Népújság, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-15 / 218. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. szeptember 15., csütörtök ÉVADNYITÁS SZÍNHÁZAINKBAN Országos színházi körkép Nincs külön vidéki színjátszás, legalábbis értékteremtés szempontjából, csak olyan színházak, társulatok vannak, amelyek — nagyobbrészt — vidéken működnek, s akár alkotóműhelyekként, akár szórakoztató üzemekként (kinek-kinek elért, megszolgált és megkövetelt, támogatott rangja szerint) egy-egy régió, megye központját tartják bázisuknak. A magyar vidéki színjátszás legjobbjai már a hetvenes évek elejétől sokat tettek azért, hogy a fővárosi és a vidéki színjátszás közötti színvonalkülönbségek eltűnjenek vagy legalábbis csökkenjenek. Nem kevés azoknak a vidéki színházaknak a száma, amelyeknek az előadásaira a megyéből, a szomszéd vagy egészen távoli vidékekről, sőt, a fővárosból is érdemes odafigyelni. Az utóbbi években mozgékonyabb lett a vidéki színházak többsége fel-felkerekedik egy-egy stáb akár az ország egészen más vidékeire is elvinni produkcióit, s akadnak olyanok is, amelyek rendszeresen vannak jelen a főváros egyik-másik színházában, művelődési otthonában, peremkerületén vagy agglomerációs övezetében, szerencsésen színezve így Budapest színházi életét, s felszámolva akár komoly kulturális (színházi) fehér foltokat is. A közelmúltban megrendezett országos színházi napok során derült ki, -hogy több vidéki színházunk milyen egyetemes értékeket tud felmutatni, olykor még a szakkritika, a szélesebb színházlátogató rétegek egybehangzó elismerését, lelkesedését is megkapva és felkeltve. Nem oktalan generációs harcok vagy még oktalanabb vidék-főváros ellentét felelevenítését , kell az ilyesfajta megállapításokban és még inkább: tényekben látnunk, hanem egy szükséges és egészséges decentralizációs folyamatot, amellyel a magyar színházművészet mintegy társa kíván lenni az izgalmas vidéki folyóiratirodalomnak, irodalmi vagy képzőművészeti műhelyeknek. E tendencia tovább folytatódik az 1983—84. évadban is. Vannak ígéretes jelek, törekvések, műsortervek. Úgy látszik, hogy például az új magyar dráma további teret nyer majd a vidéki színházak repertoárjában. örvendetes, hogy nagyobb figyelmet szentelnek majd a magyar klasszikusoknak, a régi magyar drámai hagyományoknak. Szükség van erre, mert sajnálatosan teret nyert — olykor még a legjobb műhelyek szemléletében is, gyakorlatában is — egy bizonyos sznobizmus, defe- tizmus a magyar drámaterméssel kapcsolatban, s bár ennek a kérdésnek több ösz- szetevője van, a tény mégis tény marad: nagyhírű vidéki műhelyeink egyikében-mási- kában könnyebb volt valóban kimagasló értékű külföldi klasszikus vagy jelentékeny modern alkotás interpretációját látni, mint minden vonatkozásban megkínlódott, kihordott nemzeti drámáét. Jelei vannak annak is, hogy a műsor közép- kelet-európaibb lesz, s például a román dráma- és színházművészet elkövetkező eseménysorozatából (román darabok színrevitele román rendezők, tervezők által is) nagyobbrészt a vidéki színházak veszik ki részüket. Folytatódik az orosz klasszikus, szovjet drámabemutatók sora is. Feltűnően sok eredeti bemutató lesz vidéken az új évad során. Mintha fürgébbek lettek volna a közelmúltban a mindezt előkészítő dramaturgiák. Friss erők, a most végzett főiskolások (színészek, rendezők, operett-musical- szakosok), teljes apparátussal csak most induló új színházi műhely (a zalaegerszegi Hevesi ßändor Színház), nem egy helyen (Kecskemét, Veszprém, Nyíregyháza) új vagy kiegészülő színházi vezetések is erősítik az alkotómunkát. Egyes színházakban javultak a játszási feltételek, befejeződtek a színházi rekonstrukciók (Zalaegerszeg), jelentékeny felújítási munkák voltak (például Miskolcon). Híreink vannak arról, hogy a közönség érdeklődése (remélhetőleg általánosan) nem csappan. Vannak gondok, közöttük súlyosak is. Mindenekelőtt az, hogy úgy látszik, az előbb említett decentralizációs folyamat — tehetségek, elszánások, ambíciók áramlása — mintha akadozna. Az új évadra többen szerződtek vidéki színházakból fővárosiakhoz, mint viszont. Az egészen bizonyos — s ez irányítás kérdése is —, hogy a most végzett főiskolások (színészek) jóval nagyobb része — mondjuk így — maradt a fővárosban, mint amennyi vidékre szerződött. A közelmúltban hozott különböző legfelsőbb párt és állami állásfoglalások, határozatok nagyobb politikai felelősséget kérnek a színházi vezetőktől és a tanácsoktól, s ehhez társulni kell az értékek helyretevésével, megteremtésével és a befogadása hatásosságával kapcsolatos felelősségnek. Nem lehet megengedni, hogy egy- egy alkotóműhely éveken át tengődjön, szétessen, miközben a költségvetési támogatás megvan, sőt még olykor nő is. Súlyos hiba elnézni, hogy egyik-másik színházunk a közönség ellen játsszék, megszegve a színjátszás ősi szabályait, de leginkább mai színházpolitikai követelményeinket. Nem szabad elviselni, hogy egyes előadások, tendenciák súlyos vagy kevésbé súlyos sokkokat okozzanak a közönség politikai tudatában,, ízlésvilágában. Persze nem szabad teret engedni a dogmatikus, az elfogult, a maradi, a konzervatív igényeknek sem. A vidéki színházaknak még sok más gonddal is meg kell küzdeniük. Űj színházba járási szokások alakulnak ki, jobban utána kell menni a közönségnek, ugyanakkor nehezebb megszerezni és megtartani azokat a dolgozókat, társakat, akik a színházak műszaki-technikai és szervezési működésének gondját hordják a vállukon. Meg kell találniuk a helyes arányt a székhelyi előadások és a tájelőadások között. Az utóbbiak feltételeinek biztosítása viszont nem csak és nem is elsősorban az ő feladatuk. A legtöbb színháznál korszerűsíteni kell a szervezést, a közönségnevelést is. Több helyütt segíteni, gyorsítani kell a rekonstrukciót, okosabban kell bánni a pénzzel. A gondokon enyhít valamit a közelesen életbe lépő színházi gazdasági reform. A továbblépéshez szükséges a színháziak, helyi és országos szervek felelősségteljes ösz- szefogása. Középkori templom Gyöngyössolymoson Gábriel meglelte a király sólymát Aki vonzódik a múlthoz, akit izgatnak a különböző korok építészeti stílusai, feltétlenül utazzon el Gyön- gyössolymosra tés keresse fel a plébániatemplomot. Annál is inkább, mert maradandó élmények regimentjével gazdagodhat. A később átalakított épületet 1400 előtt emeltette a Solymosi család. Ennek középkori homlökzattornya ma is áll. Barokk környezete — a többszöri átformálás műve — kiemeli, hangsúlyozza ennek értékeit, szépségeit. A nyolcszögletes ékesség felfelé keskenyedik még karcsúbbá válik, négy felső épülete szabadon ível felfelé. A gát jellegről a csúcsíves ablakok árulkodnak, bizonyítva. hogy mennyivel mívesebbék. igényesebben megmunkáltak, mint hatodik szinti szegmentíves, zsa- lus társaik. Mindezt szintén barokk kupolás sisak koronázza. Az erre járó diákok — persze megfelelő, értő kalauzolással — többet tanulhatnának a látvány részié, teiből és összhatásából, mintha napokat töltenének az építészet krónikájának meddő és unalmas tanulmányozásával. Ez érthető is, hiszen ebben az esetben az élet, a valóság — ennél beszédesebb aligha lehet más — szolgáltatja a szemléletes példákat. Emellett igaz, és mondaízű sztoriikat is kínál, olyan Ária diné fonalat, amely megkönnyíti az eligazodást régvolt évszázadok labirintusában. Fogadjuk el, s induljunk eseménydús, kalandokban bővelkedő, tanulságos vándorútra. 1430 körül kihalt a birtokos família, s az egri püspöké lett minden. 1728-ban az ácsok javították a tornyot. Ez önmagában száraz adalék, de mindjárt érdekessé válik, ha a körülményeket is felvillantjuk. A gyöngyösi tanács jegyzőkönyvében ugyanis az alábbi kifejező utalást találjuk erre vonatkozóan: „az Toronyhoz való ... fákat a városi erdőkből lop- táík”. Ügy látszik a helybeliek azt vallották: ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel, ráadásul rögvest feltalálták magukat, s ötletekért sem mentek a szomszédba. A szerintük nemes cél érdekében, a bűnbocsánat reményében vétettek a tulajdonjog elten. 1769-től 1772-ig gyöngyösi mesterek oldották meg az átépítésit. A tehetséges Quadni Kristóf új barakk boltozatott formált, két kőfaragó segédletével, ök nem gondoltak a jövőre, vagy túl sok szállal kötődtek koruk művészeti eszményeihez, s ezért a megrozzant gótikus témpil.lérSort nem rendbehozták, hanem hét újjal cserélték fel. Hát igen, elődeink tudatában akkor még fel sem vetődött a holnapokkal is törődő intézményes' műemlékvédelem ötlete. Köztudomású, hogy a nép. emlékezete kevésbé elaggott, mint a hivatalos okmányok szerzőié. Az ő fontoskodásuk mialft sokszor éppen a vándorbotot, s a már említett Kishegy körzetében nyomozott. Már majd letett szándékáról, s belenyugodott a kudarccal járó szégyenbe, amikor véletlenül rábukkant egy hurkos csapdában a vergődő sólyomra. Nosza vitte is ura elé, aki szinte repesett a boldogságtól, s utaltatta volna a csengő pénzérméket. A pap azonban más igényekkel rukkolt ki: — Felség, nem kell nekem a pénz, csak azt kívánom: alapíts itt egy monostort, ahol meghúzódhatnak a hozzám hasonlók, s vendégül láthatják azokat, akik épp útban vannak a szent sír meghódítására, visszavételére. Endre úr — bizonyára sokféle eredetű lelkiismeret- furdalás kínozhaltta — megkönnyebbülten mondta ki az igent, hiszen ezzel mennyibéli paran csol ója elő tt is jó pontokat szerzett. Legalábbis így vélte, s a barátot ki is nevezte a rendház főnökévé. Ügy hírlik: ezért emlegetik ezt a területet ma is Monostor-völgy néven, s a falut pedig Sólymosként. Ebből annyi tény, hogy II. Endre 12il2-iben egyik adománylevelében a Szent Sír lovagrendnek biztosította a település Hidegkútinak hívott haitárrészét, valamint Meggyesimált és Komlós, továbbá a Köles-patakok által közrefogott erdőségeket. Bizonyára a kerecsensólymok sem a fantázia szülöttei. A többi? Elképzelhető", hogy fordulatos elemekkel dúsított, egy kissé egyházi ihletésű, de a kisemberek által tovább szőtt sztori. Egy szerzetesről, akit nem vonzottak a földi hívságok, add nem ismerte a kapzsiság gyötrelmeit, aki elsősorban a rnásdk javára gondolt. Ki tudja, talán léteznek olyan emberek is, mint az áldozatkész Gábriel atya, akit magyaros ízzel csak Gábornak szólítottak. A templom- torony lényeg, a jellemző merült feledésbe, a szájhagyomány révén azonban épp ez maradt ránk, persze, alkotó módon kiszínezve, bővítve, árnyalva, mesei, sőt no.vella- elemékkel is átszőve. A legfrissebben élőt Balogh Béni, a népszerű gyermekíró öntötte írott formába 1881-ben, megjelent könyvében. Ö fogalmazza meg, hogy a Mátra fővárosától kissé északra eső, a két patak között elterülő faluban az emberek az 1200-as esztendők elején solymászattal foglalkoztak. Annál ás inkább, mivel a településtől nem messze emelkedő sziklás, vadregényes Kishegyen fészkeltek a vad kerecsensólymok. Ennek híre eljutott II. Endre királyunkhoz is, aki az uralkodással járó ganiddknál sokkal komolyabban vette az élet örömeit, a vadászattal járó gyönyöröket. Épp ezért szívesen időzött errefelé, különösképp napfényes őszidőben, szüretikor, várva — többek között — a szarvasbőgést. Az egyik Aba nemzetség beli nagyúr egyszer megajándékozta egy aranyszállal meggyűrűzött ritka szép példánnyal, amit nagy becsben tartott, s feleségét óhajtotta meglepni vele. A terv azonban füstbe ment. mivel a madár egy alkalommal elveszett. Lett is nagy riadalom a Benevár- ban időző királyi udvartartás körében. Aki csak tehette keresésére indult, de valamennyien reménytelenül érkeztek vissza, még jobban keserítve ezzel az uralkodót, akiit a vafcvóletlen megfosztott kedvelt játékától. A meglehetősen bőkezű, a tékozló hajlamú koronás fő ezer arany jutalmat ígért a megtalálónak, még sem történt sóikéiig semmi. Környezetében tartózkodott egy ügyes, .talpraesett, a szentföldi csatározásokban is érdemeket és sebeket szerzett barát, aki a Gábor. — latinosán Gábriel — névre haillA híres család címere (Fotó: Szabó Sándor) gatött. ö elhatározta, hogy szerencsét próbál. Vette is a Pécsi István Jurij Rihter: Finom célzás A divatáruüzletbe egy nő lépett, majd suttogva köszönt: — Jó napot... — Jó napot — válaszolta az elárusítónö, szintén suttogva. A nő még egyszer körülnézett, s miután meggyőződött, hogy a közelükben nincs senki, suttogva az elárusítónőhöz fordult: — Én mindent nagyon jól megértek ...-— Mit ért meg? — csodálkozott suttogva az elárusítónő. — Mindent. Hogy magának most nehezebb. Mióta kijött az új törvényerejű rendelet, miegyéb. Ezért célzásokban fogok beszélni... — Miben, miben?! — Célzásokban: körülírom a lényeget. Célozgatok. Érti? Mondja, kapható-e az a... — Nem értem. — Ne siessen, azonnal megérti. A ... beesteledik, közeledik az éjszaka... szeretné lehajtani a fejét... nos, azt, amit magától kérek, ráhúzzák arra, amire le szeretné hajtani a fejét... — Arra gondol, amiből azelőtt volt bőven és a polcokon hevert? — Arra, arra, pontosan. — Megértettem a célzást, de amit kér, az nincs. — Akkor talán van ... tudja, ősszel az éjszakák hűvösek, télen pedig igen hidegek... és akkor arra a meleg és nagy holmira, amivel éjszaka takarózik az ember, okvetlenül rá kell húznia azt, amit én most venni szeretnék ... — Arra a virágmintásra gondol? — Igen .. . — Szokott lenni, de most nincs. — Akkor talán van néhány darab abból a valamiből, amivel könnyen el lehet távolítani a nedvességet a test különböző részeiről ... Persze, jó lenne, ha ... ugye érti, milyen gyártmányúak lennének? És frottírból lennének ... — Arra gondol, ami létezik nagy méretben is, kicsiben is? — Igen ... — Szokott lenni, de most nincs. — Igen, és elfelejtettem a legfontosabbat — suttogta a nő —, ha megkapom ezeket a holmikat, maga is kap valamit. Érti? Igen tartós, vízjeles papírra nyomtatják ... Számok vannak rajta ... — Tudja mit — suttogta az elárusítónö — mindjárt idehívom egyik kollégámat ... Hazai gyártmányú öltönyt visel. A vállán olyan kis csillagos izék vannak, ö majd elkíséri magát egy intézménybe, ahol kis szobák vannak, igen szegényesen berendezve, és ahonnan kilépni sokkal nehezebb, mint bejutni ... — Megértettem a célzást — suttogta a nő, és azonnal eltűnt a többi vevő között. (Ford.: Horváth Ida) Bügel József