Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-20 / 16. szám
4 NÉPÚJSÁG, 1984. január 20., péntek Szokás elnézően mosolyogni, ha, elhangzik a minősítés: amatőr művészet. Esetleg még rá is kérdeznek, nem minden él nélkül: művészet? Csakugyan — ebben a kategóriában sok minden előfordulhat. A dilettantizmus is. Méghozzá nem is csekély mértékben. De hagyjuk a bölcseiké, dést, nézzük a tényt: a Gyöngyösi Galériában a közönség elé álltak a helybeli amatőr képzőművészek azokkal az alkotásaikkal, amelyekről úgy vélték, érdemesek arra, hogy mások is megnézzék azokat. A névsoruk elég hosszú listát tenne ki. Talán igazságtalanságnak is vélhető, hogy nem mindegyikük neve szerepel most ebben a rövidke Írásban. Még az sem biztos, hogy akiket megemlítek, elegendő mértékben és mélységben mutatkoznak majd meg itt és most. Mentségemül: csak a rám tett hatásukat akarom jelezni. Ügy vélem, Szabolcska Péter képei a legérleltebbek, legtudatosabbak, értve ezt a szerkesztésre, a színválasztásra, a technikai eszközök felhasználására és mindarra, ami a festészet sajátja. Legjobban egy kisebb méretű képe fogott meg: Egyedül a címe. Tulajdonképpen az adott hangulat rögzítése ez: egy halvány kontúrokkal megrajzolt férfialak ül egy ház előtt egy pádon. A színek egymásra való hatása hordozza az alkotói szándék lényegét. Két csendéletét említem még, az egyik a ;,köcsögös”, a másik a „diny- nyés”. Nagyon átgondolt, mélységesen emberi, őszinte alkotások ezek. Vonzzák a tekintetet és egy időre fogva is tartják. A naiv festészet eszközvilágát láttam viszont Szabó Árpád képein. Egy „szégyenlős” akt, kezében virágokkal a Fogadás az űrben. A realizmushoz sokkal közelebb áll a Mátrafüredi táj, amelynek színei rímelnek az előző kép eléggé erőteljes vonulatára. Teljesen más, majdnem új és bizonyára kissé meghökkentő is Donovár László festésmódja. Geometriai formákból, mozaikszerű részletekből állítja össze a képeit. Csupán a Csendélet II. válik ki a sorból a legömbölyített alakzataival. Az önarckép kemény színeivel kiemelkedően „más”, mint a tárlat többi darabja. főként a foltok, az arányok érdeklik Szabolcska Évát, aki valósággal elfordul a részletektől. A leglendületesebb, a legösszehangoltabb a Madár, amely papírkivágás „csak”, de ebben újrafogalmazta a valóságot, ráhangolva azt önmagára. A klasszikus ceruzarajz Kovács István legfontosabb eszköze, amelynek jó példázata az Akt csendélettel. Kiemelkedő rajzkészség, finom részletek, mégsem az aprólékosság a jellemzője. Csak sejtetik a kibontako. zó egyéniséget Bodnár Gabriella grafikái: a Csendélet, a Női portré. Egy öklömnyi hordalékkavicsból bontotta ki Babits portréját Bene Miklós, de műve nagyon szuggesztív hatású. Jakkel Mihály fafaragása, a Szerelem, már szobrászat, méghozzá figyelemre méltó arányérzéket hordozva, az egymásra ívelő formák kifejező erejét felhasználva a tartalom jegyében. Az Anyaság már jobbára a technikai bravúr megtestesítője. Még legalább féltucatnyi nevet kellene sorolni és legalább kétszer annyi képet, alkotást. Mindegyik érdemes az említésre. Aki pedig attól tart, hogy egy ilyen amatőrtárlat valamiféle is. kolás házi feladat mintázata, téved. A kiállítók mindegyike megőrizte egyéni látásmódját és technikai eszköztárát. Ezért ilyen színes, ezért ilyen gazdag ez a mostani „számadás”. G. Molnár Ferenc Közép-Ázsia művészete Album — együttműködéssel A magyar olvasó előtt ismeretlen, vagy kevéssé ismert vidék és kor rajzolódik ki a Közép-Ázsia művészete Avicenna korában című kiadványból. Az itt élő népek a IX—XI. században állandó háborúskodásban, külső és belső fenyegetettségben éltek. - Annál rendkívülibb, hogy magas színvonalú építészetet, képző, és iparművészetet, irodalmi és tudományos eredményeket mondhattak magukénak. A mai Üzbegisztán, Türkménia, Azerbajdzsán és Tádzsikisztán területén fennmaradt alkotások bizonyítják a kultúra magas szintjét. E kultúra megismerésére készült a Képzőművészeti Kiadó gondozásában megjelent kötet, amely a kétszáz fényképfelvételen kívül eligazító tanulmányt is tartalmaz. A gyűjtemény az Üzbég Tudományos Akadémia közreműködésével született meg. Egy kilencesztendős „újdonság”: a leendő levéltár makettje (Fotó: Perl Márton) — Ilyen szorult helyzetben mit tudnak tenni? — Megpróbálunk szelektálni. Arra ügyelünk, hogy az igen értékes iratokról ne kelljen lemondanunk. Persze ez is nehéz, mert sosem lehet tudni, száz esztendő múlva mit tartanak majd fontosnak. Tizenkét ember dolgozik itt — közülük nyolc diplomás. Ebből következik, hogy olykor még a segédmunkások feladatait is tudományos kutatók végzik. Azt állítják, hogy okosan lusták. Bizonyára van ebben némi igazság, mert ők sorra dolgozták ki azokat a ma már országosan elfogadott módszereket, amelyek jelentősen megkönnyítik a levéltári munkát. Publikációs, kutató- tevékenységük is magas szintű. Az Archívum és a Tanulmányok Heves megye történetéből című kiadványok az ő szerkesztésükben jelennek meg. Országosan híres a Magyar történelmi fogalomgyűjteményük két kötete: a hasznos kézikönyv több mint ezer oldalon taglalja a szakkifejezések jelentését. ★ A kutatómunkát elősegítené. az iratok megmentéséért pedig nélkülözhetetlen lenne egy korszerű levéltár létrehozása. A Pozsonyi utcába szánt épület tervei már elkészültek — 1975-ben. Szabó Péter R égi mondás, hogy amíg kockás papírja és ceruzája van egy levéltárosnak, addig tud dolgozni. — Igaz ma is, de éppen napjainkban nőtt meg annyira az írott források mennyisége, hogy annak feldolgozása a legújabb technika felhasználásával is óriási feladat, hát még ha olyan mostoha körülmények között kell tevékenykedni, ahogyan az Egri Megyei Levéltár munkatársainak '. A megyei tanács udvarán álló levéltári épület barokk homlokzata olyan, mint egy templomé. A látszat csal. Az egykori börtönnel állunk szemben. Szűkös cellái nedvesek, befűthetetlenek, nagy a hőmérséklet-ingadozás. Ilyen környezetben az írott állomány nagy része lassú rothadásra van ítélve. Jelenleg az itt őrzött anyag 90 százaléka dasági, személyi iratai. A régmúltban szentté avatáshoz is kértek innen bizonyító iratokat, ma elsősorban egykori munkaviszony-igazolásért jönnek be az emberek, hogy magasabb legyen a nyugdíj, és adminisztrált a múlt. Bent teljes zsúfoltság fogad, sehol egy szabad négyzetméter. Hevesén van még egy raktáruk, de ott is hasonló a helyzet. — Hová teszik azokat az iratokat, amelyek napjainkban kerülnek ki a hivatalokból? — kérdezem Kovács Béla igazgatót. — Fogalmunk sincs — válaszolja. — Begyűjtés, feldolgozás terén több évtizedes a lemaradásunk. Sajátos csapdába kerültünk. Értékes anyagok kallódnak el, mert nem megyünk értük, mert nem tudnánk azokat hol tárolni. A vállalatok ezért elvileg Ványos az iratkezelés színvonala. — Nem tudnak tenni ez ellen? —- Elvileg indíthatnánk szabálysértési eljárást, de hogyan? Lépjünk fel az egészségügyi dolgozók ellen, mert nem őrizték meg a kórlapokat, hanem azok helyére újabb, kórházi ágyat helyeztek?! — A mikrofilmezés nem nyújt megoldást? — A mikrofilm kitűnő találmány. Teljes siker lenne elterjesztése olyan forrásoknál, amelyeknek csak a tartalma fontos, de magát az iratot nem érdemes megőrizni. Használjuk akkor is,' amikor a meglevő eredeti forrást féltjük a rongálódástól. Viszont igen költséges fertőzött. Pedig, középkori oklevelek sokasága is lapul itt: többi között az egri érsekség gaznem megsemmisíthető pótolhatatlan aktákat is kidobálnak. Országszerte botez a megoldás. Abból a pénzből, amit száz folyóméter anyag filmezésére költünk, majdnem felépíthetnénk azt a raktárt is, ahol az eredetit tárolhatnánk. Bepolcozva mennyezetig Kovács Béla igazgató: „Az iratkezelés színvonala botrányos”. Levéltári beszélgetés - végveszélyben A szentté avatástól a nyugdíjkérelemig ...j Dencso Vladimirov: Építő tapasztalat A legutóbbi időben furcsa dolgok történnek velem. Ítélje csak meg a kedves olvasó. Azzal kezdődött, hogy kivettem a könyvtárban egy nemrég megjelent új könyvet, hazavittem, és belemélyedtem az olvasásba. De alig emésztettem meg belőle néhány oldalt, amikor csengetés hallatszott odakint. Egy kifulladt férfi állt a küszöbön. — Alig tudtam megtalálni — kezdte, boldogan mosolyogva. — Ha nem tévedek, ön Arszenov új regényét olvassa? — Igen, azt olvasón, de honnét tudja? — csodálkoztam. — Nagyon örülök, hogy megismerkedhetem önnel — folytatta a férfi. — Én éppen ez a bizonyos Arszenov vagyok. Író, A városi könyvtárban levő kartotékja alapján találtam meg önt. ön ennek a könyvnek az első és egyelőre még egyetlen olvasója. A vendég bement a dolgozószobámba, letelepedett az íróasztal mellé, zsebéből töltőtollat vett elő, és nekilátott, hogy javításokat végezzen a könyv különböző oldalain. Sebtében átdolgozott egy fejezetet, majd utószót írt. — Bocsásson meg, de nem volt módom teljesen kidolgozni a regényt. Nyomdába kellett adnom. A hősnek a végén egy építkezésre kell utaznia, én pedig még csak megházasítani tudtam. Két filmforgatókönyvet és egy színdarabot kellett sürgősen befejeznem. Ó! Jó, hogy eszembe jut! A darab végén a hősnőnek férjhez kell mennie, én pedig még visz- sza sem hoztam a turistaút- járól! Rohanok a színházba, talán még idejében odaérek! Elrohant és magával vitte a könyvtári könyvet... Ekkoriban elegáns öltönyt is rendeltem egy • ruhaszalonban. Idejében házhoz szállították, de nem volt időm felpróbálni, és beakasztottam a ruhásszekrénybe. Aznap este csengettek az ajtómon. — Jó estét! — mondta egy ismeretlen, vékonydon- gájú férfi, aki csak mellényt viselt, zakó nélkül és a nyakából mérőszalag lógott. — Bocsásson meg, a szalon szabásza vagyok. Ma elküldtük önnek az öltönyét, legyen szíves, mutassa meg. Elővettem az öltönyt a ruhásszekrényből. — Hát, valóban így van! — kiáltott fel a szabász. — Az ön zakójához történetesen egy másik megrendelő pizsamájának az ujjait varrtuk hozzá! Letelepedett az íróasztalomhoz, aktatáskájából ollót, tűt, cérnát vett elő, egyetlen mozdulattal lenyisz- szantotta zakómról az idegen ujjakat és egy gyermek- strandruha nadrágszárait varrta oda ... Születésnapomra a kedvenc operámat megörökítő, sztereolemezt kaptam ajándékba a lányomtól. Nyomban bekapcsoltam a lemezjátszót, és máris az isteni dallam áradt a hangszóróból. Ekkor csengetés hallattszott odakint. Magas, köpcös férfi állt a küszöbön. — A lemezgyár hangmérnöke vagyok — mutatkozott be. — Ezen a lemezen hiányosságot fedeztünk fel. A basszusária felvétele közben ugyanis a stúdióban kiégtek a biztosítékok. Ezért úgy sikerült a lemez, mint ha az énekes dadogna. Bocsánatot kérünk. Ez az ária valójában így hangzik. Rátámaszkodott az asztalra, és bömbölni kezdett, mint valami bika. A mennyezetről hullott a vakolat, és mindenfelől kopogni kezdtek a szomszédok —. a falon, a padlón, a plafonon keresztül. Rendőr érkezett sietve, jegyzőkönyvet vett elő. Garázda csendháborításért pénzbüntetést kellett fizetnem. Egy hét múlva mentőautó állt meg a házunk előtt. A markos betegszállítók ráfektettek a hordágyra, s megmagyarázták, hogy kissé korrigálni kell azt a műtétet, amelyet a múlt héten hajtottak végre rajtam —, ugyanis nem a megfelelő fonállal varrták be a sebemet. Megpróbáltam bebizonyítani, hogy soha az életben semmilyen operációm nem volt, még egyetlen fogamat sem húzták ki, a sebésznek azonban nem volt ideje meghallgatni. Elaltattak. Amikor magamhoz tértem, a sebész hangját hallottam: — Képtelen vagyok megérteni, miféle pokoli zűrzavar ez! Honnan volt neki vakbele, amikor egy héttel ezelőtt magam távolítottam el? Kiderült, hogy a kórházban az iktatónő megint csak nagyon sietett. Amikor a mentőautó sofőrjének odaadta a betegszállító lapokat, a házszámokat és az ajtószámokat összecserélte rajtuk. Miközben a kórházban pihentem, azt hiszem, megtaláltam mindezeknek a csodáknak a megfejtését. Egyszerűen arról van szó, hogy a regényíró, a szabász, a hangmérnök, a sebész és a többiek a lakásépítkezéseknél általánosan elfogadott módszért követték: előbb át kell adni a házat, a hiányosságokat pedig csak azután küszöbölik ki. Miután hazatértem a kórházból. felfedeztem, hogy erről a témáról szóló befejezetlen elbeszélésemet a feleségem közben elküldte a szerkesztőségbe. Mihelyt .kihevertem a műtétet, kiküszöbölöm a hiányosságokat. és. akkor elbeszélésem olvasható lesz. (Ford.: Gellért György) A BŐSÉG ZAVARA Megőrizték egyéniségüket
