Népújság, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-24 / 226. szám

Szlaukó László közei másfél évtizede jegyezte el magát a bőrművességgel: a ma ritkaságszámba menő bőrdomborítással kísérletezik. Művei sikeresen szerepeltek New Yorkban, az avantgard-kiállításon Veronában, a modern művészetek múzeumában. Tavasztól a fiatal iparművészek stúdiójának tagjaként szerepel műveivel. A másfél évtizedes munkásságából rendezett kamara kiállítás „Analízis” címmel ma nyílik meg a hatvani Ady Endre Könyvtárban (Fotó: Szabó Sándor)

Katyi felment Budapestre, hogy minden szombat este végigsétálhasson a főutcán. Katyi számára — a Tolnai Klári által valódi népdallá nemesített műdalocska szerint — felmenni Budapestre az álmok álma, maga a beteljesülés, olyan öröm, amit el és ki kell énekelnie magából. Se Katyi, se más bájos, avagy kevésbé bájos cseléd-, és parasztlánykától nem hallottam énekelni, hogy lemegy vidékre, ahol minden szombat este végigsétál a poros főutcán. Igaz, azt sem hallottam és olvastam még soha és sehol, hogy lement valaki Budapestre, bárha az illető a Bükk, vagy a Mátra falvaibái is való fővárosba utazó.

Fent és lent: Budapest fönn van, a vidék lent.

Már megint a kisvárosi, vidéki nyavalygás a főváros ellen, már megint az a szűklátókörűség, amely a cselekedet, a tett helyett, amely tudnivalóan halála lenne az okoskodásnak, az irigységet választja inkább? Mert az olcsóbb és kényelmesebb is. Már megint a feléledő álnépieskedés az urbánusság ellen, amely rendre a fővárost pécézi ki haragja tárgyául, s képes még egy szegény, semmiről sem tehető igekötőbe is belekapaszkodni, csakhogy jól kiirigyelje magát? '

Fent és lent.

Helyhatározói fogalmak. Politikai kategóriák. Szellemi restséget leplező frázisok. Megnevezések, amelyek joggal és jog nélkül, okkal és anélkül borzolják fel azok idegeit, akik fogékonyak minderre.

Fent és lent?

Kritikai folyóiratunkban interjú jelent meg a méltán jeles színészszel és -színészről. A beszélgetés írója hűvös, precíz, mindenféle szenzációhajhászástól mentes stílusban kérdezett és így válaszolt a színész is. Aki nemcsak „nehéz” de „vajas kenyériének is tekinti hivatását. Nos, ebből a beszélgetésből idéznék most, idézőjel nélkül. A kérdések egy része arra irányult, hogy miért szerződött el Pestről a beszélgetés hőse, s hogy bár minden szerepálma teljesült is, de mégiscsak vidéken volt, lent volt, mindaddig természetesen, míg f ö 1 nem került Festre.

A fent és a lent fogalma pontosabban a beszélgető partnerekben kialakult automatizmus miatt a helyhatározói igekötő, egyfajta szellemi grádicsot jelentett. Vidék, az lent valahol, lett légyen az bár Kecskemét, vagy Veszprém, amely „mégiscsak”, míg Pest, a „fent”, amelynek bármely színháza a révet jelenti a színész számára. A példa meglehetősen önkényes, tudom jól. Idézhettem volna jónevű kollégámat — a jó nevet „lent” szerezte még — és fent kótyavetyélte el, aki alig egyhetes fővárosi tartózkodás után már úgy viselkedett, mintha csak a társadalmi különbözőségek miatt nem kapta volna meg a Purlitzer-díjat. És szólnom kellene viszont arról,

hogy a győri és pécsi balett, a Hatvani Galéria, a Hajdúsági Iparművek, a diósgyőri Kohászati Üzemek „lent” vannak. De ily érvekkel érvelni botorság lenne és oly disputa elindítását jelentené, amelyre lehet, hogy még válasz sem érkezne (helyesen) éis amely végül is azt igazolná, hogy a bo- tcrkodás nem földrajzhoz, településhez kötött lehetőség.

A kérdés mindezek után teljesen jogos: ha nem disputa, akkor minek mindez és mindaz, amit még elmondani akarok? Ha a fent és a lent fogalmát nem óhajtom társadalmi, mégpedig meghatározó erejű társadalmi kérdéssé növelni, minek akkor egyáltalán a téma megemlítése is? \

Nos, az a paradox helyzet alakult ki napjainkra — önmagában ez igen örvendetes is lehet még —, hogy a fővárost, amely egyesek szerint makacsul „fenn” van kell, ha nem is megvédeni, de igazolni, hogy a szellemi erők koncentrációja mégiscsak ott van. Ott kell lennie. S nemcsak azért, mert az országos jogintézmények helye a főváros, nemcsak azért, mert ott a pártközpont, az ország- gyűlés, »ott vannak a minisztériumok. Hanem sokkal inkább azért is, mert a hazai viszonyok között a főváros nemzetközi kisugárzása

politikai, gazdasági, kulturális téren egyértelműen meghatározó erejű, — nincs módunk és lehetőségünk erőinket szétforgácsolni. Budapest nem fent van, hanem e város a „fő” jelzőt viseli és ebben, történelmi múltunk okai kapcsán, benne van az a tény is, hogy kiemelt helyen van.

Mindezt azért is el kellett mondani, mert az utóbbi évek, évtizedek minden gondot is elbíró óriási fellendülése a vidéknek, amely fellendülés elemi erővel söpörte ki a legtöbb helyen a szűk szellemű provincializmust, patópálkodást és teremtett „nagyipart” nemcsak a gazdaságban, de a szellemi életben is, nos ez valamiféle újsütetű szituációt is teremtett. E szerint minden ami új, ami odafigyelésre késztető, azt kikísérletezni csak vidéken lehet és érdemes.

És itt a gond, amiért e sorok íródnak: kikísérletezni. S nem megvalósítani. Azt csak fönt lehet. Ahol kezdeményezni nem, de a kísérlet és megvalósított realitásokkal élni, sőt visszaélni azt már lehet. Érdemes is.

És engem éppen ez az újfajta „fent és lent” megközelítése késztet a töprengésre, mintsem az itt- ctt még gyermekded módon fellelhető Katyis dalocska hamis da- nclása. Az teljesen természetes, hogy egy gyár, — példánknak használjuk az egri Finomszerel- vénygyárat, — irodát, illetőleg bemutatótermet tart a fővárosban. Az lenne a nem természetes, ha ezt nem tenné. Ám annak, már aligha lehetne örülni — szerencsére ilyen tervei nem voltak és nincsenek is a gyár vezetőinek — ha a jó nevű üzem a világhírneve« és kikísérletezés stádiumán régen túljutott pneumatikáját Budapesten kezdené el gyártani. Ám, ami egy üzem, a gazdaság szférájában szinte elképzelhetetlen, az nagyon is elképzelhető a kultúra. a szellemiek területén.

Vidék a kísérleti műhely.

Vidék, ahonnan a kiérlelt és az ott többször is kipróbált elképzeléseket például a színjátszásban,

Pesten meghonosítani immár könnyű feladat. A tudományos kutatások eredményeivel, amelyet a vidéki laboratóriumokban lehetett kikutatni, csakis Pestén lehet és érdemes a teljes sikerig eljutni. A jeles színész, a közíró, a tudós, a közgazdász felnőhet vidéken, de felnőtten megélni csak a fővárosban tud és csak ott lehet.

így és ezért válhat e két hárombetűs igekötő társadalompolitikai kategóriává is. Olyanná, amely nem összeköt, de szembeállít, olyanná, amely megint és újból, ha más oldalról és talán más módon is, de kategorizál: újraforgalmazza és

nem jó ízzel, a főváros és a vidék valóban történelmileg megváltozott kapcsolatrendszerét.

Mindezt pedig itt lent írtam, vidéken, olyasvalaki, aki lent is fent érzi magát. Lévén, hogy ahol ez az elmélkedés született lényegesen magasabban fekszik a tengerszint fölött, mint' a székesfőváros. S aki írta, az túl van már jócskán a kísérletezés állapotán.

Hí