Népújság, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-29 / 256. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. október 29., szombat Történelmi „lecke" nem középiskolás fokon Beszélgetés Kardos Ferenc filmrendezővel Képzőművészetünk múltja és jelene a kiscelli múzeumban A budapesti Történeti Múzeum kiscelli részlegében új állandó kiállítás nyílt abból a gazdag várostörténeti és képzőművészeti anyagból, amely ezen intézmény gyűjtőkörébe tartozik, s mely éppen választékossága miatt is feltűnést keltett. Most a rendezők, Földes Emília és Mattyasovszky Péter művészettörténészek jó érzékkel és megfontoltan válogattak az 1686-tól mindmáig terjedő művelődéstörténeti kollekcióból. A mintegy ötszáz tárgy méltón reprezentálja a fennmaradt emlékeket és a gyűjtött részt — festményeket, szobrokat, tervrajzokat, barokk patikát, a Pest-Budai Nyomda régi gépeit, a Nemzeti Dalt és a tizenkét pontot kiadó 1048-as Länderer Nyomda bizonyos egységeit. Értékes keresztmetszet tárul fel a barokk, rokokó, klasszicista, empire, biedermeier bútorok, metszetek, képző- és iparművészeti alkotások sorában, a Duna mentén élt emberek életmódját és a külföldi minták hatóerejét érzékeltetve. Külön teremben helyezték el a budai Mátyás-templom melletti Szentháromság- szoboregyüttes mellékalakjait, de komoly érdeklődésre tarthat számot több barokk cserépkályha és egy érdekes Utolsó vacsora-ábrázolás. A rendezés jó ritmusban használta ki a termek öblös tereit és hosszú folyosóit, úgy állította ki a tárgyakat, hogy a néző kellemes sétával áttekinthesse. Több régi metszetet, látképet vizsgálhat a szemlélő, így például az „első csikósiló futtatást 1827. június 6- ról”, mely az akkori Pest- Buda nagy eseménye volt. Sok kép villantja fel az 1838-as pesti árvizet, a mentés munkálatait. Kitűnik az anyagból, hogy Mátyás király alakja milyen erővel foglalkoztatta a művészeket. Zrínyi tanulmányt, Petőfi, Arany János, Vörösmarty verset írt Mátyásról. Feren- czy István, a magyar klasz- szicizmus nagy szobrásza emlékművet készített, melynek rajzi vázlatát a kiscelli múzeum most mutatja be, ugyanúgy, mint Barabás Miklós, Madarász Viktor több alkotását. Érdekes az is, hogy milyen egyező, rokon formákkal mintázta meg Izsó Miklós, Almássy Balogh Pál és Arany János a királyt. Ez a bemutató jól egészíti ki a Magyar Nemzeti Galéria képzőművészeti anyagát, amely a román és gótikus stílustól napjainkig mutatja be festészetünk, szobrászatunk törekvéseit. E kiegészítés egyrészt egyes életművek feltáratlan részleteit tartalmazza, másrészt jelzi a mai magyar képzőművészet fő irányait és teljesítményeit. Ezen vonulatban jelent értékes felfedezést két régebbi faszobor, Szűz Mária és Szent János alakjáról, továbbá Ligeti Miklós Anonymus-változata, Ferenczy Károly Hegyi Beszéd-vázlata, Nagy István két, világháborús bakája, Medgyessy Ferenc lórajzai, Nemes Lampért József, Uitz, Kernstock több, eddig háttérben maradt műve kelti fel figyelmünket. Akad itt más meglepetés is. Egy-két Nagy Balogh János-fest- mény; rajzváltozat jellegzetes csendéletei és kubikosai világából, de a reveláció erejével hat sok Egry-, Szőnyi-, Derkovits- és Bernáth-kép is. Farkas István rejtve maradt műveiről nem is szólva. Külön fejezet foglalkozik Baresay, Kondor Béla, Lakner László, Országh Lili művészetével, s a kiváló Kokas Ignác-, Deim Pál-, Hencze Tamás-képek zárják a sort, s ezen összegezés keretében újra láthatjuk Somogyi József Krisztusát és a Martinász kisebb méretű • változatát. Olyan korszakalkotó festmények kerülnek előtérbe, mint Cser- nus Tibor Nádasa. Ameny- nyire örülhetünk Borsos Miklós,. Bálint Endre, Keserű Ilona, Kéri Ádám szereplésének, ugyanúgy jogos hiány, hogy egyetlen Hincz- mű sem látható, — e máskülönben jó keresztmetszetet biztosító tárlaton, és a kiállított Tóth Menyhért-kép sem érzékelteti alkotójának tényleges jelentőségét. E valós korrekció azonban nem okoz nehézséget, hiszen a hiányzó anyag pótolható és bemutatható a továbbiakban, s így a kiscelli múzeum a magyar művelődéstörténet méltó reprezentánsa lehet. Losonci Miklós t Legújabb művét, a Meny- nyei seregeket november 17-től vetítik az ország filmszínházaiban. A gyöngyösiek azonban — díszelőadás keretében, valamint azt követően néhány napig — már láthatták ezt a produkciót. Az alkotóval beszélgetve históriai érdeklődésének meghatározó mozzanatait idéztük, elidőzve pályájának jellegzetes fordulóinál is. Csak a véletlen? — Hogyan formálódott a rajt, a hivatásérzet? — Elmarad a sablonos válasz, ugyanis nem gyermekkorom óta készülök erre a küldetésre. A középiskolában elsősorban a reál tárgyak vonzottak, így aztán villamosmérnök akartam lenni, ide is jelentkeztem, annál is inkább, mivel a budapesti Bláthy Ottó Villamos- ipari Technikumban érettségiztem. Persze, azért kötődtem a humán ismeretek világához is. A Ganz Villamosipari Művek párttitkárát korrepetáltam, őt avattam be a műszaki rajzkészítés gyakorlati fogásaiba. Tőle számos kulturális rendezvényre, színházi előadásra kaptam tiszteletjegyet. Rendszeresen el is mentem ezekre, így aztán az sem véletlen, hogy megpróbálkoztam a Színház- és Film- művészeti Főiskolával. Az első nekifutás sikerrel járt. Utólag csak azt mondhatom, hogy egykori elhatározásomat nem bántam meg annál is inkább, mert lehetőségem adódott arra, hogy elképzeléseimet viszonylag maradéktalanul valóra válthassam. Közel a históriához — Több munkájában foglalkozik történelmi kérdésekkel. Mi indokolja ezt? Zászlók - lobogók a múzeumban Felújították Szombathelyen a forradalmi múzeumot, újjávarázsolták a létesítmény kiállítótermeit, elektromos hálózatát. Újra helyére kerültek az állandó kiállítás emléktárgyai, dokumentumai, s a múzeumi hónap keretében megnyitották a felújítás utáni első időszakos kiállítást „Zászlók — lobogók” címmel. A kiállításon a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum, valamint a Vas megyei múzeumok anyagából negyven értékes zászlót láthat a közönség. — Édesapám ilyen szakos tanár, nyilvánvaló, hogy ő plántálta belém az effajta kíváncsiságot. Egyébként a testvérem is a nyomdokaiba lépett olyannyira, hogy katedrára is állt, s csak később mondott búcsút a nevelésnek, oktatásnak. Hosszú ideje a filmgyárnál dolgozik forgatókönyvíróként. Az sem véletlen, hogy együtt munkálkodunk, s a Zrínyi-téma alapanyagát is ő szolgáltatta, kidolgozva ennek minden részletét. Rendszeres megbízóm az Iskolatelevízió, megrendelésére több olyan alkotást készítettem, amely a tananyag megértését köny- nyíti, s közelebb hozza az ifjúsághoz az elmúlt századokat. A tévé felkérésére a Gólyavári esték több darabját is rendeztem, méghozzá szívesen, hiszen foglalkoztatott a kérdéskör, ezért ked-- vemet leltem az effajta teendőben. Áttételes vallomás — A Mennyei seregek a költőnek és hadvezérnek egyaránt leváló személyiség alakját villantja fel, méghozzá közérdeklődésre számot tartó, vitára serkentő hangoltsággal. Mennyiben más ez az alapállás, mint a direkt jellegű kötődés? — Közhelyként hangzik, ám mégis igaz: elődeink már csak azért sem éltek feleslegesen, mert sorsuk ala*• kulása megszívlelendő tanulságok sorát kínálja számunkra. Az egykori századok ismerete nem elsősorban tényadatok halmaza, nemcsak kötelező, megjegyzendő penzum, hanem okító, a jelennek szóló útmutatás is. Én arra törekedtem, hogy ezeket a jelzéseket megkeressem, felfogjam, s nem MEGINT JELMEZBEN Ha a világhírű drámaköltő láthatná, hogy miként lép színre Hofi Géza azzal a névvel, amit annyian ismernek a világ minden táján, bizonyára valami huncutságra gondolna és egyáltalán nem fintorogna a „beugrás” okán. Megélt, átélt és megírt ő annyiféle bohóságot és tragédiát, hogy nemigen» tudna már semmin meglepődni. Hofélián középiskolás leckeként, hanem áttételes vallomás formájában tolmácsoljam. Maradjunk a konkrét példánál! Sajátos kifejezőeszközeim révén, jelképrendszerem segítségével be akartam mutatni a hajdani időket, hangsúlyozva azt, hogy a XVII: században a főúri osztályon belüli viszálykodás, tusakodás akadályozta a törökellenes harcokat, zátonyra futtatva a függetlenségi törekvéseket. Ezek az intelmek bizonyos vonatkozásban napjaink számára sem érdektelenek, hiszen kö. zös céljainkat csak akkor érhetjük el, ha ennek érdekében összpontosítjuk energiánkat, ha az összhang lehetőségeire koncentrálunk, ha száműzzük az intrikát,. a személyeskedést, ha félretesszük vélt, vagy valós sérelmeinket. — Jó néhányan kissé nehéznek, túlságosan elvontnak minősítik "majd formanyelvét. Mi-erről a véleménye? — Minden rendező azt szeretné, ha meglelné azokat a fogásokat, amelyek hatásosabbá tennék munkáit. Ebből a szempontból én sem vagyok kivétel, s az előbbi kérdéskört, azt hiszem, egyéni elképzeléseim szerint közelítettem meg, lényeges szerepet biztosítva a látványnak, bízva abban hogy ez hatványozza az érzelmi töltést, s még egyértelműbbé teszi a gondolatokat. Egyébként nem idegenkedem a véleménycserétől, az enyémtől ellentétes nézőpontoktól, mert — s ezt kár lenne tagadni — ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy tisztábban lássak, hogy nem középiskolás fokú történelmi „leckéim” tanulságosabbá váljanak. Pécsi István Mondhatnám úgy is: kijelöli a témakört. Hofi évekkel ezelőtt levetette a zakót és a színpadra kosztümben lép fel. Az öltözéke is jelezni akar valamit. Miért éppen a legszélsőségesebb helyzetek alakjának az öltözékét veszi fel? Mit akar sugallni?" Nálunk már elég régóta nemcsak a korlátozott önkontrollal rendelkezők beszélhetnek minden gondjukról-bajukról — büntetlenül. Ofélia—férfiben Eduard Ugulava: 1/ • __ I W * Ki figyi il ram? Az ünnepek égyikén vendégségbe hívtuk néhány barátunkat. Azon nyomban --körülültük az asztalt, mihelyt megérkeztek, bekapcsoltuk a televíziót, és néztük az ünnepi műsort. — Kedves barátaim! — ragadtam meg a poharamat, hogy rövid köszöntőt mondjak. — Engedjétek meg, hogy az első poharat ürítsem... Nem tudtam folytatni. Podolnyi rám szólt a sarokból: — Állj egy kicsit balra, Petya! Nem látom a képet ... 7 — Igen, igen... — motyogtam kényszerű mosoly- lyal, kissé balrább álltam és folytatni akartam. — Engedjétek meg ... — Tedd le a kezedet, Petya! — forgolódott most másik barátom. Zavartan körülnéztem, hogy egyáltalán ki figyel rám, mindenki a tévé képernyőjére mered. Leültem és én is nézni kezdtem. Valaki énekelt. — Ki énekel? — kérdeztem suttogva a szomszédomtól. — Nem ismeri? — nézett rám meresztett szemmel Glazova. — Hát Ge- raszuk! — Nem ismerem Gera- szukot... és nem emlékszem, hogy valaha is hallottam volna a nevét. — Csend legyen! — csattant fel Davidov. — Ne zavarjátok a műsort. Elkeseredetten inni kezdtem. Egyedül. Erőt akartam meríteni, aztán újból felálltam, kísérletet tettem. — Kedves barátaim! Ritka alkalom, hogy így . . . — Leülni! — kiáltott rám Vascsenko. — mindig beszélsz, amikor ilyen szép hangversenyt közvetítenek! — Mint egy megszállott — szólt valaki az asztal végéből és megvetően nézett rám. A feleségem kituszkolt a konyhába. — Mi az ördög van veled? Mindenki rendesen viselkedik, csak te izgágás- kodsz és megbontod a rendet. Ülj le és nézd a tévét! Vagy eredj ki a levegőre. Visszamentem a szobába, ahol a vendégek már a villanyt is leoltották, hogy a fény ne zavarjon. — Hogy megöregedett ez a szegény ... — halottam Urjupin hangját, a művészt illető sajnálkozását. ' Egy pillanatra csend támadt és én odafordultam a mellettem ülőhöz: — Marja Ivanovna, kérem, emlékszik rá, amikor együtt énekeltük, hogy „Nyisd ki csendben az ablakot ...” Marja Ivanovna úgy nézett rám, mintha megőrültem volna. Nem is válaszolt. Zavartan felálltam. Fogtam a kabátomat, és egy üveg pezsgőt, aztán kimentem az utcára. Az első ember, akivel összetalálkoztam, Vaszilij Gyenyiszovics volt. Szolgálatba indult. Megállítottam. — Igyon velem egy kis pezsgőt! — Mire igyunk? — kérdezte. — Tudja mit? Igyunk a kommunikációra... — Mire? Na, ha akarja, igyunk arra. Lehet arra is. A fő, hogy rendes ember legyen. Boldog voltam, hogy ő — meghallgatott. .. (Fordította: Antalfy István) sem. Két estén át hoféliázott Gyöngyösön, a maga szokásos módján főszereplőnk. Azért mondom: szokásos módján, mert kialakult a sajátságos stílusa, majdhogynem — eszköztára is, amitől évek óta Hofi „a” Hofi. Van abban valamilyen közvetlenség és még inkább: népszerűség, ahogy nálunk milliók „lehofizzák” őt. Óriási eredmény ez. Példák sora igazolja, hogy a művészetben az elismerés egyik fontos jele az, amikor valakit csak a családi nevén emlegetnek kicsik és ^ nagyok. Hofit nem kell azonban felfedeznem, nem is akarom. Meg sem akarom fejteni a „titkát”. Mellesleg nem is hiszek abban, hogy valami különös titka lenne. Jó színész, szeret nevettetni és — kész. Persze, ha ez ilyen egyszerű lenne. De elméleti- eskedni sem akarok a komikumról, a komikus színész feladatairól. Néhány mondatot sorolnék el a Hofélia megtekintése után. Nem ez a mostani figura az első, amelyik az egész műsor keretéül szolgál. Hofi műsora >a „bemondásokra” épül. Ehhez nem kell azonban jelmezt ölteni. Az úgynevezett „oldottabb stílust” viszont nehezen viselné el a zakó. Jöjjön hát Ofélia, jöjjön a gyógyintézet, jöjjön a „jelkép”. Szerintem egyikre sincs szüksége Hofi- nak. Persze, a kedves közönség egy része nagy élvezetei hallgatja a „köznapibb” kifejezéseket is. Mondtam, nem akarom sem felfedezni, sem megfejteni Hofit, Azt viszont nem tudom elhallgatni, hogy az a fajta színész, aki mer és képes építeni a „bohóckodásra”. Átment valamit a cirkusz világából a színpadra. Megfűszerezi ezt egy kis politikai elmélkedéssel is és ilyenkor tud mérgelődni, bosszankodni, dühösködni. Teszi ezt a néző helyett, mintegy személyes szószólójaként. Hofi egyedi jelenség. Most mégis „kibővítette magát”, a Madách Színház és az Express együttes gárdájával. Ha csak a keretjátékra gondolok, azt mondom: meg tudott volna lenni Ofélia nélkül is. Én jobban szeretem Hofit, amikor — Hofi. (g. m. f.) Az újjáalakított kiscelli múzeum kiállításáról (MTI fotó) Századok üzenete- 1
