Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-18 / 272. szám

Hemm 1983. november 18., péntek Háromszázhúsz évvel ezelőtt született Kölesért Sámuel orvos, természettudós. Debrecenben ta­nult, majd a leiden! egyetemen bölcsészdoktori elmet szerzett, néhány év múlva pedig a tra­il elceri egyetemen református teológiai doktorrá avatták. 1685 májusában érkezett vissza Deb­recenbe, de mivel a szószéken első pnédikálása alkalmával el­tévesztette a Miatyánkot. el­hagyva pályáját, az orvosira tért át. Megint külföldre ment, ahonnan aztán orvosdoktort ok­levéllel tért haza. Nagy szám­mal jelentek meg természettu­dományi és orvosi, valamint bölcsészeti művei. Rendkívüli szellemi képességei utat nyitot­tak neki magasabb állásokhoz. Előbb az erdélyi bányák főfe­lügyelője, azután a főkormány­zó titkára, 1717-ben pedig egy­szersmind tanácsosa is lett. Fel- világosultságát mutatja, hogy a vallási türelmet hirdette. Nagy­szebenben kiadta, és a feleke­zeti ellentétek kiegyenlítését sürgető előszóval látta el Gar- denius János egyik teológiai munkáját is. A Nap kél: 6.52 órakor, nyugszik: 16.06 órakor. A Hold kél: 15.23 órakor^ nyugszik: 4.09 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon JENŐ nevű kedves olvasóinkat! ősi magyar név. Már Kons- tantinosz Porphyrogennetosz „Genach” formában — azaz a mai Jenő őseként — említi. Stefldőjárás' Időnként kissé megnövekszik a felhőzet, főként északkeleten hószállingózás lehet. Az észak- nyugati szél helyenként meg­élénkül. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában —4, —9 fok között, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet pén­teken 5 fok közelében valószí­nű. Madár-idegenforgalom Ügy tűnik, hogy nemcsak a turisták, hanem a ma­darak is mindinkább felfedezik a Balatont. Mostaná­ban különösen a vadlibák és a vadkacsák érkeznek nagy csapatokban a tóra. A hévízi csatorna mentén pedig jégmadarak ütöttek tanyát. Lehet, hogy „madáréknál” olcsó helynek számít a magyar tenger? (—ma) — ÜNNEPI TANÁCSÜLÉS Gyöngyösön. A város felsza­badulásának évfordulóján, ma délután ünnepi tanács­ülést tartanak Gyöngyösön, a művelődési központ kama­ratermében- Ezt megelőzően megkoszorúzzák a szovjet bő­sök emlékművét. — ELMARAD AZ ELŐ­ADÁS. A Nemzeti Színház és a Várszínház tervezett vendégjátéka Gyöngyösön november 21-én este techni­kai okok miatt elmarad. A csütörtöki Hölgyek című mű egy későbbi időpontban kerül a közönség elé. — ISMERETTERJESZTÉS idős embereknek. A nyug­díjakról és további társa­dalombiztosítási kérdésekről tartottak előadást Abasáron a gyöngyösi társadalombiz­tosítási kirendeltség dolgo­zói. A közeljövőben még öt újabb hasonló témájú ren­dezvényre kerül sor, mely­nek célja, hogy megkönnyít­sék a tanácstagok és a nép­frontaktívák közéleti mun­káját. — ÜTÉPlTÉS KOMPOLTON. Sok gondot okozott a kom- poltiaknak a község köz­pontját és a régi település- részt összekötő főút rossz állapota. A közelmúltban az Egri Közúti Építő Vállalat dolgozói elkezdték a korsze­rűsítését; többek között szé­lesítik és szilárd burkolat­tal látják el az utat, s le­hetőséget teremtenek a biz­tonságos kétsávos közleke­désre. — KIÁLLÍTOTT FOTÓK. A Heves megyei Művelődési Központ rendezésében az egri 6. számú Általános Is­kola galériájában nyílik no­vember 21-én az észak-ma­gyarországi fotókiállítás. A rendezvényt december 15-ig tekinthetik meg az érdeklő­dök. — A MŰSZAKI OKTATÁS­RÓL. A Gépipari Tudomá­nyos Egyesület Mátravidéki Fémművek vállalati szerve­zete ma tartja ünnepi tag­gyűlését, melyen értékelik a sirokiak elmúlt húsz évben végzett munkáját. Az esemé­nyen részt vesznek az egri és a gyöngyösi szervezet képviselői is és áttekintik a műszaki oktatás és fejlesz­tés terén rájuk váró fel­adatokat. — TÁNCTANFOLYAM EGERBEN. Kezdő társas- tánc-tanfolyamot szervez a TIT Eger városi Szervezete. A tizenévesek jelentkezését december 5-ig várják, s ezt követően Botond Béla és Kövesdi Zoltán tanítja meg — 24 órás oktatás kereté­ben — a hagyományos és a modern táncok lépéseit. — TAKARÍTÁS TÁRSA­DALMI munkában. Az egri Rövid utca lakói szép szám­ban vettek részt abban a társadalmi munkában, me­lyet a lehullott falevelek ta­karítására szerveztek. A la­kók rendbe tették a környé­ken lévő játszóteret és par­kot is, jelentős terhet véve le ezzel a városgondozási és mélyépítő üzem dolgozóinak válláról. — HALÁLOS BALESET. Tarnaleleszen, az Egyetértés Termelőszövetkezet erdészeté­ben Kormos Ignác 48 éves helyi fakitermelő a lejtős domboldalon munkája közben megcsúszott, egy fának esett, és súlyos sérüléseibe a hely­színen belehalt. 3-503 A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex. 063-350 Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyér- i mekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. l. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi.ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai, ügye­let 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. KÖJAL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. . - . ■ ;-_r - jggáSSv•. .fi*- H * » I* "ifi;. r v* m ;.\ *'| Fis • .."feí: :íí. ..rí..I« A Scantext—1000 bemutatkozott Egerben Újságkészítés ólom nélkül Alois Bednar osztrák szakember bemutatja magyar kollégáinak a legkorszerűbb nyugat­német gyártmányú Scantext—1000 típusú számítógépes fényszedő berendezést (Fotó: Szántó György) Modern nyugatnémet fény­szedő gépet mutatott be a gyakorlatban a RévaL Nyom­da Egri Gyáregységében egy osztrák kereskedő cég. Kedd­től csütörtökig az ország más részeiből is látogattak ide szakemberek, hogy megte­kintsék a Scantext—1000 tí­pusú számítógépes szövegelő­állító és tördelő berendezést. Egri járási művészeti hét Bábosok Bodonyban A Megyei Művelődési Központ munkatársai olyan műfaj megszállottjainak te­remtettek fórumot, melyről manapság keveset hallani. Változnak a divatok, de a bábozás halhatatlan. A Demeter Zsuzsa veze­tésével működő bábszínház­zá válás gondolatával kacér­kodó Harlekin együttes, a parádi Palócka bábcsoport élén Somfai Tibornéval re­mélhetően hálás közönség előtt lép paraván mögé. Hogy ne ragadjanak meg egy műfajnál, a bábosok után színre lép egy gyer­mekszínjátszó csoport is Os­torosról. Szombaton 15 órakor kez­dődik a bodonyi program, melynek befejezésekor a szereplők buszra, autóra „szállva” Parádsasvárra in- dulnak'"bemutatni újra azt, aminek máshol már tapsol­tak. Hol tanuljon tovább a gyerek? Ankét és kiállítás Szerdán este csaknem száz hatvani szülő és fel­sőbb osztályokba járó álta­lános iskolás jött össze az Ady Endre Könyvtárban, hogy meghallgassa Jehei Artúrnénak, a - megyei pá­lyaválasztási és nevelési ta­nácsadó igazgatójának sok­oldalú, tartalmas tájékozta­tóját. Az előadó beszélt He­ves megye beiskolázási hely­zetéről, a középiskolába pá­lyázó gyermekek előtt álló lehetőségekről, majd ismer­tette a különböző iskolatí­pusok oktatási, nevelési célját. Jenei Artúmé a szü­lők figyelmét arra hívta fel nyomatékkai, hogy gyer­mekeik érdeklődését adott­ságuk, képességük, tehetsé­gük szerint igyekezzenek a legmegfelelőbb iskolatípus felé irányítani. Az ankét alkalmából — „A mezőgazdaság diákszem­mel” címen — kiállítás is ny’lt. Az osztrák tárgyalópartne­rekkel folytatott megbeszé­léseken részt vettek az ille­tékes minisztérium és a Nyomdaipari Egyesülés kép­viselői is. A bemutatott eszközök le­hetővé teszik, hogy a jelen­legi felére csökkenjen a hírlap előállítási ideje, s ez­Csepelyi Károly elnökleté­vel tegnap ülést tartott a Heves megyei Népi Ellen­őrzési Bizottság. Az esemé­nyen megjelent dr. Kőszegi Zoltán, a KNEB ipari főosz­tályának gazdasági szakértő­je is. A résztvevők megvi­tatták, hogy a Mátravidéki Fómműveknél miként halad az alumínium gazdaságos felhasználását és a techno­Szerdán kezdődött, és jövő kedden fejeződik be az a vállalkozás, amely kétéven­ként visszatérő az Apci Qualitál életében. A hatvani kórház vezető, szakorvosai szűrik meg a gyár 1100 dol­gozóját, rejtőző, lappangó betegségek, szervi elváltozá­sok után kutatva, a jobb egészség biztosítása remé­nyében. Az öt napra terve­zett ,, földerítés”, amelyhez az üzem vöröskeresztes szer­vezete igen komoly segítsé­get nyújt, fórumtalálkozóval kezdődött. Ezt dr. Szabó László sebész főorvos vezette be az egészségügy társadal­masításáról tartott tájékoz­tatójával, majd szakmai színes filmet láthattak az (Tudósítónktól): — Épp most érkezett az idei első déligyümölcs-szál- lítmány: mandarint kaptunk — kezdi mondandóját a téli zöldség-gyümölcs ellátásról Koncz Elek elnökhelyettes, a hatvani áfész központjában. A Délkörrel kötött szerződés értelmében a most küldött tételt ezután hetente két al­kalommal követik az újab­bak. A banánt december ele­jétől várhatjuk, bár megle­hetősen visszafogott mennyi­ségben. Konzervált gyümölcsből széles választék fogadja a „Hatvan és vidéke” üzletei­nek vásárlóközönségét. To­által a legfrissebb informá­ciók is helyet kaphatnak az újságokban, ráadásul jobb minőségű lesz a termék. A tervek szerint az új el­járásra 1986-tól térnek át Egerben, addig föl kell ké­szülnie a nyomdának és a szerkesztőségnek az új mun­kakapcsolatra. lógia korszerűsítését szolgáló program végrehajtása. , Az e témában írt vizsgá­lati anyag elfogadása után a NEB javaslatot tett jövő évi ellenőrzési tervére, majd Csepelyi Károly többek kö­zött a MÁV-állomások, meg­állóhelyek és környezetük közegészségügyi helyzetének utóvizsgálatáról tájékoztatta az ülés résztvevőit. érdeklődők egy újabb nép­betegség, a jóltápláltságból eredő epekő operatív ellátá­sáról. Ezután következtek a kérdések, feleletek a legkü­lönbözőbb témakörökből. Kit a baleseti sebészet legfris­sebb eredményei, kit az urológia, a szemészet, a fo­gászat, vagy éppen az üzem­orvosi tennivalók érdekeltek. Keddig, a négynapos szű­rés során, minden szakma, szakorvos elvégzi a maga munkáját, a szűrést köve­tően pedig feldolgozzák a vizsgálati lapokat, hogy szükség szerint további ki­vizsgálásra rendeljék be a dolgozókat, vagy rögtön megfelelő orvosi utasítással lássák el őket. vábbi jó hír, hogy a hazai és külföldi üvegek, dobozok fo­rintcímkéi ezúttal nem akar­nak vevőpukkasztó megle­petésekkel szolgálni. Az áfész belpiaci gyümölcsellátásának részleteiről ugyanakkor á következőket hallhattuk: — Almából elegendő kerül a fogyasztó asztalára. Az őszi friss árut Csányból biz­tosítottuk, s a Csapéjev ut­cai felvásárló telephelyün­kön két-három vagonnyi burgonya társaságában, ter­mészetes körülmények között tároljuk készleteinket, ame­lyeket fagyok idején némi fűtéssel kell óvnunk. Kortét a Bosnyák téri piacról szer­zünk be a szükségletek dik­Szombaton olvashatják Az ezüst is szépen fénylik Nemrégiben kapta meg a Munka Érdemrend ezüst fokozatát Danyi Béláné, a Heves megyei Ruházati Ipari Vállalat dolgozója. A cigányszármazású asz- szony életéről, munkájá­ról számol be írásában G. Molnár Ferenc lapunk 3. oldalán. Milliomos országúti vándor Egymillió kilométer van a háta mögött Bene Ist­vánnak, a Volán 4-es szá­mú Vállalat gépkocsiveze­tőjének. Hogyan sikerült mindezt baleset nélkül végigvezetnie? Erről ír Fazekas Eszter a 4. olda­lon. Legendás szépasszonyok földjén A Heves és Nógrád megye mezsgyéjén lévő Mátraballa múltjáról és jelenéről szól Gyóni Gyu­la riportja. Az 5. olda­lon lévő cikkből az is ki­derül, hogy ebben a köz­ségben élt a történelem néhány legendás hírű asz- szonya is. A tudomány és világa A 13. oldalon lévő ösz- szeállítás immáron fény­szedéssel készül, hogy az olvasók is meggyőződhes­senek az új technológia előnyeiről. Egyébként itt olvashatnak a legmoder­nebb nyomdai eljárásról is. Nyugdíjasok köszöntése az Egri Dohánygyárban Több évtizedes hagyo­mányt ápolva tegnap ben­sőséges ünnepség keretében köszöntötték az egykori munkatársakat az Egri Do­hánygyár vezetői Az ese­ményen több mint három­százötven nyugdíjas vett részt. Elsőként a gyár gaz­dasági és politikai vezetői­nek tájékoztatóját hallgat­ták meg az üzem idei mun­kájáról. Ezután a Miskolci Nemzeti Színház művészei kedveskedtek műsorral. A találkozó fehér asztal mel­letti baráti beszélgetéssel ért véget. tálta mennyiségben és gya­korisággal. Megtudtuk a továbbiak­ban, hogy a zöldségellátás teljesen megoldottnak mond­ható. Ecséden egy négyszáz négyzetméter alapterületű pincében tárolják a télire szánt kétvagonnyi leves- zöldséget: burgonyát, petre­zselymet, sárgarépát, kelká­posztát, karalábét. És mint szóba került, jelentős meny- nyisógű krumpli vár kiszál­lításra a helyi telepen. Bol­dogon ugyanakkor három termelő tárolja bérben a Hatvanba juttatható, mint­egy öt vagon fejes káposz­tát. Litya László Megyei NEB-ülés Egerben Gazdaságos anyagfelhasználás Ezerszáz munkás szűrővizsgálaton Apci fórum az egészségügyért Itt a mandarin — jön a banán NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656- 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index’: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÖZSEFNÉ. - HU ISSN 0133-0705.

Next

/
Oldalképek
Tartalom