Népújság, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-08 / 238. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. október 6., szombat I* A hatvani—selypi cukor­gyár most, hogy beindult a szezon, naponta 3000 tonna cukorrépát dolgoz fel. Vra- becz Mátyástól, az igazgató­tól megtudjuk, hogy ennek a mennyiségnek Heves me­gye mindössze tíz százalékát adja, a többi Szolnok, Bács- Kiskun, aztán Pest és Nóg- rád megyéből érkezik. Eb­ben az évben 600 ezer tonna cukorrépa feldolgozását ter­vezik és 70—73 ezer tonna cukorrépára számítanak. — Ennyi már megtenné — mondja az igazgató —, de egy löszhát, az biztosan jobb lenne... — .. .továbbá az is, ha nem száz kilométerekről kellene a gyárba szállítani a répát. — Az átlagos távolság 140 kilométer... — Ezek szerint elődeink, akik közel száz esztendővel ezelőtt ide építették a gyá­rat, nem voltak valami kö­rültekintőek. .. A technológiai üzem, avagy: a cukorkészítés boszorkány- konyhája — Dehogyisnem. Tudták ők, hogy mit csinálnak, csakhogy akkor, hogy úgy mondjam — más volt a von­zási körzet... Az viszont tény, hogy a gyár valóban meglehetősen öreg de azért igyekszünk, a lehetséges ha­tárokon belül korszerű ter­melésre törekszünk, így állít­juk elő az ország cukorkész­letének 15 százalékát. „Így” — mondotta az igaz­gató, és mi megnéztük, mit is jelent ez... m cwm m* ■ í És amiért minden történik: golják: Szentgyörgyi 1st itt a kész cukor. Akik csoma- vánné és Tóth Mihályné (Fotó: Perl (Márton) Az első benyomás: fő, fortyog, zakatol és súlyos édeskés illatokkal tömített levegőjével szinte fojtogat az üzem. Deák József ter­melési osztályvezető névsze- rint „bemutatja” a hatalmas cukorfőző üstöket, de hogy igazán végig tudjuk kö­vetni azt az utat, amit a répa a cukorrá válásig meg­tesz, ahhoz bizony szüksé­geltetne néhány tanfolyam... így aztán csak ámulunk, hallgatunk, hümmögünk, s járjuk a cukorkészítés bo­szorkánykonyhájának rej­télyes útjait. Vákuumok, centrifugák, kioldó oldat, melasz... — kavarognak fe­jünkben az idegen, vagy ritkán hallott kifejezések, de annyit meg jegy zünk, hogy a főzésből származó sűrű lé több kilométer utat tesz meg, míg cukor lesz belőle, és mellékterméke, a melasz is sok cukrot tar­talmaz. — De azért biztosan kifi­zetődő mesterség a cukor- gyári munka? — kérdezzük Maksa István cukorfőzőtől. — Csak úgy, mint a többi — feleli, majd elmosolyodik: — Tudják, mi azt szoktuk mondani, hogy mokkából nem lesz Mekka, aki meg akar gazdagodni, jobban te­szi, ha más zarándokutat választ, ha ugyan értik, mi­re gondolok...? Azt mondjuk: igen, s ez­zel — számunkra — véget ér a (cukor)répa furcsa út­ja... B. Kun Tibor Ebben a munkában arról a folyamatról kívánunk be­számolni az érdeklődő olva­sóknak, amelynek során a földből kikerülő cukorrépá­ból cukor lesz. Természete­sen az egész bonyolult cu­korgyári technológia leírásá­ra nem vállalkozhatunk, de riportunk ismerteti a ter­melőszövetkezeti elnök, a traktros, az igazgató és a munkás véleményét, állás­pontját erről az édes-keser­nyés ízű, illatú feladatról. Ügy véljük, ez most két szempontból is időszerű. Egyik az, hogy megkezdő­dött és tart a cukorrépa gyári feldolgozása, a másik pedig mindenkit közelről érint: drágább lett a cukor. Induljunk el tehát a répa furcsa útján. Mert, hogy kissé furcsa, az Lehoczki László termelőszövetkezeti elnök szavaiból egyértelmű­en kiderül. A 6800 hektá­ron gazdálkodó vámosgyörki „Egyesült Barátság” Tsz. nem tartozik megyénk leg­nagyobb cukorrépa terme­lő mezőgazdasági üzemei közé: idén 250 hektárt szán­tak erre a növényi kultúrá­mény, úgy 17,5—18 cukor­fokkal, ez utóbbival nincs semmi baj. .. — Hanem...? — Nézzék, én harminc éve taposom ezt a szakmát, de ilyet még nem tapasz­taltam: a létező legkötöttebb földbe vetettünk, és ami itt, a mi vidékünkön — a csá- nyi határban — a legmé­lyebb is, és ennek dacára kifújta a szél. Homokon már láttam ilyet, de itt...?! Egy szó, mint száz: majd­nem az egészet újra kellett vetnünk. — Vagyis: már kezdetben dupla kiadás és semmi öröm? — Annyi bizonyos, hogy nem sok kedvünk volt vicce­lődni. Ráadásul a tenyész- idő alatt egyetlen egyszer sem ázott meg a ,.szeren­csétlen”, és ennek dacára ennyit ad... Én nem aka­rok szakmai kérdésekbe bo­nyolódni, de a cukorrépa tulajdonképpen nem nö­vénytermesztési, hanem leg­alább ennyire kertészeti kultúra, intenzív művelést igényel, és azt meg is hálál­ja. így például az öntözést, de azt nagyon. — Önök öntöztek? — Mi...?! Mióta az öntö­zési költségek a régi árnak csaknem tízszeresére emel­kedtek, nem öntözünk. Kép­Molnár János cukoríőző üveglapon vizsgálja a cukor mi­nőségét ra. Mellettük szól viszont, hogy nagyjából ugyanekkora helyen minden évben vet­nek cukorrépát, hogy gaz­dag tapasztalatokkal rendel­kezzenek ebben a témakör­ben, és hogy a termést in­nen aránylag rövid úton le­het a gyárba szállítani. — Kezdjük talán azzal, hogy egyáltalán érdemes-e a mai gazdasági körülmé­nyek közt cukorrépával fog­lalkozni? — Érdemes is, szükséges is — felel tömören az elnök, majd bővebben is kifejti véleményét: — Nézzék, a cukorrépa igen jó elővete- meny, nem talajzsaroló, és kiváló árpát kapunk utána. A mérhetetlen vegyszer-igé­nye viszont katasztrofális. Mi éppen ezért már koráb­ban úgy döntöttünk, hogy az alapvegyszerezés után minden jogosult tagnak ki­adunk 4000 négyzetméter (0,4 hektár) cukorrépát. En­nek gyommentességéért, — amelyet megadott határidőn belül kell „produkálni” — ki-ki egyénileg felelős. Ez az alapkritérium. Ezek után hadd térjek vissza a kérdéshez, hogy megéri-e...? Nos, mint mon­dottam, megéri, különösen azokon a helyeken, ahol legalább 40 tonna hektáron­kénti termést tudnak elérni, 16 cukorszázalékkal. Nos, talán mondanom sem kell. ez a hely nem mi vagyunk. (Hajdú-Biharban, pl. Kaba környékén ennél sokkal jobb terméseredmények is születnek.) Itt, nálunk most 23—24 tonna lesz az ered­zeljék el ezt a lehetetlen helyzetet: saját területünkön kialakított, közel kétmillió köbméteres víztározónk van, és ezután nekem ugyan­annyit kell fizetni, mintha teszem azt, a csatornából, a Dunából vagy a Körös­ből vagy bárhonnan, ide­gen helyről hoznám a vizet. De hogy a saját vizemmel való öntözésért ennyit fizes­sek...?! — Ilyen aztán nincs... Lehóczki László hirtelen jön indulatba, de néhány nagy lélegzet után meg- nyukszik. Egészen más han­gon mondja: — Pedig, ha csak kétszer, úgy 30—30 milliméterrel meg tudtam volna öntözni...! így is, szegény, amit tudott, adott. Szóval: nem öntözünk, a kutya sem öntöz. Pedig Csongrád, Szolnok megyé­ben — mit lehetett és kel­lett volna öntözni! És ezek után természetesen csökkent a répa jövedelmezősége, és nálunk aligha lesz nyeresé­ges, bár, most, hogy fel­emelték a fogyasztói árakat, kicsit biztosan löknek majd a termelőin is... Egyébként, nem tudom, hallottak-e már róla: nálunk 120 ezer hek­tár répa az, ami megtermi az ország szükségletét, egy hektáron a szükséges 90 ezer tővel. ★ Vadnyulat riaszt a kitűnő répafelszedő gép, a HER- RIAU. A nyúl rémülten menekül, hatalmasakat szök­ken, majd eltűnik a zöld levelek tengerében. Még készül néhány felvé­tel, azután elköszönünk a traktorostól. Kaszab László, a trakto­ros kedvtelve néz utána, majd a tárgyra térünk. — Hogy nevezik ezt a részt, ahol most vagyunk? — Ez bizony kicsit bonyo­lult, nem is tudom, hogy van-e valami külön neve... Ügy mondanám inkább, hogy atkári tábla a csányi út mellett, de mi a vámos­györki tartományhoz tarto­zunk. — Elégedett a géppel? Hosszú az út, mit cukor lesz belőlük. Minden harmadik veszendőbe megy Már a gyárban vagyunk. A beérkező cukorrépát vízágyú­val tisztítják meg a szennyeződéstől — ilyen „kis” nyo­máson A kristálycukor kristályai a „cukroszkóp” alatt — Ezzel? Ezzel igen. Jó gép, most három éves, és ezek a francia gépek, úgy mondva: jobbak. Akarják látni, hogy működik.. ? Ez itt az előfejező, ez levágja a levelet, utána, ez a széles gumilapát letisztítja a répa­fejet, azután a kések levág­ják a koronát. Ezek pedig itt, ezek a hosszú, befelé hajló pengék a feszítő ké­sek — összesen hat pár —, ez igazság szerint megy a répa mellett, csíkot húz utá­na, aztán a forgótárcsa meg­mozdítja, kilazítja, a két, egymással szembe forgó gyűjtőkosár pedig kiemeli a földből. Végül pedig, itt, hátul ez a terelő rész, ezen jön ki rendre a répa, már ami... — Hogy értve? — Hogy? Hát úgy, ahogy mondom: ami kijön, az ki­jön, ami meg nem, az nem, az marad a földben. — De hiszen, az előbb azt mondta, jó ez a gép. — Jó, persze, de azért elég sok marad a földben, szétzúzódik, eszi fene... — Mennyi az az „elég sok”? — Gondolom, vagy 30 szá­zalék. — De keresni azért lehet vele? — Ha dolgozik az ember... Én reggel 8 óra tájba fogok hozzá, és este 10—11 van, mire abbahagyom. Tíz óra hosszába vagy öt hektár féx- bele. Eddig mázsánként — mármint az átvett répa má­zsájáért — 20 fillért adtak, de én is hagyok el. a fel­szedő is sokat, így aztán nem annyi pénz jön ki, hogy a guta megüsse az em­bert. Ha meg még hozzá a répa sem terem rendesen, akkor ugye, a pénz sem szaporít... Van vizünk, da nem öntözünk - Ami kijön, az kijön, ami nem, az nem - És a pénz, hogy szaporít...? - Mokkából nem lesz Mekka! A répa furcsa útja

Next

/
Oldalképek
Tartalom