhal A téli horgászatnak van- I*} nak apróvadjai is. Ilyen a menyhal. Igaz, hogy ennél a fajtánál nem számíthatunk több kilós példányra, de 40—50 de- kás nagyságúak gyakran kapják be a horgot. A menyhal szívesen harap apró halra, halszeletekre és gilisztára. Leginkább a köves fenéken tartózkodik, vagy az agyagos alámosásokbán, mélyedésekben ' meghúzódva lesi a" viz által feléje sodort táplálékot. Megeszi a csigát, apró rákokat, férgeket, de elfogja a téli hidegtől elcsigázott, vagy megsérült apró halakat is. A nyári hónapokat majdnem teljes egészében átalussza, ilyenkor télen, a jégzajlások idején mozdul ki rejtekhelyéről. A menyhal rendszerint jégzajlás után az első napos, csendes időben ívik, ha a víz elég tiszta. A máskor igen lusta, lomha mozgású hal ilyenkor fürge és nem ritkán 30—40 kilométeres utat is megtesz a mellékfolyókon, szemben az árral. Eredményesen horgászhatunk rájuk a kiskörei vízlépcső alatt az esti, de a ködös szürkületben is. Könnyen horogra akadhatnak azonban az orsós halak is a Tisza legmélyebb részein. Vigyázat, ez a halfajta védett, az engedélye bánja annak, aki nem helyezi vissza a folyóba. Könnyen felismerhetők érdes tapintású háromszögletű pikkelyeikről. ÁTKOZOTTAK SZERETLEK .BENNETEKET Színes olasz film A nagy vitákat kiváltó olasz film leszámolás a baloldali terrorizmussal. Hőse aktívan részt vett 1968 politikai eseményeiben, majd öt évet Dél-Amerikábah tölt. Visszatér, de közben Itáliá- liában minden megváltozott: Pasolinit és Morot meggyilkolták. Vissza tud-e illeszkedni környezetébe? Tud-e társra lelni, élhet-e még boldogan szerelmesével? Az 1980. évi locamoi fesztiválon nagydíjat nyert alkotás ezekre a kérdésekre keresi a választ. A filmet a Prizma-moziban vasárnap délután negyed 6 és este háromnegyed 8-kor vetítik. ZebegéMy festője Kilencven éve született Szőnyi István Kossuth-díjas festő és grafikus, a posztnagybányai iskola vezető művésze. Az évforduló alkalmából Szőnyi zebegényi korszakából válogatott művei szerepelnek alábbi rejtvényünk vízszintes 12., 51., 66. és a függőleges 2., 6. és 10. számú soraiban. Vízszintes: 1. Kissé szomorkás a hangulata. 4. Eszterke. 9. Fehér, mint... 16. Egykori díszes, köpenyszerű falusi férfiruha, névelővel. 18. Zavaros bor! 19. Női blúzféleség. 21. A feje tetejére. 22. Palántálók. 25. Női ének- hang. 26. Hamis. 28. Törvényen alapuló. 29. Junior. 30. Angol helyeslő szó. 32. Ha fanyelű, akkor bicska. 33. A keserűség jelképe. 34. Horgászeszköz. 35. Kitűnő ko- mika (ZS-uzsa). 37. Világhírű revütáncosnő volt (Josephine). 38. M, Y, A. 40. Vicc, móka. 42. őseink ebből repítették ki a nyilat. 43. Arab, török női név. 45. A germá- nium vegyjele. 46 __ poetica ; költészettan. 48. Szobrász, fő műve a városligeti Anonymus-szobor, utóneve kezdőbetűjével. 50. Noha, holott. 55. Angyalrang. 56. Gátoló egynemű betűi. 57. Régi tűzhelyek sütője. 59. Bizonyára éhes. 61. Kezdeni kezd! 62. AAAAAA! 64. Műsorvezető a tévében (István). 70. Intézményt, szervezetet létrehoz. 71. Hányaveti, het- venkedő. Függőleges: 3. Szív a régi költők nyelvén. 4. Az erbium vegyjele. 5. Fösvények. 7. Időálló. 8. Korjelzői röÁrpád-kori várrom, keresztes viperák Ha a hét végén a Zempléni-hegyekbe kirándulnak, elhagyva Kazinczy szülőföldjét, Széphalmot, mintegy húszperces autóúttal Füzér község határába érkeznek. Már több kilométer távolságból feltűnnek a füzéri vár romjai. Csaknem ötszáz méter magas, az egész környék felett uralkodó, alig megközelíthető utóvulkánikus tevékenység során keletkezett hatalmas kőzsákokra épült. Feljegyzések szerint a XIII. század első évtizedeiben már kővár állott e helyen. Az évszázadok során a Perényi, Báthori, Nádasdi család tagjai voltak a vár urai. A mohácsi vész utáni zavaros időszakban a szent koronát őrizték falai között. A Habsburg uralkodó parancsára 1676-ban felrobbantották a várat, ettől kezdve fokozatos pusztulásnak indult. A környék lakói mintegy két évszázadon keresztül építkezéseikhez innen hordták a követ. Rohamosan pusztuló falai a környék lelkes patriótái és az Országos Műemléki Felügyelőség szakemberei igyekeznek megmenteni. A meredek kaptatót „legyűrve”, felejthetetlen látvány tárul elénk. A Zempléni-hegycsoport legmagasabb pontját, a Nagy-Milicet, valamint az Eperjesi-hegylánc tagjait láthatjuk madártávlatból. A déli kitettségű, kődörgeteges hegyoldalon ritka hüllőfajunk, a keresztes vipera él. Félénk, az ember közelségét kerülő állatfajunk hazánkban Füzéren kívül csak négy helyen fordul elő. Akik több napig szeretnének a környék nevezetességeivel ismerkedni, a hollóházi üdülőben találnak szállást és étkezési lehetőséget. Sírandevú a Mátrában A Magyar Természet- barát Szövetség évről évre meghirdeti a sítúrázók országos találkozóját. A soron következő huszonkettedik összejövetelre a hét végén szombaton és vasárnap kerül sor. Katona László, a szövetség főelőadója elmondta, hogy mindenkit szívesen látnak, s programjukat is úgy állították össze, hogy ki-ki kedve szerint válogathat. Szombaton reggel 9-kor autóbusszal indulnak a résztvevők a mátraszentist- váni elágazáshoz, majd innen sítalpakon teszik meg az utat. A 12 kilométeres táv befejezése után a csórvidítés. 9. Román női név. 11. A szék támlája. 13. Heréit kos. 14. Veszprém megyei község. 15. Hivatalos eljárás, cselekedet. 17. Tenger angolul (SEA). 20. Szoknya. 23. Az olaj egynemű betűi. 24. Előd. 27. A fegyveres erő egysége. 29. A népgazdaság egyik ágából származó, 31. Gléda. 33. Kései napszak. 34. Biztatás a focimeccsen. 36. Ázsiai szunnita mohamedán nép. 37. Torbággyal egyesült község. 38. Megpörköl. 39. A föld mélyebben fekvő rétege. 41. A levegő közhasználatú idegen szóval. 43. Laid külföldön. 44. Vetíthető állókép, itt fordítva. 47. Jambusi sorokból álló versszak. 48. Az albánok pénze. 49. A Mura neve osztrák földön. 50. Ártatlan, mint a ma született... 52. Érdes felületű szövet. 53. Jóízűen kacag. 54. Bolgár pénznem.'58. Orvosi egyetem réti víztároló lesz a végcél. Még aznap délután a Vörösmarty turistaházban oktató és szórakoztató sífilmeket vetítenek. Másnap ismét síeléssel folytatódik a rendezvény; csoportosan, illetve egyénileg kereshetik fel a környező havas lejtőket. A hóviszonyokról elmondhatjuk. hogy a Kékestetőn 50 centiméteres, Bánkúton 40 centiméter a vastagsága, tehát sportolásra alkalmas. Valamennyi sipálya szábad. A külföldre utazók is találnak kedvükre való terepet; Lomnicon 77, Chopo- kon 115, a lengyelországi Kasprovin 60, a romániai Omu csúcson 79 centiméteres havon szánkózhatnak, síelhetnek. névbetűi. 00. A Nílus német neve. 61. Körúti rövidítéB. 63. A lovak légzési betegsége. 65. Csuk és ... ; Gajdar híres ifjúsági regénye. 67. Indiai légiforgalmi társaság. 68. Papírmérték. 69. A mélybe. A megfejtéseket február 9-ig adják postára! ★ A múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Az in hazám, A számla, Tiszturak, Meghalni jobb, Érdekes újság, Untauglich úr és Doktor Senki. A helyes megfejtők közül a következők nyertek könyvjutalmat, melyet postán küldünk el: Páll A ládámé (Heves), Héb László (Vámosgyörk), Márkus Zoltán (Atkár), Bakó István (Eger) és Bán Zsófia (Eger). Gratulálunk!