Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-21 / 17. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. január 21., szombat Először a görög Empedoklész munkáiban találjuk meg halvány nyomát annak a gondolatnak, hogy az állatfajok egymástól származhattak. Az állattan mint tudomány pedig Arisztotelésszel kezlődik, és fejlődésének nagy lendületet adtak az utazások felfedezései. Az új földrészeken az ismeretlen állatok új világa is kínálkozott megismerésre és a mikroszkóp feltalálása az addig láthatatlan parányi szervezetek legfinomabb részleteit tárta fel a kutatók előtt. Az állattan későbbi fejlődését olyan neves tudósok munkássága jelzi mint a svéd Linné, a francia Cuvier, és Lamarck, vagy az angol Darwin. Hazánkban Margó Tivadar, Enzt Géza, Apáthy István, Géléi József tevékenysége erősbítette tudományos elismerésünket. Mai összeállításunk az állattan tulományának néhány eredményét tárja olvasóink elé. Összeállította: Mentusz Károly Őshüllők csontjai Mongol kutatók vizsgálata szerint a földtörténeti középkor folyamán a mai Mongólia területén élt óriási őshüllők csontozata ezerszer több uránt tartalmaz, mint a mai hüllők csontjai. Némely kutató szerint ez az újonnan felfedezett tény döntő bizonyítékot szolgáltat annak a már korábban kialakított feltevésnek az igazolásához, miszerint a dinoszauruszok és más őshüllők a megnövekedett radioaktív sugárzás miatt pusztultak el tömegesen. Csulten professzor azonban óvatosságra inti a „radioaktív hüllőhalál” híveit. Szerinte ugyanis valószínűbb. hogy az urán a talajból származik, és csak a hüllők pusztulása után dú- sult fel a csontjaikban. Ugyanis eddig még nem tisztázott oknál fogva az elpusztult hüllők csontjai jobban felveszik az uránt, mint más elemeket. Ez a tény viszont lehetőséget nyújt a paleontológusok számára, hogy radioaktív sugárzást mérő készülékekkel keressék meg a felszín alatt nyugvó maradványokat. Frissen, füstölve, konzervként Lazacfarm az NDK-ban Az NDK haliparában és halászatában a lazacfélék jelentős szerepet töltenek be. A nemes lazac húsa rózsaszín, íze kitűnő. Sajnos a világtengereken megritkult a lazac, amelyet ízletes húsa miatt halásznak. A nemes lazac hossza 60—200 cm között váltakozik. súlya 2—25 kg-ig terjedhet, ritkábban eléri a 40 kg-ot is. A lazac tengeri állatnak tekinthető, csak ívni jár a folyókba. Vándorlása az év minden hónapjában látható, de a fő- időszak* az év első hónapjaira esik. Mikor a folyamok jégpáncélja felolvad, csapatokban jelennek meg a folyami torkolatnál, s azután márciusban, áprilisban megindulnak felfelé a folyamokon. Vándorlásuk során még a vízesésekkel is megküzdenek. Ősszel ívnak, majd ívás után tavasszal a kimerült lazacok visszafelé sodródnak a folyamokban a tenger irányában. A lazac színe változik tehát, a fiatal állat és az ívó állat, valamint az öregek más-más színezetűek. A lazac mesterséges tenyésztése elég kényes feladat, de Európában a második világháború óta az angolok, és a franciák szép eredményeket értek el e téren. A lacaz húsát az NDK-ban igen kedvelik, frissen, füstölve s olajos konzerv alakjában is fogyasztják. Képünkön az NDK egyik lazacfarmját látjuk, ahol mesterségesen nevelik a lazacokat. Helyszín a Lübecki-öböl délkeleti része, Weimar városánál, ennek partján létesítették ezt a farmot. Az akvakultúrás tenyészet kezdetén 40 gr a lazacok induló súlya, és ezt a nevelési időszak végére 500 gr-ra növelik. Keveréktakarmánnyal etetik a lazacokat, és az intenzív tartás hálókarámokban történik. (KS) Együttélés — alkalmazkodással Élő bizonyíték: az angolnaharcsa Hogyan alakult ki a gerincesek végtagja...? Dél-Ázsiában, Ceylon vizeiben él az angolharcsa, amelyet Florida tavaiban is meghonosítottak. Ez a ragadozó harcias halfaj, amely fél méter hosszúra is megnőhet, nemcsak a vízben támadja meg a kisebb halakat, hanem a szárazföldre is kimerészkedik. Ilyenkor a kopol- tyújában található vérerekkel dúsan átszőtt hólyagnak a falán keresztül légköri levegőből lélegzik. Ezért e hal több órát tartózkodhat a szárazon, miközben izmos melluszonyaira támaszkodva halad, és megtámadja az útjába kerülő kisebb állatokat. Ez a különös hal élő bizonyítéka a mintegy 350 millió évvel ezelőtt végbement fejlődésnek. Akkor a vízi állatok kimerészkedtek a szárazföldre, hogy megvessék lábukat, — vagyis akikor még uszonyukat — a part menti süpipedős talajon. Nem kis feladatot kellett megoldaniuk, és sok próbálkozónak nem is sikerült. Akadtak azért olyanok is, amelyek felkapaszkodtak a sáros partra és ott maradtak. Ezek között is voltak olyanok, amelyek elpusztultak, de olyanok is, amelyek ..megszokták”, hogyan kell levegőt lélegezni. Később azt is megtanulták, hogyan kell felállni, hogyan kell sétáim, és hogyan kell élni, szemükben a napsugarakkal. — Ebből persze nem derült ki pontosan, hogyan alakultak ki a négylábú gerinces állatok, de a folyamat maga felismerhető. A vízi állatok még úgy élték, mint a hal a vízben. Nem kellett törődniük saját súlyukkal, remek merülőtartályuk (úszóhólyagjuk) révén súlytalanul lebegtek. Amelyikük azonban kijött a partra, meg kellett ” őriznie egyensúlyát. Az „élére” állított hal ugyanis azonnal eldől. Legalább két oldaltámaszra volt szükség, így a fejlődés évmilliói alatt a szárazföldre látogató halak uszonyai egyre merevebbé váltak és csontok fejlődtek bennük. A hal ekkor mái úgy állt két melluszonyán, és a farkán, mint a háromlábú szék. Később a has- uszonyai is egyre merevebbé váltak. Ezért a hal felemelhette testét a földről. Ezekből a támasztóuszonyokból fejlődtek ki később a végtagok. Felépítésük meglehetősen hasonlít az ember karjához és lábához. A felkar az alkar és a kéz csontjainak kialakulásával, tulajdonképpen már négy Z alakú képződmény nyúlt ki az állat testéből. A kétéltűek és a hüllők teste már ilyen felépítésű. Ezek a lábak csaknem mereven csatlakoznak oldalról a gerincoszlophoz, s a legbiztosabb alátámasztást nyújtják, mert az állat súlypontja közel van a talajhoz. A gyíkok éppen ezért képesek meredek sziklákon is felkiúszni, súlypontjuk nem húzza hátra őket. Ezért is tudnak futás köziben gyorsan megállni. A törzsfejlődés során a lábak egyre tökéletesedtek és egyre jobban kiegyenesedtek. A ló súlypontja viszont már olyan magasan van, hogy ha egy 30 fokos, dőlésszögű deszlkalapra helyezik élethű modelljét, nem áll rrieg rajta, hanem hátra esik. Az állatok törzsfejlődése tehát a lábak kiegyenesedését és megnyúlását eredményezte. A talajra támaszkodó lábak négyszöge a gyíkoknál, krokodiloknál nagyobb mint maga a test. Később a lábak a test alá kerültek, a négyszög összeszűkült. Lehetővé vált a gyorsabb mozgás, de csak kevésbé egyenetlen talajon. Amit a lovak, antilopok nyertek a réven, elvesztették a vámon. A kisebb tá- ma&ztónégyszög azt jelenti számukra, hogy súlypontjuk is könnyebben kibillen. Ez tulajdonképpen nem veszteség csupán a sebesség és az egyensúly összehangolásának egyik szélsőséges példája. Minden állat testének felépítése ezt az egymással szemben álló két követelményt igyekszik ösz- szebékíteni. Miért nem borul fel tehát a ló? A kutatók meg- állapították, hogy a négylábúak súlya nem egyenletesen oszlik el mind a négy lábon. Hogy miért van erre szükségük? Gondoljunk előbb egy asztalra! Helyezzünk a közepére képzeletben egy súlyos tárgyat és próbáljuk meg észrevétlenül kivenni az asztal valamelyik lábát. Nem sikerül! Az asztal rögtön felborul. A négylábú állatok mégsem bonulnak fel, ha felemelik valamelyik lábukat. Ugyan miért? Az asztal súlypontját a nehéz tárgy alkotja. Ha meghúzzuk az asztal téglalapjának két átlóját, a nehéz tárgy éppen a kereszte- ződési pyontban van. Ezért borul fel az asztal. De most toljuk kissé előbbre a nehéz tárgyat. Ekkor már az asztal valamelyik hátsó lába észrevétlenül kiemelhető. A nehéz tárgy-súlypont a három merev láb alkotta háromszögön belül van. Ez a szilárd alapállás legfontosabb feltétele mozgás közben. E törvényszerűség alapján két csoportba oszthatók a négylábú állatok. Az első csoportba tartozók súlypontja mellső lábukhoz van közelebb. Ha nyugodtan áll a ló, gyakran felemelve tartja egyik hátsó lábát. Megteheti, mert elülső két lába és támaszkodó hátulsó lába olyan háromszöget alkot, amelyen belül van súlypontja, félelmetes erővel rúg hátra. anél.kül,_ hogy elvesztené egyensúlyát." Erre képesek a tehenek is. A másik csoportba tartóz nak a nyulak, mókusok és medvék. Mivel súlypontjuk a hátulsó két lábhoz van közelebb, bármikor köny- nyedén felállhatnak. Gondoljunk csak a diót rágcsáló mókusra, vagy a cirkuszi medvékre. Ha a súlypont a két hátulsó láb mögé kerül, az állat hátra bukik. Ha csak nem támasztja meg testét. A természet ezt a lehetőséget is kipróbálta. A kenguruk például vastag erős farkukra támaszkodva állnak két lábon, és hatalmas ugrásokkal közlekednek. A négylábú állat járásának biztonsága abból következik, hogy haladás közben mindig csak egy lába van a levegőben. Legtöbbször a következő változat figyelhető meg a bal hátulsó lábat a bal elülső emelése követi, majd a jobb hátulsó láb következik, végül a jobb elülső láb zárja a négyütemű lépést. Így megint ugyanolyan testhelyzetbe kerül az állat, mint ahogyan elindult, tehát zavartalanul folytathatja a járást. Látjuk tehát, hogy a négylábú gerinces állatok súlypontjának milyen nagy jelentősége van az alzaton való biztonságos tartózkodásban és a mozgásban. Madárszálló a Hortobágyon A gémtelepen nagyszámban fészkelnek a bakcsók A Hortobágyon mindig történik valami. Nyáron lovasnapokkal, hidivásárral. délibábbal csábítják oda a romantikára vágyó turistákat, de ez a vidék máskor sem szűkölködik az eseményekben. Ahogy nyáron a turisták serege lepi el a vidéket, tavasszal és ősszel a hortobágyi halastavakon szállást és élelmet kereső madarak népes csapjatai ütnek tanyát. A Hortobágy nemzetközi hírű madánre- zervátúrna jórészt az ottan: mesterséges halastavaknak köszönheti létét. Ezek a hol feltöltött, hol lecsapolt tavak és környékük adnak élelmet és fészkelőhelyet a gázló- és vízimadarak nagy- tömegének, s szinte minden hazánkban előforduló madárnak. A madárvilág élete alkalmazkodott a halastavak működési ritmusához. Bizonyos fajok a lehalászás, mások a tavak szárazon állása idején keresik fel a Hortobágyot. Ahhoz, hogy ez az „együttélés” az ember és a madarak között fennmaradjon, s a madarak a réti sastól a fekete gólyán át a récék, ludak, cankók seregéig sokáig otthont találhassanak a Hortobágyon, az embernek is alkalmazkodnia kell. Meg kell őrizni a tavak háborítatlanságát, s a halgazdaságok működését is a lehető legjobban a madarak igényeihez kell igazítani. Aki megmentette a tudománynak A maastrichti titokzatos állat Maastricht, Hollandia legrégibb városa, a Maas folyó (partján fekszik. A város közelében a munkások 1780- ban érdekes állati csontmaradványt találtak. A lelet, amely egy 1,2 m hosszú állkapjocs maradványa volt, a munkások kezéből dr. Hoffmann maastrichti polgárhoz került. Neki köszönhető, hogy a csontmaradvány fennmaradt az őslénytan-tudomány számára. A lelet Hollandiában nagy szenzációt keltett és többen meg is vizsgálták. Pierre Camper, a groningemi egyetem orvos (professzora úgy találta, hogy egy hatalmas bálnafejből maradt meg az állkaptocs, Fiának Adrien Campjer-nek viszont más volt a véleménye, szerinte egy óriásgyík állkapcsáról van szó. 1794-ben a farancia hadsereg elfoglalta Maastrichtet és a leletet Párizsba szállították. Két évvel később Lamarck indítványára a Konvent úgy döntött, hogy Természettudományi Múzeumot létesítenek Párizsban. Végül is hosszabb bolyongás után itt kötött ki a régi állkapjocs. Az 1700-as évek végén a leletet megvizsgálta Georges Cuvier francia természettudós, az összehasonlító anatómia és a paleontológia megalapozója, aki az ifjabb Camper feltevését erősítette meg. Szerinte egy 7,30 méter hosszú, a hüllőkhöz tartozó állat állkapcsának maradványa. A tudomány 1822-ben a csontleletet „Mosasaurus hoffmanni” néven jegyezte be, dr. Hoff mann tiszteletére. Korát 65 millió évesre becsülték. A Mosasaurusok kb 65 millió éwez ezelőtt kihalt, kígyó alakú állatok. A krétakori tengerekben éltek, és a tudomány ma is vizsgálja, mi volt az oka annak, hogy Földünk faunájából oly hirtelen tűntek el ezek a 10—12 méter hosszúságot is elérő tengeri ragadozók. Egyes vélemények szerint a faunában történt változás okozta kipusztulásukat. Az asztrofizikusok más magyarázatot adnak eltűnésükre, szerintük kozmikus eredetű katasztrófára lehet gyanakodni. Talán óriás meteoritok, vagy üstökösök ütköztek Földünknek, és ezek a „bombázások” okozhatták ennek az állatfajnak a kipusztulását. 1984. február 28-ig. ' • • Önnek csak kérnie kell! (írásban, telefonon) SZERVIZEINK: Eger, Vallon u. 12. Tel.: 11-542 Eger, Széchenyi u. 24. Tel.: 12-435 Füzesabony, Hunyadi u. 49. Tel.: 107 Heves, November 14. tér 7. Tel.: 343 Gyöngyös, Kossuth u. 8. Tel.: 11-087 Hatvan, Lenin tér 1. Tel.: 11-31 Bélapátfalva, József Attila u. 17/1. Tel.: 50 UNIVERSAL ISZ
