Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-13 / 268. szám
* NÉPÚJSÁG, 1983. november 13., vasárnap Könnyű testi sértis, avagy... ,,patkány“ mulat? BEMUTATÓ: HÉTFŐN ESTE 7 ÓRÁTÓL Machiavelli: Mandragora Mi mindenre képes egy fiatalember, hogy az általa szeretett asszonykát megszerezze? Természetesen sok mindenre. De hogy érheti azt el, hogy a jámbor féirj saját maga terelje őt hitvese ágyába, s még meg is köszönje a szívességet? MINDENNAPI NYELVÜNK Hangárnyék...?! Két okból is foglalkoznunk kell a címbeli szóösszetétellel. Egyrészt azért, mert sokak számára szinte teljesen ismeretlen a jelentése és használati értéke, másrészt azért, mert szótáraink sem adnak útbaigazítást, hiszen külön szócikket egyetlen szótárunkban sem találhatunk róla. Pedig éppen napjainkban van szükségünk erre a nyelvi formára: riasztó mértékben áraszt el bennünket a hangoskodás, a harsányság, a nagy hangerő, s alig van ellene védelem. A hangszórók, a hangerősítők korát éljük, s mintha mindenki süket lenne, olyan nagy hangerővel üvöltik fülünkbe a prózai és zenei közleményeket. A hanggal való szennyezés elborítja környezetünket: zeng, harsog, ordít az utca, a ház, a mozi, a színház. Nyitott ablakok mellett üvöltetik egyesek rádiójukat, tévéjüket. Az erős szelek járása ellen véd bennünket a szélárnyék: a szél elleni védelem és védettség helye. A tűző naptól árnyékos helyre menekülünk, s az árnyék védelmében felfrissülünk. Ezeknek a szavaknak az analógiájára született meg a hangárnyék összetétel. írásos közleményekben még nagyon ritkán jut nyelvi szerephez. Egy szövegrészletet mégis idézhetünk arra, hogy milyen használati értékben vállalhat nyelvi szerepet: „A pesti búcsún, az Almásy téri szabadidő- központban és környékén, a hangerősítő berendezések, a hangszórók elől •hangárnyékba menekülünk” (Élet és Irodalom, 1983. okt. 7.). A nyelvi környezetvédelemről tartott előadásomban is használtam a hangárnyék szóalakot. Az egyik hozzászóló szerint inkább a zaj- árnyék szót kellene már használnunk: a sok „zajláda”, a rádió, a televízió, a Hifi-torony otthoni „csendes” magánjainkat teszi lehetetlenné. Mindez hallásunk vészes romlását is eredményezheti. Az sem véletlen, hogy éppen napjaink nyelvhasználatában jutnak szerephez ezek a nyelvi formák: zajártalom, zajövezet, zajszint, zajzóna, zajtalanítás. Ez utóbbi szó sajnos, még igen ritkán jelentkezik, annál gyakrabban halljuk és olvassuk a zajártalom összetételt. A fület hasogató, az ideget bénító bömbölő gépi zene ellen sincs még kellő védelem, legfeljebb annyi, hogy felhívjuk a figyelmet a zajvédelem szükségességére. S ez már nemcsak nyelv- védelmi feladat: társadalmi méretekben a hanggal való szennyezettség ellen is védekeznünk kell. A célszerűtlen harsányság, a kiabáló hangnem helyett próbáljuk magunkat a halkabb hangadásra nevelni. Az igényes beszédműveltség sem képzelhető el nélküle. Dr. Bakos József Végül a Zaklatott képsorral indul Szomjas György filmje, a Könnyű testi sértés. Eseményfoszlányok váltják egymást színesben és feketefehérben, míg az alkotók, szereplők névsora végigfut a vásznon, közben kirajzolódik a történet előzménye is. Csaba egy alkoholgőzös estén verekedésbe keveredik, rugóskést ránt, megsebesíti egyik támadóját, ezért börtönbe kerül. Nyílik a börtön nagy vaskapuja, Csaba hazatér, s innentől kezdődik újabb kálváriája. Meddig bírja a húr feszítését, mekkora a „pohara”, amelybe a rátá- madók bőséggel töltögetnek, mikor kerül bele az utolsó csepp is, hogy az önfegyelem már ne állja gátját a jól irányzott jelképes- pofonoktól elszabaduló indulatoknak. Ez az alapképlet adja a film végig egyenletesen fenntartott feszültségét, izgalmát, érdekességét. A történet magva nem különösebben eredeti, Csabát a börtön után nem felesége, Éva fogadja a lakásban, hanem Miklós, a sima arcú, elszánt élettárs. Ö az, akit Éva, a könnyelmű fiatal- asszony, lobbanékony férje helyett és ellen választott Az Országos Filharmónia idei egri hangversenysorozatának harmadik estjén a Litván Kamarazenekar lépett fel. Mendelssohn h- moll szimfóniája, Schubert menüettjei és triói helyett Vivaldi négy hegedűversenyét, a Négy évszakokat, majd a tervezett műsorban is szereplő Bajorasz-tocca- tát, Csajkovszkij Vonósszerenádját kapta áz egri közönség. Meglepetésként! Amikor a hangversenylátogató a meghirdetett számok helyett valami mást és másképp kap, mindig is magának támaszul. A film újszerűsége abban rejlik, ahogyan Miklós vállalja a szerepet. Egyedül ő tudja, mit akar elérni, ő irányít mindent alattomos megfontoltsággal, miközben Csaba és Éva sodródik a kiszámított, koreografált konfliktusok örvényében. A megosztott lakásért és az asz- szonyért dúl a harc, amelyből csak Csaba kerülhet ki vesztesen. Pedig akadnak társak is, akik a könnyelműnek titulált fiatalember mellé állnak. Elsősorban Zsuzsa, segítő szeretetével, emberségével kerülhetné el az újabb bűnbeesést, de Éva iránti érzelmei nem hagyják szabadulni a reménytelen helyzetből. Az önérzetét sértő, kiszolgáltatottságát felerősítő újabb és újabb provokációk törvényszerűen taszítják a verekedésig, hogy ismét becsapódjon mögötte a börtönkapu. A játékfilmes jelenetek közé szervesen illeszkednek a dokumentumszerű monológok. Kommentálja a történetet a kukkoló, mindenre kíváncsi szomszéd, a cserjés barátnő, a látszólag segítőkész, de merev követelményeivel igazi oltalmat adni nem tudó édesanya. A töraz akadályokra, a koncertéletben nem is ritka személyi kényszerekre, szükség- megoldásokra gondol. S íme most minden beidegződés ellenére megtörtént az, amire a közönség nem számított. Megjelenik ez a litván zenekar, Szaljusz Szon- deckisz karmesterrel az élén és hoz magával egy húszesztendős fiatalembert — jegyezzük meg jól a nevét, Szergej Stadlernek hívják! — és a h-moll szimfónia helyett játszani kezdi a Négy évszakokat! Pándi Marianne már jelezte zenetörténeti ténések lendületének megérzésével több oldalról megvilágítva tárul elérik a lehetetlen élethelyzet, miközben magukat a „mindent értő”, szemlélőket is jellemezni tudják az alkotók. Nem az élet napos oldaláról készült Szomjas György filmje, amelynek pergő, mesterkéltség nélküli, olykor fésületlen és szókimondó dialógusait Verebes István készítette. Nem tanmesét látunk arról, hogy mennyi csapda leselkedik Csabára, s a hozzá hasonló kallódósodródó emberekre, akik nem bűnözők, s akik mégis könnyen azzá, majd visszaesőkké válhatnak. Minden esendőségével, gyengéjével együtt is Csabához húz a szívünk „patkány” alkatú ellenfelével, Miklóssal szemben, akinek kétes diadalát az utolsó, képek kacsintó huncutsága kérdőjelezi meg igazán, még akkor is, ha Csaba oda kerül vifesza, ahonnan a film elején szabadult. Erőlködéstől mentes, tanulságos tartalmú képsoraival, hangvételével szórakoztató, s a közönséghez utat találó film a Könnyű testi sértés. bevezetőjében a meglepetést, annak nagyságát, de a közönség ezt a tájékoztatást amolyan vigasztalásfélének is gondolhatta. Amíg meg nem szólalt Szergej Stadler kezében a hegedű! Ahogy ez az ízig-vérig muzsikusaikat könnyedén vitte-vezette hallgatóságát a tavasz E-dúrban írt zenéjében egyre előbbre, egyre beljebb és egyre feljebb, ahogyan „az alvó pásztorok” tétel után a Largón és a Pásztortáncon át eljutott az Alleg- róig; ahogyan a Nyárban „a zivatart” megszólaltatta vagy az Őszben „a parasztok táncát és dalát”, az abban megbúvó természeti világot érzékeltette, az nemcsak a zenei fogalmazásnak csodás egyszerűségét, magától értetődését bizonyította, Csaknem mindennapi furfanggal lehetséges ez a megoldás. Hiszen a féltékenységtől gyötört idősödő firenzei ügyvéd, a Mandragora szenvedő hőse erős őrizet alatt tartja gyönyörű, fiatal feleségét. Mit talál hát ki a kópé Callimaco annak érdekében, hogy barátunk önként rakja föl a súlyos szarvakat fejére.? Machiavelli darabja vérbő reneszánsz komédia. A szerző magá is firenzei, s a műben korának alakjait örökíti meg. Az író 1469-ben született, s az egységes Olaszország szószólójává, politikussá vált. Harmincéves korára a külügyi hivatal munkatársa városállamában, sokat járt külföldön : Franciaországban, Svájcban, Ausztriában. Amikor újra a Mediciek kerültek uralomra Firenzében, börtönbe záratták, s csak sokára békéit meg velük. De mire munkát vállalt ebben az államrendben, a következő fordulat — a Mediciek újabb száműzetése — után ismét visszavonulásra kényszerült. Machiavelli, korának egyik legműveltebb államférfija, végül is szegényen és elkeseredetten halt meg, özvegyét öt gyerekkel hagyva hátra. Elsősorban nem drámaíró volt, noha a Mandragorán kívül más színdarabot is írt. Hírnevét politikai műveinek köszönheti, A fejedelemről című elemzése tette fogalommá nevét. A machiavellizmust ma is a gátlástalan, a cél érdekében minden eszközt felhasználó politika megnevezéseként használjuk. Könyvében azt az elméletet fejti ki, hogy a helyes eredmények elérése érdekében nem kötheti meg az uralkodó kehanem azt is, hogy ez a megvesztegetően természetes, az érzelmeket jól kifejező Vivaldi-muzsika ebben az előadásban, áradásban elsöprő lendületet kapott. És a hegedűs mégsem uralkodott el fölényével a zenekaron! Szondeckisz vonósai állták a versenyt plasztikusan, érzékien, nagy ér- zékletességgel válaszolgat- tak a szólistának. A karmester keresetlen magabiztossággal kötötte össze az egyes hangulati elemeket, fokozta a mű hatását, de csak addig, hogy a hallgatónak legyen módja, ideje arra az elmélkedésre, amit csak a zene tud megindítani. Szergej Stadler és a zenekar a közönség tapsban kitörő ámulására Paganini Campa- nellájával válaszolt. Ez több volt, mint ráadás. A technizét semmiféle erkölcsi gátlás. No, de ne merészkedjünk ilyen elemzésekbe, őt mint vígjátékírót ismerhetjük most meg, nem mint sikerült és kevésbé sikerült államelméletek megalkotóját. A Mandragora alaphelyzete ismerős: a vagyonos és vén firenzei Nicia nevű ügyvéd minden áron gyermeket szeretne szép és ifjú hitvesétől. Minden babonát latba vet, végül is Callimaco az, aki a valódi „gyógyírt” fel tudja ajánlaná. A mandragoragyökér az, amely mindent megold — állítja a fiatalember. Csak- hát van egy kis bökkenő ... Az, aki a szer használata után először "öleli meg a szépasszonyt, az meghal. Az ijedt férj rááll az ötlet megvalósítására: kapják el az első ifjoncot az utcán, s tuszkolják be „áldozati báránynak” hitvese ágyába. Callimacónak már csak arra kell ügyelnie, hogy ő legyen a kiszemelt. Ne vágjunk a mese elébe, elég annyi, hogy mint minden vígjáték, ez is a fiatalság és a szerelem diadalával, s a kapzsik és igazságtalanok meglakolásá- val ér véget. A Miskolci Nemzeti Színház ideiglenes egri játszóhelyén, a Hámán Kató Megyei Üt törőházban mutatja be a vígjátékot. Még zenét is szerzett hozzá Dékáni/ Endre, s versszövegeket Fodor Ákos, hogy még élvezetesebb, szórakoztatóbb legyen. Főbb szerepekben Bregyán Pétert, Somló Istvánt, Polgár Gézát, Fráter Katát láthatjuk. A rendező: Szűcs János. A bemutató után november 21-ig a játéknapok szünet nélkül követik egymást. kailag is képzett virtuóz csillogása a siker örömében. Bajorasz Toccatája számunkra rövidnek tűnő, dra- maturgiailag jól felépített, a kemény zenét hirdető számként hangzott el. Csajkovszkij Vonósszerenádja (op. 48.) finoman kidolgozott részleteivel remek érzelmi ringatásnak tűnt az addig elhangzottakhoz képest. És ekkor jött még két ráadás: Rossini G-dúr szonátájának a fináléja és hogy a humor se maradjon ki ebből a kitűnő hangulatú estéből Gluck Allegrettója. Ritka-nagy pillanata volt ag egri zenei életnek a litván zenekar Szergej Stad- lerrel! Farkas András Virágh Tibor Vivaldi — felsőfokon (gábor) A lyukas fejű — Ide, kérem, csak a zöldcédulások jöhetnek! — Ez zöld. Tessék csak megnézni jól. — Akkor menjen a függöny mögé és vesse le a kabátját! A fővárosi rendelőintézetben csúcsforgalom van. A fehér köpenyes asszisztens- nő meg is jegyzi, amikor kinéz az ajtón és beszólítja a betegeket: — ügy látszik, ma sok a ráérő ember ... — Panasza? — A lábam. — Magának? — Furunkulus. — Halló! Jöjjön csak elő a függöny mögül! Nem azt mondtam, hogy bújjon el. hanem azt. hogy ott vesse le a kabátját . Kopognak. Az ajtón idegesen szól ki az asszisztensnő: — Könyörgöm, ne dörömböljenek! Amíg beszél, mögötte becsúszik az ajtón egy véres fejű ember. Haján, arcán csurog a vér, tekintete torz a fájdalomtól. — Kérem szépen! Nekem a fejemre esett egy deszka. Éppen az állványról léptem le, amikor ... — Üljön le és maradjon csendben! Az ember elcsendesedik, arcáról koszos zsebkendőjével törölgeti a vért. — No! Jöjjön, maga lyukas fejű. A beteg megkönnyebbülten ül le a székre a villany alá. — Mit csinált magával, jó ember? — Tetszik tudni, doktornő; az úgy volt. . . — Ügy volt. úgy volt! Papolni azt tudnak, de magukra ügyelni, már nem. Biztosan felöntött a garatra és úgy mászkált az állvány alatt. A véres fejű ember szinte reszket az izgalomtól. — Én ács vagyok, kérem szépen. Tizenhatodik esztendeje dolgozom a szakmában, de ilyesmi még nem fordult elő velem. Akadt már, hogy görbe szögbe, kapocsba léptem, drót is hasította a lábamat, de a fejemet még nem érte sérülés. Tetszik mondani az italt. Nem az az ember vagyok én. Meg azután szó ami szó, fogva is vagyunk. A Józsi szaki, a „főnökünk” el is kergetne, ha ittasan állnánk munkába. — Ismerem én már magukat. Felelőtlenek. Azután az orvos! Pénzbe úgysem kerül ... A beteg felszisszen, arca eltorzul. — Csak maga ne jajgasson itt nekem! Aki arra nem képes, hogy a saját fejére vigyázzon... — Gondolom, jól jön magának egy kis táppénz is! — Nem jön jól, kérem. Én szépen keresek, meg nem vagyok olyan lógós természetű. A fejére vastag pólya kerül, de a szemgödörben még ott feketéllik az alvadt vér. — Szerdán jön kötözésre. Értette? Az ács nem szólt semmit, még köszönni sem tud a fojtott dühtől. Odakint a felesége sajnálkozik. — Szegény Józsim! Köny- nyes a szemed. Talán még sírtál is? Ö hallgat egy darabig és csak később mond ennyit: — Nagyon fáj, Margit... Szalay István
