Népújság, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-06 / 185. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. augusztus 6., szombat 5. TARNASZENTMÁRIA A nyugalom és csend falva Rekkenő a hőség. Olvad az aszfalt, a kocsikerekek alatt vibrál a levegő, szinte fél az ember, hogy a kanyar után feltűnő apró falu házai mindjárt elpárolognak. Talán a hőségnek köszön­hető, hogy T arnaszentmária e déli órákban egész kihalt­nak tűnik. Pedig szó sem le­het erről, hisz a lakók Jó ré­sze már nyugdíjas, a ház kö­rül a kertben tevékenykedő. Zárva a vegyesbolt, a kocsma. Első pillanatban úgy látszik, a tanácsháza is, pedig a kifüggesztett tábla szerint épp fogadóóra lenne. De aztán csak előkerül a „házigazda” Kovács Miklós, az itt élők ügyeinek lelkes intézője, a helybéli tanács­tag. — Méghozzá 1950-től — di­csekszik el vele rögtön, mi­közben a könyvtárszobába kalauzol. Az irodát ugyanis néhány napra kölcsönadta a földhivatal munkatársainak, akik új térképet készítenek a községről. Hogy vezetőjük, Kiss Béla meghallja a vendégek hírét, nem állja meg, hogy el ne kezdje dicsérni a falut. S neki csak lehet hinni, hisz „teljesen kívülálló”. — Vagy ki tudja — le­gyint. — Munkám során ta­lán másfél hónapot töltöt­tem el csak itt, de nagyon megszerettem az idevalósia­kat. Gyönyörű a környezet, szépek, csendesek a házak, az utcák, s rendkívül barát­ságosak, segítőkészek az em­berek — magyarázza. — És teli vannak humor­ral, csalafintasággal... Az egyik öreg például cukko- lásképp kiszámolta nekem, hogy a 460 lélekből hatvanöt egyedül élő lakik itt. Na, persze, menyecskéktől kezd­ve a dédnagymamákig ... Egy másik meg levitt a pin­céjébe, s biztatott: a ha­talmas hordó bármelyikének tartalmát kóstoljam meg bát­ran. Nagyot húztam az egyikből, de színig tiszta víz volt... Kovács Miklós mint ősla­kos mosolyogva nyugtázza a hallottakat. S hogy nemcsak a térképezőkre, másokra is hat az itteni hangulat, annak bizonyítékául hozzáteszi, az elmúlt években kilenc új le­telepedőjük volt. Egy he­lyen most is építkeznek, egy régi épületre pedig Debre­cenből akadt vevő, aki a hét­végeket szeretné náluk töl­teni. Ha számításba vesszük, hogy összesen 150 ház húzó­dik a gömbakácok árnyéká­ban, e gyarapodás a száz év óta szinte moccanatlan fa­luban, nem is olyan kevés. Kedvező változások — Kis falu, kis gond — bólogatok, de a tanácstag ki­igazít: — Van azért elég! Szeren­csére, amióta Verpeléthez csatoltak bennünket, mind könnyebben oldódnak meg. Annak idején, tíz esztendeje én voltam az első, aki azt mondtam, egyesüljünk. De, azt hiszem, senki sem bán­hatta meg. Azóta jut pénz az útjainkra, ha kérjük, rögtön megszüntetik a ká­tyúkat. Szépen halad a jár- dásítás, és ígéretet kaptunk arra is, hogy az eddiginél jobb minőségű vizet vezetnek ide a közelből. Épült egy híd ... A felsorolást később a verpeléti tanács gazdaságisa kiegészíti azzal, hogy bőví­tik a villamoshálózatot is Tarnaszentmárián, s a kö­zeljövőben parkosítják, ren­dezik a központot a román kori templom körül. — Hát a helyzet azért annyira nem rózsás — véli Csizmadia Györgyné, aki je­lenleg a kis postahivatal ve­zetője. — Persze lehet, csak azért vagyok elégedetlen, mert egy darabig Gyöngyö­sön éltem, megszoktam a kényelmet. Azt, hogy nem kell minden nagyobb bevá­sárlásért a megyeszékhelyre utazgatni — itt mindössze vegyesbolt van, elég szűk Négy telefonunk is van ten lakik, Márián egyszer rendel. A februári falugyű­lésen ezért is vetették föl, hogy ha már a hivatalos ügyek jó részével utazgatni is kell, legalább az injekciót hozzák ki. Meghallgatásra ta­lált a jogos óhaj. Azóta az asszisztens jár a rászorulók­hoz. A két község vezetői egyébként azon is megpró­báltak segíteni, hogy a la­kosok, amit lehet, helyben lebonyolíthassanak. Ha olyan adódik, akkor Kovács Miklós beszól telefonon Ver- pelétre és az illetékes rón­ául át Tarnaszentmáriára. A fogadóórák témája legtöbb­ször az öregségi segély, gyámsági kérdések ... Bár a tanácstag maga is nyugdíjas, — a téesznél dol­gozott korábban segédmun­kásként — fáradthatatlanul intézkedik. Erejéből a há­romezer kötetes könyvtár vezetésére is telik, nem győz vele dicsekedni, milyen so­kan olvasnak itt errefelé. Búcsúzóul körüljárjuk a most felújítás alatt álló ti­zenegyedik századbéli, le­nyűgözően szép templomot. Déli pihenőt tartanak a munkások, ki ide, ki oda he- veredett le az árnyékban, el­nyomta őket a hőség. „Legfőbb érték itt a nyuga­lom, a csend. ■ ■” visszhang­zanak most mosolyogtatóan a földmérő szavai, ahogy megpróbálunk közelükből halkan ellépkedni. Németi Zsuzsa Fölújítják a román kori választékkal — van hol szó­rakozni, (nem mintha nagyon igényelnék), helyben az óvo­da, iskola. A busz kevés — Nekem ez egyébként a Tegfőbb gondom. Hat-hat busz köt össze bennünket a „világgal” — inkább ezek­kel járunk, mint vonattal —, de olyan a menetrend, hogy a négyéves kislányt nem tu­dom bevinni óvodába, mert nincs mivel munkakezdésig visszajönni. Így kénytelen vagyok a nagy fiamat nap­közibe járatni, hogy legyen kísérője. Igaz, csak négy és fél kilométer Verpelét, de naponta kétszer oda-vissza biciklizni elég fárasztó len­ne. Ügy tudom viszont, másoknak nincsenek ilyen gondjai. (Vannak. A falubéliek rég­óta sérelmezik, hogy a hét kilométerre lévő Szalók felé nem megy busz. Pedig hány­nak lakik ott rokona, barát­ja, ismerőse, akikhez látoga­tóba Egernek kell kerülni!) — Jobb lenne helyben az iskola is? — Azt nem — tiltakozik a fiatalasszony. — Magam még itt kezdtem osztatlanban. Hát, úgy nem lehetett ta­nulni. Rendes, iskolára pedig nem gondolhatunk, hisz épp csak egy buszra való gyere­künk van. békesség... Könnyebben dolgok — És fiatal? — nézek a mellette buzgólkodó Borics Erzsire, aki a füzesabonyi postaforgalmi tagozat tanu­lójaként gyakornokoskodik. • Számolgatják. Hat, nyolc, tíz? A városba igyekszik mindenki, hiszen erre sem­miféle munkalehetőség nincs. Erzsi aztán mondja, hogy a „maradék” Verpelétre jár át diszkóba, moziba. A KISZ-klub és a könyvtár vi­szont helyben van, ott is el lehet az időt tölteni. Injekció, öregség Sétálunk a virágok szegé­lyezte, kanyargós utcákon. Majd mindegyik háznál ga­rázs, vagy csak ponyvával letakarva kocsi. Nagy hasz­nát venni; ha baj van. A te­lefon ugyanis csak fél 4-ig működik. Az orvos Verpelé­templomot megoldódnak a Csend... Az épület homlokzata mmmm * • M M * ^ ••• * a Tízmillió a jovoert Egy vállalat óvodát épít Nem lesz különösebb akadálya a határ-idős átadásnak (Fotó: Szabó Sándor; Termelési, fejlesztési kér­désekről beszélgettem a He­ves megyei Húsipari és Ál­latforgalmi Vállalat vezetői­vel. A diskurzus során egy­aránt szó esett eredmények­ről és gondokról. Termé­szetesen egyikőjük sem fe­ledkezett meg a mintegy ezer dolgozó szorgalmának, helytállásának méltatásáról sem. A megszokott mondatok hangzottak el — többek kö­zött — arról, hogy ezt a nem mindennapi igyekezetét feltétlenül meg kell becsül­ni, , méghozzá nemcsak er­kölcsileg, hanem anyagilag is. Ez is természetes, ebben sincs semmi különös. Arra viszont felfigyeltem, hogy csak úgy mellékesen meg­említették: a cég óvodát építtetett a munkások kicsi­nyei számára, s erre a ne­mes célra tízmillió forintot fordított. Itt aztán kikötöttünk, mert az ilyesmire ritkán akad példa... o Hagyjuk el most az elvi indoklást, ne részletezzük a tiszteletre méltó elhatáro­zás összetevőit, elégedjünk meg kizárólag a legfon­tosabb motívum felvillantá­sával. Erről szól Gorda Ferenc, műszaki főosztályvezető: — Közismert, hogy meny­nyire zsúfoltak a gyöngyö­si gyermekintézmények, s milyen nehéz bejutni ezekbe. El akartuk kerülni azt, hogy munkásaink egy része hátrányos helyzetbe jusson, hogy feleslegesen kopogtasson az annyira óhaj­tott belépő megszerzéséért. Arra törekszünk, hogy jó munkakörülményeket biz­tosítsunk, hogy ide mindenki kiegyensúlyozottan érkezzék, s a műszakok idején csak teendőinek maradéktalan el­látásával foglalkozzék, ne idegesítsék magánjellegű ba­jok. A vezetés ezért határo­zott úgy, hogy a pénztárcá­ba nyúl, s teljesíti a kimon­datlan óhajt. Kollégái is bekapcsolód­nak a diskurzusba, s meg­jegyzéseikkel újabb oldalak­ról világítják meg a téma­kört. — Mindenképpen meg­nyugvást kelt az, hogy az alkalmazott magával hozhat­ja kisfiát vagy kislányát, s dolga végeztével együtt me­hetnek haza. Ezért érdemes áldozatot hozni — jegyzi meg Tiszóczky Sándor, az elszámoltatási és kalkulá­ciós osztály munkájának irányítója. o Érdekes részletekre utal Herczegné Varga Anikó ve­zető óvónő, aki január el­seje óta tevékenykedik itt. — A szegedi MÁV hason­ló jellegű intézményéből érkeztem ide, azaz szeren­csére nem szűkölködöm ta­pasztalatokban, s van össze­hasonlítási alapom is. Min­denképpen örülök annak, hogy már az építkezés során számítottak ittlétemre, illet­ve javaslataimra. Így ugyan­is módom adódott arra, hogy kirukkoljak az aprósá­gok javát szolgáló elképze­lésekkel. Ezeket nemcsak kérték, meghallgatták, ha­nem mérlegelték, s meg is valósították közülük a leg- talpraesettebbeket. S ha már eljutottunk eddig, ide kí­vánkozik még egy nagyon fontos észrevétel. A főnök­ség nem fukarkodott, meg­vásároltatta a legkorszerűbb berendezéseket és szemlélte­tőeszközöket. így aztán nem lesz akadálya annak, hogy a nevelési terv valamennyi ki­tételét következetesen vég­rehajthassuk. Nem hiányoz­nak a tárgyi feltételek, s jók lesznek a személyi adottságok is. öt óvónő, há­rom dajka és két szakács munkálkodik majd itt raj­tam kívül. Konyhánk a leg­modernebb lesz. itt figye­lembe vehetjük az életkori sajátosságokat. s ezeknek megfelelően állítjuk össze az étrendet, ötven nebulót fogadunk, bízvást állítom. hogy jól érzik majd magu­kat ebben az ideális, kel­lemes környezetben. o Tízmillió komoly summa, de mindenki azt hangsú­lyozza, hogy a legjobb hely­re került. Ráadásul az okos tervhez jó ötletek sorát tár­sították. — Ebben az épületben lesz nemcsak a gyermekgyó­gyászati, hanem az üzem­illetve a fogorvosi rendelő is. Másként fogalmazva: a felnőttek egészségügyi ellá­tása is javul. Ha így néz­zük a dolgot, akkor még célszerűbb vállalkozásnak minősíthető ez az építkezés. Felvételeink érzékeltetik azt, hogy lendületesen ha­ladnak a kivitelezők. Kell is ez a tempó, mert augusz­tus húszadikára tervezik az ünnepélyes átadást, s szep­tember elejétől jöhetnek a kis honfoglalók, akik ön­feledten szórakozhatnak, játszhatnak ebben a szemet gyönyörködtető környezet­ben. A tekintetük jelzi majd, hogy azt a tetemes summát megérte rájuk költeni. Iga­zuk van a vezetőknek: a szülők elégedettsége, ki­egyensúlyozottsága hosszabb távon a lendületesebb, a ki­tartóbb szorgalomban is ka­matozik. . . Pécsi István

Next

/
Oldalképek
Tartalom