Népújság, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-02 / 207. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. szeptember 2., péntek 3 A békéért, a társadalmi haladásért! Szeptembertől decemberig: őszi szolidaritási akció „Értelmes, szép emberi életet akarunk, amelyben nem lehet helye a háború­nak” — a prágai béke-világ­találkozóra küldött üzene­tünkben fogalmazódott meg ez óhajunk, amely arra is utal, hogy mi magyarok a világ népeivel összefogva — lehetőségeinkhez mérten — mindent megteszünk a nuk­leáris világégés elkerülé­séért. A haladó mozgalma­kat, békés törekvéseket tá­mogatva szolidaritást válla­lunk mindazokkal a népek­kel, akik szabadságukért, függetlenségükért, társadal­mi és nemzeti felemelkedé­sükért küzdenek. Ebben a szellemben hívta fel az idén is a Magyar Szo­lidaritási Bizottság hazánk állampolgárait, hogy tevéke­nyen vegyenek részt a nem­zetközi békenapon, az antifa­siszta világnapon kezdődő őszi szolidaritási akcióban. A mai, feszültséggel és ne­hézségekkel teli időszakban különösen fontos, hogy ha­zánk békeszerető állampol­gárai egységesen lépjenek fel a fegyverkezési verseny fo­kozódása — elsősorban az új amerikai rakéták európai te­lepítése — ellen és támogas­sák a Szovjetunió és a többi szocialista ország fegyver- korlátozási és leszerelési ja­vaslatait. Az elkövetkező négy hónap alatt a megye- székhelyeken, városokban, községekben, számos fóru­mon — gyűléseken, baráti találkozókon, lakóterületi összejöveteleken — a lakos­ság nyilvánítsa szolidaritá­sát az imperializmus-ellenes harcot vívó közép-amerikai haladó és forradalmi erők­kel. Emelje fel szavát a kö­zel-keleti térség problémái­nak békés, igazságos rendt- zéséért, az önálló palesztin állam létrehozásáért, továb­bá az Afrika déli részén a fajüldöző pretórlai rezsim ellen küzdő népek érdeké­ben. Támogassa a nehéz kö­rülmények között a szocia­lizmust építő vietnami, lao­szi, kambodzsai népet. A társadalmi szervezetek közreműködésével ebben az időszakban országszerte sok politikai programot rendez­nek, amelyekre meghívják a baráti szocialista országok képviselőit. Vendégeket vár­nak a világ minden részéből: Latin-Amerikából, Afriká­ból, Ázsiából. Itt lesznek Chiléből, Nicaraguából, La- oszból, a diáktalálkozókra Kambodzsából, Vietnamból is érkeznek meghívottak. Az őszi szolidaritási akció­sorozat programja tartalmaz-' za mindazokat az évforduló­kat, történelmi eseményeket, amelyekről ez alkalommal megemlékezünk, többek kö­zött a már említett antifa­siszta világnapot; szintén még e hónapban 2—9-e kö­zött lesz a Vietnami Szocia­lista Köztársaság nemzeti ün­nepe és az indokínai népek­kel való szolidaritás hete. Ugyancsak szeptember 4— 11-e között rendezik meg a szolidaritási hetet a chilei néppel és más latin-ameri­kai népekkel, s 12-én kö­szöntjük Etiópia népét nem­zeti ünnepükön: a forrada­lom napján. Október is gazdag esemé­nyekben: 1—7-e között a palesztin néppel és más arab népekkel szolidaritási hetet tartunk: 11-én lesz az ENSZ által meghirdetett apartheid elleni küzdelem és a dél-af­rikai politikai bebörtönzöt- tek napja; 14-e a Jemeni De­mokratikus Köztársaság nemzeti ünnepe; 15—22-e között rendezzük meg a tár­sadalmi haladás útjára lé­pett afganisztáni nép mel­letti szolidaritás hetét; 24-e az ENSZ napja, a leszerelé­si akcióhét kezdete. November kiemelkedő ese­ménye lesz a Nagy Októberi Szocialista Forradalom év­fordulójának megünneplése, majd 11-én köszöntjük az angolai népet, köztársaságuk (1975) megalakulásának nap­ján. December 10-e az emberi jogok napja. A szolidaritási bizottság felhívása így záródik: „Meg­győződésünk, hogy az őszi szolidaritási akciósorozat fó­rumain közvéleményünk tá­mogatásáról biztosítja a Ma­gyar Népközársaság követke­zetes békepolitikáját, mely­nek tartópillérei a Szovjet­unióhoz és a szocialista or­szágokhoz fűződő barátság és a világ haladó imperialis­taellenes erőivel vállalt szo­lidaritás”. Céljainkat csak közösen érhetjük el, a sok millió ha­ladó gondolkodású ember összefogásától függ a világ sorsa, az, hogy földünkön biztonságban, békében él­jünk, s gyermekeink jövője is boldog legyen. Egy hét alatt összeszerelhető • • Összecsukható, áttelepíthető konténer- hűtőház Megkezdték a salgótarjáni Karancshús Szövetkezeti Vállalat tízvagonps konté­ner rendszerű hűtőházá­nak kipróbálását. A freon­gáz hűtőközeggel működő létesítmény a berakodást követően rövidesen elérte a szavatolt 0—5 fok hőmérsék­letet. A hűtőház, speciális csuklórendszere segítségé­vel, szabályszerűen össze­csukható, vontatóra emelhető és tetszés szerinti helyre ótszállí|th)ató, s ott egy hét alatt összeszerelhető és üzembe helyezhető. A több mint száz négyzetméter alapterületű, tíz vagon be­fogadóképességű „kocká­iból” szükség esetén több is egymás mellé telepíthető, s akár össze is nyitható. A konténer-hűtőház — na­gyobb teljesítményű aggre­gét felszerelésével — képe6 a belső hőmérséklet mínusz huszonöt fokon tartására. A salgótarjáni vállalat a berendezést a tavaszi Bu­dapesti Nemzetközi Vásáron fedezte fel a Energiagazdál­kodási Intézet bemutatóján. A beruházás a cölöpalapok megépítésével, a hűtőház helyszínire szállításával és felszerelésével összesen há­rommillió forintjába került a húsfeldolgozó üzemnek, amelyet azonban új szerze­ménye már az idén megsza­badít sok százezer forintos bérttárolási és szállítási költ­ségtől. Az Energiagazdálko­dási Intézet által kifejlesz­tett praktikus, energiataka­rékos és más, jelenleg is­mert. hasonló jellegű hűtő- házrendszereknél lénye­gesen olcsóbb berendezés elsőként a salgótarjáni Ka­ran cshúsnál valóéul* meg; ■távolabbi elképzelések sze­rint segítségével megvaló­sítható a szakosított hűtőhá­zi tárolás Salgótarjánban. HAGYOMÁNY ÉS IPAR HEVESEN Mit ér a hímzés, ha eredeti...? A szép szőttesek, futók, függönyök, blúzok műhelyében százesztendős a szövőszék... .. és a csévélő is. Az itt dolgozó hevesi lá­nyok és asszonyok már kitűnően megtanul­ták ezt a munkát, némelyikük szinte boszor­kányos ügyességgel végzi a bonyolult moz­gáskombinációk sorát (Fotó: Szabó Sándor) A takácsok gyolcsot szőt­tek, kenderből, lenből vász­nat. Rá mindenki maga hí­mezte a vidék régen őrzött mintáit, díszítette ruháját, főkötőjét, kelengyéjét, matyó rózsákkal, kalocsai tulipán­nal, buzsáki keresztszemes­sel. Gazdagon és színesen úgy, ahogyan azt még nagy­anyjától, anyjától tanulta. A kései utódok hagyo­mánytisztelők. Nem engedik feledésbe tűnni a népművé­szet ősi szín- és formavilá­gát. A menyegzői pruszlikon, kötényen, párnavégen és sublóttakarón összegyűjtött mintakincs időről időre új darabokkal gazdagodott. Azsuros függönyök, szádák, térítők, abroszok, szalvéták. Hófehér blúzok és kék-pi­ros hímzettek, áttört csipké­sek. Amott a vitrinben a fiók mélyéről előkerült pár­na, törölköző, csillagmintás, szegfűs. A szoba közepén fa­ragott asztal székekkel. A Hevesi Népművészeti és Há­ziipari Szövetkezet mintater­mében vagyunk. Itt az ősi jól megfér a maiakkal, a népművészet régi és új da­rabjai a népi iparművészetet képviselőkkel. Mindez az it­teni lányok-asszonyok, no meg a néhány férfi szerete- tét, tehetségét, ügyességét dicséri, akik a környék nép- művészeti hagyományainak felkutatását és ápolását vá­lasztották hivatásuknak. A szövetkezet 1951-ben alakult, az akkori elnök, Tompa Béláné vezetésével. Termékeik; a kerek rózsás abroszok, a fejelmintás fu­tók és párnák, a recski kalo- dás garnitúrák méltán arat­nak sikert bel- és külföldi piacokon. Hirdetve a palóc tájegység népművészeti örök­ségét, és azt a szellemi gaz­daságot, amelyet a kollektí­va a mai ember népművé­szeti hagyományainak ápo­lásában, a közízlés fejleszté­sében vállal. — A környékbeli községek­ben élő asszonyok szövetke­zetünknek vállalnak bedol­gozást, a hevesin kívül Mátraderecskén és Bodony- ban azonban közös műhely is van — mondja Búd er Miklósné elnök. — Hevesen varrodánk, szövő- és egy asz­talos részlegünk van, ahol a férfiak faragott népi kisbú­torokat készítenek. Mátrade­recskén, Bodonyban, Átány- ban és Egercsehiben is szö­vőrészleg dolgozik, Recsken, Tarnamérán és Istenmezején hímeznek, Tarnaörsön ké­szülnek a torontáli szőnye­gek, Zaránkon pedig például a filcrátétes mellények. A házai alapanyagból ké­szült hímzett blúzokat ma is keresik külföldön, ám érté­kesítésük egyre nehezebb. Tőkés exportunk fokozása érdekében bérmunkát vállal­tunk az osztrák Gössl-cég- nek. A drindli ruhák alatt viselik az osztrákok, s ma­napság egyre több ország hölgytagjai azokat a hófehér blúzokat, amelyeket partne­rünk megrendelése alapján készítünk. Többféle fazon­ban és mintával az idén ösz- szesen hatvanezer darabot kell leszállítanunk. A szerző­dés teljesítése hallatlan erő­feszítést igényel, de a ko­operáció számunkra nem­csak anyagi szempontból előnyös: sokat fejlődött technológiánk, sőt az idén az Ausztriából érkező alap­anyag egy részét sikerült saját szövésűvel helyettesí­tenünk. A szövetkezetben rendsze­resen megrendezik a házi pályázatokat, amelyeken a hagyományos minta felhasz­nálásával több száz új szü­letett. Közülük jó néfeány az országos versenyeken is megállta a helyét. — Évi 65 millió forint ér­tékben állítunk elő népmű­vészeti cikkeket. A tőkés or­szágokban 13, a szocialista államokban pedig 4.5 millió forintért értékesítünk. A többi a népművészeti bolto­kon, a BÉTEX-en, a RÖL- TEX-en, az öra- Ékszeren keresztül jut a vevőkhöz. A fővárosban — másik 23 szö­vetkezettel együtt — van egy mintaboltunk is. Az OKISZ és a Népi Ipar- művészeti Tanács az idén felmérést készített a hazai népművészeti szövetkeze­teknél. A vizsgálat szerint helyzetük nagyjából meg­egyezik; nem elsők a valu­tatermelők között, ám sze­repük számottevő. Problémát okoz, hogy a kézi munka egyre drágább, a piac vi­szont — a világgazdasági gondok miatt —, egyre gyak­rabban bezárkózik. Avagy nem elsősorban a népművé­szet, hanem az eladhatóság a döntő az üzletkötéseknél. Mert a partner közli például: tiszteli az eredeti színeket, de értsék meg: náluk a pi­rossal hímzett blúzokat most nem keresik, ezért azokat nem, vagy csak olcsóbban veheti meg. A szövetkezetek viszont az esetek többségé­ben nem hajolhatnak a kompromisszumra, hiszen legfontosabb feladatuk ép­pen a tiszta népművészet megőrzése. Fazekas Eszter Az eredmény pedig: számos szép, kirakatokba, kiállításokra kívánkozó, csipkés, hímes-míves ruhadarab Fejőnő, kormánykitüntetéssel Jó erőben levő, derűs ar­cú, mosolygós, barátságos asszony, hajának szürkesége sem árulná el, hogy már fél esztendeje nyugdíjas, a három falu határában gaz­dálkodó mezőszemerei Rima­mente Mgtsz „veteránja”. Pedig a sors — mint beszéli — őt sem igen kímélte. Ne­héz életű cselédek sarjaként még gyermekfejjel belekós­tolt az árvaságba, s korán kezdte a mindennapos mun­kát. Korengedményes házas­sága — emlegeti — menekü­lés is volt a kihűlő szülői fészekből. S bár derék párja mellett gyorsan meglelte új otthonát, férjében kitűnő támaszt talált, két fiuk igazi családot teremtett az elvesz­tett helyébe: a gondokból sokáig jócskán maradt. Szerény kis örökségéből, embere asztalos szakmájá­ból — noha a mestert ügyes, dolgos férfinak tartották a kövesd! kisiparosnál, a kö­zeli állami gazdaságban és a MÁV-nál egyaránt —, csak lassan boldogultak. Még a legszükségesebbekhez sem jutottak külöin fáradozás nélkül. Hozzáfogtak hát eh­hez is, ahhoz ás. Nyaranta például leginkább arattak. Farkas Józsefné — Nagy Teréz — meggyőződéssel vallja, hogy tulajdonképpen akkortól fordult jobbra minden, mióta kevéske föld­jét bevitte a szövetkezetbe, s a tsz-nél kapott megbízást Szihalmotv. Ha eleinte nem is lett minden könnyebb, va­lahogy nagyobb látszata volt annak, amit csinált. Akár a növénytermesztőknél dolgozott — ahol dohányt, mákot, répát művelt, s ku­koricát gondozott harmadá­ban —, akár pedig a tehe­nészetben. A telepen húsz­huszonegy jószágot is rábíz­tak reggeli, esti fejesre, volt épp elég vesződsége. Még­sem panaszkodott. Zokszó nélkül vállalta a feladato­kat. Esőben, hóban, hétköz­nap és ünnepen egyaránt nagy kedvvel kerekezett bi­ciklijével a tanyára. Amikor a tsz-be híre jött a hevesi hathetes bentlaká­sos iskolának, s megkérdez­ték tőle, hogy lenne-e ked­ve a tanuláshoz: gondolko­dás nélkül rábólintott. Majd elutazott, hogy mielőbb szakszerűbben is megismerje az állattenyésztést, a kor­szerűbb gépi fejest, s termé­szetesen a tejkezelést. Noha tudta, hogy mit jelent hét közben magára hagyni a családot, s a hét végi pihe­nés helyett szombat-vasár­nap elvégezni a háztartás felgyülemlett teendőit. A tanfolyam után — ma­gyarázza Teréz asszony — már a gép segített, de pél­dául ha a jószággondozók valamelyike valamiért távol maradt vagy éppenséggel a tejházban volt hiányzó, bi­zony a társak helyett is neki kellett dolgoznia. Így aztán néha nagyon megnyúltak a műszakjai. Előfordult, hogy hajnali fél négy lett, mire az előző napi feladatait be­fejezte, s különösebb pihenés nélkül ült megint a kerék­párra. Mindennapos munkája közben pótolgatta, amire fiatalon sem módja, sem ideje nem adódott. Vizsgá­zott elsősegélynyújtásból —, hogy ha szükséges, helytáll­hasson ebben is a tsz-nél —, politikai előadásokon ké­pezte magát. Nemcsak párt­tag lett, hanem bizalmi is. Beválasztották a szövetkezet szociális, illetve döntőbizott­ságába, szocialista brigád vezetőjeként egészen az ezüst fokozatig vitte csapatát. Valami kimondhatatlanul jóleső érzéssel töltötte el, hogy a szeme előtt fejlődött a tsz, s gyarapodtak otthon maguk is. A jussolt fél ház mellé megváltották az épü­let másik részét, majd le­bontották az egészet, s az igénybe vehető kölcsönnél valamivel kevesebből újat emeltek a helyébe még 1966- ban. Olyanra sikeredett, hogy a szihalmi főutcán mindmáig állja a versenyt, s talán két fiuk is ellakhatna benne családostól — ha az­óta már nem lenne nekik saját. Mert, hogy szerencsére a gyerekek is tehetősek let­tek két kezük munkájával, becsületes szakmákat sze­reztek az apjuktól tanult ezermesterség mellé. Amikor a családra terelő­dik a szó, Farkas Józsefné mindig beszédesebb. Nem titkolja, hogy valódi örömét ebben leli. Fiatalosságát, jó kedélyét annak köszönheti, hogy mindig szeretetben él­tek. A gyerekekre úgyszól­ván csak a jó ragadt. Iga­zán értékes s megbecsült emberekké váltak, ha keve­set is tudtak foglalkozni ve­lük. A szüleikhez mindig ragaszkodtak, anyjukat, ap­jukat szívből tisztelik. Magáról szánté csak a leg­szükségesebbeket mondja. Olyanokat például, hogy azért már korábban is ka­pott kitüntetést — a mező- gazdaság kiváló dolgozójává avatták —, s bár sohasem elismerésért tette amit tett, érezte, tudta: nem engedik nyugdíjba nagyobb „köszö­net” nélkül. Alighanem csak ■tévedés lehet — mosolyog —, hogy mégsem így tör­tént. Az alkotmány ünnepére kapott Munka Érdemrend azonban teljesen meglepte: metr ilyen azért tényleg so­ha eszébe sem jutott! Büszkén mutatja az érté­kes kormánykitüntetés bronz fokozatát a féltve őrzött do­bozkában, s zavartan, szé­gyenlősen elárulja, hogy: valójában még meg se ün­nepelték. Valahogy nem volt rá idejük eddig. Éppen tö­rött, be gips zeit fél karjával — két menye segítsége mel­lett — is mindig akad va­lami fontosabb a ház körül. A nagyobbik fiú építkezik, s ilyenkor a családnak ott is dolga van. A köszöntés ráér. Még mindig meg nem lenne munka nélkül! — be­széli. — Jóllehet nyugdíjban van már, az év eleje óta mégis ledolgozta a tsz-ben az 1260 óráját, s alig várja, ■hogy mehesen megint a te­henészetbe. A régi munka­társak közé, kedvelt állatai­hoz, no, meg egy-egy korty friss, langyos tejre. Mivel az az igazi! — kacag. — Nem pedig a zacskós ... Gyóai Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom