Népújság, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-15 / 38. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. február 15., szerda VETÉLKEDŐ, TANULSÁGOKKAL Esztergályos ipari tanulók megyei versenye Lőcsei Tibor, az országos döntőbe jutott versenyző (fotó: Vígh József) A Heves megyei tanács művelődési osztálya és a KISZ szervezésében harmad­éves esztergályos ipari ta­nulók megyei versenyét ren­dezték meg az egri Finom- szerelvénygyár tanműhelyé­ben és oktatókabinetjében. Selyp, Gyöngyös, Hatvan és Eger versenyzői, a házi vetélkedők első helyezettjei, elméleti, politikai és szak­mai-gyakorlati felkészültsé­gükről adtak tanúbizonysá­got. Minden résztvevő azonos géptípuson, azonos feltételek biztosítása mellett látott munkához. A gyakorlati fel­adat összetett, bonyolult mű­veletek elvégzéséből tevődött össze. A versenybizottság értékelése alapján első lett Lőcsei Tibor a Csepel Au­tógyár egri gyáregységéből, aki március végén megyénk esztergályos ipari tanulóinak képviseletében az országos döntőbe jutott. Második he­lyen végzett ugyancsak a Csepel Autógyárból Kovács János. Veréb Ferenc harma­dik, Sike Csaba negyedik lett, mindketten finomsze- relvénygyáriak. Bojtos Sándor, a 212. szá­mú Ipari Szakmunkásképző Intézet tanára, forgácsoló szakfelügyelő, az eredmény- hirdetéskor szólt az előké­szítő-versenyek tapasztala­tairól: — Sajnos, az elődön­tők résztvevőinek csak a fe­le ütötte meg a mércét! Ez az arány bizony elgondolkoz­tató, mert az esztergályos szakma állandóan fejlődik, magasabbak a szakmai kö­vetelmények, évről évre emel­kedik a versenyek szintje, ugyanakkor a benevezettek nem ilyen arányban bizonyí­tanak. Simon Imre Kommunikábilis Nem értem ezt a szót. Gálka, a menyasszonyom így magyarázza: „Az, aki — még mielőtt tudná a partnere ne­vét — rendelkezik a tege- ződésre való áttérés és a közös beszédtéma megtalá­lásának képességével.” Gál­ka tökéletesen kommuniká­bilis lény, ezt már nemegy­szer bebizonyította nekem. Mentünk a házasságkötő­be, és Gálka egy perc múl­va, amint a benzinmárkák­ról vitatkoztak, már így cse­vegett a taxisofőrrel: „Nincs igazad, te dinnye!” Odaér­tünk, de a kommunikálás za­vartalanul folyt tovább. Én cigarettázgattam, a taxióra pedig több mint hét rubelt mutatott. — Gálka! Holnap újra el­jöjjünk az esküvőre?! öt perc sem kellett hozzá, és jövendő hitvesem észbe kapott, megköszönte a „diny- nyének” a beszélgetést, és futólépésben indultunk a be­járat felé. Már negyedszer kiáltották a nevünket. — Önök bejelentették há­zasságkötési . szándékukat — mondta élesen tagolva a szo­kásos mondatokat a szalag­gal övezett anyakönyvvezető- nő. — Nyilván mindent mér­legeltek, jól megfontoltak... Gálka persze, rögtön sietett bizonyítani, hogy mindent meghánytunk-vetettünk. Vagy két óra hosszat bi­zonygatta, emiatt három pár nem győzte kivárni a sorát és távozott. Két pár később virágot küldött Gálkának. És hálától csepegő leveleket. Az esküvő rendkívüli volt, mint amilyenek általában az első esküvők szoktak lenni. Nekem a boldogságtól da­lolt a lelkem, Gálka pedig... Egy szakállas fiúval folyta­tott eszmecserét a holográfia jövőjéről. Nekem halvány gőzöm se volt erről a talál­mányról, sem arról, hogy mit keres itt ez a szakállas, és miért csapott rá olyan jó étvággyal az anyósom ráksalátájára. — Keserű! — kiabálták a vendégek. Úgy látszik, szá­mukra nem volt elég, hogy a filmekben (a rajzfilmek kivételével) iksz időt fordí­tanak a premier plánban felvett csókoknak. .— Gálka! A lakodalmas nép csókolózást akar — avat­koztam be udvariasan a ho­lográfia jövőjébe. — Maga addig essen neki a kolbász­nak, fiatalember.. . — Azt hiszed, most már senkivel sem szabad beszél­getnem?! — prüszkölt Gál­ka. .— Ha rád jött, csókolózz a szomszédoddal! Jobb felé fordultam, és a vendégkoszorú igényei sze­rint összecsókolóztam a szom­szédnőmmel. A vendégek semmit sem vettek észre: a szomszédomon, akárcsak Gálkán, fehér farmerkosz­tüm és ezüst színű paróka volt. A tizedik „Keserű!" után b emutatkoztunk egymásnak és áttértünk a tegezödésre, a negyvenediknél kiderítet­tük, hogy mindketten imá­dunk főzőcskézni, a negyve­nedik - „Keserű!”-től a szá­zadikig bezárólag pedig már egy vendéglő kerthelyiségé­ben csókolóztunk Masenyká- val. . . A hónap végén lesz az es­küvőnk. Gálka megígérte, hogy ő lesz a tanúm, persze, csak akkor, ha ezen a na­pon senkivel sem kezd el kommunikálni... Sztasz Afonaszjev (Szovjetunió) (Zahemszky László fordítása) KATONADOLOG? Együttműködve a családdal Hajtóerők Az apci Bozsik József alapszarvezet maroknyi csapatát — mindössze tizen­hatan vannak — eredetileg a sport, a labdarúgás szer­vezte együvé. Az egymás-, hoz tartozás kovácsa azonban az egymásért érzett felelős­ség lett. Amikor egyik tár­sunk építkezésbe kezdett, nem úgy gondolkodtak, hogy kevesebb munkával mente­sítik a KISZ-es terhek alól, hanem úgy, hogy a kollek­tíva segít az építkezés­ben ... De nemcsak magukért dolgoztak, a csapat jégpá­lyát készített a gyerekek számára, hogy a sport sze- retetére nevelje az úttörőket. Megszervezték az óvodások olimpiáját is, emellett ön­maguk gyarapításáról sem feledkeztek meg. Szakmai, politikai képzésben vettek részt, országjárásuk során fölkerestek egy-egy történel­mi emlékhelyet. A Finomszerelvénygyúr Bánki Donát KÍSZ-alapszer- vezetének egyharmada ki­cserélődött, mégis színvona­las elmúlt évi teljesítmé­nyük. Mérnökök és szak­munkások dolgoztak együtt a pneumatika-védnökségen, a jó munkahelyi légkör megteremtésén, a gazdasági feladatokon. Az őket össze­tartó erők közül — egyértel­mű — legmeghatározóbb a gazdasági tevékenység. Itt az újonnan érkezettek ha­mar megmutathatták képes­ségeiket és azt, hogy be­illeszkedtek a közösségbe, mert konkrét feladatokat, megbízatásokat kaptak, s így bizonyíthattak. A hatvani áfész áruházi alapszervezetét szintén a közös munka szeretete szer­vezte közösséggé. A legfiata­labb KISZ-tag ugyan 17 éves, a legidősebb épp dupla ennyi, ennek ellenére rendkívül baráti a légkör, teljes az összhang. Mi sem példázza ezt jobban, mint az, hogy az év közben munkahelyet változtatott dolgozó az áfész alapszervezetének tagja ma­radt. A közösség nagy gon­dot fordít a szakmunkásta­nulókra, segítik őket a vizsgára való felkészítésben, a pályakezdésben, egyálta­lán az átmenet zökkenőmen­tessé tételében. Eltérőek a körülmények, ám a végeredmény azonos. Közösséggé szerveződtek azok, akik az egyéni törek­vésekben és a csoportérde­kekben meglátták és hasz­nosították az összetartó, az együvé kovácsolódó eleme­ket. Hasonlóan élenjáró KISZ-szervezetek persze vannak még bőven, de pél­daadónak —, hogy tanulhas­sanak belőle a gyengébb kollektívák — azt hiszem, ennyi elég. Gazsó László megyei KISZ-titkár Ha gyáva vagy, milyen katona leszel? — kérdezik a kisfiúktól, akik nem mer­nek egyedül maradni az üres szobában, félnek a sö­tétben. Katonadolog — csap­nak gyakran, orvoslás he­lyett az apróbb sérüléseiket panaszoló kislegények vál­lára, esetleg vigaszul hozzá­teszik: mire katona leszel, elmúlik. Szép számmal akadnak szülők, akik fiaikat imigyen serkentik jobb osztályzatok elérésére: ha nem tanulsz, nem vesznek fel az egyetem­re. behívnak katonának. S ha az ifjú ember lusta, ren­detlen, bizony gyakran el­hangzik a fenyegetés: majd a katonaságnál rendet tanulsz! Aztán elérkezik a bevonu­lás ideje. A fiatal emberek pedig elindulnak a lakta­nyába, sok esetben bizony­talan szorongással. Többnyi­re fogalmuk sincs róla, ho­gyan telik el majd az a ti­zennyolc hónap. amelyről eddig csak tréfás-rémísztge-. tő történetekben, s szüleik nevelő célzatú intelmeiben hallottak. 5ztorik és a valóság Milyen elképzelésekkel ér­keznek a bevonuló fiatalok? Erről beszélgettünk Nemes Elek ezredessel és Kovács András őrnaggyal. — Eléggé valószínűtlen elképzelésekkel — mondja Nemes Elek ezredes. — A civil életben olykor alapo­san elrémísztik őket, többnyi­re olyanok, akiknek sejtelmük sincs a katonaéletről. Bár... olykor éppen a katonaviselt emberek: szórakoztatják le­endő fiainkat vadabbná' va­dabb történetekkel. Talán tréfából, talán mert így akarnak némi tiszteletet ki­csikarni környezetükből. — Az ilyen felkészítés nem éppen hasznos ... — Nem, és ezen már csak akkor tudunk segíteni, ami­kor a fiatal megkezdi kato­naidejének letöltését. A be­vonulás után megkezdjük újoncaink szociális helyzeté­nek felmérését. Kinek mi­lyen családi problémái van­nak, folyik-e ellene polgári per, van-e fizetendő OTP- tartozása, milyen tanulmá­nyokat szakított félbe... és sorolhatnám. Hiszen másfél évig az idő nagy részében mi helyettesítjük a családot, nekünk kell elsősorban ka­tonáink problémáival foglal­kozni. A csalódban kell kezdeni — Tud ebben a valódi család segíteni? — Hogyne tudna, elsősor­ban azzal, hogy partnernek tekint minket, és segíti tevé­kenységünket. Ennek persze már jóval a katonaidő letöl­tése előtt kellene kezdődnie. Úgy például, hogy köteles­ségtudó, fegyelmezett, tisz­tességes fiatalembert nevel, s nem a katonaságtól várja, hogy gyermekét megtanítsa olyan dolgokra, amelyeket otthon nem sikerült megta­nítani. Akkor ideális a kap­csolat, ha a szülők, a fiatal­ember szűkebb és tágabb családi környezete segít fe­gyelmet tartani. Ne minő­süljön ügyes fiúnak, aki en­gedély nélkül szökik haza. Ne itassák a hazalátogató­kat, a rendes időben bocsás­sák útra őket. Ne csempész­szenek alkoholt a laktanyá­ba látogatás idején. Mind­ezekkel nemcsak a mi mun­kánkat nehezítik, hanem a kiskatonák helyzetét is. — Gyakoriak az ilyen ese­tek? — Szerencsére nem. A családok zöme azzal bocsát­ja útnak a fiatalembert, hogy becsülettel, tisztesség­gel tegye a dolgát katonás­kodása ideje alatt. A legked­vezőbb az, amikor a család­dal együtt vezetjük rá ka­tonáinkat arra, hogy az itt töltött másfél év nem kény­szerkitérő. hanem az egyik legszebb és legfontosabb ál­lampolgári kötelesség telje­sítése. Ez pedig a haza vé­delme. S a haza fogalmába beletartozik az otthon ha­gyott család, feleség, meny­asszony. Miattuk, értük is kell ez a másfél év. Kölcsönös bizalommal Beszélgetésünk során egy­behangzóan hangsúlyozták, hogy nagyon megkönnyíti a katonai szolgálatot, ha a család segít ebben. Ugyan­akkor, ha szükség van rá, a honvédség is segíthet külön­féle családi gondok megol­dásában. Egyebek között ab­ban, hogy szükség esetén tartják a kapcsolatot a ka­tonák családjával, megvizs­gálják a szociális helyzetet, s eljárnak ügyeikben. Ha a szülők, családtagok bármi­lyen tájékoztatást igényel­nek, felkeresik a kiskatona telephelyét, parancsnokát. A kapukat senki előtt sem zárják be, aki . bizalommal fordul hozzájuk. Hiszen a bi­zalom az együttműködés egyik alapfeltétele. Németh Szilvia A kőműves „fészket” rak... Egerszalókon á legszebb, legtökéletesebb családi há­zaik a dolgozókról elneve­zett utcában készülnek. Ott rakja a „fészkét” Smuczer Győző, a Heves megyei Ál­lami Építőipari Vállalat kő­művese is. — Milyen lesz a házad? — kérdezem. —' Kétszintes; ötszobás — válaszolja leplezetlen örömmel. — Az egyik erkély á 200 négyszögöles kertre, a másik az utcára „néz” majd. A tetőteret is beépítem. Tí­pusterv alapján építkezem, ehhez hasonló otthona még csak két családnak van a faluban. — Nem lesz nagy az a lakás? Hiszen még nőtlen vagy... A fiatalember elkomolyo- dik: — Ha minden jól megy; akkor az idei év végén már beköltözhető lesz a házam. „Kinéztem magamnak” egy csinos szakmunkáslányt, ha befejezem az építkezést, sze­retném feleségül venni. Nagy családot tervezünk, fiúkat, lányokat vegyesen. Eb­ben az utcában egyébként mindenkinek ilyen nagy háza van. Az enyém sem lehet kisebb, mint a szom­szédoké. Elvégre kőműves vagyok! Győzőék öten vannak test­vérek. Már mindegyik Smuczer gyereknek van családi háza. A legkisebbdk- nek is, pedig még ő is nőt­len. — Hogyan jön össze a házravaló? — kíváncsisko­dom. Papírt, ceruzát vesz elő, Számol. — Ez bizony több mint egymillió forint! Ennek a pénznek a nagyobbik részét a szüleimtől kapom. Egyéb­ként jó szakmám is van, és a ház körüli munkát is sze­retem. Odahaza bikát és sertést hizlalunk, főleg eb­ből telik az építkezésre. Spó­rolós vagyok, a fizetésemet édesanyámnak adom. De OTP-kölcsönt is vettünk fel. Tizenhárom éve kőműves. Az egri Csebokszári-város­rész egyik építője. — Melyik munkádra vagy a legbüszkébb? — Az igazat akarod tud­ni? — Csak azt. — Azokra a családi há­zakra, amelyeket Egerszaió- kon építettem. Sokat dol­goztam, de megérte. Masszí­vak, formásak, akik benne laknak, nekem előre köszön­nek az utcán. — A vállalatodnál is ilyen igényes vagy? — Igen, de itt nem vég­zem olyan örömmel a mun­kámat ... — Hogyhogy ...? — Nézd, ebben a szakmá­ban nemcsak a kézre, ha­nem a fejre is szükség van. Szeretek kalkulálni, állandó­an a jobb, olcsóbb megoldá­son töröm a fejem. A saját házamnál minden darab szegnek, téglának, csempé­nek helye van. Minden la­pát cementre szükségem van. A cégnél nem szólha­tok bele a költségvetésbe, ha például falat húzok, fo­galmam sincs arról, hogy mennyibe kerül négyzetmé­tere. Gépies a munkám. Még sosem mondták a fő­nökeim: „Győző, olcsóbban dolgozz!”- Pedig ha azt is tudnám, hogy mennyiből kell kihozni a házat, bizto­san jobban takarékoskodnék az anyaggal. Különösen most, amikor sokba kerülnek az építőanyagok. Méghogy drá­ga! De ezt-azt gyakran kap­ni sem lehet. Magam is aj­tók után futkosok ... — Azt tartják rólad, hogy rendesen dolgozol. Érdemes? — Csak a kontároknak és a csalóknak mindegy. A ma­gamfajta mesterember örül, ha elégedettek a munkájá­val. Mika István összeállította: Németi Zsuzsa

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom