Népújság, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-19 / 42. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1984. február 19., vasárnap Művészi számvetés Új magyar film MINDENNAPI NYELVÜNK Felette: felettébb A címbeli nyelvi tormák alakváltozata: fölötte, fölöttébb. Mai nyelvhasználatunkban mindkét változat szerephez jut Bár vannak, akik úgy „érzik”, hogy inkább a „régieskedő” és a .választékos” minősítéssel illethetjük őket a gyakorlat megcáfolja ezt. Szóbeli közléseinkben gyakran találkozhatunk ezekkel a szókapcsolatokkal: felette jó, felettébb kinos. fölötte hasznos, fölöttébb értelmes stb. A jó hangzás érdekében a fölötte és a fölöttébb változatok használatát tartjuk előnyösebbnek. Hogy az írásos közleményekben milyen használati értékben jelentkeznek, arról alábbi példatárunk bizonykodik: „Vannak felette tehetséges gyerekek a néhány megmaradt műkorcsolyázó szakosztályban” (Magyar Nemzet. 1984. jan. 17.). — „Ez a korhatár is felettébb kedvezményes” (Népújság. 1984. jan. 18.). — „Vegyünk egy napjainkban fölöttébb időszerű példát” (Népújság, 1984. jan. 25.). Példáinkból elsősorban az tűnik ki. hogy a jelentéstartalmak fokozását állítottuk előtérbe a felhasználásukkal. A mértéken túli minősítések érzékelésére, jelzésére használta fel mind a felette, mind a felettébb nyelvi formát a szerző ezekben a szövegösszefüggésekben: „Nevezték művelődési házaknak, avagy felettébb hangzatoson művelődési központoknak”. — „Az én felettébb alrendű előadói közreműködésemmel”. — A cikkírónak felettébb igaza van”. — „Érdemes lenne eltöprengeni, hogy nincs-e közünk e felettébb tiszteletre méltó mesterség hivatásos gyakorlóinak táborához” (Alföld, 1984. 1. sz. 66.1.) Nem a felettébb szóalak használatát kívánjuk rostára tenni, hanem azt a stílushibát, hogy ugyanabban a közleményben ismételten szerephez jutottak. Váltogatni kellett volna a megfelelő rokon értelmű kiféjezé- sekkkel. Hogy van miből válogatnunk. arról ezek a nyelvi tormák tanúskodnak: szerfölött. nagymértékben, igen nagyon, rendkívül, különösen, kiváltképpen, módfelett, roppantul, mérhetetlenül, erősen, jelentősen stb. A nép szóhasználatában az irdatlan szóalak a gyakoribb. A társalgási nyelvben, a bizalmas beszédhelyzetek- foen gyakran halljuk a jelentéstartalmak fokozására az irtó nyelvi formát. Sajnos, az ifjúság feleletedben és dolgozataiban is fel-feltűnik: a felette és a felettébb formákat szívesebben hallanánk és olvasnánk helyette. Dr. Bakos József Nem véletlen, hogy napjaink kiegyensúlyozott, egészséges politikai légkörében oly sok szó esik az ötvenes évekről. Érthető, hiszen az ellentmondásoktól terhes, a tisztázatlan múlt mindig mérlegelésre, vizsgálódásra, számvetésre késztette a felnőtté érett nemzedékeket. Adósságot törlesztőnek azok, akik erre vállalkoznak. Divatmajmolás nélkül igazi küldetést persze, csak azok teljesítenek, akik szemlélői, cselekvő, szenvedő részesei voltak azoknak az esztendőknek, amikor az új rend fejlődése megtorpant torzult, amikor sokak lendületes tettvágya tévútra siklott, amikor az irányítás legfelsőbb szféráiban hatalmi harcok dúltak, mérgezve a közéletet, nem vetve gátat az önkényeskedésnek, az egyéni érdekes, nyers, minden áron való érvényesítésnek. Csak ők, s nem az okoskodó. a fontoskodó', a tapasztalatokban szűkölködő ifjoncok hivatottak tanúságot tenni arról, hogy mi miért történt. Közéjük tartozik Bacsó Péter, aki már több alkotásban — a Nyár a hegyekben, A tanúban, és a Tegnapé lőttben — elemezte á sokáig közérdeklődésre számot tartó, a megfejtésre váró talányok regimentjét kínáló téma, illetve gondolatkört Most a kultúra, a színház, közelebbről az operett világába kalauzol bennünket megteremtve számunkra Szi- ráky Lucy énekesnő markáns figuráját s az ő kálváriáját mintázza meg igen érzékletesen, ritka művészi erővel. Nyilvánvaló, hogy az igazságtalanul mellőzött Defy Sári tündökletes alakja, megrázó sorsa ihlette meg, aki nem volt hajlandó megtagadni főúri férjét, s nemes érzelmekért feláldozta karrierjét sőt, az életét is. Ennyivel azonban nem elégszik meg. hanem arra törekszik. hogy precíz társa-1 dalmi kór- és körképet fessen, olyat, amelyben minden jellegzetes típus fontosi- ságának megfelelő hangsúlyt, szerepet kap, természetesen remekül karakterizálva, életből metszetté mintázva. A személyes élmények magyarázzák. hogy a sztorit nemcsak irigylendő igényességre vallót s ennek átlagszintet messze meghaladó erényeit mentette át celluloidszalagra. Színésznője valóságot sugalló, mesteri lelemény. Kitelepítésének története nagyszerű lehetőség arra, hogy szinte hiánytalan tablót ajándékozzon mindannyiunknak. Erről egyetlen jellegzetes alak sem szorul ki. Ott az urától, a külföldire szökött gróftól elvált Lucy, aki prolilányból lett Thália elhivatott papnőjévé, aki végül is fellázad az őt sújtó embertelenség ellen. Megmosolyogjuk. megdöbbenten figyeljük Matura Sándor rendőr századost aki az akkor sok mindenre feljogosító egyenruhába bújva ügyködik önző céljai valóra váltásáért úgy rémítve másokat, hogy közben ö is retteg. Rokonszenvezünk Kip- tár József tanító-párttitkár- ral, aki: riernes célokért lelkesedve botladozik, észre sem vévé az őt körülvevő emberek — például á csép- lésben részt vevő munk&sok — értetlenséglét. közömbösségét. Milyen árnyaltan megjelenített az arisztokraták gyülekezete, akiknek társaságában olyan megnyerő, magát minden helyzetben feltaláló egyéniség is akad, mint báró Samoday Kornél, Hogy megborzongunk, amikor a rettegés* birodalmába lépünk, amikor a kultúra felkent. de korcs jellemű” lovagjai vonulnak fel előttünk! Mindezt leghatásosabban a tragikomédia műfajában, a gúny, az irónia, s a grotesz sajátos eszköztárának hadba vetésével lehet legfrappánsabban, leghatásosabban ■kifejezni, megjeleníteni. Erre jött rá az író-rendező, aki nemcsak a főszereplőket — Udvaros Dorottyát, Bezerédi Zoltánt, Szacsvay Lászlót, Rubold Ödönt és Kern Andrást — választotta jó érzékkel hanem valamennyi epizódistát is. akinek sorából egy sem okozott csalódást. A hajdani idők tanújaként régen láttam ilyen gondolatgazdag, ennyire jó szándékú alkotást amely ráadásul művészi kincsekben is bővelkedett. A játékmester ugyanis ügyesen ötvözte a különböző stíluselemeket mindig a megfelelő arányban elegyítve azokat úgy, ahogy, a tartalmi lényeg megkívánta. Ez volt a fontos, ezt szolgálta maradéktalanul a hibátlanul szabott formai köntös. Testre méretezetten emelve ki a szerzői óhajt — egyébként ez munkál tovább valamennyiünkben —: azt hogy az a kóros, az a kártékony szellem soha, semmiképp ki ne szökkenjen a palackból... Pécsi István — Mondja, kérem, szabad ez a hely? ■— kérdezte egy idősebb férfi a szomszédját, aki éppen a nadrágját vétette le. — Igen, tessék. — Megengedi, hogy én is vetkőzzem?-- Parancsoljon. A holmiját leteheti a polcra. — A cipőmet is levegyem? — Nem tudom, mindenütt más ja szokás. De gondolom, nem fog lártani. Az idősebb megkönnyebbülten oldotta ki a nyakkendőjét és folytatta: — Különben nem nagyon szeretek idejárni. De a feleségem mindennap bekukkant, néha háromszor is. — Meleg van — felelte a szomszédja, ami sehogy sem illett oda. — Meleg — hagyta helyben az idősebb. — Ventillá- ció nincs, odakinn forróság van, az ablakok pedig be vannak zárva. De semmi vész, ha kiszabadulok innen, otthon rögtön a hideg zuhany alá állok! — Jó lenne utána két- három korsó sör — ábrándozott a szomszéd. — Jó hideg ... ■ — Hm .., nem butaság, amit mond. Itt, úgy tűnik, mindén az emberért van, sör azonban nincs. — Nem tudja — kezdett nyugtalankodni a szomszéd —, nem lopják itt el az ember holmiját? — Mit nem mond! A szer mélyzet szigorú, egy légy se repülhet be engedély nélkül! Az idősebbik akkurátusam összehajtogatta a nadrágját, és megkérdezte az egyik arra jövő fehér köpenyes nőt: mm — Mondja, kedves, itt szólítják az embert, vagy mi a szokás ? — Érkezési sorrendben — felelte a nő szemét lesütve. — Maga már levetkőzött? — kérdezte a szomszéd. — Igen. És ímctga? — Én is. Ha már ilyen jól összebarátkoztunk, jnenjünk együtt. — Parancsoljon. Mi. következünk. Szégyenlősen takargatva magukat, beléptek az ajtón. Az önkiszolgáló üzlet eladó- nője tetőtől talpig tüzetesen megvizsgálta őket, aztán már akadály nélkül i kiléphettek az utcára. (ZahemsZky László fordítása) Alkotók a Várbazárban Az Ybl Miklós tervezte budapesti Várbazár szobrász-műtermeiben télen sem szünetel a munka. Az itt alkotó művészek kiállításokra készülnek, az idén felállítandó szobraikon dolgoznak. Kampfl János szobrászművész, a Tiszakécske főterére készülő Felszabadulási Emlékmű tervén dolgozik. A művet a község felszabadulása 40. évfordulója finnepén avatják fel. Cs. Kovács László szobrászművész, a nagyatádi tanács dísztermébe készülő térelemmel. (MTI-fotó: Földi Imre felvételei — KS) „Hívnak tűzrakó hajnalok” Szegedi László versgyűjteménye Bő három évtized vens- termését gyűjtötte kötetbe Szegedi László, a borsodi tájak elkötelezett lírikusa. „Hívnak tűzrakó hajnalok” címmel most megjelent munkája a kezdettől össze - ütközéseket, küzdelmeket vállaló, az olcsó kompromisszum okart elvető ember tükörképét tárja elénk. És ezzel együtt a bizakodóét, aki társadalmunk, létünk olykor torz megnyilatkozásai közepette is hirdeti: „Hinni, tenni, fegyelemmel, ezért született az ember, boldogságra, szerelemmel." Persze a közéietiség, a hétköznapok újságírói munkája, amiben annyi ideje elmerült Szegedi László, nem rekeszti meg a harcosság, a fegyverfongatás indulatai között. Balladás, szép versekben idézi fel például gyermekkorának máig visz- szaintő figuráit: a tiszai halászok emlékeiben eleven Virág Mártát, a mezőzombo- ri határban nádat vágó szegénylegényt, vagy a tört- szegény Földi Pistát, aki megannyi társával „baltát fogott tavaszkor”, hogy ma emberül élhessen a hazában. Természetes a szegényekkel, a megraboltakkal való közösségvállalás költőnk esetében, hiszen onnan érkezett ő is, amikor „ébresztőt fújtak a szelek.” Onnan, azokkal, érkezett, hogy egy másabb, humánusabb társadalomért voksoljon írásaival, tetteivel. Onnan, azokkal érkezett, azok megif- jult, megpezsdült életformáját vallotta és vallja mindmáig a magáénak. Dolgozik, szerét, családi otthont teremt, és megszenvedi az annyiunknak kijáró csalódásokat, habár költőként van ellenük szava, aduja: „Nem voltam ' gonosz, se fiamis, nem kértem számon vétkeket. Vigyétek, én szív nélkül is szívvel szeretlek titeket” — vallja Kitépem a szivem” című versének záró saraiban. És amennyire közéleti töltésű poézis a Szegedi Lászlóé, annyi paateizmus is elegyül lírájában. Szinte állandóan a szabad természet vonzásaiban él, annak jelenségei, tárgyi elemei sütnek vissza rá, épülnek verseibe. Lillán, Hámorban láttatja a természet, a világ változásait, a Bodrog vize viszi el téli bánatát, és a Szinva-part sápadó füzesével érezteti a Nagy Festő — az ősz — jöttét, amint titkon újabb és újabb színeket kever ki palettáján. Mit vár a jövendőtől, élete sodrától poétánk? Azt hiszem, egész költészetére . jellemző az aspektus, ami e kérdésre adott válaszában megfogalmazódik. Nem a végső révbe érkezés, néma majdani sírhatom izgatja, hanem a jelen, á pillanat belső feszültsége, kicsit talán ars poeticaként: „Evezőm is eltörött, gyalog járok víz fölött. Mit bánom én, hol a rév, fölrepített ötven év. ' Szívcserélő ötven nyár, mit bánom én, mennyi vár.” Egyébként Szegedi László kötetéhez, amely a TIT Borsod megyei szervezetének gondozásában jelent meg, Feledy Gyula, grafikus készített kifejező címlaptervet, bevezető írással pedig Földeák János tiszteli meg a versgyűjteményt. ( moldvay)
