Népújság, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-14 / 243. szám

4.

" " '”••• !y

. .■-.is

Az őszi megyei könyvhetek elé

A könyv szerepe ma

A könyv célja semmiképp sem az, hogy elraktározva, olvasatlanul a közösség gazdagítása nélkül ringasson el minket a betűk tengerén, vagy úgy tornyosuljon elénk, mint megemészthetetlen, átrághatatlan mesebeli kásahegy. Tiszteljük, de nehéz fölfognunk a lezárt, gyarapíthatatlan kultúrákat. Ezért keresték a nyitott emberek mindig azokat a további eszközöket, amelyek hatásosan fejlesztették a világról az együttes tudást, ezeket az eszközöket pedig hasznukra és boldogulásukra egyaránt alkalmazhatták.

Létezni, dolgozni, egymásnak szóval üzenni — írásjel és könyv nélkül is évezredekig tudtak e földön elődeink. Közben a rengeteg időt óhatatlanul is arra fordították, hogy egyszer majd túljussanak a pontatlan és primitív üzengetésen. Modern kifejezéssel: változtassanak időt rabló és félrevezető közlési helyzetükön. Hiszen a szó elszállt (és torzult), amikor nem volt róla írás, ami megmaradjon, — hogy hiánytalanul közvetítse azt a múlhatatlan gondolatot, amit egyik ember a másiknak tudomására akar hozni megfontolás végett. (Erre találták ki az írást, majd a sokszorosítható könyvet.)

Napjainkban az elektronikus kép- és szóközvetítés uralma jóvoltából, mintha kissé hátrébb sasszéztunk volna. Suttyomban visz- szahátráltunk ahhoz a régi beszélgetős-kommunikáló viszonyhoz. Persze, nem oktalanul, nem véletlenül. A távközlés bevezetésével alighanem vissza akartunk nyerni valamit abból a közvetlenségből és egyidejűségből, amit a könyv csak áttételesen ad meg.

A közvetlenség öröme, s az előforduló dolgok széles elterjeszthetőségének tapasztalása indította arra a tévé-korszak kitermelődött kutatóit, hogy megkongassák a lélekharangot fél ezredév könyvszázadai felett. A jövőbe kukucskáló szak-férfiak — a macluhisták — úgy vélték, hogy a tévé a maga beláthatatlan kínálatával (ami nem csupán a szórakozást szolgálja) egyhamar ki fogja szorítani pozícióiból a könyvet.

Jóslatukat a könyvhöz szokott közönség berzenkedve és hitetlenkedve fogadta. Annál is inkább, mert az újmódi kommunikáció-tudósok egyáltalán nem a tévében, de híres-hírhedt könyvekben hirdették meg elméletüket.

Rövidesen azonban az olvasás esküdt szerelmesei is a bőrükön tapasztalták, hogy van némi igazság az enyhén csökkenő és negatív olvasmány-összetételváltozást jelző olvasói statisztikákban. A tévé tőlük is kiköveteli, csúnyábban szólva ellopja az energiát. Ezért kell még jobban megválogatniuk ama könyveket, melyeket olvasni vagy tanulmányozni érdemesnek tartanak.

Az olvasásra kínálkozó könyvek számának folyamatos emelkedése és a tévéműsorok szakadatlan mennyiségi növekedése azt mutatja a kiszorítósdit játszó elmélke- dőkkel szemben, hogy egyiket sem muszáj az igazi kultúrát és a hasznos ismereteket terjesztő eszközök közül kiiktatni. Nem érdemes az egyiket a másik rovására szeretni vagy előnyben részesíteni.

A kulturálódás és a művelődés óhaja volt mindig is a döntő lépés affelé, hogy megérezzük: mennyire nem attól függ e minőség, hogy milyen eszköz hordozza. Aki viszont nem tudja kiválasztani a kínálat áradatából a jót, mert igyekvése ellenére képtelen eldönteni, hogy arányos szellemi gyarapodásához a fölajánlott választékból mire van szüksége az — sajnos — akkor sem ismerné fel az értékeket, ha csak könyvet forgatna, csak rádiót hallgatna, ha csak tévét bámulna, vagy kizárólag tanítóira és barátaira hagyatkozna önmaga építésében. Réiges szóval csinosításában.

Azt próbáljuk meg kiszemelni, amihez hajlamunk vezet, s ami majd feltételezhe- tőleg érdemes foglalatosságunk lesz a jövőben. Ennek a választási — elkülönítési tudománynak a megszerzésében pedig saját józan belátásunk és magasabb érdekünk mellett, a könyvértékelők segítenek bennünket. Szóljanak bárhonnét hozzánk, a tévéből, vagy a rádióból, vagy a tervezetten olvasók és tudatosan mást is értékelők összedugott fejű okos gyülekezeteiben.

Iszlai Zoltán

Nap és tükör

Újabb válogatás Berze Nagy János hagyatékából

flz igazi szövetséges: a diáksereg

Jó kezdeményezések Heves „múzeumában''

(Fotó: Tóth Gizella)

A múzeumi és műemléki hónap megyei rendezvényeinek nyitányán a néprajzi és nyelvjárásgyűjtő pályázaton kiemelkedő dolgozatokkal szerepelt alkotók az elismerést jelentő oklevél mellé egy-egy nemrég megjelent könyvet is kaptak. A mintegy 400 oldal terjedelmű munka a Nap és tükör címet viseli, s fölötte Berze Nagy János nevét olvashatjuk.

A Baranya megyei tanács gondozásában napvilágot látott kötet azonban nem csupán a megyei pályázat névadója nyomdokain járó gyűjtőknek ajándék, hanem a hazai néprajztudomány számára is nagy nyereség. Bánó István és Fülöp Lajos

szerkesztők újabb avatott vállalkozása ismét egy mérföldkővel juttat közelebb a már-már teljesen feltárt Berze Nagy-életmű felé. Nemkülönben fontos feladatot látott el ezúttal is apja tudományos hagyatékának gondozója és rendszerezője, ifjabb dr. Berze Nagy János.

A tanulmánygyűjtemény részletes életrajzi és tudománytörténeti adalékok kíséretében nyújtja át az olvasónak a Besenyőtelekről indult ifjú gyűjtő első publikációit, majd az Európa- szerte nevessé vált tudós néprajzi és népnyelvi elemzéseit, úttörő jellegű népmese-rendszerezésének kiváló példáit. A kötet erényei

között említhetjük meg azt is, hogy a Toldalék című részben a Berze Nagy-hagyaték több, eddig kiadatlan népköltési anyagából olvashatunk. A gyűjteményt néhány olyan önálló költemény zárja, amely lírikus szándékkal indult, s a költészet iránt élete végéig rajongó Befze Nagy János képét is elénk idézi.

A szülőhely és a szűkebb haza önzetlen tiszteletét mi sem bizonyítja jobban, minthogy e kötet megjelentetéséhez számos Heves megyei vállalat, szövetkezet, gazdaság és intézmény járult jelentős anyagi áldozattal.

Kriston Vizi József

A

z alföldi nagyközség még nem büszkélkedhet múzeummal, csak kiállítóhellyel. A lokálpatrióták számára azonban vigasz az, hogy az itteni gyűjtemény gazdag, s az állandó hely- történeti tárlat is vonzza az érdeklődőket.

Vörös Dezső 1982. május 1-től megbízott vezetőként kezeli az anyagot, s a vérbeli pedagógusok lelkesedésével igyekszik arra felhívni a helybeliek figyelmét, tovább fejlesztve annak a Hegedűs Bélának a szellemi örökségét, akinek amatőr buzgalma hozta létre ezt a rangos kollekciót.

Kezdő rajt

Jó ötlettel kezdte a munkát : arra törekedett, hogy a fiatal nemzedék tagjait nyerje meg, a település tanulóival formáljon jó kapcsolatokat.

— Ezt láttam ésszerűnek, hiszen ebből a körből toborzódik majd a majdani törzsközönség. Akik diákként megszokják, megszeretik a régmúlt idők relikviáit, azok felnőtté érve folyvást visz- szatérő vendégei lesznek. A tavalyi múzeumi és műemléki hónap apropójából felkerestem az oktatási intézmények igazgatóit, s javasoltam nekik, hogy hirdessék meg a régiségek gyűjtésének hetét. Jó érzés arról szólni, hogy az akció sikerrel járt, a gyerekek fantáziáját megmozgatta az ajánlat, s nagy mennyiségű — zömében értékes — tárgy jött össze. Ezek egy részét itt helyeztük el, egy kisebb egység a kisegítő iskolába

került, ahol amolyan helyi tárlatot formáltak.

Tanórák, tárlat- vezetéssel

A bevált kezdeményezés arra sarkallta az agilis szakembert, hogy továbbra is ebbe az irányban haladjon.

— A tanárokat meggyőztem arról, — az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem sokat kellett érvelnem —, hogy ebben a környezetben érdemes történelemórákat tartani. Az igényeket mindig előzetesen bejelentették, így én is felkészülhettem, s tippeket adhattam. Egyszer sem feledkeztem meg arról, hogy a fiatal vendégeknek bemutassam a kiállított anyagot. A harmadikos gimnazistáknak emellett a Heves megyei helytörténetírásról is tájékoztatót nyújtottam. Eleinte csak szórványosan jöttek a csoportok, később már visszatérő látogatókkal találkoztam. Annak is örülök, hogy a nevelők tanmeneteikbe beépítették az ilyen alkalmakat, ezzel is hangsúlyozva jelentőségüket, fontosságukat.

Teendők — közelről

Gondok is akadnak, de hát ez természetes, hiszen máról holnapra nem születhetnek csodák.

— Tervem az, hogy együttműködöm a Rákóczi Termelőszövetkezettel, a különböző üzemekkel, váll* latokkal. Különösképp a szocialista brigádok körében

érdemes agitálni, hiszen jó részük úgyis szűkölködik közművelődési ötletekben. Az OTP-fióknál már jártam, s kedvező tapasztalataim arra serkentenek, hogy máshol is kopogtassak. Kínálatunk vonzó és viszonylag sokrétű, a lista bővítésének azonban akadálya az, hogy pillanatnyilag még költségvetésünk sincs. Ha pénzre van szükség, akkor a TIT segít, fizetve — többek között — az előadók itiszteletdíját. Remélhetőleg a következő évből orvoslódnak ezek a bajok, s akkor még lendületesebb ütemben dolgozhatunk. Annál is inkább, mert valószínűleg beköltözünk majd méltó otthonunkba, a községi tanács hajdani épületébe.

További anyaggyűjtés

Felvetődik a múzeummá válás kérdése, s mindaz, ami ezzel öszefügg, amit tenni kell azért, hogy ez a jogos vágy teljesülhessen.

— örülünk annak, hogy a minisztérium közgyűjteményi főosztálya is felkarolja ezt az ötletet. Tudjuk, hogy a cél érdekében ' nekünk is sokat kell munkálkodnunk. Anyagunk még korántsem a követelményeknek megfelelő, ezért a jövőben arra törekszünk, hogy a korábban már említett és egyéb felhívások révén gyarapítsák új szerzeményeink számát. A társadalmi segítségnyújtás, a tömegbázis biztosítása azért is lényeges, mert üres a pénztárcánk. Ez persze, egyáltalán nem keserít el, mert az eddigi tapasztalatok azt igazolták, hogy szövetségesekben nincs hiány, hogy Hevesen egyre nő azok száma, akik szívügyüknek tekintik ezt a nemes, ezt a támogatásra méltó ügyet. Hiszek abban, hogy törekvéseinkkel nem maradunk magunkra. Már csak azért sem, mert a meggyőzött s a megnyerendő diákseregben, valamint nevelőikben tettre kész „fegyvertársakra” leltünk.

Pécsi István

Variation látogató

Hétfőn reggel tíz óra. A város környéki villában egy fürdőköpenyt viselő férfi áll a kandalló előtt, s jó étvággyal eszik. Időnként bort tölt magának.

Abban a pillanatban, amikor a lemez felé nyúl, hogy feltegye a lemezjátszóra, egy ismeretlen lép be az ajtón.

— Bocsánat, de az ajtó nyitva volt — mondja és meghajol. — A „Smith Testvérek cég képviselője vagyok, ön Gray igazgató?

A kandalló előtt álló férfi kelletlenül megfordul.

— Igen, az vagyok, miről van szó?

— Van nálam egy kis számla tavalyról, igazgató úr. Mindössze száz dollárról szól...

— Rendben van, holnap az irodából elküldöm a pénzt.

— ön már többször is megígérte ezt — jegyzi meg szerényen, de határozottan az ügynök — és ezért határoztam el, hogy közvetlenül önhöz fordulok. Azonkívül így lehetőségem van* arra, hogy személyesen is megismerkedjem ügyfelünkkel.

— És nem találja úgy, hogy ez meglehetősen arcátlan mód az ismerkedésre?

— Lehet, mi azonban gyakran találkozunk olyan ügyfelekkel, akik megrendeléseik gyors teljesítését követelik, azután pedig a fizetéssel nem sietnek, önnek ez

az adóssága is már nemsokára egy év óta szerepel a könyveinkben ...

— Kérem, távozzék. A számlát küldje el az irodába. Nincs nálam pénz.

— Nem tesz semmit — válaszol udvariasan a cég képviselője. — Ezt a lehetőséget is előre láttam. Bár azt reméltem, hogy sikerül négy- szemközt elintéznünk az ügyet a bírósági végrehajtó beavatkozása nélkül, aki személyesen ismeri önt és az ajtó előtt várakozik. A fürdőköpenyes férfi olyan gyorsan felugrott, hogy a borosüveg a szőnyegre pottyant.

— Hát ez aztán már szemtelenség! — kiáltotta. — Itt van a pénze. Hordja el magát és soha többé ne kerüljön a szemem elé!1

... Nem mindenki hagyja el azért a várost, hogy pihenjen, a napsütést és a csendet élvezze. Olyanok is akadnak, akik egészen más Ok miatt utaznak kis fürdőd helyekre vagy nyaralóhelyekre. Joy Stock éppen ezekhez tartozott. Szívesen tett váratlan látogatást üres házakban, hogy megnézze, mi van ott. Az így talált tárgyakat könnyen értékesíteni lehetett, s ez busásan megtérítette az utazás költségeit.

Joy pénztárcájában négy százas volt. Az olyan ember, akinek teli a bugyellárisa, ha elkapják, könnyebben állíthatja azt, hogy ő csak tévedésből ment be a házba vagy az egész csupán tréfa volt. Saját tapasztalatából tudta: a rendőrség sokkal rosszabbul bánik az olyan alakokkal, akiknek egyetlen fityingjük sincs.

Gray igazgató házába bejutni gyerekjáték volt. Nem kellett hozzá más, mint egy nagyszerű tolvajkulcs. Mivel a villa üres volt, nem kellett sietnie. Legelőször — a jó modornak a társaságban szokásos szabályai szerint — megfürdött, majd fürdőkö- penybe bújt — ez nyilván a házigazdáé lehetett, — és átkutatta a lakást. A hűtő- szekrényben talált egy kevés szárazkolbászt, kenyeret, vajat és még egy üveg egészen jó burgundi is akadt. Minthogy a reggel hideg és szeles volt, tüzet rakott a kandallóban, elhelyézkedett egy karosszékben, sőt már azt is elhatározta, hogy feltesz egy lemezt.

— És éppen ebben a pillanatban — mesélte később cimboráinak — megjelenik az ajtóban ez a tökfilkó, és pénzt követel, valamilyen adósságot. Az igazat megvallva, alaposan megszeppentem. Már egy héttel ezelőtt kiszemeltem ezt a magányosan álló kis házat, állandóan figyeltem és tudtam, hogy senki sem mutatkozik ott. Teljesen nyugodtan bemegyek, nem sietek és ekkor egyszerre csak beállít ez a mamlasz a pénzért. Mitévő legyek? Szerencsére a házigazdának tartott, odakint az ajtó előtt pedig ott állt a végrehajtó, aki személyesen ismeri a házigazdát. Még jó, hogy tömött pénztárca volt a zsebemben ... Mihelyt elment ez az alak, azonnal olajra léptem. Nos, mint mondani szokás, üzemköltség mindig előfordulhat.

... Mint a kedves olvasó bizonyára már kitalálta, ^z az ember, akinek az álháztulajdonos odaadta a pénzt, egyáltalán nem a „Smith Testvérek” cég képviselője volt, — hanem valójában a ház igazi tulajdonosa! .

— Ugyan, mi mást tehettem volna? — mesélte -azután az alkalmazottainak Gray igazgató. — Lenyomom a kilincset. Az ajtó nyitva. Belépek a szobába — és a kandalló előtt egy betörő ül az én fürdőköpenyemben. Markos legény. Ráadásul még pisztoly is lapulhatott a zsebében. Elmenni már késő volt, úgy kellett tennem, mintha a háztulajdonosnak tartanám őt. Legjobban pedig ez a végrehajtótréfa sikerült. Az az alak megijedt, hogy a végrehajtó felismeri. És végeredményben még kerestem is ezen az ügyön!

(Fordította: Gellért György) (Illusztráció: Szikszai l.)