Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-16 / 270. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. november 16., szerda A MANDRAGORA EGERBEN Szellemi és szerelmi svédtorna Az emberiség legfényesebb korszakai közé tartozik a reneszánsz. A középkor sötétségéből valami fényt láttak meg a távolban, s közeledtek felé a legkiválóbbak. Még minden határtalannak tűnt, hiába sújtottak egyéni tragédiák az úttörőkre, hiába száműzték, égették el, mellőzték őket, valami szí- vet-lelket melegítő derű és hit tükröződik munkáikban. Itt van például Machiavelli: politikai zseni volt, aki mindig rosszkor alkudott meg egy-egy hatalommal, olyan lángész, aki elképzeléseit alkalmazni sosem tudta. Megfogalmazta a reneszánsz uralkodó „kézikönyvét”, A fejedelmet, s majd hogy nem ő is az általa rögzített elvek áldozatává vált. Épp olyan játékszer lett a szellem embere a hatalmasok kezében, mint bárki más. Sakkfigura, melyet bármikor le lehet venni a tábláról. Az a különös, hogy ennek ellenére nem vált megkeseredetté, hanem olyan komédia alkotója lett, mint a Mandragora. A szerző személye, s élete érthetőbbé teheti a darab összefüggéseit: a szerelem és az emberi test jogairól beszél Machiavelli, mintegy tanmesét alkotva meg. Mert ügyesen 'mutatja be, hogy a történet szereplői mind-mind érdekeik alapján cselekszenek, s tulajddonképpen, ha jól belegondolunk egyik sem buta. Megvan a magukhoz való eszük, s a végkimenet mindegyikük számára kedvező. Elérték valamennyien, amit akartak: az ifjú udvarló megkapta a szépasz- szonyt, a férj örököshöz jut, a szolgák pénzhez, a pap is degeszre tömheti erszényét... Ki hát a szenvedő fél? Szűcs János rendezése szinte következetesen végig viszi ezt a bujócskát, csak az utolsó, diadalmas képben valószínűleg téved: nem lehet határozattan állítani, hogy Nicia, a felszarvazott férj nincs-e tisztában azzal, mi megy körülötte. Polgár Géza szerepfelfogása szerint is több sütnivaló van ennek a kicsit hiú, kicsit tudálékos, kicsit sznob ügyvéd fejében. Ha jobban „rájátszanak” erre a rejtett értelemre, még összetettebb, érdekesebb az előadás. De íg;y is sok olyat vonultatott fel a társulat, amely első olvasatban nem tűnne föl mindenkinek, tehát az előadás „kivívta” létjogosultságát, nem puszta megjelenítéssé vált. A színházi kézikönyvek — ha gyakorlatiasak — körülbelül az első tíz oldalon már felvilágosítanak arról: az emberek nem mindig azt mondják és cselekszik, amit gondolnak. Az igazán jó színész a mögöttes tartalmakat is képes megmutatni közönségének. A Miskolci Nemzeti Színház társulata hangsúlyozottan ebből az egyszerű alapigazságból indult ki. Azonnal bemutatják a leghátsóbb hátsó gondolat eredményét is. Erénye, egyben hibája ez. az előadásnak: mindig mozog, él a színpad, a szóhoz azonnal cselekvés kapcsolódik. Sajnos ez le is egyszerűsíti a darabot, mert nehezebb, de izgalmasabb láttatni: mit' szeretnének, de végül is nem mernek megtenni a szereplők. Így elég furán — bár mulatságosan — fest, amikor Luczeria, a szépasszony nagy buzgóság- gal rugdalja fenékbe(!) Fráter Timoteust. De vannak még ennél sikamlósabb részek is, amelyek leírása nem igen tűri a nyomdafestéket. (Nemhiába van korhatárhoz kötve a játék: 16 éven felülieknek mutatják be.) Ezenkívül állandó vibrálást jelent, hogy minduntalan akrobatikus mutatványok zajlanak a színpadon: ügyesen bukfenceznek, szal- tóznak, botladoznak a színészek. Különösen a mand- ragorát, ezt a bűvös gyökeret alakító Gruiz Anikó kápráztat el fürgeségével. Kár, hogy a Hámán Kató Űttö- rőház színpadának adottságai korlátozzák a társulat lehetőségeit: szinte „elvágja” a teret az alacsony mennye- . zet. Ez is arra utal, hogy nehezen mozdítható egy-egy előadás a születési helyéről, ahová a jelmezeket, díszleteket és mozgásokat berendezték. Nem kis nehézséggel kellett megküzdeniük a színészeknek, hogy itt élvez- vezhetővé tegyék a darabot. Végül is sikerre vitték Egerben is a Mandragorát, az összes ellentmondás, értelmezési hiba jelentőségét vesztette a nagy kedvvel és figyelemmel játszott darabban. A társulat egységes benyomást tesz a nézőkre: kiemelkedett Polgár Géza és Ábrahám István alakítása, de nem töltött be „másodrendű szerepet” Bregyan Péter, Fráter Kata, Olgyai Magda és Gruiz Anikó sem. Még Zoltán Sára is élővé tudta tenni pár mondatos szövegét. Sajnálatos, hogy a Miskolci Nemzeti Színház produkcióit ilyen körülmények között fogadja Eger, de hát nincs mit tenni. A legideálisabb úttörőház is csak úttörőház: nem válhat Thália igazi otthonává. Mégis a színészek odaadó játéka, a nézők segítő figyelme egy- egy estére — reméljük — csodát tehet. Az egri járási művészeti hét nyitórendezvényeként, a közelmúltban tartották meg Tarnaleleszen a citerazene- karok találkozóját. Azon együttesek léptek fel a művelődési házban, akik a megyei versenyen kiváló minősítést kaptak. Vagyis a legjobbak adtak egymásnak randevút az idén is, csakúgy, mint az elmúlt évek során. A bemutatót — a hagyományok szerint — ezúttal is tapasztalatcsere követte: a résztvevők, hét ci- terazenekar és két szólista, képet kapott a művészi fejlődésről, s arról, miben kell tovább lépni. A találkozó zsűrije ugyanis úgy értékelte az egyes produciókat, hogy egyben elemezte is az együttesek teljesítményét. Az eszmecsere előtt beszélgettünk Pribojszky Mátyás citeraművésszel, a zsűri elnökével. — Szóljon egy-két szót a mozgalom jelenéről, a további lehetőségekről... — A legfontosabb talán, hogy önálló teret kapott a Citerabarátok Klubja. Ez év márciusában alakultunk azzal a céllal, hogy összefogjuk a citerások, zenekarok, népi hangszeresek és készítők, énekesek munkáját. Nem irányítói, csupán segítői vagyunk a nagyszerű mozgalomnak. Legfőbb feladatunk a fiatalok bevonása a népzene ismeretébe és művelésébe. Szeretnénk az amatőr népi hangszeres zenészek szakmai fejlődését előbbrevinni. Ennek jegyében rendeztük meg • országos továbbképző táborainkat. Jövőre Tiszakécskén már közel 600 résztvevőre számítunk, többek között KaPribojszky Mátyás művészetét már a tengerentúlon is megcsodálták nadából, Fránciaországból, Nyugat-Németországból. Célunk, hogy a zenekarok megismerjék egymás munkáját, dalkincsét. — Milyen helyet foglal el a mozgalomban Heves megye? — Egyetlen hívó szóra, elsőként innen jöttek az együttesek, hogy bekapcsolódjanak tevékenységünkbe. Hamarosan szoros baráti kapcsolatok szövődtek. Az itteni zenekarokra, citerásokra jellemző a hallatlan nagy összefogás. Éppen a megyei minősítőkön tapasztalható, mennyire örülnek egymás sikerének, hogyan segítik a másikat. Az is lemérhető, milyen sokat dolgoztak azért, hogy emelkedjék a színvonal. A Megyei Művelődési Központ igen elmélyülten és módszeresen foglalkozik a citerásokkal. Minden évben rendszeresen megszervezik például a tanfolyamokat, a találkozókat. Az országban talán még Szabolcsban tapasztalható e nagyfokú törődés. Pribojszky Mátyás neve ma már Európa-szerte híres, művészetét a tengerenpróbálkozást. A legtöbb zenekar a már jól bevált, hagyományos műsorösszeállítással jelentkezett. Az eger- farmosiak például egy műdallal kezdtek, ami idegen a „tiszta forrástól”. A dor- mándiaktól is az újszerűséget kérhetjük számon. Az andornaktályai szólistát, Szuromi Sándort viszont még sohasem hallottuk ilyen kifinomultan, nagyszerűen játszani. És egyértelműen dicsérhetjük a Megyei Művelődési Központ Barátság együttesét is. — A citeramozgalom az utóbbi időben megfiatalodott. .. — Országszerte egyre több a gyermekegyüttesek száma, és az is örvendetes, hogy mind több zeneiskola építi be oktatásába e hangszert. Nem egy együttes ma már Bartókot játszik; magasabb fokon műveli a zenét, amely őrzi a néptől átvett hagyományt. De az is éppoly fontos, hogy a nem kottaismerő citerások, de akiknek mégis vérükben van a népzene, átplántálják tudásukat. Mikes Márta A kerecsen diek (Fotó: Perl Márton) túlon is nemegyszer megcsodálták. Fellépései, a hangszeres népzene fejlesztéséért kifejtett sokoldalú munkája mellett rendszeresen ellátogat megyénkbe, szinte baráti kapcsolata van az itteniekkel. — Honnan e kötődés? — Bár régóta Budapesten élek, ma is gyöngyösinek vallom magam. Itt él két lányom, itt az unokáim is. Nemcsak a tájegység dalkincse, az emberek is kö- zelállnak hozzám. Egy-egy versenyen, találkozón őszintén beszélhetünk egymással, s vallom, csakis így vihetjük előrébb az ügyet. A bemutatók után az értékelésnél magam is kézbe veszem a hangszert: megmutatom mi az, amit jól csináltak a zenészek, s mi az, amit még ki lehet hozni. A citera nem hazudik... — Hogyan látta a legutóbbi találkozót? — Bár a legjobb együtteseket hallhattuk, mégis a színvonal nem érte el a tavalyit. A kísérletezőkedvet hiányolom. Az újfajta, feldolgozásokat, a többszólamú játékkal való .. .és egyre több a fiatal r Szűcs Mariann Sniczler mégis hegedül II/l. A zenészek úgy tettek, A prímás komótosan le- niintha nem is hallották eresztette vonóján a volna meg a férfi kérdését, lószőrt. A bőgős már elvon- Elvégre záróra! Már eloltot- szolta hangszerét a sarokba! a hangulatvilágításokat, A cimbalmos kirázta a te- az asztali gyertyák is egy- rítőt, és letakarta a húrokat, kedvűén füstölögtek, s az Eközben Sniczler lassan el- abroszok felét is összeszed- indult a zenészek felé. A ték. Ez az alak pedig itt tén- kávésnő oldalba bökte a fereS körülöttük! pincért. — Már eljátszottak min— Kezdődik a műsor. dent a zenészurak! — szó- A pincér mérgesen nézett lalt meg a kávésnő. -Sniczlerre, akit ebben a pil- — Nem magát kérdeztem, lanatban a jó fenébe kívánt, aranyoskám, hanem őket. — Uraim! Várjanak! Az Ezt a dalt még nem játszóién dalomat tudják-e? — ke- ták! — mondta Sniczler, és rülgette az asztalokat Snicz- dudorászni kezdett. A ze- ler. nészek még most sem figyeltek rá. Erre Sniczler kedélyesen belekönyökölt a cimbalomba. A hangszer tulajdonosának még a laj- bija is belesápadt. — Ez cimbalom, uram, nem söntés! — próbált udvarias lenni a cimbalmos, de elemi erővel ragadta karon a vendéget, és tuszkolta egy székbe. — Ilyen nótát mi nem játszunk — szólalt meg nagysokára a prímás. — És különben is záróra. Majd legközelebb megbes zél j ük! — Akkor adja ide a hegedűjét, hogy eljátszhassam! — Sniczlerkém, záróra. Rendezhetnénk a számlánkat? — lépett közbe a pin- cér* és sajnálkozva nézett a prímásra. Kutya egy helyzét. — A hegedűt! — hörögte Sniczler. — Játszani akarok! — Majd legközelebb. Addig megtanulom a maga nótáját! — Mindig ezt mondja. Elég volt! Nincs legközelebb! Most akarom! — Sniczlerkém, nyugalom! Nyu-ga-lom! Tehát volt két korsó sörünk, egy borjúszelet. Savanyúság? — próbálkozott a pincér. — Hagyj békén! A hegedűt akarom! — azzal félrelökte a pincért, és kikapta a tokból a hegedűt. A prímás villogó szemmel rohant utána. Sniczler futás közben fölkapott egy kést és megállt. Néhány másodpercig farkasszemet néztek egymással. — Adja vissza a hegedűmet! — Nem! — szorította Sniczler a szívéhez a hangszert, és úgy nézett ki, mint egy kisgyerek. — Nem! — toppantott a lábával. — Hívjátok a rendőrséget! — szólt a pincér a tálaló ajtajában álldogáló személyzetnek. 1 Sniczler a rendőrség szó hallatán letette a hegedűt, a kést pedig tovább forgatta a levegőben. — Átkozottak! Hát itt kihalt minden lelki szépség? Senki nem akar hegedűszót hallani? Istenem! Mivé lett ez a világ! — azzal lerogyott egy székre és zokogott. (Folytatjuk) Gábor László
