Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-31 / 25. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1984. január 31., kedd Egy hét... Csalétek Horror, vagy krimi? Horror és krimi egy-egy csipetnyi fanyar humorral. A nagy apparátussal felvonuló rendőrség sikere végül mégis — a műfaj hagyományai szerint — egyetlen „mellék” pillanattal valósulhat meg. Az immár jó egy évtizedes amerikai bűnügyi film után ki-ki megelégedetten bújhatott az ágyába — miután azért megnézte, hogy a kulcs a zárban ráfordítva van-e? A KÉPERNYŐ ELŐTT Hatvani Galéria-naptár Lóránt János kiállítása — Medgyessy Ferenc szobrai — Amadeus a Vígszínházban — A barlangvilág titkai — Pitti Katalin, Leblanc Győző, Gregor József énekel Operett, hetedhét országon át A szívem egy cselédlányé, a fülem meg bot. Mindezek után érezd magad mégis nyugodtan, kedves olvasó, nem a hetedhét országra szóló operéttmuzsika hang- szereléséről, a zenekarok és a karmesterek intonálásáról óhajtó^ most néhány sort írni, csak arról, hogyan hatott rám az NSZK, az osztrák és a magyar televízió szó szerint is hetedhét országra szóló közös vállalkozása, az Operettkarnevál. Nagyon hatott rám, nagyon tetszett. Pedig az operettek librettóját, mindközönségesen történeteit, bár nem különösképpen kedvelem, de egykori érzelgős cselédlányként szégyenszemre mégis megmegkönnyezem, — ha a szerelmesek boldogan egymásra találnak. A muzsikával még úgy vagyok, hogy annak igazán „jól kell” ahhoz szólnia, miszerint képes legyen áttörni hallásom némely zenei gátját. Világosan szólva, az operetthez én, mint látványos, kavalkádos, heppiendes, boldogságot szóró, szirupédes valamihez vonzódom ugyan, de évente legfeljebb csak két alkalommal. A mostani volt az egyik, ez a meglehetősen terjedelmes alkalom. Ha a heppiendeket megköny- nyezni módom — hála égnek — most nem is volt, mert csak zene és tánc, és flitter és színek és dalok voltak, ám a bő kétórás műsort, a színek, a rendezés remek ritmusát, a kitűnő énekesek hangját, a csodásán drága kosztümöket végigélvezni annál is inkább nyílt lehetőségem. És egyáltalán nem éreztem hallásbéli — mármint a zenei — fogyatékosságomat. A kétórás monstreműsor ismét azt igazolta, hogy operettet csinálni, mármint a televízióban is, csak teljes erőbedobással lehet és érdemes. Ha kórusra van szükség, hát azok ne ötödmaguk- kal induljanak az énekes csatába, a táncosok ne árva párként ropják a hamiscsárdást és a primadonna, meg a bonviván, a szubrett, meg a táncoskomikus — jé, voltaképpen itt ilyen nem is volt! — se egyetlen, ütött- kopott nagyestélyiben, fakó szmokingban robotolja végig az előadást. Fény, pompa, elegancia, nagyvonalúság. színek és ötletek, némi pikantéria — mindezek nélkülözhetetlen kellékei még az operett-m u z s i k á - nak is. Ebben a műfajban ugyanis minden akkor igaz csak, ha hamis és minden akkor lesz talmi, ha reális. Ez bizony mesevilág volt és marad is örökre. És az unalmas, száraz, szürke mesénél még a semmilyen mese is jobb. Az Operettkarnevál, ez a nemzetközi farsangi revű nem szűkölködött az összefogás és a képernyő adta lehetőségek ízléses, de gazdagon bátor és bátran gazdag kihasználásában. Nem sorolom fel a közreműködőket, igen terjedelmes helyet foglalna el a névsoruk, inkább csak annyit róluk: a közös vállalkozás egységes csapattá formált mindvalamennyi közreműködőt. Gyurkó Géza Két világ Néha testet ölt, amiről elméletileg tudunk: két gyökeresen ellentétes világ vesz körül bennünket. Úgy tűnik, nemcsak kívül, de belül is. Az emberek jelentős része — különösen más kontinenseken — éhezik, szükséget szenved, hóhéroknak esik áldozatul. A másik, szerencsésebb és kisebb rész, ha nem is dúskál mindig az anyagi javakban, biztonságban, a jövőben bizakodva—rendelkezhet sorsa felett. Az utóbbiaknak néha rózsaszín álomra is telik szalagos és csipkés ruhában, Chanel-kölni- től illatozóan libbennek a jóltáplált fiúcskák és lá- nyocskák, akik ráadásul lehet. hogy hercegek és her- cegkisass zonyok. A nagyobbik rész közben éppen azzal van elfoglalva, hogy minél ügyesebben fogja meg — étkezés céljából — a patkányokat, s találjon egy kis ivóvizet. Vagy, hogy megmeneküljön a gyilkos golyók elől. Mégis, egyre gyarapodnak, többen lesznek, nem ismervén a születésszabályozási. A fene érti ezt! Nyomogatom a kapcsológombokat vasárnap este. Az 1-es csatornán Európa töretlen és naiv optimizmusa, cukormázzal bevonva. A 2-esen chileiek iszonyú és félelmetes halála, állatias legyilkolá- sa. Kép a képre, hang a hangra: sikoly és szirupos kuncogás, fodros ruha és halálos sebekkel „díszített” krisztusi test. Hol hát az igazság? Kettétört a világ? Hol is élünk, miféle bolygón? Végén a kapcsológombot nyomom meg, a tévé elhallgat, tovább gondolkodom. (gábor) Öncélú töprengés Az elmúlás valamennyiünk osztályrésze. Még az a szerencse, hogy törvényszerű távozásunk időpontjáról fogalmunk sincs, így aztán valamiféle naív védettségtudattól vezérelve kacérkodhatunk a gondolattal, s tanácsokat adhatunk — természetesen másoknak — arról, hogy miként célszerű szembenézni a megborzongató Semmivel. Körülbelül ezt tették a Memento móri című négyrészes tévésorozat összeállítói és meghívott vendégei. Vállalkozásuk jóhiszeműségét nem kétlem, de öncélúságát sem. Úgy is mondhatnám, sokat markoltak, de minden kihullott a kezükből. Többek között indokolatlan hiedelmeket szándékoztak eloszlatni, s arra sarkalltak valamennyiünket, hogy szabaduljunk meg előítéleteinktől, attól a félelemtől, amely tudatunk mélyén rejlik, hangsúlyozván: az életnek épp olyan jellemzője a záróakkord, mint a kezdet. Ezt el kell fogadni, ebbe bele kell nyugodni, s vigasztaljon mindannyiunkat az, hogy az utolsó fordulóval járó fizikai és lelki terheket különböző medicinák révén enyhíteni lehet. Nem érdemes tovább folytatni, mert ezek kenetteljes közhelyek a javából. Akkor is, ha neves orvosok, esetleg ismereteik tudományos voltára kínos pedantériával esküdő pszichológusok és szociológusok fogalmazzák meg azokat. Persze, valamiféle vitát is ígértek, ez azonban elmaradt, mert a szót kérők zöme — a teológusokat kivéve — úgy látszik, idegenkedett az egyes nézetek ütköztetésével járó esetleges agytornától. így aztán a joggal várt szellemi csemegétől is megfosztottak valamennyiünket. Helyette viszont bőven volt részünk banalitásokban. Mindebben ludas az ötlet- szegény forgatókönyvíró, és a kényelmes szerkesztő. Juszt László riportert viszont többször zavarta a terebélyesedő unalom, nemegyszer rádöbbent arra, hogy mi a teendője. Megpróbált valamiféle pezsgést vinni a lagymatag társalgásba, de majd mindig magára maradt. Igaz, közben elhangzott — kiváló színészeink tolmácsolásában — néhány hajdani író és filozófus bölcs megjegyzése. Ezek a betétek azonban csak arra döbbentettek rá minket, hogy mennyire sekélyes a négy estére osztott terefere. Címként kár volt a klasz- szikus latin szállóigét idézni. Az okos rómaiak ugyanis azért hangsúlyozták végességünket, hogy figyelmeztessenek: a ránk szabott időben ne feledkezzünk meg az egymás iránti emberség követelményei ről. A műsor még erre a magvas tanulságra sem emlékeztetett. .. (pécsi) A Hatvani Galériában nyitva tartó vendégkiállítás, a hódmezővásárhelyi Tornyai Múzeum XXX. országos tárlata február 19-ig lesz nyitva, és ezalatt vezet be az intézmény egy új gyakorlatot. Minden ötszázadik látogató jutalomban — pó- diumest-belépőjegyben, művészeti kiadványban — részesül emlék gyanánt. A vásárhelyiek szemléjének zárása után megyénkben élő jeles festőművész, a Mun- kácsy-díjas Lóránt János mutatkozik be a hatvani közönségnek, mégpedig gyűjteményes — a Galéria mindkét szintjét betöltő — festményanyaggal. A kiállítást 1984. február 25-én, vasárnap délelőtt fél 12 órakor dr. Losonczi Miklós művészeti író nyitja meg, és az ünnepi aktuson az állami zeneiskola művésztanárai működnek közre. A Galéria képzőművészeti szabadegyeteme „Magyar mesterek” sorozatában ezúttal az egyik iskolateremtő mester, realista szobrászatunk nagy egyénisége, Medgyessy Ferenc művészetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A diaképekkel illusztrált előadásra február 6-án, hétfőn este 6 órai kezdettel kerül sor az emeleti kiállítóteremben. Hasonlóan a látáskultúra fejlesztését, a társművészetek megismeré- rését célozza a február 18-án, szombaton délután 2 órakor induló galériabusz. Utasai délután a Szépművészeti Múzeum török kiállítását tekintik meg. este pedig a Vígszínház előadásán vesznek részt. Schaffer Amadeus című, Mozart éleSikeresen szerepeltek magyar filmek külföldön a most összesített adatok szerint 1983-ban: 87 nemzetközi filmfesztiválon 27 díjat nyertek. A tavalyi filmfesztiválok sorát a januári Üj-Delhi-i rendezvény nyitotta, s a spanyolországi Huelva városában tartott zárta be. A két esemény között Európában, Észak- és Dél-Amerikában jóformán minden jelentős filmes találkozón képviseltette magát a magyar filmtébe bepillantást nyújtó darabja kerül színre, kitűnő művészek — Tordi Géza, Gálffi .László, Pap Vera, Tahi Tóth László, Kenderest Tibor, stb. — tolmácsolásában. Igen vonzónak ígérkezik a Galéria-világtükör február 20-án, hétfőn este 6 órakor rendezendő programja is! A vendég ez alkalommal az Európa-hírű barlangkutató, az aggteleki Béke-barlang felfedezője, dr. Jakucs László tanszékvezető egyetemi tanár lesz. Színes diaképek, filmek segítségével idézi fel kutatómunkáját, a barlangászok életét. Majd a zene, a nemes muzsika lép a Galéria tevékenységének homlokterébe! Február 29-én, szerdán este 7 órai kezdettel rendezik meg a Budapesti Vasas Szimfonikus Zenekar újabb hangversenyét a Damjanich Szakmunkásképzőben, éspedig a legnépszerűbb operákból, operettekből válogatott részletekkel. Az est szólistái Pitti Katalin, Leblanc Győző, az Állami Operaház tagjai, valamint Gregor József, kiváló művész, a szegedi operatársulat énekese lesznek. Műsoron: Bizet, Mozart, Rossini, Verdi, Kacsoh Pongrác. Huszka Jenő, Jacobi Viktor, Kálmán Imre, Lehár Ferenc ismert szerzeményei. Végül említsük meg, hogy február 10-ig lehet jelentkezni a Galériabusz áprilisi, külföldi útjára, amely a Szovjetunióba — Ungvár. Munkács — vezet, és három napon át nyújt sok értékes látnivalót, élményt a résztvevőknek. forgatás. Az értékes díjakból kiemelkedtek azok, amelyeket az egyik legrangosabb fesztiválon, Cannes- ban nyertek filmjeink. A fesziváldíjakon és a nemzeti filmhetek sikerein kívül más elismeréseket is elkönyvelhetett a magyar filmgyártás. Oscar-díjra nevezték a Megáll az idő című filmet, s ugyanezt a produkciót Belgiumban „forgalmazást támogató” díjjal jutalmazták. Magyar filmek sikerei külföldön 87 fesztivál — 27 díj Az anyakönyvvezető felsírt álmában. Ébredés után halványán emlékezett ugyan rá, de gyorsan másra gondolt; erősnek, tudatosnak tartotta magát, és úgy is próbált élni. Egy percig még ágyban maradt, eszébe jutott munkájának egy része, a sok különböző ujj — rácsszerűen, idegenül —,. amelyekre valaha ráhúzta a gyűrűt. Ez sem szokott megfordulni a fejében: talpra ugrott. Mint mindig, először a kisszobába sietett. — Pattanj, kölyök! — Nyugi, ma tanítási szünet ... Hagyjál... — Ezt meséld a kis barátnődnek, ne nekem. Nyomás! — Nem megyek sehová. Tegnap nehéz napom volt. Kivagyok. — Egek ura! Az anyakönywezetőnő végignézett a kölykön: szökés, vézna kamasz volt, tövig rágott körmökkel. Éjszakánként gyakran beszélt alvás közben, áthallatszott az üvegajtón. A konyhába ment teát készíteni — tudta, a kölyök kisvártatva betámolyog hozzá, a hűtőszekrényből az asztalra dobálja a tegnap délután vásárolt felvágottat, mind a háromfélét, egyikbe- másikba morogva beleharap, majd indul a fürdőszobába. Tardi Gábor: Átmeneti idő „Szeresncsére szorult belé lelkiismeret, nem úgy, mint abba a bitang apjába, aki évekkel ezelőtt elutazott közelebbről nézni a napnyugtát, legalábbis így mondta, hogy verje meg a bánat.. I— Muttikám, van egy százasod? — Minek az neked? — Ki akarok menni a kettősmeccsre. — Te! meccsre. Ráadásul kettősre. Hibbantnak nézed anyádat? Találja ki valami hihetőbbet. — Jó, ma bevezetek egy új lányt a snack-(bárba. — Snack-bár! Meg kell őrülni. — A legújabb törzshelyem. — És miért nem elég oda húsz forint? — Ja! Aztán hallgassam a pincért: egy cola, egy óra. Különben is jön a hét vége, nem szívesen kunyerálok mindennap. Még tőled sem. — Kedves vagy. — Tudom. Akkor rendben? — Nem bánom, vegyél ki. De ajánlom, alaposan nézd meg a tárcámat, mert pár napig tuti, hogy nem találkozol vele. — Erről még beszélgetünk. — Ha akarok ... „Csak ne lenne ilyen koravén. A végén depressziós művészféle vagy magabiztos szélhámos válik belőle. Akár a bitang apjából az utóbbi.” Az anyakönywezetőnő tízórait csomagolt a kölyök- nek, amit úgyis eldob, jobb esetben odaadja valamelyik haverjának — tisztában volt ezzel. Miután egyedül maradt a lakásban — negyvennégy négyzetméteres panel a városszéli lila házsorban —, megint csak elbizonytalanodott kissé. Előkereste azokat a gyermekneveléssel kapcsolatos újságcikkeket, amiket a férje távozása után ollózott ki különböző lapokból. Kedvszegetten félredobta őket. „Jól nevelem vajon? Nagy szöveggel — foglalkozási ártalom —, ugyanakkor engedékenyen. Elválik. Majd.” Előző este kishíján elgázolta égy autóbusz. A vezető, harmincas éveinek közepén járó, csontos arcú, bajuszos férfi, az ablakon keresztül ordított. — Nézz a lábad elé, kis nyuszim, mert ha rámégyek arra a csinos kis kufferodra, még matricának se tudod eladni magadat! — Fogja be a száját, maga bárdolatlan ámokfutó! — Hogyha most a kerekek alól társalogna, mi lennék? — Miért van úgy oda, hogy meg tudta állítani ezt a határt? Azért fizetik. — Az utasok persze ösz- szetörhetik egymást a vészfékezés miatt: akkor én fizetek. — Hát ne fizessen! Nincs szükségem a szívességére. — Kérem! Legközelebb készségesen a nyakára megyek. — Eddig azt hittem, csupán a taxisok ekkora gazemberek! — Tévedett Még a rendőrbírók is, amikor a tilosban szédelegnek előttük a gyalogosok. Különösen tízórai pörgés után. Kinyílt az első ajtó, s a vezető felsegítette a lépcsőn. Az anyakönywezetőnő körülnézett: az autóbusz üres volt. — Garázsmenet. De elviszem a legközelebbi átszállóhelyig. — Ne vigyen sehová, pimasz ... — Ahogy akarja. Ameny- nyiben később bocsánatot szeretne kérni, délutánonként megtalál ezen a vonalon. — Azonnal nyissa ki az ajtót! Az ajtó kinyílt, az anyakönywezetőnő mégsem mozdult. A vezető szó nélkül rálépett a gázpedálra. Végiggurultak a csöndes városon — kicsit furcsa volt az üres buszon, megállók nélkül. A garázs előtt a vezető lesegítette az anyakönyvve- zetőnőt. 1— Várjon meg, kérem. Tíz percen belül visszajövök, tudja, le kell adnom ezt a... határt. Azután iszunk egy pohár pezsgőt. — Azt nem! — Traubiszóda megfelel? — Az sem! A foglalkozásom miatt gyakran iszom pezsgő ... helyett traubiszó- dát. — Talán pincémő? — Nem! A vezető kevesebb, mint öt perc múlva visszatért. Leállított egy taxit. Kérdőn nézett az anyakönywezető- nöre. — Hová menjünk? — Nekem mindegy: nem állhatom a nyilvános helyeket. — Én úgyszintén ... — Hát akkor... — Tudja, mit?! Meghívom magamhoz. Biztosíthatom, hogy egyedülálló vagyok, és nem fogok szemtelenkedni. — Inkább már... hozzám. Van egy lakli kölyköm. — Nem is eshetek kísértésbe ... A lakótelepen az anyakönywezetőnő megállította a taxit, sietve kiszállt. Visz- szafordult. — Ugye, nem haragszik? Másként döntöttem, azt hiszem, ez könnyen érthető. Ha akarom, úgyis elérem. Bizonyára. Az anyakönywezetőnő hideg vízzel zuhanyozott. Utána belenézett a tükörbe: már nem egészen ruganyos, de azért simára kezelhető bőr, lassan-Iassan fényüket vesztő, érdektelenné váló szemek. Rápillantott az órára, gyorsan felöltözött, s elindult a munkahelyére. Feszesre simítja majd mellén a nemzetiszínű szalagot, hogy illőképpen összeadja a párokat, akik talán még boldogok is lehetnek. \
