Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-16 / 270. szám
6 NÉPÚJSÁG, 1983. november 16., szerda Egri lányok sikere CSB-döntés a férfiaknál, mesterfokú bajnokság Egerben Mozgalmas napok előtt a tornászok Kevés pihenőt kaptak a sikeres budapesti világbaj- rtöteág után a tornászok, ezén a hét végén ismét rangos. ezúttal hazai feladatok előtt állnak. Csütörtökön este befejeződik a férfi csapat- bajnokság. szombaton és vasárnap pedig Eger városa látja vendégül a legjobb magyar tornásznőket és tornászokat, akik a mesterfokú bajnoki címért vetélkednek. A Honvéd—Dózsa párharc csütörtöki győztese lesz tehát a csapatbajnok. A labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupában 128 csapat várja a szerdai fordulót, a legjobb 64 közé .jutásért játszanak az együttesek. Pályára lép a 16 NB I-es klub is, mind idegenben. A kupavédő Ű. Dózsa a megyei bajnokságban szereplő Ceglédi VSE ellenfele lesz, az egymás után két bajnokságot nyert Rába ETO a területi bajnokságban küzdő Ajkai Bányászhoz látogat, míg az NB I. jelenlegi listavezetője, a Videoton a megyei bajnokságban A „tornászhét” részletes műsora: szerda, tornacsarnok, 14.30 óra: női selejtező előírt gyakorlatok a mesterfokú bajnokin való részvételért; 17.00 óra: a férfi CSB negyedik fordulójában az előírt gyakorlatokat mutatják be; csütörtök, tornacsarnok, 14.30 óra: női selejtező szabadon választott gyakorlatok a mesterfokú bajnokin való részvételért; 17.00 óra: a CSB szabadon választott gyakorlatai, eredményhirdetés. játszó Tamásival küzd meg. A szerdai 64 MNK-mér- kőzés mindenképpen döntést hoz. Amennyiben a 90 perc után nincs győztes, hosszabbítás, illetve 11-es rúgás határoz. Egy héttel a szerdai mérkőzések után november 23- án újabb MNK-forduló következik, már a legjobb 32 közé jutásért. A 64 közé kerülésért zajló mérkőzések eldöntik, melyik csapat ki ellen küzd egy héttel később. A csapatokat ugyanis négyes csoportokba sorolták, Szombat. egri városi sportcsarnok, 16.00 óra: férfi és női mesterfokú egyéni összetett döntő, csak szabadon választott gyakorlatok; Vasárnap, egri városi sport- csarnok, 10.00 óra: férfi és női mesterfokú szerenkénti döntők (az egyes szereken hat-hat tornász szombati szereplése alapján mutathatja be újra „kürjét”. összetett mesterfokú bajnoki címvédők: Juhász Anikó és Borkai Zsolt. s ezen belül a szerdai győztesek küzdenek meg egymással november 23-án, az alsóbb osztályúak pályáján. A november 16-i MNK- műsor megyei szempontból. Kezdés 12.30 órakor. (Az egy sorban levők alkotnak egy csoportot): Heves—Diósgyőr Szóin. Vegyim.—MTK-VM Bélapátfalva—STC Helyőcsab. Cem.—T.-vasvári Gyöngyös—Jászkísér (zárt kapuk mögött) Romhány—Recsk Két napon át Budapesten a Nemzeti Sportcsarnokban rendezték meg a megszokott nagy érdeklődés mellett a ritmikus sportgimnasztikások nagy versenyét, a Spartacus Kupát, amelyen újabb egri sikerek születtek. A Kolacskovszky SE eredményei: egyéni összetett versenyben Vas Anita 5., Nádor Katalin a 4. helyet szerezte meg, míg a csapatver« senyben a Bp. Spartacus „A” és „B” csapatai mögött a harmadik helyen végeztek, maguk mögé utasítva a Ská- labau-TFSE, az Óbuda, a BEAC és Kazincbarcika csapatát. A csapat tagjai voltak: Kántor Katalin, Kas- lik Gabriella, Vas Anita, Szabó Tímea, Nádor Katalin és Lukács Yvetta. Nádor és Vas 9 ponton felül teljesítettek. Kántor egyenletes teljesítményével, Szabó, Kaslik, Lukács pedig két-három kiugró jó gyakorlattal hívta fel magára a figyelmet. Az egész csapat átlagteljesítménye közel járt a 8,9 ponthoz. Ezzel a fegyverténnyel az egri versenyzők még szorosabban zárkóztak fel a budapesti klubokhoz, bebizonyították, hogy a budapestieket is meg lehet verni. A november 26—27-én sor- rakerülő Kolacskovszky Emlékverseny előtt jó jel, hogy az egri versenyzők idegenben most már másodszor is bizonyítottak. Cegléden a kupavédő Ú. Dózsa Szerdán 64 mérkőzés a labdarúgó MNK-ért Birkózás A GYSE és a gyöngyösi városi sportfelügyelőség köA Lendülettől a Volán Darabáru csapatáig Egri kispályás-,,tabló“ zös rendezésében megyei szabadfogású úttörőversenyre került sor a mátraalji városban. A november 19-én Diósgyőrött sorra kerülő területi úttörő-olimpia előtt utolsó alkalom adódott a fiatal sportolóknak a megméretésre. Eredmények. 35 kg: 1. 'Krémer G., 2. Rácz J., 3. Csomós J. (mindhárom Eger SE). 38 kg: 1. Csáki (ESE), 2. Mácsár (GYSE), 3. Urbán J. (GYSE). 41 kg: 1. Turá- nyi (GYSE), 2. Seiber I. (Füzesabonyi SC), 3. Kobolák (GYSE). 45 kg: 1. Rácz B. (ESE), 2. Béres Gy. (PAKÜ- SE), 3. Seiber J. (FSC). 49 kg: 1. Suha Zs. (ESE), 2. Bangó (GYSE), 3. Török L. (FSC). 53 kg: 1. Rácz M. (ESE), 2. Kovács-Hanka I. (GYSE), 3. Begala (GYSE). 58 kg: 1. Kiss T. (GYSE), 2. Zele T. (FSC), 3. Klajzovics F. (GYSE); 63 kg: 1. Bodor F. (ESE), 2. Tóth I. (FSC), 3. Ecsédi (GYSE). 68 kg: 1. Bíró L. (FSC), 2. Kiss J. (PAKÜSE), 3. Vas S. (FSC). +68 kg: 1. Túri (GYSE), 2. Bíró T. (FSC), 3. Szabó A. (FSC). A városi labdarúgó-szövetség elkészítette a bajnoki táblázatokat, s ezzel hivatalosan is lezárta a népszerű kispályás bajnokság 1983. évi küzdelmeit Egerben. A hét osztály „dobogósainak” és a sportszerűségi versenyben az élen végzetteknek azonban még hátra van a díjkiosztó. Következzen most a „tabló” — amely képet ad, a lelkes tömegsport-kollektívák eredményeiről. Bár hangsúlyozzuk: itt általában a részvétel az üdvös, a győzelem afféle ráadás. 1. osztály: 1. Lendület 22 14 4 4 51-26 32 2. Forg. Vasas 22 15 1 6 11-43 31 3. TANÉP I. 22 11 8 3 61-41 30 4. Dohánygyár I. 22 12 4 6 57-38 28 5. Technolux 22 11 5 6 42-41 27 6. Kolacskovszky SE 22 11 3 8 60-42 25 7. Borkombinát 22 7 6 9 52-58 20 8. VILATI I. 22 6 7 9 38-43 19 9. Berva KISZ 22 7 3 12 45-51 17 10. Cserép SC 22 6 5 11 38-49 17 11. BM 22 3 4 15 26-69 10 12. Zöld Csillag 22 2 4 16 37-83 8 Megjegyzés: a vonal alat- ti csapatok kiestek az II. osztályba. A sportszerűségi versenyben: 1. Zöld Csillag 107, 2. Kolacskovszky SE 106, 3. Technolux 104 ponttal. r i i i I L NE SOKAT KÖLTSÖN, VEGYEN INKÁBB KÖLCSÖN! Keresse fel üzletünket, Eger, Pacsirta u. 2. szám alatt. Szőnyegtisztító gépek, parkettacsiszoló gépek, varrógépek, írógépek, edény és más iparcikkekből náűy választékkal állunk érdeklődőink rendelkezésére. 1 I I I I J II. osztály: 1. LAKISZ SE 22 16 3 3 64-29 35 2. Vendéglátó 22 13 6 3 57-27 32 3. Volán KISZ 22 12 3 7 57-44 27 4. MEZŐGÉP I. 22 11 5 6 46-33 27 5. Finommechanika I. 22 11 5 6 46-33 27 6. VIZÉP 22 10 5 7 42-48 25 7. Forg. Vasas KISZ 22 9 4 9 68-47 22 8. Berva öregfiúk 22 8 4 10 39-41 20 9. Ingatlank. I. 22 6 6 10 33-47 18 10. Zöldért 22 7 3 12 42-61 17 11. Főiskola 22 4 4 14 36-54 12 12. MEBIB 22 1 — 21 19-85 2 Megjegyzés: 1—2. helyezett feljutott az I. osztályba, 11—12. helyezett kiesett a III. osztályba. A sportszerűségi versenyben: 1. Főiskola 104, 2. Forg. Vasas KISZ 100, 3. VIZÉP 100 ponttal. III. osztály: 1. HÁÉV 22 15 4 3 74-34 34 2. Ruhaipar 22 13 3 6 62-34 29 3. Volán Száll. 22 14 1 7 63-46 29 4. VILATI II. 22 12 3 7 69-48 27 5. ÉMASZ SE 22 10 6 6 48-32 26 6. BUBIV-ALFA 22 8 6 8 60-53 22 7. Sütőipar 22 8 5 9 44-66 21 8. Kilián SC 22 7 5 10 52-52 19 9. Pedagógus 22 6 7 9 59-62 19 10. MEZŐGÉP 22 6 6 10 39-59 18 11. Universal 22 7 3 12 51-64 17 12. Földhivatal 22 — 3 19 20-87 3 Megjegyzés: 1—2. helyezett feljutott a II. osztályba, 11—12. helyezett kiesett a IV. osztályba. A sportszerűségi versenyben: 1. VILATI II. 109, 2. Universal 105, 3. MEZŐGÉP II. 104 ponttal. IV. osztály: 1. Olajbányász 22 17 2 3 85-23 36 2. Egri Csili. 22 12 6 4 63-37 30 3. BUBIV II. 22 12 3 7 67-40 27 4. Volán öregfiúk 22 11 5 6 64-40 27 5. Agria 22 13 1 8 47-41 27 6. Megyei KISZ 22 10 4 8 39-53 24 7. KEVITERV 22 8 6 8 43-38 22 8. Kórház 22 8 4 10 43-47 20 9. Iparcikk K. 22 6 5 11 47-47 17 10. KAEV 22 7 3 12 49-71 17 11. Népújság 22 4 2 16 27-81 10 12. öntöde 22 2 3 17 18-74 7 Megjegyzés: 1—2. helyezett feljutott a III. osztályba, II—12. helyezett kiesett az V. osztályba. A sportszerűségi versenyben: 1. Olajbányász 107, 2. Öntöde 107, 3. Egri Csillagok 106 ponttal. V. osztály: 1. TANÉP KISZ 22 16 3 3 74-35 35 2. Berva III. 22 14 6 2 67-20 34 3. Vasvill 22 12 3 7 58-45 27 4. MHSZ 22 8 5 9 43-37 21 5. Tüzkév 22 8 5 9 56-68 21 6. Finommechanika II. 22 9 3 10 40-55 21 7. Tigáz 22 8 3 11 45-44 19 8. Panoráma II. 22 8 2 12 52-53 18 9. Közgép 22 7 4 11 32-43 18 10. Dohánygyár II. 22 6 6 10 41-72 18 11. Városi KISZ 22 6 4 12 36-46 16 12. Áfész 22 6 4 12 37-63 16 Megjegyzés: 1—2. helyezett csapatok feljutottak a IV. osztályba, 11—12. helyezett csapatok kiestek a VI. osztályba. A sportszerűségi versenyben: 1. Vasvill Í07, 2. Áfész 106, 3. Volán KISZ 105 ponttal. VI. osztály: 1. KPM Közúti Igazgatóság 22 16 3 3 53-21 35 2. Sör Eger 22 15 3 4 56-29 33 3. Révai Nyomda 22 13 3 6 52-36 29 4. Dohánygyár KISZ 22 11 2 9 59-46 24 5. BGTV 22 10 3 9 61-53 23 6. Volán Vasút 22 9 4 9 47-53 22 7. Vízmű SC 22 10 2 10 43-55 22 8. VILATI III. 22 8 2 12 36-59 18 9. EMBK Főpince 22 7 2 13 49-57 16 10. Ingatlan KISZ __________________22 7 2 13 33-44 16 11. Kolacskovszky II. 22 5 4 13 48-62 14 12. Felső-magyarországi V. V. 22 5 2 15 42-64 12 Megjegyzés: 1—2. helyezett felkerült az V. osztályba, 11—12. helyezett kiesett a VII. osztályba. A sportszerűségi versenyben: 1. Ingatlan KISZ 107, 2. EMBK Főpince 106, 3. KPM Közúti Igazgatóság 105 ponttal. VII. osztály: 1. Dömsödi Dózsa 16 11 1 4 59-19 23 2. EVILL _______16 11 1 4 64-36 23 3. KSH Szüv 16 11 — 5 48-31 22 4. Postás SE 16 8 5 3 40-30 21 5. Model GM 16 5 3 8 47-47 13 6. Volán Elán 16 5 3 8 36-43 13 7. Állami Bizt. 16 5 1 10 31-51 11 8. ÉGV 16 3 3 10 35-55 9 9. Volán Darabáru 16 2 3 11 17-65 7 Megjegyzés: 1—2. helyezett felkerült a VI. osztályba. A sportszerűségi versenyben: 1. KSH Szüv 76, 2. MODEL GM 76, 3. EVILL 74 ponttal. Líípavilon Makiáron Társadalmi munkában épült, s a közeli napokban átadták rendeltetésének Makiáron az MHSZ helyi klubjának lőpavi- lonját, amely a makiári fiatalok honvédelmi oktatásához nyújt nagy segítséget. Mint Parádi László klubtitkártól megtudtuk, a sportpálya mellett 70 négyzetméteren elterülő épület értéke 300 ezer forint, s a sportlövők mellett helyet kapnak itt a modellezők, de szolgálni fogja az iskolai test- nevelési oktatást is. Az építkezéshez a helyi tanács és az Egervölgye Tsz biztosította az anyagokat a fiataloknak, akik szabad idejükben általában 20—25-en szorgoskodtak a munkálatokon. Az épületátadási ünnepségen ezt a szorgalmat méltatta beszédében Dudás József, az MHSZ egri járási titkára, valamint Tóth György megyei titkár is, aki négy új légpuskát ajándékozott a község fiataljainak. Képünkön Vágó Gabriella, Sárosi László és Puzsa Imre céloz a lő- lapokra (Fotó: Bajzát László) Fordulóról fordulóra A területi labdarúgó-bajnokság őszi utolsó előtti — sorrendben a 14. fordulójában tizenkilenc labdarúgó jóvoltából húsz gól született, tízzel kevesebb mint az előző héten. A góllövésben az alsóházi rangadót nyert Gyöngyösi SE gárdája járt az élen, a Recsk elleni négy találattal. A kevés gól ellenére is változások történtek a góllövőlista élmezőnyében. Az állás: 11 gólos: Czél (Borsodi Volán), Gömöri (Hatvan), 9 gólos: Csányi (B. Volán), Kasza (Borsödná- dasd), 8 gólos: Krómer (BVSC). A forduló válogatottja a következőképp alakult: Gyovai (Sajóbábony) — Cseh (Bélapátfalva), Vin- cze (Borsodnádasd), Gyetvai (St. Síküveggyár), Kerek (Hatvan), — Dudás (St. Síküveggyár), Bém (Gyöngyös), Marosok (St. Síküveggyár), — Henrik (H. Papp J. SE), Czél (B. Volán), Szabó L. (Sajóbábony). Az élmezőnyhöz tartozó két Heves megyei csapat, a Hatvani KVSC és a Bélapátfalvi Építők nem bírt egymással. A gólnélküli pont- osztozkodás eredménye az lett, hogy a két együttes egy- egy helyezést visszacsúszott a bajnoki táblázaton. A Gyöngyösi SE a Recski Ércbányász magabiztos legyőzésével — ha pillanatnyilag csak jobb gólkülönbségével is — elkerült a kieső helyről. A sereghajtó Petőfibá- nya jól küzdött Borsodná- dasdon, de pillanatnyi védelmi hibák miatt szoros mérkőzésen ezúttal is vesztesként hagyta el a játékteret. Az otthon-idegen pontvadászat nagy hazai fölénynyel (13—3) zárult, a pályaválasztók 14 lőtt góljára csak hattal tudtak válaszolni a vendégek. A hűvösre fordult időjárásban a hét mérTAKARlTÖNÖT FELVESZÜNK. Jelentkezni lehet Voszk, Eger, Csiky Sándor u. 3. sz. alatti telepén, vagy a 12-404-es telefonszámon. kőzésre — Gyöngyösön zárt kapuk mellett játszottak — csupán 3800 néző volt kiváncsi. A megyei bajnokságban is csökkent a gólátlag. Huszonegyszer zördültek meg a hálók, s most nyolccal kevesebb gólt könyvelhettünk el, mint az előző fordulóban. A Poroszló—Tárnáméra mérkőzésen^' esett a találatok egyhanmada. A góllövőlista élmezőnye: 12 gólos Klein (Kompolt), 10 gólos Nagy II. (Tárnáméra), Szabad (Selyp), Szombati (H. Gáspár SE), 9 gólos: Bencsik (Heves), 8 gólos: Agócs (Tárnáméra), Szabó L. (Gyöngyöshalász). A hét tizenegyében a következők kaptak helyet: Kovács M. (Pétervá- sára) — Patkó (Heves), Ee- rencz (Domoszló), Erdélyi B. (Sírok), Jakab (Apc) — Kó- ródi (Mátraderecske), Mol- csány (Selyp), Kovács J. II. (Mikófalva) — Habóczki (Poroszló), őszi Cs. (Boldog), Szabó I. (Sírok). Hevesen elmaradt az őszi bajnokavatás, miután az utolsó helyen állt Pétervására pontot rabolt a listavezető otthonából, s a Siroki Vasas a Kompolt legyőzésével két pontra megközelítette vetély- társát. A most folyó bajnokságban először található a Heréd a tabella végén. (szigetváry) Értesítjük T. Fogyasztóinkat, hogy Egerben az alábbi helyeken és időpontokban fenntartási munkák miatt ÁRAMSZÜNET LESZ. 1983. november 17-én és 18-án, 7.00 órától 16.00 óráig: Telekesi u., Sóház u., Arany J. u., Trinitárius u„ Lenin tér 2. sz. és 4. sz., Szovjethadsereg u. 1. sz. 1/B., 2. sz., 4. sz., 10. sz. és 12. sz. ÉMASZ Vállalat Egri Kirendeltsége