Népújság, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-29 / 50. szám

V 1984. február 29., szerda Kétszáz évvel ezelőtt, 1784. feb­ruár 29-én született, és 80 éves korában, 1864-ben hunyt el Leo von Klenze német építész, a dél-német klasszicizmus legje­lentősebb mestere. Tanulmánya­it Berlinben és Párizsban vé­gezte. 1816-tól 1864-ig I. Lajos király udvari építésze volt. Münchenben, jelentősen hozzá­járulva a város építészeti fel­lendüléséhez, városképének ki­alakításához. Két müncheni múzeumával (Glytolthek, illetve Alte Pinakothek) a múzeum épületének nagy hatású, klasz- szikus típusát teremtette meg. Fontosabb művei még: a kirá­lyi palota egyik szárnya, az Odeon, az angolkertben levő kerek oszlopcsarnok, a Monop- teros, a Regensburg mellett fel­épített Walhalla.. Középületeken kívül számos kastélyt és sír­emléket is tervezett. A többi között az ő tervei szerint épült az athéni királyi palota, a leningrádi Izsák templom bel­seje, s nevéhez fűződik az Er- mitázs bővítése: 1840-ben részt vett a pesti Nemzeti Múzeum épületének tervpályázatán is. Művészetének sajátossága, hogy görög szellemű alkotások mel­lett szintén szerencsésen eleve­nítette fel az olasz reneszánsz formavilágát. A Nap kél: 6.27 órakor, nyugszik: 17.28 órakor. A Hold kél: 5.54 órakor, nyugszik: 14.55 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ELEMÉR nevű kedves olvasóinkatt [ tgfe[időjárás] Előrejelzés az ország területé­re, ma estig: túlnyomóan bo­rult, párás, főként hajnalban és reggel, ködös időre kell számí­tani. Több helyen várható Is­métlődő ködszitálás, kisebb eső, havaseső. Eleinte mérsékelt, vál­tozó irányú, később élénkebb keleti délkeleti szél valószínű. A legmagasabb nappali hőmér­séklet, plusz 2, plusz 7 fok kö­zött lesz. Születésnapra Nap, mint nap, napszámba köszöntjük olvasóinkat, éppen esedékes névnapjaikon. Hadd tegyünk ezúttal kivételt: ma azokat köszöntjük, akiknek négyéven­ként csak egyetlen egy születésnapot adott a sors, lé­vén, hogy február 29-én születtek. Tehát: sok boldog születésnapot! (kőhidi) — KÉPVISELŐI FOGADÓ­NAP. Atkáron, a tanácshá­zán március 1-én, csütörtö­kön fogadónapot tart Szabó Imre, országgyűlési képvi­selő, aki délelőtt 9-től 12 óráig várja észrevételekkel, javaslatokkal, panaszokkal az őt felkeresőket. — NÉPSZERŰ BETÉT­KÖNYVEK. Az elmúlt év­ben több mint 250-en vál­tottak ifjúsági betétkönyvet a Hatvan és vidéke Áfész irodáiban. Az ifjúsági taka­rékbetétet főleg a lakásépí­tési kölcsön miatt szerették meg a fiatalok. — FIATAL SZAKEMBE­REKÉRT. Leendő szakmun­kásaik jobb felkészülésének segítéséért kezdett a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat egy új tanműhely építésébe. Több millió forin­tot ruháztak e vállalkozás­ba, mely az elkövetkezendő évtizedek során bizonyára sokszorosan megtérül. — MŰSZAKI KONFEREN­CIA A GAGARINNÄL. A visontai Gagarin Hőerőmű Vállalatnál műszaki szak­embereknek rendeztek ötlet­börzét. A megbeszélésen a termelékenység és a gazda­ságosság kérdései kerültek középpontba. — SZMT-ÉRTEKEZLET. Az egri Ho Si Minh Tanárkép­ző Főiskola épületében ült össze hétfőn a Szakszerve­zetek Heves megyei Taná­csának szervezőbizottsága. A megbeszélés során a főis­kola szakszervezeti életét elemezték, de megvitatták a bizalmi hatáskör érvénye­sülésének, és az állami veze­tőkkel kialakított kapcsola­tok rendszerének tapasztala­tait is. — HETVENCENT1S HÓ Á KÉKESEN. A hét végi ha­vazás erősen megduzzasztot­ta a mátrai hótakarót. A sportolóknak ideális a te­rep. öt hókotrógép dolgo­zik az utakon, s hogy ered­ményesen, azt bizonyítja: eddig még nem volt a köz­lekedésben fennakadás. — SZÜNETEL A MÁSODIK MŰSOR. A szlovák televí­zió Magyarországon fogható adásairól van szó. Sokak panaszának jártunk utána, amíg kiderítettük, hogy kar­bantartási munkák miatt nem fogható megyénkben az általuk sugárzott adás. A hiba tehát nem ' a készülé­kekben, hanem a közvetítő vonalban van. A felújítási munkák befejezése bármely pillanatban várható. — KAZ1NCZY-VERSENY. A hatvani Bajza gimnázium­ban hagyomány, hogy szép­kiejtési versenyt rendeznek. A hatvani diákok a megyei és az országos döntőben rendszeresen kimagasló tel­jesítményt nyújtanak. Az iskolai fordulón a legjobb teljesítményt Koczka Ildi­kó és Pusztai Emese nyúj­totta. — DIXIELAND. Március 2- án kerül sor egy rendhagyó hangversenyre az egri Ifjú­sági Házban, ahol a helybé­liek mutatják '■ meg. hogy nemcsak Benkóék értenek a klasszikus dzsesszhez. Az egri Dixieland Band kon­certje 19 órakor kezdődik. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan. Kossuth tér 18. Telefon: li-040. KÖJAL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004, ÜTEMESEBB SZÁLLÍTÁSOK Több friss hús Hogyan pazarlunk? Ülést tartott a Fogyasztók Országos Tanácsa Csak az eddigieknél diffe­renciáltabb, a vásárlók igé­nyeihez, anyagi lehetőségei­hez jobban igazodó árukíná­lattal lehet megteremteni az ésszerű fogyasztás feltéte­leit; a szükségesnél nagyobb ráfordítással előállitott ter­mékek á kínálat és — végső soron — a fogyasztás torzu­lásához vezetnek, felesleges költséggel terhelik a lakos­ságot és a népgazdaságot egyaránt — egyebek között ezt állapították meg a Fo­gyasztók Országos Tanácsá­nak a HNF OT székházá­ban megtartott keddi ülé­sén. Mint a tanácskozáson el­hangzott: a vásárlók — vá­lasztási lehetőségük nem lé­vén — gyakorta kénytele­nek megvásárolni a szá­mukra szükségesnél maga­sabb műszaki színvonalú, s ezért drágább árucikkeket. A szolgáltatásokat igénybe vevőknél is hasonló a hely­zet, hiszen a javítások ese­tén sokszor meg kell „elé­gedniük” komplett, s ezért többletkiadást jelentő rész­egységekkel, amelyeket egy apró alkatrész hiányában szerelnek a készülékbe. A Belkereskedelmi Kutató In­tézet egy nemrég készült ta­nulmánya szerint ilymódon az általuk vizsgált 13 ter­mékcsoport, szolgáltatás ese­tében 3 milliárd forintnyi népgazdasági és fogyasztói kár keletkezett. Az elemzés szerint a gazdaság különbö­ző területeit — a termelést, a fogyasztást, a javítóhálóza­tot, a kereskedelmet — nem kapcsolja össze eléggé szo­rosan a piac. Ez az egyik oka, hogy — megfelelő jel­zések hiányában — az ipar pazarló módon gyárt, s vá­sárlásaikkor ehhez hasonló magatartásra kényszeríti a fogyasztókat. Az iparban és a fogyasz­tásban helyenként tapasztal­ható pazarlások megszünte­tésére már több területen születtek jó határozatok, ám ezek megvalósítása, végre­hajtása késik — mondották többen a felszólalók közül. A tanácskozás résztvevői megállapodtak abban, hogy a Fogyasztók Országos Ta­nácsának továbbra is fel kell hívnia a figyelmet az árukínálat torzulásaira, s észrevételeiket folyamatosan az illetékesek tudomására hozzák. (MTI) Első ízben hajtottak vég­re eredményes csontvelő-át­ültetést, a legkorszerűbb technika segítségével, Ma­gyarországon, az Országos Haematológiai és Vértransz­fúziós Intézetben. Dr. Hollón Zsuzsa akadémikus, egyete­mi tanár, az intézet főigaz­gatóhelyettese — akinek a vezetésével készítették elő és végezték a transzplantá­ciót ez év január 27-én — Molnár Erzsébetet, az MTI munkatársát tájékoztatta a jelentős tudományos orvosi sikerről. Elmondta: a beteg — egy 38 éves nő, aki halálos ki­menetelű fehérvérűségben szenvedett — jól érzi magát, leukémiás sejtjei eltűntek. Testvéröocsének csontvelő­je az átültetés utáni 3. hé­ten megtapadt, ma már a be­teg sejtjeiben kimutatható a férfiakra jellemző Y kromo­szóma. A csontvelő-átültetés utáni legnehezebb első hó­nap eltelt, sikerült kivédeni az ebben az időszakban leg­inkább fenyegető halálos szövődményeket. Kitűnően Változatlanul kiegyensú­lyozott, zavartalan ellátást ígér a húsipar 1984-re is; a mezőgazdasági nagyüzemek és a kistermelők tenyésztői kedve továbbra is élénk, és így a feldolgozó üzemek kel­lő mennyiségű alapanyaghoz jutnak. Erről tájékoztatta a sajtó munkatársait kedden Faludi Endre, az Állatfor­galmi és Húsipari Tröszt ve­zérigazgatója. A húsipar árualapja az elmúlt év azonos időszaká­hoz képest jelenleg is 10— 12 százalékkal nagyobb, ami lehetővé' teszi, hogy a ko­rábbihoz képest lényegesen csökkentsék a forgalomba hozott fagyasztott hús meny- nyiségét. hiszen folyamato­san érkezik a „friss” után­pótlás. Az exportszállítások is zavartalanabbak és üte­mesebbek. Az együttes ter­meltetést a Tröszt vállala­tai 500 millió forinttal segí­tették tavaly, ezúttal a nagyüzemi húsmarhatartás fellendítésére, fordítottak nagy figyelmet. A marha- hústermelés fokozására a ko­rábbinál lényegesen többet Az IBUSZ, és a TIT 1962- ben alakította meg az Or­szág-Világjárók Baráti Kö­rét. amely tagjainak nem­csak külföldi társasutazáso­kat, különböző kedvezmé­nyeket, de élménybeszámo­lókat is nyújt tagjainak. Napjainkig Egerben nem Szilvásváradon került sor a Magyar Honvédelmi Szö­vetség. Heves megyei gép­jármű szakágának munkaér­tekezletére, amelynek témá­ja az elmúlt évi munka értékelése volt. Karácsony Zoltán, az MHSZ megyei gépjárművezető-képző isko­la vezetője elmondta, hogy eleget tettek az alapvető el­várásnak, ami szerint sor­köteles katonai szolgálatra készülő fiatalok, bevonulás előtti hivatásos gépjárműve­zetőkké váló átképzését je­lentette. Hangsúlyozta, hogy munkájukat egyre jobb kö­vizsgáztak mindazok a szak­emberek, akik részt vettek az átültetés előkészítésében és végrehajtásában. Az ered­ményes átültetést nagymér­tékben elősegítette a beteg fegyelmezettsége, bizalma orvosai, ápolói iránt. A több országiban végzett, magas színvonalú alap- és klinikai kutatások eredmé­nyei az utóbbi évtizedben meggyőzően bizonyították: a vérképző- és immunrendszer egyes rosszindulatú betegsé­geiben és súlyos, öröklött defektusaiban szenvedők egy része csontvelő-átültetéssel meggyógyítható. Ez tette szükségessé, hogy megte­remtsük hazánkban is a kor­szerű csontvelő-átültetés fel­tételeit. A felkészülés jelen­tős részéhez a személyi és szakmai feltételek adottak voltak az intézetben, ahol az utóbbi 25 évben létrejöttek a haematológia, immunoló­gia és vértranszfúzió legkor­szerűbb módszereit alkalma­zó klinikai, vérkészítmény- előállító és tudományos-ku­tató osztályok. tesznek már maguk a ter­melők is. 1984-ben csaknem 9 millió sertést vesz át az ipar, amelynek termelési értéke az idén eléri a 60 milliárd fo­rintot. A konvertibilis kivi­tel a tavalyihoz képest 8 szá­zalékkal bővül. Az értékesí­tésnél gondot okoz, hogy az előrejelzés szerint a világ­piaci árak 10—12 százalék­kal csökkennek. A kistermelők továbbra is számíthatnak a kocakihe­lyezési akcióra, ennek kere­tében genetikailag egyre értékesebb állatokhoz jutnak. Az ipar a már megszokott módon segíti a tenyésztői- tartási kedvük fenntartását is. Ami a belkereskedelmi el­látást illeti: a hivatalos ter­méklistán 250 féle áru sze­repel, ezek egy időben és egy helyen természetesen nem vásárolhatók meg. Egyre inkább kialakult a helyi vásárlói kör és a vásárlói szokások is rögzül­nek. volt hagyománya az efféle társulásnak. A megalakuló ülésre ma délután négy órakor kerül sor Egerben, az Ifjúsági Házban, ahol az IBUSZ idei utazási, üdülési ajánlatait is megismerhetik az érdeklő­dők. rülmények között végezhe­tik, aminek eredménye, hogy javult a szervezés, csökkent a bukási arány, s kevesebb a hallgatók munkaidőből való kikérése. Mindezek mellett a Honvédelmi Szö­vetségnél az elmúlt évben, kétezren szereztek jogosít­ványt megyénkben. Nagy figyelmet fordítanak az utánpótlás képzésére is. Közel hatvan általános és középiskolával tartanak kap­csolatot. Ennek eredménye-1 ként 1500 fiatal vett részt a gépjárműbarát és közlekedé­si szakkörök munkájában. — Meg kell mondanunk azonban, hogy e beavatko­zásnak számos halálos szö­vődménye lehet — hangsú­lyozta a professzomő —, ezért csdk a legrosszabb in­dulata leukémiában, a leg­súlyosabb csontvelő-elég­telenségben szenvedőknél és a ritka, nagyon súlyos ve­leszületett immunhiányában, illetve más, már a gyermek­korban halálos öröklött be­tegségekben indokolt a csontvelő-átültetés. A súlyos, rosszindulatú betegségek­ben, a legindokoltabb ese­tekben is csak akkor tu­dunk (eredményes transz­plantációt végezni, ha a diag­nózis felállítása után ideje­korán sikerül a beteget olyan állapotba hozni, hogy a sú­lyos beavatkozás végrehajt­ható legyen. A csontvelő-át­ültetés eredménye a 20 éves­nél fiatalabbaknál a legjobb, s 40 éves korig még jónak mondható. Az eredményes csontvelő-átültetésnek má­sik előfeltétele, hogy a be­tegnek szöveti antigénrend­szerével azonos édestestvér- donorja legyen. Új utcanevek Egerben Az Almagyar dombi új utcák neveiről is döntött legutóbbi ülésén az egri vá­rosi tanács végrehajtó bi­zottsága. A már meglévő ut­cák folytatásain éipülő há­zakra természetesen válto­zatlanul az Egri Csillagok, avagy Cecei Éva, illetve Zöldfa táblácskák kerülnek. A továbbiak névadói kiváló személyiségek lesznek, Így a bal oldali érzelmű König Ferencről, az egri nyomda elődjének vezetőjéről, Joó Jánosról, az 1828-ban ala­pított egri rajziskola első ta­náráról, a helyi szőlőter­mesztés kutatójáról és Né­meti Lajosról, a Tanácsköz­társaság Heves megyei poli­tikai biztosáról nevezik el az új utcákat. Ezután jó né­hány ház falán lévő kis táb­lán díszeleg majd Kelemen Ignác, Kuzman János és Jackvert Ede neve is. Ke­lemen Ignác 1927-től volt az SZDP helyi szervezetének tagja, s munkásmozgalmi te­vékenységéért több esetben letartóztatták. Németország­ban, 1945-ben halt meg a fasizmus áldozataként. Kuz- man János is a város szü­lötte, munkásmozgalmi har­cos volt. Öt is a német fa­siszták ölték meg. Jackvert Ede 1919-ben a Heves me­gyei Kommunista Tanács megbízottjaként tevékeny­kedett. Közelgő 100. szüle­tésnapján emléktáblát is el­helyeznek tiszteletére az ok­tatási igazgatóságon. Közülük majd ötszázan sze­reztek segédmotor-kerék­párra szóló vezetői enge­délyt. Karácsony Zoltán sokrétű és eredményes együttmű­ködésről is számot adott. Közösen szerveznek rendez­vényeket a Közlekedés Biz­tonsági Tanáccsal, részt vál­lalnak a katonai tanintézeti és a Volán-vállalatnál dol­gozók képzésében is. A beszámoló után a gép. járművezető-képzésben részt vevő oktatók mondták el a gyakorlati munka tapaszta- talatait. A Merkúrtól jelentjük Gépkocsiátvételi sorszá­mok: 1984. február 28-án: Trabant H. L. (Bp.) 110 Trabant H. C. (Bp.) 4 Trabant L. (Bp.) 19 922 Trabant L. (Db.) 14 030 Trabant C. S. (Bp.) 7 569> Wartburg L. (Bp.) 10 211 Wartburg de L. (Bp.) 15 398 Wartburg de Luxe tolótetős (Bp.) 3 129 Wartburg Tourist (Bp.) 6133 Skoda 105 (Bp.) 8 276 Skoda 105 (Db.) 6 371 Skoda 120 (Bp.) 15189 Skoda 120 (Db.) 9 267 Skoda 120 GLS (Bp.) 607 Lada 1200 (Bp.) 28 261 Lada 1200 (Db.) 16 856 Lada 1300 (Bp.) 10 661 Lada 1300 (Db.) 7 607 Lada 1500 (Bp.) 10 759 Lada 1500 (Db.) 6 972: Lada Combi (Bp.) 5 671 Lada Combi (Db.) 3 116 Moszkvics (Bp.) 13 439 Polski Fiat 126 (Bp.) 17 306 Polski F. 1500 (Bp.) 4 526 Dácia (Bp.) 18 909 Dácia (Db.) 9 819 Zastava 1100 GTL (Bp.) 4 302 Ország-Világjárók Baráti Köre Javult a szervezés — Csökkent a bukási arány — Kevesebb a munka­helyi kitérő — MHSZ-számvetés Fejlődő gépjárművezető képzés Eredményes csontvelőátültetés Budapesten 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr.- HU ISSN 0133-0705.

Next

/
Oldalképek
Tartalom