Népújság, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-24 / 303. szám
8. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET ' NÉPÚJSÁG. 1983. december 24.. szombat Kós Károly, az író A huszadik század első évtizedeiben mintegy jeladásra hatalmas mozgásba jött a magyar művészeti élet. írék, zenészek, képzőművészek vették birtokukba mohó türelmetlenséggel a modem szellemiséget, s a legjobbak képzeletében feltetszett egy addig nem is sejtett nagyszerű összefoglalás vonzó képe, amely egyszerre mutatná a művészi modernség és az elfeledett, de életre kelthető népi kultúra színeit. Ez a törekvés vezette Bartók Bélát és Kodály Zoltánt első népdailgyűjtő útjaira, de ez a vágy termékenyítette meg a fiatal Kós Károly képzeletét is, aki építészetet tanult, s első tervei már egyetemista korában megjelentek a Művészet című lapban, majd néhány sikerült munkája után huszonhat éves korában megbízást kapott, hogy Zru- meczky Ede társaságában építse fel a budapesti Állatkert pavilonjait. Egyre- másra kapta ekkor a rangos feladatokat: az új magyar építőművészet legna- gyobbjának ígérkezett, olyan fantáziájú művésznek, aki egyszerre látta egy táj múltját és jövőjét, s úgy tervezte alkotásait, hogy azok híven megőrizve a táj és a nép szellemét a következő évtizedek számára is lakhatók legyenek. Közben felépítette Sztánán a Varjúvárat, ahol zavartalanul akart dolgozni és élni művészi terveinek. Nem ő volt az egyetlen, akinek felszámyaló pályáját elmetszette az első világháború. Nagyobb építészeti megbízást nem kapott többé, s mire feleszmélt, a világégés végén, már a kisebbségi magyarság sorsa várt rá is, Erdélyben, s ő vállalta ezt a nem könnyű eorsot, jóllehet a háború utolsó évében kinevezték a Budapeti Iparművészeti Főiskola építészeti tanszékére tanárnak. Miközben a magukat sorstalannak, kiszolgáltatottnak hitt erdélyi magyarok rémült tanácstalansággal néztek a jövőbe, vagy magukat mentve új hazát kerestek, Kós Károly a vele egyívásúakkal, Padi Árpáddal és Zágoni Istvánnal megfogalmazta kiáltványát, a Kiáltó Szót, amelynek vezérlő gondolata ez volt: „elég a passzivitásból!”. Képzeletben az erdélyi népek testvéri közösségének igéző képe jelent meg, egy békés, demokratikus szövetség, mely minden alkotó és jószándékú ember számára biztosítja a megélhetést és az alkotást. S hogy elképzeléseinek reális keretet találjon, megszervezte az Erdélyi Néppártot, vagy ahogy később nevezték, a Magyar Néppártot, melyben nem vállalt vezető szerepet, mert felismerte, hogy tollával kell szolgálnia az erdélyi magyarságot. Megindította a Vasárnapot, s mikor sínre tette a lap ügyét, visszavonult a Varjú-várba, s egy ócska nyomdagépen elkezdte nyomni könyveit, melyeket maga szedett és maga kötött. Űjabb nagyszerű terv foglalkoztatta: szép könyvet adni az erdélyi magyarok kezébe. 1924-ben meg is alakult az Erdélyi Szépmíves Céh, amely fennállásának húsz éve alatt több, mint másfélszáz könyvet jelentetett meg. A Céh adta ki később az Erdélyi Helikon című folyóiratot, melynek irányításában Kós Károly ugyancsak tekintélyes szerepet vállalt. Bizonyos, hogy jobban szeretett volna építész lenni, mint író, nagyobb munkát azonban immár nem tervezhetett, inkább baráti szívességből, nagyon sokszor tiszteletdíj nélkül vette kezébe kedves körzőjét és vonalzóját. De amit eleinte kicsit restellkedve művelt — az írást —, egyre inkább mesterfokon gyakorolta, mint mindent, amihez hozzákezdett. Az írást is szolgálatként értelmezte: legfőbb művei történelmi példázatok amelyekben a múlt tapasztalatait úgy dolgozta föl, hogy kortársai számára szolgáljon hiteles tanításul. Leghíresebb alkotása az 1924-ben megjelent Varjúnemzetség. Műfaja szerint „krónika”, amely a tizenhetedik századba vezet vissza. Kós Károly nem a nagy történelmi eseményeket ábrázolja, hanem egyszerű, hétköznapi embereket, akik keserves küzdelmet vívnak a természet erőivel, hogy otthont és megélhetést teremthessenek maguknak. Tíz évvel később adta ki Az országépítő című regényét, melyben István király önemésztő benső küzdelmeit ábrázolja nagy elhitető erővel. Az ő István királya személyisége és sorsa szorításában vállalja küldetését, a magyarság megmentését. Kós Károly irodalmi működését általában is jellemzi, hogy olyan hpsöket, olyan történélmi helyzeteket ábrázol, melyekben élet- fontosságú elvek ütköznek meg egymással; alakjai rendszerint a tragédia árnyában élnek és alkotnak; félreértések és ellenségeskedések között igyekeznek megteremteni egy általánosan érvényes életlehetőséget. Ebben nyilatkozott meg aktualizáló szándéka, melynek legérdekesebb megnyilvánulása Budai Nagy Antalról írt drámája. A mű főhőse nem küzdő, harcos történelmi alak, hanem annak a reformernek példája, mely különféle alakváltozatokban tűnt fel a kor hazai és erdélyi irodalmában. (Talán elég Németh László műveire utalnunk ezzel kapcsolatban.) Sorsa azért fájdalmas, mert saját hívei koncoljáik fel, mintegy annak bizonyságául, hogy a kor erdélyi irodalma is tragikus félreértések, önemésztő harcok között fejlődhetett csupán. A második világháború után Kós Károly egyik vezetője volt a Magyar Népi Szövetségnek s a kolozsvári Mezőgazdasági Akadémián tanított. Nagyobb irodalmi művet már nem írt, de jelenléte, személyisége 1977- ben bekövetkezett haláláig az önfeláldozó szolgálat, a hittel és áldozattal megélt élet nagyszerű példája volt s maradt. Ahogy Kiss Jenő írta: „a neved - fénylőn elszakadt tetőled, s jelképpé, fogalommá lényegült. ■ Karácsondi Imre Legendák krizantém-csokrai pedig jön majd ideje a télnek havak hullásának csöndnek és jönnek a Hegyről a farkasok lágyan páráló torokkal nesztelen megállnak kapuink előtt ragyogó szemmel állnak az éjszakák kékhideg burái alatt a szobákban gyantailtat a tűzön izzó fahasábok pálinkák huzamos kortyok disznótorok dallal nagyapákkal kezükben reszket a hegedű porlepett vonója kezükben pendül töredezett ezüst-szálakon a dal bor gyémántja csillan bajszukon és fölszáll az ének megemeli a házak hósipkáit hallják a temetőben nyugovó régi társak a drága halottak Isonzó Piáve csont-bakái lövészárkok lapuló csendjébe áll be az ének szálegyenesen énekelnek az életben-épphogy-maradottak Magyarország énekelnek a nagyapáid gerincük csillag-csont-csigolyáin reszket fejük — Európa borostás Holdja tél jön emlékek villámló tele nagy pelyhekben az Idő — Isten dunyhája — foszlik olvadó kristály-csillámokban hulldogál váltunkra a halál hideg szobában hűl a húsod örülj ha lesz asszony ki testét neked adja fagyott rögöket kopogtat magányod hitetlen varja jöjj kocódjunk össze fogvacogva ne üljön halál homlokunkra pedig jön majd ideje a télnek szarvasok hóban ha járnak szarvasok agancsai közt karácsony szele átfúj iramodnak a régi mesékbe behavazott keresztfákhoz nagyapáinkhoz szarvasok puha hátán visz az álom legendák krizantém-csokrai kezünkben szállunk fagyottan a derengő emlékezésben futnak velünk a szarvasfiak homlokukon gyertya patáik alatt a csontok egy ország a föld alatt robogunk szállunk a csont-mezőkön suhanunk kozmikus testek körbe az iszonyat röppályáin arcunkon a szégyen megolvadt érc-könnyei megállunk összemaszatolva összeégve a riadalom fortyogó kráterében mi a gyermeteg-bátrak kiröhögtük nagyapáinkat csókolnánk mostan csontjaikat a megbánás porló hamuja alatt fagyottan maradunk a hegységek oldalán tapossanak ránk a vágyak mennybe-igyekvő túristái Lőrincxy István A halál kék tavaszban fáznak az istenek tehenek legelnek rétek karcsú nyakán a gyermekek pirosat álmodnak s rakéták nyílnak az Ég vén homlokán búzakévét eszik a Nyár s még lábadra hull a harmat melled rózsáját csókolom s a rakéták már úton vannak évszakai őszi esők balladáját a faleveleken hallgatom szemünkben megfáradt ködök s máglyaként kéklik az atom egyszer aztán a tél is eljön tesz egyáltalán új tavasz? a világ havat álmodik és talán reményt a Hó alatt '."A:: ~ -::v . t... Jézus születése 1983-ban* Már harmadik esztendeje nem volt beosztva sem karácsonykor, sem szilveszterkor, az idei ügyeletét hát nem lehetett kivédeni. Csendes napnak ígérkezett a mai, de tapasztalatból tudta, hogy az efféle „ígér- kezők” válnak a legrázósabbakká később. Igaza lett. Már reggel rosszul kezdődött. Hiába kelt föl négy órakor, hogy az ünnepi fasírozattat elkészítse. Megsauanyodott a tej, amibe a zsömléket áztatni akarta, így idő előtt kellett ébresztenie Bálintot, hogy ne felejtsen el valami mirelitet venni, amit majd este a gyerekek elé tálalhat. Na és persze friss tejet, hogy holnap mégis meg legyen a fasírt. Bálint persze, — álmos és morgós lévén — üvöltözni kezdett, hogy kis gyerekes anyákat nem osztanak be csak úgy szentestékre, vagy ha mégis, annak komoly oka van. Vallja be, hogy kinek a szeretője, de legalábbis próbáljon meg tőle hamarabb hazakéredzkedni. Ne műszak után egy órával érkezzen, mint szokás szerint. Anna százszor elmagyarázta már, hogy a váltás nem jelentheti azt, hogy a születendő gyereket egyik pillanatban még az egyik madam húzogatja ki az anyjából, a másik pillanatban pedig a másik. Nem volt értelme ismételni, így csak bevágta maga után az ajtót, úgyis késésben volt. Labor Erzsi hat után egy perccel csípte el, amint az öltöző felé száguldott. Le se vetkőzz! Suttogta. Azonnal a főnökhöz! Vigyázz, nagyon ideges! Ordítozik. Egy órája bent van. A Központi Sajtószolgálat országos pályázatán a szerző kttlöndijat nyert ezzel a novel Iájával. A főorvos nyugalmat erőltetett magára, amikor meglátta. — Anna! Filmekben látott arckifejezéssel fújt egy füstkarikát. — Dr. Morvaynét azonnal át kell kísérnie Debrecenbe. Toxikózis. Görcsben van ... Nagy doktor is megy ...........de .. .maga lega lább már lá tott ilyet... Anna bólintott. Nem akarta éreztetni a férfival, hogy pontosan tudja, az elkövetkezendő néhány órában nem is annyira a beteg, mint inkább az osztályvezető sorsát tartja a kezében. Az asszony egy országos nagy vállalat igazgatójának a menye. Persze, ha a. kórháztól való irtózása miatt nem sírja ki, hogy otthon fekhessen, valószínűleg nem jut. idáig... Még két hónapja lenne hátra. — Mikor lett rosszul? — kérdezte. — Kettőikor telefonáltak ... Nagy doktornak adtam a papírjait, esetleg nézze át. És tudja mi a teendő... A sofőrnek ne felejtsen el szólni, hogy véletlenül se adjon hangjelzést, attól is rohamot kaphat. A legjobb utat válasszák. Annának nem is annyira a tankönyv pasz- szusai, mint bába nagyanyja intelmei jutottak eszébe. A görcsös betegnek, ha elájult, fakanál kell a szójába. És csend. És sötét. Nagy doktor még csak harmadik hete gyakorolt náluk. Beképzelt szépfiú, aki minden nőt rögtön hárít akkor is, ha semmilyen támadás nem érte. A sofőrrel keményen kezet rázott, a verítékező betegnek megnézte a pulzusát, aztán megpas- kolta Anna vállát. No kislány, hát járt már a Hortobágyon? A Kós Károly tervezte budapesti Állatkert Kós Károly tervrajza (MTI fotó — KSj Szolgálat a sírig
