Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-02 / 259. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. november 2., szerda Gólyahír a főiskoláról Igen, kérem, sikeresen felavatták az idei gólyákat is az egri és a gyöngyösi főiskolán! Történt mindez szombaton este fél nyolctól, egy nyolcórás műszakon át — és hogy hogyan, azt villantják fel a szertartást rögzítő képeink. fajta József, a volt diákrektor elbúcsúzik pünkösdi király­ságától. Mint a királyságukat igazán komolyan vevők álta­lában, ő is papírról olvasta pár mondatos szónoklatát... Bár a képen ez ke­véssé látszik, Erdélyi Csilla elsőéves magyar—ének szakos hallgató is fél lábon állva teszi le a hagyo­mányos gólyaesküt: „a Herendit és a Szecskát tönkremenni nem hagyom, a kol­légiumi kőszobrokat nem molesztálom, az utóvizsgákhoz szüksé­ges okmánybélyegeket előre megrendelem, pocsékba menni nem hagyom...” Es ez már a nyitótánc; mennyi báj, mennyi kellem! Gyöngyösön a Prognózis együttes „húzta” a talpalávalót (Fotók: Kőhádi Imre és Szántó Syörgy) « Gondolatok a minőségről... Ez a cím fejezi ki legin­kább annak a rendezvény­nek a tartalmát, amelyet a KISZ Heves megyei Bizott­sága a műszaki-közgazdasági hetek keretében rendezett az elmúlt napokiban. A kerek- asztal-beszélgetésen részt vevő fiatalok arról vitatkoz­tak, hogyan kell értelmezni, helyileg adaptálni — a so­kat emlegetett „megnöveke­dett minőségi követelménye­ket”, s arról: mit tehetnek a KÍSZ-szervezetek a cél ér­dekében. Az elmúlt években — a hazai és nemzetközi piaco­kon egyaránt — alaposan megszigorodtak a követel­mények. Az elvárásoknak csak a dolgozó kollektívák összefogásával, alkotó tenni akarásával lehet eleget ten­ni. További feltétel, az át­fogó szabályozási rendszer kidolgozása és bevezetése, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó bérezés megvaló­sítása. Ez az a terület, amelyben a KISZ-szervezetek — sa­játos eszközeikkel és lehető­ségeikkel — sokat tudnak tenni. Az újfajta szemlélet kialakításának, formálásá­nak egyik eszköze lehet a KISZ KB által kezdeménye­zett „minőségi körök” beve­zetése is. Sok vita kíséri útján, hi­szen — nálunk még alig is­mert formáról van szó. Reá­lis lehetőség van a munka­helyi légkör, a gazdasági eredmények javítására, a személyiségek kibontakozá­sának segítésére, alkotó munkakörülmények kialakí­tására. Sok kritika éri a jelen­leg alkalmazott érdekeltségi rendszerünket. Kétségkívül sok jel mutat a rugalmat­lanságra. A megfelelő köve­telményekhez és teljesítmé­nyekhez jobban igazodó el­vek és gyakorlat helyi kiala­kításában, formálásában to­vábbra is kezdeményező sze­rep jut a KlSZ-szervezetek- nek, a fiataloknak. Szeren­csére egyre több munka­helyen ismerik fel ennek szükségességét. Elgondolkod­tató viszont, hogy szinte ki­zárólag az anyagiakra fi­gyelünk. Az önálló életkez­déshez, egzisztencia megte­remtéséhez ma már igen je­lentős összegekre van szük­ség, de segítenünk kell a fiatalokat az élet igazi érté­keinek, céljainak feltárá­sában, megismertetésében, elfogadtatásában is. Az átgondolt követelmény­támasztás, a jól szervezett munkafeltételek biztosítása, személyes példamutatás a vezetők feladata. Csak hát, vezetőnek lenni ma nem könnyű és még kevésbé nép­szerű feladat. Szakember- képzésünk hiányosságai kö­zött említést érdemel az a tény, hogy felsőoktatási in­tézményeink nem készítik fel a fiatalokat erre a mun­kára. A KISZ-szervezetek segíthetnek azzal, hogy meg­felelő fórumokon lehetőséget biztosítanak az alapvető ve­zetési ismeretek átadására, elsajátítására. A KISZ-szervezetek terme­léshez kapcsolódó munka­formáinak döntő többsége az extenzív gazdaságfejlesztés időszakában született. Ez nem jelenti azt, hogy idejét­múlt valamennyi. Csupán folyamatos korszerűsítésre szorulnak. így például az Alkotó ifjúság pályázat és kiállítás ifjúsági munka- versenyforma. A családnak, az iskolának, a munkahelynek jelentős fel­adatai vannak a minőségi szemlélet kialakításában. Ha valahol hibáztunk, korrek­ciókra már kevés a lehető­ség. Tudjuk, nem elegendő csak szót váltani minderről. De ahhoz, hogy tudjuk, mit és hogyan csináljunk, feltét­lenül szükség van az ilyen jellegű beszélgetésekre is. Erdélyi Lajos JOBBAT SZERETNÉNEK Megint nekilendültek 30 ezer forint a Bervából A KISZ Központi Bizott­sága gyermek- és ifjúság- védelmi alapot hozott létre. A szükséges anyagiak egy részét társadalmi segítség­gel kívánják előteremteni, ezért az ifjúsági szervezet felhívással fordult a gyer­mek- és ifjúságvédelemért tenni akaró munkahelyi, la­kókörzeti és iskolai kollek­tívákhoz, valamint magán- személyekhez: munkafel­ajánlásukkal és egyéb anya­giakkal támogassák az alap működését. Az egri Finomszerelvény- gyárban már hagyományai vannak a gyermekintézmé­nyek patronálásának, s ed­dig is több brigád önzetlen munkával segített a veszé­lyeztetettek helyzetén. Most a felhívás nyomán megyénk­ből elsőként a bervai fia­talok KISZ-bízottsága csat­lakozott az akcióhoz, és to­vábbi támogatásként kom­munista műszakban vég­zendő társadalmi munkával harmincezer forint befizeté­sét ajánlotta fel az ifjúság- védelmi alapra nyitott bank­számlára. EGY ÜZEMMÉRNÖK Üzemmérnök és megyei út­törőelnökségi tag, túraveze­tő. Ellentétes jellegű foglal­kozások, Csávás István éle­tét mégis ez formálja egész- szé. Hogyan kezdődött?... „Étvágytalan, vékonyka gyerek voltam, ezért ötesz­tendős koromban, orvosi ta­nácsra a hegyekbe küldtek „erősödni”. Bükkszentke- reszten, egy tót fuvarosnál töltöttem a nyaramat. Itt ta­lálkoztam először az erdővel, s azt hiszem, ez á találkozás kísér még most is, ha túrá­zom, vagy ha csak egyszerű­en a fák között sétálQk. Az általános iskola befe­jeztével a debreceni refor­mátus kollégiumban tanul­tam tovább. Ha volt egy kis szabad időnk, a fiúkkal fel­ültünk a kerékpárra, és irány a Nagyerdő... Az, hogy vadász vagy er­dész leszek, meg sem fordult a fejemben. Szerettem a matematikát, érdekeltek a gépek, a villamosság. A kö­zépiskola befejeztével szak­munkásként dolgoztam, majd a katonaság után levelezőn végeztem el a Kandó Kál­mán Műszaki Főiskolát. Az­tán megnősültem, s először Nagybátonyban, majd ké­sőbb, 1966-ban Egerben kaptam állást, s a mai na­pig is, az OVIT itteni te­lephelyén dolgozom, üzem­mérnökként. Eközben leigazolt tagja Nem tudom, ki hogyan van vele, bennem mindig valamiféle bizakodó érzést vált ki, ha azt hallom, hogy egy tucatnyi fiatal összefo­gott és elhatározta, hogy ők most csinálnak valamit. Va­lami jobbat, mint ami eddig volt. Méghozzá úgy, hogy nem „kunyerálnak” segítsé­get sehonnan, hanem ők, a maguk erejéből, a maguk akaratából teszik, amit hi­tük szerint tenniük kell. így voltam akkor is, ami­kor megtudtam," hogy a gyöngyösi berzések diákklu- bat szeretnének „összehoz­ni”. Lássuk, mi lesz belőle, mozdított meg a kíváncsi­ság. Diákklub. Hol is kaphatna helyet, mint a pincében, füstölögtem magamban, az­tán az jutott eszembe: a felső termek, az előadók kellenek a szép számú diák­seregnek, tanuláshoz, szak­tárgyi foglalkozáshoz. Lent, a kissé rideg leve­gőjű helyiségben, a boltívek alatt már zsongott a vára­kozók csapata. Az előtérben éppen próbált a „műsorbri­gád”. Kiderült, ők tulajdon­lettem a Magyar Természet- barát Szövetségnek, Heves megyében a túraszakbizott­ság vezetésével bíztak meg. így kerültem kapcsolatba az úttörőkkel... Az úttörőszö­vetség a segítségünket kérte a vándortáborok szervezésé­ben. Elvállaltam. Beindítot­tunk egy természetbarát szakkört, kéthetenként kirán­dultunk, s közben mindig tartottunk elméleti foglalko­zásokat. Felvetődhet egy ellenve­tés, miszerint: a túrázást csinálni kell, nem pedig ta­nulni. Ez így nem igaz. Ahhoz, hogy az ember a természetet megszeresse, előbb meg kell ismernie: tudja használni a tájolót, a térképet, tájékozódjon a csil­lagok állásából, vagy a fák segítségével. Volt már rá példa, hogy egy-egy tudat­lan, eltévedt gyereket heli­kopterrel kellett megkeres­ni. .. Ezt nem akarjuk. Én a lányomat már óvodás ko­rában a hátamon, vagy két­kerekű kocsival vittem ma­gammal az erdőbe. Megsze­rette. A vándortáborokban ifivezetőként mindig mellet­te voltam, s ma is lelkes túrázó, ugyanúgy, mint a fe­leségem. Én soha nem járok magá­nyosan a hegyoldalakon. An­nak örülök, ha másoknak mutathatom meg, amit már ismerek, vagy amit esetleg képpen a klub vezetősége, úgy, ahogy vannak. Lám, a példát ők adják, véltem fel­fedezni a tanulságot. Bentebb egy kis duruzso- lás, olykor hangosabb rival- gás a jövevény láttán, az­tán a KISZ-esekért felelős tanárnő is megérkezett, és nem sokkal ezután megkez­dődött a „megnyitó”. Fodor Judit állt a felso­rakozott kis csapat élére és „szeretettel köszöntött” min­denkit. Aztán fölhangzottak az avatószöveg szavai: „— Mint már azt őseink is tevék, mi is szükségesnek tartjuk, hogy az ez évben közénk került, szedett-vedett, magukat arra érdemesnek tartó gyermeteg sereget, akik a deák-klub tagjai sorába szeretnének tartozni, meg­vizsgáljuk, s ha arra méltó­nak és alkalmasnak tartjuk: magunk közé avassuk.” A fogadalmat mindenki elmondta, közben imitt- amott kisebb kuncogások, hangosabb derülések támad­tak a fiatalok körében. Majd a színre lépett „Tojás”, az­az: Koós Attila, és gitárját elővéve elkezdődött a „jó­akkor fedezek fel. Ezért is szeretek úttörőkkel sátoroz­ni. A városi gyerekek több­sége nem ismeri a fákat. Az a tej, amit nem zacskó­ból vesz elő a hűtőből, ha­nem esetleg egy sajtárból öntenek ki neki, nem is iga­zi. Nem tudja, melyik vé­gén kell megfogni a seprűt. Az ilyen gyerek egy táboro­zás végén boldogan megy haza és örömteli képpel me­séli, hogy: „Anya, képzeld, már ezt is tudom, azt is láttam...” És már csak ezért is megéri nekünk, fel­nőtt túrázóknak tanítani. Ez muszájból nem megy, kény- szerűségből nem lehet csi­nálni. így is sokan „élhetet­lennek” tartják a magam­fajta „megszállottakat”, és felesleges időpocsékolásnak a hét végi túrákat. Nekem így teljes az éle­tem. Szeretem a munkámat és a természetet. Közelebb kerülök az emberekhez is. Egyik alkalommal például nem kaptunk szállást vala­melyik faluban. Húsvét volt, ilyenkor a falusi emberek .többsége a templomban van. Odamentünk, beszéltünk a pappal, két perc múlva mindannyiunknak volt hol aludni, sőt azok haragudtak meg, akiknek nem jutott vendég.. . Nehézségek? Van harminc vándortáborunk, s még így pofa” éneklés, több mint félórán át. „ Mi maradt még hátra? Természetesen a diszkó. Ez a hangerő már nem vonzott, kimentünk a teremből né- hányan. Igyekeztem ekkor szóra bírni a klub ifjú veze­tőjét, Fodor Juditot. — Mik a tervek? — Nem minden héten, de meghatározott program sze­rint működik majd a klub. Tagja csak az lehet, aki er­re „méltó”. Belépés tehát csak igazolvánnyal. Eseten­ként vendégeket is hozhat magával a klubtag, vagy mi hívunk meg vendégeket. Csak sikerüljön, motosz­kál a fejemben, mert a neki­buzdulásokkal az előző évek­ben sem volt baj. Azt még megtudtam, hogy a pincé­ből azonnal kikerül a klub, mihelyt a kereskedőiskola elhagyja a bérelt épületszár­nyat. Akkor kapnak majd „fent” egy igazi klubhelyisé­get, amit kedvük szerint rendezhetnek be — maguk­nak. Hát... ennyi történt kez­detnek. A folytatás pedig...? G. Molnár Ferenc (Fotó: Szabó Sándor) is a jelentkezők harmadát nem tudjuk magunkkal vin­ni, kevés a hely. Nincs után­pótlás tanár túravezetőkben, a főiskolán sincs ilyen irá­nyú képzés... Bízom a gyerekekben. Hi­szem, ha jókor mutatjuk meg nekik a környezetüket, és meg is ismerik a termé­szetet, életük végéig szeret­ni fogják. Én ezért csiná­lom. ..” Lejegyezte: Doros Judit összeállította: Németi Zsuzsa Aki megtanítja a „fákat“

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom