Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-18 / 272. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. november 18., péntek • • II* • ■ tm S üCtH m m m m Az Iskolatelevízió és az egri főiskola Ezerkiléncszá zhat van négy februárjában bontott zászlót az Iskolatelevízió, mégpedig azért, hogy a vizualitásban rejlő lehetőségeket kiaknázva könnyítse meg a felnövekvő nemzedékek nevelését, oktatását. Az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola nevelés - tudományi tanszéke már akkor felfigyelt a kezdeményezésre, s felajánlotta segítségét, ötleteit. Azóta sokrétű, gyümölcsöző együttműködés bontakozott ki. Ennek eredményeiről beszélgettünk dr. Nagy Andor kandidátussal, tanszékvezető főiskolai tanárral. Kamatozó összefogás — Nem óhajtottunk lemondani a korszerűség fegyvertáráról, s úgy döntöttünk, hogy kamatoztatjuk azt. Hallgatóinkat már a kezdettől felkészítettük az egyes adások mérlegelésére, s arra, hogy miként bánjanak ezekkel a tanórákon. Ügy is mondhatnám, hogy mi a felhasználók visszajelzéseit továbbítottuk, s a tévés kollégák örömmel fogadták ezeket. Nem véletlen az, hogy már 1964-ben megyei jellegű tanácskozást rendeztünk, ahová meghívtuk az ITV vezetőit, munkatársait, s a szűkebb hazánkban tevékenykedő, az újrafogékony tanítókat, tanárokat, biztosítva az értelmes tapasztalatcserét. Ez a vállalkozás később tovább szélesedett, terebélyesedett, országos, majd nemzetközi konferenciákká formálódott. Az utóbbiakat két esztendőnként tartjuk, s mi vagyunk a házigazdák. Megérte az ilyesmiért kardoskodni, dolgozni, hiszen minden résztvevő jól járt, ötletes tippekkel gazdagodott, olyanokkal, amelyeket valamilyen módon a hétköznapok során megvalósíthat, természetesen sajátos adottságaihoz méretezve. A tanárjelöltek nyeresége A neves szakember diákjaiba is beleplántálta az érdeklődést, méghozzá sikeresen. — A tudományos diákkör tagjai ilyen jellegű tanulmányokat írtak, s ezekkel szerepeltek az országos konferenciákon is. Többéin tévépedagógiából készítették szakdolgozataikat. Így aztán joggal állíthatom, hogy tudományos bázisává váltunk az ITV-nek. Jómagam rendszeresen tartok előadásokat ebből a témakörből. Nemrégiben a debreceni és a pécsi tudományegyetemeken taglaltam ezeket a témákat. Több vidéki iskolát is bekapcsoltunk a vizsgálódásokba, ilyen a szomolyai, a bogácsi oktatási intézmény. Részt vesznek a közoktatás fejlesztését szolgáló 6-os számú főirány tévépedagógiai kérdéskörének kutatásában, s ehhez szerte az országból kértem a kartársak támogatását. Annál is inkább, mert én vezetem az effajta tájékozódást. Örülök annak, hogy néhány tanítványom oktató tévéssé vált, s ma már rendezőként munkálkodik. Ötletes kezdeményezések A maradéktalan összhang jele az is, hogy a főiskola két gyakorló iskolájának nevelői sem húzódoztak az új eszméktől. — Joggal állíthatom, hogy bázisintézményekké lettek, s olyan alkut kötöttek, amely az ő javukat is szolgálja. Az egyes műsorokat, forgató- könyveket értékelik, véleményezik, elemzéseket készítenek róluk. Ennek fejében nem maradt el a viszonzás sem. A tévések a zártláncú videorendszer kiépítését segítették. Nemcsak társadalmi munkával, hanem anyagiakkal is. Jó érzés arról szólni, hogy a többi tanszék munkatársait is mozgósítottam. Ma már ők is szakmetodikai szinten foglalkoznak ezzel a gondolatkörrel. Nem is beszélve az oktatástechnológiai csoport számottevő érdemeiről. Családi kör-klubok Ennyivel azonban nem elégedtek meg, hanem arra törekedtek, hogy a korszerűség arzenálját minél szélesebb körben népszerűsítsék. A Családi kör című rendszeresen jelentkező programot talán sokan kritizálják, vitatják, ugyanakkor az is tény, hogy egy-egy műsort négy-ötmillióan néznek meg. Éz az érdeklődés arra kötelezett bennünket, hogy a pedagógiai hátteret is kiaknázzuk. Elhatároztuk, hogy a produkciókra épülő klubok körét szervezzük meg. Erre először Heves megyében: Horton, Abasáron, és Egerben került sor. A vállalkozás életképessé formálódott, így aztán országos méretűvé bővítettük. Nemrégiben alakult meg a Hazafias Népfront Országos Tanácsa mellett működő pedagógiai bizottság Családi kör munkabizottsága, amelynek vezetőjévé engem választottak. Tervünk az, hogy minden megyében létrehozzuk ennek csoportjait, azért, hogy még- hatékonyabbá ■ formáljuk az effajta tevékenységet. Hadd jegyezzem meg, hogy a vetítést követő találkozásokra — az egri 3-as számú Általános Iskolában lévő kört irányítom — az érdeklődő szülőket hívjuk meg, s teázás mellett, kötetlenül tárgyalunk a látottakkal összefüggő témákról. Egyébként szak- tanácsadóként is szolgálom e nemes ügyet, azaz áttekintem, értékelem az éves elképzeléseket, megpróbálva a valóság visszajelzéseit tolmácsolni, hiszen a ma még meglévő kisebb hibák, egyenetlenségek csak így számolhatók fel. A jövőről is szó esik, s mint kiderül, ez több szempontból is örvendetesnek ígérkezik. — Az Iskolatelevízió munkája akkor lesz igazán hatékonnyá, ha minden oktatási intézmény képmagnóhoz juthat, s megvalósul az egyes adások kazettás sokszorosítása. Ebben az esetben a katedrán állók bármikor lejátszhatják az őket segítő video-anyagokat, eredményesebbé téve ezzel a diáksereg felkészítését, tájékozottságának, ismereteinek bővítését. Pécsi István Értem a természetet Országos természetismereti verseny Kétfordulós országos vetélkedőt hirdetett a KISZ Központi Bizottsága, a TIT Természettudományi Stúdiója és Heves megyei szervezete, A természet világa című folyóirat, a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ és Berze Nagy János Gimnázium. A játékban a középfokú oktatási intézmények tanulói vehetnek részit. Az oktatómunkáit és a természettudományi szakköri tevékenységet egyaránt segítő verseny szervezői elsősorban olyan diákok jelentkezésére számítanak, akik érdeklődnek az élő és az élettelen környezet törvényei, jelenségei iránt, s alkotó gondolkodással igyekeznek választ keresni a természet által felvetett kérdésekre. A vetélkedő három fő témája: a kozmikus energia áramlása; energiatranszformáció a bioszférában; az energiaegyensúlyok természeti és társadalmi hátterei (a jövő energiaforrásai). Az iskolákat háromfős csapatok képviselik — egy-egy tanintézetből több csapat is neveztet — ,s a pályázóknak az elődöntőben írásbeli feladatokat kell megoldaniuk. Erre az 1984-es tavaszi szünetben kerül sor, s a legjobb 10—15 csapat kerül majd az augusztus 21—24-e között Gyöngyösön megrendezésre kerülő országos döntőbe. Az országos játékra 1984. január 20-ig lehet nevezni a TIT Természettudományi Stúdióba (Budapest, XI. kerület, Bocskay út 37. 1113.) küldött jelentkezéssel, amelynek tartalmaznia kell az iskola nevét és címét, a csapatok tagjainak nevét, évfolyamát és lakáscímét. A versenyre való felkészülést segíti A Természet Világa 1984. januári számában megjelenő cikkgyűjtemény és irodalomjegyzék. (MTI) Mint már hírül adtuk: az idén ismét meghirdették a Ki miben tudós? vetélkedőt, a KISZ, a Művelődési Minisztérium és a Magyar Televízió rendezésében. Az iskolákban matematikából és történelemből lezajlott versenyek első és második helyezettjei — mintegy ötve- nen — ma, 11 órától, az egri Dobó István Gimnáziumban bizonyíthatják tudásukat. A gimnazista és szakközépiskolás diákoknak ezúttal már csak írásbelizniük kell. A legjobbak tovább jutnak az országos döntőre, melynek nyertesei külön felvételi vizsga nélkül is belépőt kapnak az egyetemekre. — Mi történt? — Valakit elütött ez a kocsi i— mondja a férfi, aki kopott ruhában álldogál á járda (szélén, arca borostás. A Lada ott áll az utca közepén, szélvédőjét pókhálószerű repedés futja be, motorháztetőjén ütés nyoma: ‘odáig repült fel a szerencsétlenül járt ember. Középkorú asszony jön a zöldségesbolt felől, mindkét kezében szatyor. — Jézusom, írni volt itt? — Biztosam : át akart szaladni, ez (meg elkapta — Imondja a kopott ruhás. — És |a sérült? — Már elvitte a mentő. Kisebb icsoport figyeli már a helyszínelő rendőröket. A ikutyát sétáltató öregember most érkezik, hátulról ágaskodik. — Karambol? — kérdezi reszelés hangon. A kopott férfi le nem veszi a szemét a fényképező rendőrökről, úgy mondja: — Innen, a parkoló kocsik közül egyszercsak kiugrott, át akart Szaladni oda, ahol a fodrász van. Ez meg jött vagy hatvanMagányok nal, elkapta, felrepült a tetejére, onnan a földre. Nem )nagyon vérzett. Sőt, egyáltalán nem. De ilyenkor /sosem lehet tudni, a mentők elvitték. Félretolják a sérült kocsit, a Rendőrök beszállnak a kék-fehér Zsiguliba. Üvegcserepek maradnak az aszfalton. A kopott ruhás körülnéz, az emberek szétszéledtek. Elindul a tér felé. + — Akkor inkább írjon ki, mondtam a főorvosnak — a sápadt, őszülő hajú ember papírokat terít ki a térdére, összehajtogatott lapok, pecsétekkel, aláírásokkal, az egyiket átnyújtja a vele szemben ülő idős asszonynak. — Itt a záró- jelentés. Szóval, a főorvos azt mondta, majd egy hónap múlva. A villamos robog, né hányán oda-odapillantanak a meséidre, mert hangja betölti a csaknem üres kocsit. — De én annyit nem bírok ki. És tudja, mennyi lett belőle? Három hónap. — (De ebbe bele is halhatott tvolna, hát örülhet, hogy nem lett nagyobb baj — és az asszony szedelőz- kodvk. — Minden jót. A férfi felpillant: ülése mellett egy magas, szemüveges alak áll, mereven nézi az utcát. — De ha egyszer bent mindennek kell lennem, tmk-lakatosnak meg szerelőnek is, akkor nem lehet a kórházban feküdni... A szemüveges zárkózotton néz fá az ablakon, nem visszautasítón, inkább valamin törheti a fejét. Egyre többen figyelnek a férfira, aki egyet-kettőt még hümmög, de látva a szemüveges érdektelenségét, áttelepszik a másik oldalra, ahol egy öreg bácsi ücsörög. A férfi ,a zsebébe nyúl, kihajtogatja az agyonfog- dosott papírokat, s mintha folytatná, úgy mondja: — A főorvos egyébként jó ember, iarról ő nem tehet, ha a dolgok nem úgy alakultak. De nekem végül is nyolc hónapom ment rá erre a betegségre ... A bácsika bólogat: — A betegség a legrosz- szabb. Csak az kerülje el az embert. A férfi nekibátorodik. — Tessék, ez a zárójelentésem. Műtét nélkül nem fog menni ... A bácsi átveszi a papírt, zavartam forgatja. A férfi ilcözelebb hajol, mondhatni meghitten duruzsol, időnként „a főorvos”, meg a „tmk-mühely” kihallik. Amikor az öreg leszáll, mint az ismerősök búcsúzáskor, kezet ráznak. Marafkó László Fekete fazekasremekek A harmincas évek derekától a gyáripar mind az égetett, mind pedig a mázas edényeket kiszorította a piacról. Vasból, üvegből nagyüzemi keretek között gyártották, ami kellett, ám az 50-es évek végétől feltámadt, ismét divatba jött a fazekasság mestersége, és szép termékei, a cserépedények. Nincs olyan lakás, ahol ne lenne található egykét szép cserépedény, s nincs olyan otthon, amelybe ne illenének a fazekasremekek. Persze csak ott lehet űzni e míves mesterséget, ahol rendelkezésre áll az alapanyag, az agyag. A fazekas, ha ad magára, még ma is maga bányássza-kubikolja vagy legalábbis választja ki a megfelelő agyagot. Hazaszállítván finom szitán áttöri az egészet, majd a bőrkeményre szikkadt „sarat” a pincébe hordja, hadd pihenjen. A jó agyag legalább egy esztendőt „alszik”. Fel- használás előtt azután alaposan megtapossák, s mindig csak akkora darabot hasítanak le belőle, amekkorára aznap szükség van. Az egykor lábbal hajtott, ma már többnyire villany- motorral forgatott korongon egyenletes ütemben köröz az anyag, mígnem korsóvá, vázává, köcsöggé nemesedik a szürke massza a mester ügyes és avatott mozdulatai nyomán, fürge, erős ujjai- nak irányításával. A megformált edénynek ezután pihennie, száradnia kell — legalább 8—10 napig —, hogy a „rejtélyes” mázakkal díszítve, kiégetve váljék az otthonok díszévé. Az agyag mesterei különböző tájegységi hagyományokat követnek. A képünkön látható fekete edények például Mohácson vagy Nádudvaron készültek. A fekete cserép füstöléskor nyeri a színét, mégpedig attól, hogy fenyővel tüzelnek a kemencében. Mintázata akként készül, hogy még kiégetés előtt, az olajos petróleummal való végigkenés után folyami kavicsdarabbal „dörzsöli bele” a mester a mintákat a felületbe. Skandálás Átlósan belehasít a képbe három tűzpirosba bugyolált lány. Három kanakterbaba — három tűzpiros övű fiúval. Lopakodó léptekkel jönnek. Suhanásuk alá csak kívülről valahonnan dobog az ütem, függetlenül egyelőre lábuktól, tőlük. Csak dübög: ti tá tá ti tá/tá ti tá ti, dü- bög egyre. Csak úgy beugrik a sötétbe a három pár, magúikba zárva már kezdettől e lüktetést; bioritmusuk e ritmus. Előbb volt, mint ők, és utánuk is lüktet majd egyre: ti tá tá ti tá/tá ti tá ti. Suhognak a lengő selymek macskaléptük nyomán. A fiúkban honnan e köny- nyedség? — ötlik fel, mikor végre megszólal a zene. Balkáni dallam, három variációban: szó dó dó re mi fá mi re mi vagy dó, — rá negyedikként egy ereszkedő fél sor adja a lágy aszimmetriát: mi re dó ti Iá. Innen tán a lágyság, a lánysághoz illő kecsesség hullámzó alapja; a „billenősség” a zenében. Amihez a lábak azonos, idegtépő ritmusa csatlakozik a szattyán mokaszinokban, és abból születik meg aztán magától értetődően a testek hajladozása. A' születő szerelem játékossága? A zenéé? A versé? Rejtelem. Mint a strófa, amely szájukból felzeng: Rejtelmek ha zengenek / őrt állok, mint mesékbe / Bebújtattál enge- met / talpig nehéz hűségbe/. Érthetetlenné válik: a dü- bögés, a versben skandáló ütem és a gondolat aszimmetriája lassan összeolvadó. Nem tudni mitől; a kapcsolat köztük csak pókhálónyi; ha a költő szólna erről, mondaná: rezge. De mint születő szerelem, úgy erősödik egyre, viharossá. A kígyózó lányok már szinte körülfonják a délcegen kakaskodó fiúkat. Valami óriási, ahogy játszanak a lábak: virtust csinálnak abból, hogy pontosan a párjuk tizedmásodperccel korábbi lábnyomára lépdeljenek. Nem hihető, hogy sikerülhet, a másodperc huszonötöd részét is felívó szem sem látja, hogyan sikerülhet — de megy! Vagyis áll: megállnak a levegőben a testek a viharzó lábak fölött, mintha valami csoda függesztené őket a színpad fölé vagy egy méterrel. Égnek a piros lányok, lassan forogni is kezdenek a párok valami rejtelmes közös középpont körül, a medve marco- naságú férfiak e forgásban rókaléptű suhanássá szelídülnek, karjuk engedelmesen közelít a majdnem-érin- tésig, de sohasem tovább; mintha óvnák a törékeny rejtelmet a valósággá válástól, mintha vigyáznák a csodát, mely bennük, közöttük most van születőben, a pillanatnyi harmóniát, az eksztázist, azt, amikor lassudsz, hogy tovább tartson a pillanat — és akkor szemvillanás alatt eltűnik a színpadról a hat ember. Szemükben még izzik a fény, ahogy arcukról lecsapják a szembe csurranó csípős verítéket. Szusszanás; aztán próbálják; tovább a skandálást a gyöngyösi Vidróczki együttes táncosai. Kőhidi Imre
