Népújság, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-04 / 2. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. január 4., sztrda KALI KLUBOSOK Hét vége a Tinik közt Leggyakrabban csak úgy köszönnek el egymástól: „Sziasztok, jövő szombatig”. Annak a tucatnyi gyereknek, aki hét közben alig látja egymást, — hisz nyakukon az iskola, a tanulás, a különféle szakkörök — jószerivel az egyetlen igazi ki- kapcsolódás itt Kálban, az ifjúsági klub. — Valóban e kis közösség megalakulása előtt nem sokat kezdhettek hét végi szabad idejükkel ezek a gyerekek. Sem a Délibáb vendéglő, sem a tiszti klub nem alkalmas arra igazán, hogy ott tartalmasán kikapcsolódhassanak, de úgy is mondhatnám, hogy túl sok keresnivalójuk nem volt ott — mondja Simon Edit klubvezető. — Először két éve a nyolcadikosok akartak egy külön klubot, s ekkor alakult meg a Fantázia, majd később a Tini klub. Az „alapítók” izgatottan, kíváncsian jöttek az első közös rendezvényekre, s ez a lelkesedés tart a mai napig. Voltak, akik barátaikat, titkolt szerelmüket keresték, volt, aki unalmas perceit akarta kitölteni, vagy egyedüllétét megosztani másokkal. Néhá- nyan idővel egy kicsit ki is „öregedtek” már közülünk, de még most is pontosan minden hét végén itt vannak közöttünk. — Megszoktuk, megismertük egymást, jobban elviseljük a másik gyengéit, né. Csaknem tíz esztendeje már, hogy Miskolcon új rockegyüttes alakult Edda néven. De rég is volt! öreg miskolci fiatalok talán még emlékeznek, miként ropták annak idején a táncot az egyetem gólyabáljain e zenekar rriüzsikájára. Egy bulizgató, sok Uriah Heep-nótát játszó ismeretlen kis vidéki csapat. Ez volt az Edda. Próbák, személycserék utáni talpra állások, fellépések Miskolcon és környékén, mindez éveken át minden különösebb siker nélkül. Aztán elérkezett 1979, az Edda kiugrásának, illetve a kemény rock (hogy ne mondjam: „őszinte, kőkemény rock”) őrület kezdetének éve. Az akkor legmenőbb Piramis előzenekara lehettek, meghívást kaptak több fővárosi klubba, valamint a Budai Ifjúsági Parkba. Itt az első tavaszi koncertre még kétszáz néző sem jött el, nyár végén — igaz, ekkor a Piramis is ott volt —, már tízezer. Ezen a koncerten rögzítették a Pataky Attila — ének, Barta Alfonz — billentyűsök, Zse- lenc László — basszusgitár, Csapó György — dob, Sla- movits István — gitár felállású csapat első kislemezét, amely még az év decemberében napvilágot látott. Egyértelmű — s tegyük hozzá: megérdemelt — volt a siker. Az első banda, aki vidékről „robbantott”. Egyszerű, de precízen kidolgozott populáris hangvételű hard rock, ugyancsak egyszerű, de többnyire átgondolt szövegekkel — az ügyért (akkor még) őszintén lelkesedő zenészektől. A kislemez mellé még egy óriási meglepetés 79 végére: az évente megrendezésre kerülő „Popmeccs” népszerűségi szavazáson az év egyénisége Pataky Attila lett. Következett 1980, s rövidesen megjelent az első Edda-nagylemez. Abszolút sztárcsapat lett belőlük. Kora ősszel aztán jöttek az első komolyabb gondok: kiújult Csapó György gyerekkori betegsége, majd az orgonista bevonult. Év végén több hónapos külföldi szereplés következett, turné Csehszlovákiában, a Szovjetunióban és az NDK-ban. Mindezek ellenére az 1980-as Popmeccsen az év együttese az Edda, énekese Pataky Attila, nagylemeze az Edda I. 1981. Almási Tamás Ballagás című filmjének bemutatása — zenéjét az Edda szerezte és adta elő —, valamint az ezzel egyidőben megjelent kislemez után júniusban üzletekbe került a csapat második LP-je. Az album rövid három hónap (!) alatt aranylemezzé lépett elő. Az ezt követő ORI- turné után egészségügyi problémák miatt a zenekarból távozni kényszerült a dobos és a basszusgitáros. Ekkor került első jelentős mélypontjára az Edda, amiből — mint az később kiderült —, már sohasem tudott kilábalni. A Popmeccs ’81-ben az együttes már egyetlen kategóriában sem végzett az élen. 1982. május 29. Budapest Sportcsarnok, „Popmajális”. A bizonyítás, a fényes visz- szatérés nagy lehetősége volt ez a rendezvény, a „feltámadás” azonban nem sikerült. December 18. Budapest, Kertészeti Egyetem klubja. Az Edda-platinalemez ünnepélyes átadása. A lehető legszebb elismerése a korábbi években nyújtott teljesítménynek. Mert az akkori jelen, az bizony az Edda feloszlásának érése volt A zenészek elfáradtak, elfogyott a hit, a lelkesedés, fontosabb lett a pénz, meg- újhodni pedig egyszerűen képtelenek voltak. A rend kedvéért: Popmeccs ’82, Edda Művek nélkül. 1983 az Edda utolsó éve. Pontosan két év hallgatás után júniusban megjelent a 3. nagylemez. Mintha egy rutintalan zenészekből álló együttes ide-oda kapkodásának első próbálkozásait hallanánk. De messze is került ez már az első lemez színvonalától! Szeptember 4., Miskolc: jubileumi rockfesztivál. Ez volt az utolsó előtti nagyszabású Edda-esemény. ... És végül a december 17-én lezajlott miskolci búcsúkoncert. Korábban szebb lett volna... Juhász Mihály — Bizonyára emlékeznek még arra a felhívásunkra, amely a múlt év őszén a Népújság-stúdió újabb évfolyamára toborozott hallgatókat. Nos, az elmúlt néhány hónap során a jelentkezők megismerkedtek az újságírás legalapvetőbb ismereteivel, műhelytitkaival, és persze belekóstoltak a toliforgatás olykor bizony izzasztó nehézségeibe is. Az alábbiakban a két egri és a gyöngyösi csoport tagjainak írásaiból válogattunk. S hogy az első — immáron nyomtatott — próbálkozások miként sikerültek, azt most már döntse el — ... maga az Olvasó ... ODA-VISSZA - NAP, NAP UTÁN Ingázás vagy kollégium? ha már a gondolatát is kitaláljuk — kapcsolódik a beszélgetésbe Simon Tibor, az egyik alapító. — Kicsit aztán az újak nehezen is illeszkednek be. Igazi jó közösségnek érzem ezt a kis csapatot: közösen alakítjuk, szervezzük a programjainkat. Egy-egy átlagos hét végén pinpong-, foci- és tollaslabdameccseket vívunk, jókat vitatkozunk, megünne. peljük egymás születés- és névnapját, vagy éppen táncolunk. De egy alkalommal már énekeltünk együtt Soltész Rezsővel és Kristály Krisztával, több élménybeszámolón ismerkedtünk más országok, földrészek életével. Máskor együtt fintorogtunk, amikor Hofi Géza a káli művelődési ház világításán élcelődött. Érdemes volt eljönni a vallásról szóló vitára, vagy meghallgatni egy-egy szakorvos felvilágosító előadását is. Egyébként a klubosok nem maradnak mindig a négy r Százan kaptak az idén is kitüntetést a gyöngyösi Mikroelektronikai Vállalat dolgozói közül olyanok, akik a vérüket adják mások megsegítésére. Közülük való Hegede Lászióné. Pirospozsgás arcú, vígkedélyű asszony. Fiatal még. — Hányszor és miért adott vért? — Négyszer adtam eddig. Hogy miért? Amikor az első gyermekem szültem, két palack vért kaptam. Akkor megfogadtam, hogy „visszaadom”. Jubilált Kádár László, a trafóüzem dolgozója, ö azok közé tartozik, akik régi véradók. Maga ötvenszer nyújtotta már oda a karját. — Miért teszi? — Mondjam azt, hogy azért, mert másokon akarok segíteni? De ha hozzáteszem, hogy /érnyomásprob- lémáim is vannak, akkor hihetőbb lesz a buzgalmam? — Adna vért pénzért is? — Fiatal tanulókoromban még volt ilyen. Szűkös volt fal között. Többen mesélték a vakáció alatt rendezett két-három napos túrák élményeit. Az ősszel részt vettek a szilvásváradi klubtalálkozón is, és hogy az odautazás se legyen hétköznapi, autóstopos versenyt rendeztek. Nevetésben, izgalmakban sem volt hiány és ha egyeseknek a szerencse is a kezükre játszott, hát az apjukkal találták szemközt magukat az út mentén, s így jutottak protekciós fuvarral el az újabb útelágazáshoz. — Persze, a hangulat nem mindig ilyen rózsás — mondja Antal Ildikó —, hisz mint mindenkinek, a klubnak is lehetnek rossz napjai. Ezeken azért igyekszünk ál- átlábalni és igyekszünk mindent megtenni azért, hogy még jó ideig valamennyien együtt maradjunk. És persze, olykor egy kicsivel több segítség, támogatás is elkelne. Csáki Csilla a zsebpénzünk és megtörtént, hogy a haverokkal fogtuk magunkat és elmentünk vért adni. Kaptunk háromszáz forintot és ellumpoltuk. Régen volt, talán igaz sem volt. Olyan is van, aki először állt be a véradók közé: Tóth Magdolna, műszaki rajzoló. — Arra gondoltam, én is lehetek beteg, nekem is szükségem lehet vérre. Akkor pedig úgy illik, hogy adjak is. Azt hiszem, legközelebb újra eljövök. A találkozón nagyon szép élményben volt részem. Eljött egy anyuka az egyéves gyerekével. A kicsinek az életét mentette meg a kapott vér. Amikor köszönetét mondott, a könnyei is kicsordultak az anyukának. Bevallom, én is meghatódtam. Mennyire igaz a mondás, hogy a vér a legdrágább folyadék. Köszönet azoknak, akik ezt ingyen adják. Baksáné Berecz Katalin Gyöngyös Két diák, mind a kettő a hatvani szakközépiskola növendéke. — Miért döntöttél a bejárás mellett kétévi kollégiumi „rabság” után? Kiss Anna nem sokáig gondolkozik a válaszon. — Amikor elsős lettem, azf reméltem, hogy a kollégiumban több időm lesz a tanulásra. Csalódtam. Én ugyanis nem vagyok egy Einstein, nekem a tanuláshoz csendre van szükségem, és nyugalomra, hosszabb időre. A kollégiumban ... ? Percről percre meg van szabva minden. Akinek elég ennyi idő, az másnap feszíthetett a tudásával. Akinek nem, imádkozhatott kedvenc szentjéhez. Aztán a kollégisták... Ki ilyen, ki olyan. Alkalmazkodni kell. Volt, aki a többivel mit sem törődve éppen hét végi hódítását részletezte fennhangon. Én meg próbáljak a matekra koncentrálni? Inkább nem, jöjjön a bejárás. Ugyancsak harmadikos a másik diák, Szabó Éva. — A csend az nekem is kell a tanuláshoz — mondja. — De engem a hasam is zavart. Komolyan. No, nem azért, mert nagy volt, hanem mert olyan hangosan korgott, hogy mindenki ál. landóan engem figyelt. A kollégiumi kaját nem nekem találták ki. ünnepnapok előtt még csak hagyján. Olyankor csodálatos módon feljavult. Panaszkodjam még? Hát... melegből sincs valami bőség a koleszban. Nem tudok hidegben aludni. Igaz, a vacogás olykor álomba ringatott. — Minden tökéletes azóta, amióta bejártok? — Probléma mindig akad — így Anna —, de nekem megérte, hogy kijöttem a koleszból. Otthon többet tudok tanulni és nem zavar senki. — Az igazság az, hogy én moßt is mindig éhes vagyok — panaszkodott tovább Éva. — Ugyanis, aki kilép nem kaphat kaját. Nem értem, ez miért van így, de ha így döntöttek ... i — Nem fárasztó naponta órákig utazni vonaton vagy buszon? — Meg lehet szokni ezt is — mondta Anna. Ennyit erről. El lehet rajta gondolkozni. Szántó Klára Gyöngyös A vérüket adták „...játszani is engedd../' 90BHHHEBI ■SUHl Zsibi Sokan ismerik. Megfordul Egerben szinte mindenütt, a főiskolai eseményektől a teniszpályákig. Gyakran látják kamerával a kezében, vagy anélkül, vagy éppen mikrofonnal a diszkókban. Filmezett már kollégiumi folyosón, strandon, a Gárdonyi Gimnázium előtt, vetített az Ifjúsági Házban. Nevét tudják amatőrfilmesek, televíziósok, szakmabeliek. Nagy Zoltán, vagy ahogyan őt a legtöbben szólítják: Zsibi. — Főiskolás koromban kezdtem filmezni. Tiel Miklós tanár úr segítségével. A kezdetek óta öt év telt el. A tanár úr a főnököm, az én munkahelyem pedig az egri tanárképző főiskola oktatástechnológiai tanszéke lett. És ez egy „terített asztal”. Olyan jellegzetes figurák, arcok bukkannak fel nap mint nap. hogy a témák között csak válogatni kell. Aztán később lesz-e belőle játékfilm, azt a történet adja. De a FAFKE, a Főiskolai Amatőrfilm Klub filmeket is készít. Celluloid szalagra kerülnek az évenkénti rektorválasztások és a nonstop napok programjai is. Az évek alatt több film elkészült, amelyek nagy részét maga írta, rendezte, fényképezte. Vetítővászonra kerültek animációs gyurmafilmek, kisjátékfilmek, „lilagőz", vagy más, szóval művészfilmek és paródiák, köztük a sikeres Sandokánutánzat. Alkotásait az ország több városában vetítették már. Különböző filmszemlékről hozta el a fődíjat. Elnyerte az I. Mosolygó Kamera díjat, ebben az évben pedig az Országos Amatőr Filmszemle első helyezettje lett. — Az egriek sajnos nem sokszor láthatták alkotásainkat, mert ezeket jórészt szűk körben, a főiskola falain belül vetítettük. Az ottani már-már hagyományos negyedévenkénti bemutatók mindig telt ház előtt zajlanak. A helybeli közönségnek azonban — eltekintve az Ifjúsági Házban megrendezett vetítéstől — nem volt még lehetősége arra, hogy egyáltalán amatőrfilmeket láthasson, megismerkedjék a magyarországi amatőrfilm- mozgalommal, amely pedig világviszonylatban sem áll a legrosszabb helyen. — Kétszer próbáltam a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakára jelentkezni, mind a kétszer elutasítottak. Ebben a tanévben fejezem be a Test- nevelési Főiskolát és ezzel, ha nem is véglegesen, de szakítok a profifilmesek világáról szőtt álmaimmal. A film tehát csak hobbi marad, bár ez korántsem olyan egyszerű. Hiszen munkám is a film. Mint filmtechnikus ugyanis oktató-, nevelőfilmeket gyártunk a tanszéken, persze ezek csak rutinszerű, művészi színvonalat nem igénylő műsorok. Szerencsés ember? Munkája a hobbija. Szép felesége van. Albérletben lakik, látszólag nyugodt, biztonságos környezetben. De elég-e amatőr szinten maradni ? És csak, Nagy Zoltánon múlik minden? Tehetséges? Aki látta már legalább egy filmjét, az nem vonhatja kétségbe munkája értékeit. Ez a szakállas fiatalember talán megérdemli, hogy figyeljünk rá. S bár még korántsem kiforrott, saját stílussal még nem igazán rendelkező alkotóról beszélhetünk — reméljük, még hallunk róla. Arról, akit a legtöbben csak úgy neveznek: Zsibi. Kürti Péter Néhány kisfiú áhítattal bámulja. A játékbolt egyik polcán áll, büszkén, peckesen. Teheti, Ififz ő itt a legdrágább, ráadásul „import”, — francia. Az előbb még vadul hógolyózó kölykök megilletőd- ve állnak a pult előtt. — Néni, kérem! Azt a távirányítós dömpert szeretnénk megnézni. Kipróbálni... — Nem lehet! Csak akkor, ha meg is veszitek, — így a válasz. Megszeppent, csalódott arccal somfordáltak ki az üzlet ajtaján. Közben az elárusítónő bizalmasan odafordult egy irhakabátban ácsorgó szülőhöz. — Ez a legdrágább játék az egész üzletben, összesen kilencet kaptunk belőle, négy már el is kelt. Még én is alig merek hozzányúlni, ha eltörik, vagy elromlik benne valami, a fél fizetésem rámegy. Meg aztán az elem sem olcsó, tizenhárom „gó Háttal” működik csak... Az anyuka megértőén bólogat. S közben azokra a gyerekekre gondol, akik karácsonyra megkapják ezt az autót. És esetleg csak szülői felügyelettel játszhatnak vele, vagy apuka majd irányítja — mert csak ő ért hozzá — a kisfiú meg nézheti, amint .robog, kangaroo, zsinór nélkül. Drága autó... Távirányt- tói... Doras Judit
