Népújság, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-01 / 283. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1983. december 1., csütörtök Képmagnó és edzőmérkőzés Csütörtökön reggel utaznak a labdarúgó-válogatottak Szalooikibe Úszás Négy győzelem Drezdában Menetrend szerint folyik az „A” és „U” labdarúgó- válogatott készülődése a pénteki, illetve szombati görögök elleni kétfrontos EB-selejtezőkre. Ismeretes, hogy Temesvári Miklós csapata, az utánpótlás, Duna- varsányhan gyűjti az erőt a pénteki 90 percre, amelyre Veriában kerül sor. A legújabb hírek szerint az „U”- csapat a Szalonikibe érkezés után továbbutazik a találkozója színhelyére, és ott szállásolják el a magyar delegációt. Ugyancsak egy telexüzenetből derült ki, hogy Me- zey György szövetségi kapitány legénysége, a „nagy- válogatott” Szalonikiben a Hotel Panorámában lakik majd. A szerdai színhely azonban még Tata volt. Délelőtt Mezey György fizikailag pihentető feladatot tűzött jelöltjei elé: képmagnóról megnézték a legutóbbi, a 3. EB-csoportban játszott görög —dán találkozót, amelyen Sinpnsenék nyertek 2—0-ra, s vívták ki a csoportelsőséget. Mezey György szerdán sem hirdetett csapatot. A délután sorsdöntő volt e szempontból, mert akkor a Tatabányai Bányász vegyes csapatával játszottak Törőcsikék. — Folytatjuk azt a csapatépítési folyamatot, amelyet kapitányságom elején elhatároztam, — mondta Mezey. — Eddig ötvenszázalékos a mérlegem, 1—1 győzelem, döntetlen, vereség van a „számlán”. A feladat most sem változik, noha ebben a szerepben most utazom az „A”-válogatottal először külföldre. Kár, hogy a változott stílusú .együttes formálásából ezútal hiányzik Nyilasi, Kiss S., Szokolai. — összeállítás? — Alakul a kép, de csak csütörtökön reggel, a Ferihegyi repülőtéren mondom el a kezdő tizenegyet. Azon gondolkodom, hogy a két ék szerepére jelölt három játékos — Hajszán, Dajka, Bo- donyi — közül kit válaszszák? A hátsó alakzatokon nincs értelme változtatni, Törőcsik pedig szemre kötetlen feladatot kaphat. ★ Csütörtökön reggel Tatáról indul autóbusszal a repülőtérre a válogatott. Ferihegyen találkoznak az „U”- együttessel, és 10 órakor startol a különgép. Mezey tervei szerint a megérkezés és ebéd után délután edzés lesz a találkozó színhelyén. Ha a görögök péntekre autóbuszt biztosítanak, akkor az „A”-együttes megnézi a veriai „U”-találkozót. Elképzelhető, hogy kedvező időjárás esetén még szombaton kora délelőtt is átmozgató edzés lesz. Mind az „U”-, mind az „Átválogatott magyar idő szerint 14.00 órakor lép pályára. Az „U”-válogatott duna- varsányi edzéseiről szerdán hiányzott három Vasas-játékos a dunaújvárosi MNK- találkozó miatt. Temesvári Miklós a foglalkozásokon látottak alapján különösen Plotárt, a Tatabánya gólveszélyes játékosát dicsérte, majd ismertette a pénteki kezdőcsapatot: Szieben — Kozma Z., Disztl L., Pecsics, Rezi — Détári, Varga II., Balogh — Fodor, Gyimesi, Plotár. Csakúgy, mint a „nagyok” szaloniki találkozóján — nincs tét. Az „^’-válogatottak selejtező csoportjából Anglia jutott tovább. A pénteki 90 perc előtt az állás. 1. Anglia 2. Görögország 3. Magyarország 4. Dánia 65-1 13- 4 1Ó 4 12 1 4-4 4 5 113 7-7 3 5113 6-15 3 Az NDK egyik fellegvárában — az SC Einheit Drezden vendégeként — álltak rajtkőre az Eger SE úszói. A drezdai klubhoz évtizedes jó kapcsolat fűzi őket, amely a jelenlegi versennyel tovább erősödött. A kitűnő utánpótlás-nevelő munkát folytató vendéglátók mellett a fiatal csapattal szereplő egriek négy győzelmet szereztek. Eredmények. Nők. 200 m vegyes: 7. Molnár 2:38,7. 100 m pillangó: 2. Pohl 1:11,0, 5. Thummerer 1:11,8. 100 m gyors: 3. Molnár 1:03,8, 5. Erdélyi 1:05,4, 7. Barta 1:06,0. 400 m gyors: 5. Pohl 4:53,7, 8. Thummerer 5:01,3. 200 m hát: 3. Pohl 2:32,6, 7. Erdélyi 2:44,2. 200 m mell: 2. Ujjady 2:55,3. 200 m gyors: 4. Molnár 2:20,1, 5. Barta 2:21,0, 7. Thummerer 2:21,3. 100 m mell: 2. Ujjady 1:19,5, 4. Molnár 1:24,2. 100 m hát: 1. Barta 1:08,9, 2. Pohl 1:09,9, 8. Erdélyi 1:17,5. 200 m pillangó: 5. Pohl 2:37,0. Férfiak. 200 m gyors: 2. Zombori 2:03,1. 100 m mell: 2. Nagy 1:13,9, 4. Ürbán 1:16,1. 200 m hát: 4. Cseh 2:20,9. 400 m vegyes: 3. Zombori 5,:02,7. 200 m vegyes: 3. Zombori. 100 m hát: 2. Cseh 1:05,5, 4. Kiss 1:11,4. 100 m pillangó: 1. Zombori 1:01,3, 7. Cseh 1:06,8, 8. Nagy 1:07,8. 200 m pillangó: 1. Zombori 2:15,9, 4. Tóth 2:29,9. 200 m mell: 2. Nagy 2:42,3, 3. Urbán 2:45,4. 400 m gyors: 1. Zombori 4:19,5. Aerobic = divat, sport, üzlet? Szerdán játszották le Dunaújvárosban az elmúlt hétről elmaradt Dunaújváros— Vasas labdarúgó MNK-mérkőzést a legjobb 32 közé jutásért. Meglepetésre a területi bajnokságban küzdő kohász legyőzte NB I-es ellenfelét, így a Vasas kiesett. DUNAÜJV ÁROS—VASAS 3—2 (2—0) 800 néző, V.: Huták. Góllövők: Lehota (3), illetve Kiss (2). Asztalitenisz Hatvani érmek és csapatsikerek Karácsony Tibor lett a megye Tizek-bajnoka 8 győzelemmel, jó formáját a csapatmérkőzéseken is igazolta (Fotó: Szabó Sándor) Heves megye ez évi felnőtt Tizek-bajnokságát Hatvanban rendezték meg, amely a házigazdák sikerét hozta. Férfiak: 1. Karácsony Tibor (HKVSC), 2. Herle István (Petőfibánya), 3. Pa- láncz Péter (Sírok), 4. dr. Estefán, 5. Román (mindkettő Egri Kolacskovszky), 6. Tordai (HKVSC), 7. Kovács L: (Petőfibánya), 8. Tóbik (Sírok), 9. Szabó (HKVSC), 10. Kerekes (Petőfibánya). Nők: 1. Ács Erzsébet, 2. Szabó Judit (mindkettő HKVSC), 3. Beniczky Magdi, 4. dr. Ruttkayné, 5. Molnár, 6. Ádám A., 7. Mészáros (mind Egri VM), 8. Nagy É. (HKVSC), 9. Fekete B. (Egri VM). Az utolsó forduló következik a férfi asztalitenisz NB III Márton-csoportjában. A HKVSC-nek bajnoki esélyei vannak, a várakozást jóval felülmúlóan szerepel az újonc petőfibányai gárda. A gondokkal küzdő egriek talán a folytatásban eredményesebbek lesznek. A legutóbbi két forduló eredményei: HKVSC—Balassagyarmat 12—4. Gy: Karácsony 4, Né- ,meth 3, Tordai 3, Kerek 2. Borsodi Kinizsi—Egri Kolacskovszky 9—7. Gy: Román 3, dr. Estefán 2, dr. Sonkádi 2. Egri Kolacskovszky—Balassagyarmat 11 —5. Gy: dr. Estefán 4, Román 4, dr. Sonkádi 2, Kovács 1. HKVSC—Sárospatak 12—4. Gy: Karácsony 4, Németh 4, Tordai 3, Kerek 1. Ózdi Kohász—Petőfibánya 10 —6. Gy: Kerekes 2, Here 2. Herle 2. A Márton-csoport állása az őszi 7. forduló után: 1. MÉMTE n. 7 6 - 1 87-26 12 2. Hatvani KVSC 7 6 - 1 68-44 12 3. S.tarjáni V. 7 4 2 1 60-46 10 4. Ózdi Kohász 7 4 1 2 59-53 9 5. Petőfibánya 7 4 - 3 64-48 8 6. Borsodi Kinizsi 7 2 1 4 52-60 5 7. Egri Kolacskovszky 71-6 51-71 2 8. Balassagyarmat 7 1- - 6 36-76 2 9. Sárospatak 6 1 - 5 25-71 2 E cím láttán bizonyára sokan felkapják a fejüket. Egyáltalán hogy lehet Ilyen kérdést feltenni? Az aerobic. ez az újfajta szabadidő-tevékenység tömegeket hódított meg néhány hónap alatt, lépten-nyomon erről beszél öreg és fiatal. Vannak azonban, nem kevesen, kétkedők is, kik nem hisznek e „tömegmozgalom” varázsában, életerősségében. Nem tartják másnak, mint szalmaláqgnak. Amilyen gyorsan lobbant fel, olyan gyorsa válik majd hamuvá. A tények viszont önmagukért beszélnek. A kabala: koreai tigris Az 1988-as szöuli nyári olimpia kabalafigurája egy mosolygós koreai tigris lesz, míg a játékok hivatalos emblémája a világegyetem harmóniáját fogja ábrázolni, jelentette be Roh Tae-Woo, a szervező bizottság elnöke. A koreai tigris erejéről, élénkségéről, ugyanakkor nemeslelkűségéről és barátságosságáról legendák keringnek. A kabalafigura fején kalapot visel, nyaksálja az olimpiai ötkarika. A hivatalos embléma egy népi motívum alapján készült. A spirálisan felfelé törő alakzat az olimpia hármas célját ábrázolja, amely az egyetértés, a béke és a haladás. Az emblémát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is jóváhagyta. Egerben több mint féltucat helyiségben, heti 2—3 alkalommal óvodások, iskolások, gyermekes anyukák és nagymamák cserélik fel 40—45 percre utcai ruhájukat tornadresszre, és ha néha erőlködve, fogcsikorgatva is, de lelkesen mozogják végig ezt a röpke időt. o Kőrútunk első állomása a Helyőrségi Művelődési Otthon volt, ahol Honfi Lászióné, az Eger SE tornaedzője tartja a foglalkozásokat. Hárman fogadnak; ő, a ház igazgatója Hidy Pál, és dr. Lukács György. — Második hónapja végezzük a gyakorlatokat, hetenként kétszer találkozunk — kezdi a beszélgetést a tanfolyam vezetője. — Nagyon heterogén társaság jár ide, de többségében a 20— 30 év közötti nők vannak. Szerintem ez a kondicionáló torna például szülés után, vagy idősebb korban elengedhetetlen. Jó néhányan azért jöttek, hogy a fogyókúrás étrendet kapcsolják össze a mozgással, legtöbbjük azonban hízott 1—2 kilót. — Milyen a lemorzsolódás? — Mostanra kialakult egy törzsközönség. Volt, aki csak azért jött, hogy elmondhassa barátnőinek, hogy aero- bicra jár. Volt, aki divatot űzött belőle, tökéletes Jane Fonda szerelésben jelent meg a többiek előtt. Akik maradtak mintegy 70-en, nem holmi hóbortnak tekintik az aerobicot, hanem a szabad idő egyfajta hasznos eltöltésének. — Az orvosi szemüvegen keresztül nézve, ön miben látja az aerqbic jelentőségét? — Ide főleg olyanok iratkoztak be, akik soha életükben nem sportoltak, vagy valamilyen ok miatt elszakadtak a rendszeres testedzéstől — mondja Dr. Lukács György. — Én minden foglalkozáson jelen vagyok, he szükséges, kisebb vizsgálatokat végzek, ellenőrzőm a vérnyomást, a súlyváltozást. Ha más hatása nem volna az aerobicnak csak az, hogy utána szellemileg felfrissülve, nyugodtan jönnek ki a teremből a lányok-asszonyok, már ez is emellett a mozgalom mellett szólna. Ugyanakkor a keringési rendszer kiegyensúlyozottabbá, edzettebbé válik, testileg megerősödnek azok, akik rendszeresen — a hangsúly itt a rendszerességen van — tornásznak. — Egyesek légből kapott hírek szerint jó üzleti fogásnak tartják az aerobicot. Mi az igazság? — A fővárosban, vagy más nagyobb városokban talán igen, nálunk viszont nem. — Jelenti ki kategorikusan Hidy Pál igazgató. — Ha a befolyt összegből (200 Ft/fő) levonjuk a rezsi- költséget, a tanárnőnek kifizetett órabért, plusz a rostos üdítő ital árát, amit a. foglalkozás végén „szolgálunk fel”, kb 1800 Ft tiszta haszon marad a kasszában. Ha mi ezt a pénz miatt csinálnánk, felkopna az állunk. Közben sorra érkéznek az első 50 perc résztvevői. Ki egyedül, ki gyerekkel, ki pedig bevásárlókosárral. — Ülő munkát végzek — mondja Fekete Andrea — az aerobic pihenést jelent számomra, levezeti az idegességet, teljesen kicserél. — Remélem, nem tévesztem el olyan sokszor a gyakorlatokat! —■. suttogja egy kislány az édesanyjának. A teremben felcsendül a zene, s az ajtó becsukódik. A következő pillanatban elkezdődik egy újabb erőpróba. e A főiskola főleg leány hallgatói szerdánként este találkoznak a tornateremben, ahogy azt Miklovicz Lászlóné, a testnevelés tanszék tanára mondta, hogy zenés gimnasztikával frissítsék fel magukat. — Azt terveztük, hogy bevonjuk a főiskola női dolgozóit is — mondja a tanárnő, — de sajnos csak a hallgatókat sikerült megnyernünk. A foglalkozások ingyenesek. Próbálkozunk az autogén tréninggel is, a kettőt összekapcsolva még jobb hatást érhetünk el. — Ha jól tudjuk, a kötelező testnevelési órákba is beiktatták az aerobicot? — Általában úgy állítjuk össze a két óra anyagát, hogy az első 45 percben nonstop gyakorlatokat végeztetünk zenére, és csak ezután következnek a labdajátékok. Nem használunk erősítőt, mikrofont, igy sokkal közvetlenebb ' hangulat alakul ki, családias a légkör. Ugyanakkor a sorok között járva javítani lehet a tartás- és ritmushibákat. Miért tartózkodik az aerobic-kifejezéstől? — Én zenés gimnasztikának nevezem azt, amit csinálunk, így ha majd az aerobic már feledésbe merül, a most elkezdett speciális tornát tovább folytathatjuk, anélkül, hogy nagydobra vernénk. o A 9-es számú Általános Iskolában alighogy véget ért a birkózók edzése, máris elfoglalták helyüket az aerobic-rajongók. — Mintha kezdetben sokkal többen jártak volna ide... — Igen — helyesel Szabolcsi Judit, ki sérülés miatt csak tanácsokat ad az őt helyettesítő fiatal lánynak. — A tél közeledtével hamarabb sötétedik, hideg van, kevesebben veszik a fáradságot, hogy a testedzést válasszák kikapcsolódásul. — Aerobicot bárki vezethet, vagy vizsgát kell tenni? — Egy új rendelet alapján minden testnevelő tanár, torna- és sportgim- nasztikaedző irányíthatja ezt a munkát. — Ha a következő hónaptól mondjuk 300 Ft-tal emelnék a tarifát, ugyanilyen lenne az érdeklődés? — Valószínű, hogy egyedül lennék a teremben. Egerben nagy a konkurren- cia, nem lehet emelni az óradíjakat. Tudomásom van róla, hogy Budapesten 980 Ft-ot is elkérnek egy hónapért, amiben az aerobic mellett szauna, úszás, diétás vacsora is van, s mindez kb. 3 órát vesz igénybe. A nők többsége maximum 1 órát tud szentelni a mozgásnak, de többet nem a család és a második műszak miatt. — Meddig tart még ez az aerobic-láz? — Ezt csak egy jósnő tudná megmondani. Talán évekig, vagy évtizedekig. Mindenkinek szüksége van, korra és nemre való tekintet nélkül rendszeres testedzésre. Az aerobic hozzásegíti ehhez, sajnos egyenlőre csak a nőket, de a férfiak is bekapcsolódhatnának ebbe a tömegsport mozgalomba! . Budai Ferenc A Népújság tippjei a 49. hétre 1. VFB StuttgartBremen (NSZK I.) 1 2. Nürnberg—Kaiserlautem l 2 3. Frankfurt—Hamburg 2 4. Catania—Napoli (Olasz A) 1 x 5. Juventus—Róma 1 x 6. Lazio—Fiorentina x 7. Pisa—Ascoli 1 8. Sampdoria—Verona 1 S. Udinesc—Torino 1 2 10. Atalanta—Palermo (Olasz B) x 11. Cavese—Arezzo x 2 12. Cesena—Como 1 13. Pistoiese—Empoli 1 Pótmérkőaések: 14. Hertha BSC—Freiburg (NSZK II.) 1 15. Perugia—Monza (Olasz B) x 16. Campobasso—Cremonese 1 KEDVES VÁSÁRLÓK! December 2-án, (péntek) 9 órakor megnyitjuk a játéküzletünket Egerben, a Széchenyi u. 5. sz. alatt. Játékáruk nagy választékban! Nyitás napján minden fizető vásárló ajándékot kap! Nyitva tartás: 8-18 hkivéve: csütörtök 8-19 h szombat, vasárnap 8-13 h >9'í Kiesett a Vasas