Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-07 / 5. szám
10. NÉPÚJSÁG, 1984. január 7., szombat Az amerikai fegyverkezés Marietta nem olcsó... Bendix szerette volna megszerezni magának Mariettát ... Félreértés ne essék, nem holmi szerelmi história kezdete ez, hanem két amerikai nagyvállalat egész másirányú küzdelméé. A Bendix-konszem ugyanis le akarta nyelni a floridai Martin Marietta-társaságot, legalábbis fölvásárolni a részvény többséget, de az utóbbi egymdlliárd dollár bedobásával visszaverte a támadást. Miért, reménykedhetett Bendix? Hogy a másik fél jó- néhány üzeme meglehetősen gyengén működik, ráfizetéses. S miből tudott hirtelen fizetni a megtámadott? Erről szólunk itt bővebben. Rosszul jövedelmezett Martin Mariettaéknál a cement, a könnyűfém, de mindent behozott és behoz az az ágazat, amelyet belső tolvajnyelven űrrészlegnek neveznek. Innen kerülnék ki — az amerikai hadügyminisztérium megrendelésére — az összeszerelt taktikai és stratégiai rakéták, az irányítórendszerek, a kdlövőállomások, a távirányításos berendezések, az ellenséges célokat felderítő lokátorok. Szóval minden, ami a rakétatechnikához tartozik, ök szállítják Nyugait-Európába a Pershingeket is. Az utóbbiakra 1,7 milliárd dollárt irányzott elő a Pentagon, dé hozzáértők további egymilliárdos költségtöbbletre számítanak. Az az öt terv, amelynek megvalósításén a Marietta dolgozik — ötmilliárd dollárt hoz. Ezek után, már nem kell kérdezni, honnan a milliárd, amelynek segítségével kitépte magát a konkunrencia ölelő karjaiból. Tizenöt évvel ezelőtt, amikor a Pershing 2-esek tervezése elkezdődött, még csak kétmilliót engedélyezett e célra a kongresszus. Az aranyesőből a különböző bedolgozók is részesülnek: az említett Bendix a számítógépeket, az ismert Goodyear a kormányszerkezeteket szállítja, de az oroszlánrész az ismét boldogan fellélegző Mariettánál marad, a rakéták ösz- szeszerelőjénél. Jó üzlet, ezt látják mások is. És a jövő? Tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok ez évi katonai költségvetése 245 milliárd dollár, a konszernek aligha tettek rossz lapra. Némi huza-vona keletkezett a hadügyminisztérium, a kormány és a kongresszus között: mennyivel emelkedjen á jövő öt esztendőben az évi katonai kiadás: 12, ‘10 vagy csak 2 százalékkal ? A honatyák büszkén vallják az utóbbi számot, de ezzel — tudják, vagy sem? — még nem fogtak ki a hadügyön. Most jön ugyanis a nagy trükk! A miniszter ártatlan arccal panaszolja a nagy nyilvánosság előtt, hogy csúful megnyirbálták költségvetését, korlátozzák az oly szükséges fegyverek gyártását. Közben azonban — és ez már a kulisszák mögött játszódik — viszonylag kis induló összegékkel megkezdik egy sor fegyver, katonai berendezés, segédapparátus gyártását. Így volt az idén. így lesz jövőre és azután. Mire a kongresszus spórolósabb emberei észbekapnak, már oly messze tart jónéhány fegyverfajta tervezése, kikísérletezése, prototípusának gyártása, hogy kénytelenek beadni derekukat. Marietta tehát meet elégedett. Pershingjei megérkeztek Nyugat-Európába. Vajon a nagy konszernek profithajszá- ja miatt tart a világméretű fegyverkezési verseny? Túlzottan leegyszerűsítenénk a helyzetet ezzel. Tény azonban, hogy közreműködő vállalatoknak a fegyvergyártás igen nagy hasznot hoz, s a Bendixnek, a Martin Mariettának nem csekély befolyása van az amerikai közéletre. Tatár Imre Abban az észak-afrikai országban törtek ki súlyos zavargások, amelyet a „béke szigeteként” emleget a világsajtó az ellentétek dúlta, fordulatokban bővelkedő Maghreb térségben; a hatmilliós, hazánknál kétszer nagyobb Tunéziában. Az egykori gyarmattartó Franciaországhoz, s a Közös Piachoz sok-sok szállal kötődő ország a turisták paradicsoma, külföld szemében ezért is szép. Belpolitikai helyzete az utóbbi 6 évben többször is volt konfliktusoktól terhes. Nagy elégedetlenséget tükröz a mostani kenyérlázadás. Rendkívüli állapot, rendőrsortűz, katonai ellenőrzés — ez Tunézia 1984 januárjában. Göttingai jegyzetek Ünnepi pillanatok Mint minden szakmai rendezvénynek konferenciánknak is voltak ünnepélyes mozzanatai. A város főpolgármestere, dr. Gerd Finck professzor a régi városház (Altes Rathaus) dísztermében fogadáson látta vendégül a résztvevőket, a göttingai Német Színház művészei pedig irodalmi est keretében adóztak a nagy horvát író emlékének. Mégis: a legbensőségesebb pillanatokat Laurer professzor tartogatta számunkra: egyik este valamennyien az ő vendégei voltunk. E formaságok nélküli, családias hangulatú találkozás, a tudományos kérdésekről folytatott kötetlen beszélgetések, s az őszinte vendégszeretet valameny- nyiünk kedves emléke marad, hisz szükségképpen a baráti és kollegiális kapcsolatok elmélyítésére teremtettek alkalmat. .. A búcsúzás napja Csendes, szép havazással köszöntött ránk a reggel elutazásom napján. Göttinga ódon háztetőit fehér paplanként borította a hó. Sűrű, nagy pelyhekben hullott, kitartóan, mintha tudta volna: e látvány nélkül nem térhet haza innét vendég. Szobám ablakából úgy tűnt: a Szent János templom tornya most még nagyobb méltósággal uralta a várost. Sisakján időnként öreg varjak károgtak, harangja is meg-megszólaít néha, aztán újra csend lett körülötte. Lenn az étteremben még csendesség van, a vendégek jó része tán csak most ébredezik, ám a tulajdonos Fette család hölgytagjai már terített asztalt varázsoltak. Az asztalokon kis kosárkákban friss, ropogós császár- zsömle illatozik, mellette briós, s máris ott a gőzölgő tea, hozzá — itteni szokás szerint — tejszín, s kívánságra citromlé is. Ülök az asztalnál, s az ablakon át a havas utcát nézem. Járókelő még kevés van, á hó mind vastagabb szőnyeg gyanánt borítja a járdát, s az úttestet. Egy egész napom van még, nemigen kellene sietnem, ám csábít a havas utca, az ébredő város hangulata. Igyekszem is a reggelivel, s aztán mihamarább ki az utcára. A belváros ódon házai téli új ruhát öltöttek, egyik-másikon cégér, s mert a forgalom nem zavarja a csendet, a kora reggeli órában egy kicsit úgy érzi az ember: meseországba lépett, vagy legalábbis a két-háromszáz év előtti Göttingába. Kivált a régi Városháza káprázatosán szép épülete előtt állva, amelynek tornyait akkor is épp így lephette be a hó, reneszánsz ablakainak egyikén ugyanígy szüremlett ki a fény, s egy-egy korán kelő. polgár ugyanily sietős léptekkel haladt át előtte a téren, miként most egy prémkucsmát viselő idősebb úr ... Lassan nyitnak az üzletek is, egy könyvkereskedőhöz be is lépek nyomban képeslapokat vásárolni. Az első vevőnek kijáró figyelmességgel szolgál ki, s mert postabélyeget nem árul, előbb szabadkozik, majd udvariasan elmagyarázza, hol találok automatát, s milyen címletű bélyeget kell ragasztanom a Magyarországra küldendő lapra. (Az esti órákban ismét visszatértem, s akkor már régi vevőként üdvözölt, sokszorosan köszönve az újabb vásárlást! Pedig még egy márkát seíh tett ki a képeslapért járó összeg.) Jó kétórás séta után térek vissza a szállodába, ahol már szarajevói kollégám, dr. Ne- nad Vukovic vár. ö most vendégtanára a göttingai egyetemnek, s baráti gesztusként velem tölti napját. Délig együtt járjuk a várost, aztán megyünk az egyetemre, ahol a mai Göttinga harmincezernyi diákja éli mindennapjait. Az univerzitás új, tizenhárom emeletes épülete az óvároson kívül van, szép parkokkal tarkított övezetben. Előcsarnoka akár egy hatalmas pályaudvar váróterme, innen nyílik a diákmenza, s a tanári étterem, odább egy espressóféle helyiség, ám ez is oly tágas, akár egy vendéglő. A folyosókon bábeli nyelvzavar. Itt ázsiai, amott néger diákok társalognak, majd egy csoport arab mellett haladunk el, aztán német szó járja, s kollégámmal mi is színezzük e nyelvi tarkaságot — lévén kettőnk kommunikációs eszköze a szerb-horvát nyelv. Ideálisan felszerelt intézmény. Emeletenként tanszé- kek-intézetek könyvtárral, a közelükben — a folyosókon — fénymásoló gépek a diákság munkáját könnyítendő. Itt nem kell a kötelező szakmunkák jegyzetelésével bíbelődni, az elolvasandó részekről maga a diák készít másolatot, s a könyvet már-, is viszi vissza a könyvtárba. Ami feltűnt: csellengő, lógó diákot nemigen láttam. Kiki szaladt dolga után: órára, könyvtárba, vagy éppen a másolóhoz s, még az ebéd utáni rövid szieszta idején is a többség — egy kávé vagy tea mellett — jegyzeteibe mélyedt. A szlavisztikát tanulók mindenike több nyelvet elsajátíthat, találkoztam németül, oroszul, lengyelül, szerb-horvátul egyaránt kitűnően beszélő egyetemi hallgatókkal. Egyikük még a magyar—szláv irodalmi és művelődési kapcsolatok iránt is érdeklődött... Nenad barátom kicsi, de otthonos lakásán töltöttük az estét. Felidéztük a konferencia pillanatait, aztán szűkebb hazájáról, Crna Goráról beszélgettünk, majd meg Szarajevóról, s közben elérkezett az indulás órája. A tizenegy óra után induló Al- tona-Expresszel kellett utaznom Bécsig, onnan meg tovább a Wiener-Walzerrel Budapestig. Nenad egyik tanítványa visz bennünket a pályaudvarra, s bár kemény hideg van a peronon, nem tágítanak a vonatindulásig. Felszállók a Bécsig közlekedő hálókocsiba, az ajtóban még egy baráti kézfogás mindkettőjükkel, aztán csukódik az ajtó, s a hálókocsi kalauza már viszi is bőröndömet fülkém felé. Átadom útlevelem, s a vasúti jegyet, megkérdi, mikor ébresszen fel, aztán jó éjszakát kívánva becsukja az ajtót. Mire elfoglalom helyem, már elhagyta Göttingát az expressz ... Jóval túl a határon, Linzben ébredtem fel. Űtitársam, egy St. Pöltenbe utazó idős erdőmérnök már meg is borotválkozott, s míg magam is készülődök, beszélgetni kezdünk. Kinn havas minden, pedig egy héttel előbb még őszi pompáját mutatta a természet. Linz belvárosának épületei alig bukkantak fel, máris a ködbe vész valamennyi. Az idő gyorsan szalad, útitársam elköszön, nemsokára St. Pölten következik, le kell szállnia. Bécsig még van időm, nézem hát a tájat, amely most téli arcát mutatja. Havas fák, havas háztetők, az elmaradó falvak utcáin reggeli nyugalom és mozdulatlanság. Aztán feltűnik Melk. Mint mesebeli óriás, pihen a hatalmas épületkolosszus, mintha arról gondolkodna: miért tűnt el arca az alant folyó Duna szürke vizéből, amely a minap még oly fenségesnek mutatta ... Az előbb még száguldó Altona egyszerre lassítani kezd: Bécsiben vagyunk. A Westbahnhof peronja csaknem néptelen, vonatunkról sem száll le túlságosan sok utas. A szomszéd vágányon várakozó Wiener Walzer mellett vasutasok jönnek- mennek, ki sietősen, ki meg- megállva s jegyezgetve egy- egy vagon mellett. Felszállók a legközelebb eső kocsiba s némi várakozás után indul Is a szerelvény. Kissé gyorsabb módja ez az utazásnak, mint a hajdan hazatérő göttingai diákoké, akik Passauból inkább vízi úton, hajózva tették meg a rövidnek éppen nem mondható utat.. • Lőkös István FELVÉTELRE KERESÜNK JELENTKEZÉS: gyártmányfejlesztői beosztásba Fém- és Elektromechanikai Szövetkezet GÉPÉSZMÉRNÖKÖT, műszaki vezetőjénél. Telefon: 13-602 VILLAMOSMÉRNÖKÖT. EGER, Felsőfokú vagy középfokú végzettségű szakembert öntőtechnológusi munkakörbe. Szederkényi u. 68. A Panoráma Szálloda és Vendéglátó Vállalat Eger, karbantartó csoportjához azonnali belépéssel segédmunkásokat felveszünk. Jelentkezés vállalatunk munkaügyi osztályán.
