Népújság, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-24 / 199. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1983. augusztus 24., szerda LABDARÚGÓ NB I. ÉS NB II. Keszthelyiek Egerben Ma. szerdán ismét bené­pesülnek a lelátók a labda­rúgó NB I. és NB II. osz­tályban : hétközi fordulót játszanak a csapatok. Az első osztályban már a nyitó forduló nagy meglepetést hozott: az újonc Szeged „ki­ütéses” vereséget mért a többszörös volt magyar baj­nokcsapatra, az Űjpesti Dó­zsára. A forduló interjúja Kaszás Gáborral, a SZEOL AK vezető edzőjével készült. — Hogyan készültek a mérkőzésre, melyek voltak a taktikai elképzelések? — Nagy jelentőséget tu­lajdonítottunk a bajnoki rajtnak, mivel tudtuk, hogy milyen sok múlhat egy si­keres kezdésen. Egy esetle­ges győzelemmel kivívhatjuk a közönség rokonszenvét, s a játékosokban a természe­tes feszültség is oldódhat. Ehhez mérten elszántan ké­szült az egész csapat, a tak­tikánkat pedig három pont köré csoportosítottuk: erővel, harcossággal és a Dózsa kulcsjátékosainak kikapcso­lásával akartunk felülkere­kedni a lila-fehéreken. So­kat segített az is, hogy ko­rábban a Megyeri úton az ifjúsági csapatnál dolgoztam, így jó néhány dózsás labda­rúgó erényeit, hibáit isme­rem. — Az előzetes várakozások miként igazolódtak a talál­kozón? — Minden sikerült. Fél­óra elteltével már kétgólos előnyünk volt. A pályán az történt, amit akartunk. Több játékosunk messze felülmúlta az előkészületek alapján is­mert formáját. A jók közül is mindenekelőtt Segesvárit emelhetném ki. Hogy tét­mérkőzésen nőttek önmaguk fölé játékosaim, az minden­nél többet mond. Természe­tesen a győzelem mellett az is öröm, hogy a közönséget lelkes, jó játékkal sikerült megnyerni. — Hogyan tovább? A jó kezdet után is csak a bent- maradás a cél? — Nem szabad a rajt si­kere után sem légvárakat építeni. A mi célunk most is csak az NB I-ben mara­dás kiharcolása lehet. Re­mélem, a játékosok is tisztá­ban vannak azzal, hogy a kiesést csak erőn felüli mun­kával lehet elkerülni. Leg­közelebb Kispestre látoga­tunk. A Bp. Honvédet nehéz lesz erővel felülmúlni, és persze más idegen pályán futballozni, mint Szegeden. Sajnos, gondjaink vannak. A szombaton bemutatkozott Balázs szerdán a Honvéd ellen már a búcsúmérkőzést is lejátssza, mivel bevonul katonának. Csak most dől el, hogy Birkást sikerül-e leigazolni? Véleményem sze­rint egy újonc csapat na­gyobb segítséget kaphatna gondjai megoldásához. Az­zal kell „főzni” amink van — ez a mostani helyzet.” A labdarúgó NB II-ben a legutóbbi forduló meglepe­tése az ózdiak győzelme volt Keszthelyen, annak a csa­patnak az otthonában, amely ma az egriekkel méri össze tudását. A piros-kékek a sorsolás „jóvoltából” az STC elleni nyitómérkőzést köve­tően csupán csak most tud­nak ismét saját közönségük előtt szerepelni, mert előbb Özdon, majd három nappal később Sopronban kellett bizonyítaniuk. A bizonyítás sikerült, mindkétszer „pontosain” tér­tek haza az egriek. A csapat edzője Csank János így ér­tékelte a soproni 1—1-et: — Kitűnően játszott a csa­patom, úgy, ahogyan azt idegenben kell. Az is igaz, nyertesen jöhettünk volna vissza, de egy pillanatnyi zárlat megakadályozott eb­ben bennünket. őszintén szólva: a találkozó előtt ki­egyeztem volna ezzel az eredménnyel, hiszen csak két nap pihenő állt a rendel­kezésünkre és közben az ország másik végébe kellett utaznunk. — Szerdai ellenfelünk a Keszthely — folytatta. — Keveset tudok elmondani róluk, ráadásul öt játéko­suk visszakapta játékenge­délyét (a totóbotrányról van szó), így azt sem tudom el­képzelni, kiket szerepeltet­nek majd közülük ellenünk. Ennek ellenére számunkra csak a győzelem az elfogad­ható eredmény. A szurkolókért... A labdarúgó NB II. nyitányán az ESE—SIC mérkőzés után nagyon sok szurkoló kereste telefonon szerkesztőségünket, de az Eger SE irodáját is. Panaszkodtak, mert sérelmesnek találták, hogy kevés pénztár állt a rendelkezésükre voltak olyanok, akik csak a második gól után jutottak be a sta- d ionba. A sportkör vezetése foglalkozott a történtekkel, és több intézkedést hozott a hasonló esetek elkerülésére. A pénztá­rak számát kettővel megemelték, s így a jövőben nyolc pénztárnál válthatnak jegyet a szurkolók, de egy órával előbbre hozták a pénztárak és a kapunyitás időpontját is. Ezenkívül az egyesület stadionirodájában hétfőtől péntekig reggel 9-től 16 óráig elővételben lehet jegyeket vásárolni. Ugyanígy lehet majd elővételben jegyet kapni vasárnapon­ként 9-től 12 óráig a főiskolánál, ahol első alkalommal a Békéscsaba elleni találkozóra árusítanak majd belépőjegye­ket. Köszönjük a gyors Intézkedést az olvasók, szurkolók nevében Is! Csők röviden ... Ma előkészületi labdarú­gó-mérkőzésre kerül sor Gyöngyösön, majd a városi sporttelep tanácstermében a GYSE szakosztálya szurkoló­gyűlést tart. A mérkőzés 16.30-kor kezdődik, a GYSE ellenfele a Lehel SC. ★ NB III-as teke bajnoki mérkőzés: Lőrinci SE—Sze­rencsi Munkás 5—3 (2493: 2319). Ld. Juhász 443, Kur­fürst 430, Kovács 429, il­letve Müller 423 fa. ★ Budapesten nemzetközi Al­kotmány Kupa lövészverse­nyen vettek részt a gyön­gyösi MHSZ Kitéíőgyári Va­sutas LK sportolói. A női 60 lövéses fekvő testhely­zetű puskás számot Sesz- ták Zsuzsanna 592 körös ki­váló eredménnyel nyerte. Az ifjúságiaknál Rácz Györ­gyi 583 körrel harmadik lett. a 3X20 lövéses összetettben pedig 558 körrel ezüstérmes. A férfiak eredményei, 60 fekvőben: Lenkei László 588, Édes János 587, Nagy Tibor 582. Édes a 3X40 lövéses összetettben 1146 körrel a 8. helyre került. ★ Az egri járási labdarúgó­bajnokság legutóbbi fordu­lójának eredményei. I. osz­tály (zárójelben az ifjúsá­giak): Istenmezeje—Bekölce 6—0 (7—1), Szilvásvárad— Verpelét 2—1 (2—6), Heves­aranyos—Novaj 2—2 (6—0), Egerszalók—Andornaktálya 3—2 (3—1), Felsőtárkány— PAKÜSE 3—2 (2—0), Mak­iár—Tárnáiéi esz 2—0 (0—4). II. osztály: Mátraballa— Demjén 1—2, Szajla—Eger- szólát 2—5, Füzesabony— Nagyvisnyó 6—1, Egerbocs— Egerbakta 3—1. A hatvani városi sportfel­ügyelőség szeptember köze­pén indítja az új kispályás labdarúgó-bajnoki évadot. A csapatok szeptember 5-ig nevezhetnek — kell a csa­patvezető neve, lakcíme, a játékosok névsora és adatai — az alábbi címre: Hatvan, Kossuth tér 3. A sportfel­ügyelőség alapfokú sportve­zetői és labdarúgó-játékve­zetői tanfolyamot is meg­hirdetett, amely október hó­napban kezdődik. A jelent­kezők szeptember 30-ig a sportfelügyelőségen kapnak felvilágosítást. ★ A Heves megyei termé­szetbarátok 1983. évi talál­kozóját augusztus 27-én Vár- kúton rendezik meg. A tu­ristaháznál 11 órakor kö­szöntik a résztvevőket, jel­vények és emléklapok is ki­osztásra kerülnek. A hagyo­mányos országos természet- járó és túravezetési verseny éjszakai fordulóját augusztus 27—28-án a Blikkben Bél­apátfalva térségében rende­zi a budapesti III. kerületi Természetbarát Szövetség. Korlátozott számban augusz­tus 27-én 18—20 óra között a helyszínen (Bélapátfalva cementgyár, vasútállomás) 35 forint befizetése mellett még elfogadnak nevezést a rendezők. ★ Debreceni Medicor—Egri Finommechanika 25—25 (13— 13). NB Il-es férfi kézilab­da-mérkőzés, Debrecen, 200 néző. V: Galambos, Mem- csik. Finommechanika: Ké­Az edző elmondta még azt is, hogy Zágonyi és Szert még sérült. Kiss Gy. ugyan felépült, de szerepeltetése nagy . kockázatvállalás lenne. Jávorszky sérülése is rendbe­jött, bevonulása előtti utolsó mérkőzésére készülődött. A játékoskeret, akikből kikerül a kezdő tizenegy: Bodolai, Bartos, Berecz /., Zsidói, Patvaros, Varga, Jávorszky, Csepregi, Simon, Horváth, Lengyel, Méhesi, Kiss T., Béres, Szilágyi. A mérkőzés 17 órakor kez­dődik, előtte 13 és 15 órakor a Kecskemét—Eger SE or­szágos serdülő ifjúsági baj­noki mérkőzésre kerül sor. (fazekas) kési—Kosik 3, TERENYEI 9, Sajóvölgyi 2, KISS 1, BÖ- TA 7, Pongrácz. Cs; Aczél, Fehér 1, Lakatos 2, Valyon. Edző Brandstädter Gábor. A szezonnyitó találkozón szín­vonalas játék alakult ki. Az eredmény végig szoros volt, fej-fej melletti állás után si­került idegenből egy pontot elhoznia a Finommechaniká­nak. A csapat augusztus 26- án, pénteken hazai környe­zetben 16 órakor a Máté­szalka együttesét fogadja. ★ A Heves megyei Tanács Kolacskovszky Sportegyesü­letének ritmikus sportgim- nasztikai szakosztálya előké­szítő tanfolyamra hirdet je­lentkezést négy-öt éves lá­nyok részére. A szülők szep­tember 1—2-án a Ráckapu- téri 3-as számú Általános Iskola tornatermében érdek­lődhetnek 17 és 18 óra kö­zött. Űjra beindítják a ko­rábban közkedvelt sport- gimnasztikai kondicionáló tanfolyamot is a sportág mozgásanyagát kedvelő, de versenyezni nem kívánók részére. Jelentkezni a fenti időpontban lehet. ★ A területi labdarúgó-baj­nokság Mátra-csoportjának ifjúsági eredményei az első fordulóból: Borsodi Bányász —Bélapátfalva 1—1, Salgó­tarjáni Síküveg—Recsk 5—0, Gyöngyös—Petőfibánya 14— 0 (1), Hatvan—Balassagyár- mat 6—0, Sajóbábony—Nagy- bátony 1—0, Edelény—Bor­sodi Volán 4—0, DVTK II. —Vác 1—0. CSELGÁNCS Horváth Tamás ezüstérmes A Budapesti Honvéd Csán­gó utcai csarnokában ren­dezték az ifjúsági II. kor­csoport második félévi első országos rangsórversenyét. A 160 indulót felsorakoztató ta­lálkozón Horváth Tamás nagyszerű versenyzéssel ezüstérmet szerzett. Az 57 kg-osok között minden mér­kőzését iponnal nyerte, s a döntőben mindössze két ko­kéval maradt alul a SZEOL AK-os Martonositól. Az 53 kg-os Takács László a hete­dik helyen végzett a népes mezőnyben. Birkózás Szombathy ismét nyert Bár az első számú válo­gatottak zömében ezúttal is hiányoztak, 97 induló részvételével jól sikerült a Szilvásy Miklós nemzetközi kötöttfogású birkózóverseny, amit a BVSC rendez éven­te az elhunyt olimpiai baj­nok emlékére. Az Eger SE- ből, mivel Rácz sérült, La- \ katos pedig beteg volt, csak Szombathy indult, aki Vi­szont kitett magáért. Csak­úgy, mint legutóbb a Lu- kácsa-emlékversenyen, ez­úttal sem talált legyőzőre, és a 11 fős mezőnyben az első helyet szerezte meg. Kun József vezető edző a verseny után nagyon elége­dett volt Szombathy telje­sítményével, aki szinte egy pillanatra sem hagyott két­séget afelől, hogy a jelen­lévők között ő a legjobb. Ezen a héten befejeződik az IBV-re készülő ifjúsági kötöttfogású birkózók buda­pesti edzőtáborozása. Mint ismeretes, az ESE-ből négyen tagjai a válogatott keretnek, közülük az 52 kg-os Szuromi lesz majd ott a romániai IBV-n, remélhetőleg az utol­só edzéseken nem szenved sérülést. A többiek munká­jával is elégedettek a szak­vezetők, különösen Faragó és Ruby gyors fejlődését ér­tékelték nagyra. Hannover: A nemzetközi sakktorna utolsó előtti for­dulójában a világbajnoki cím védője, a szovjet Kar­por világos színnel játszva az 56. lépésben legyőzte hon­fitársát, az addig élen állt Georgadzét. Karpov ezzel átvette a vezetést, s 10,5 ponttal várja az utolsó for­dulót. Georgadzének és az ugyancsak szovjet Balasov- nak egyaránt 10—10 pontja van. ★ Az Eger SE teniszezői si­keresen szerepeltek Miskolc város bajnokságán. Permay Edit az ifjúsági leány egyes megnyerése után a női III. osztályban is a mezőnyélén végzett. Az újonc fiú egyes­ben a szintén egri Fehér­vári Zsolt győzött. Rajtuk kívül Firtkó Zsuzsa újonc leány egyesben harmadik, Weiner István a serdülő fiú egyesben második helyein, Bundies Zoltán pedig az újonc fiú egyesben a har­madik lett. ★ A IX. pánamerikai játékok nyolcadik versenynapjának kiemelkedő eredményét az Egyesült Államok 4X100 m- es férfi vegyesúszó váltója érte el új világcsúcs telje­sítésével. Külön szenzáció, hogy az úszósport története során először fordult elő, hogy a négy 100 m-es egyé­ni világcsúcstartó együtte­se a vegyesváltóban világ­rekordot ússzon. Eredmé­nyek: Úszás: 4X100 m férfi gyorsváltó: 1. Egyesült Ál­lamok (Rick, Carey. Steve Lundquist, Matt Gribble, Rowdy Gainer) 3:40.42 p. Régi Egyesült Államok, 1982, 3:40.84 p., 2. Kanada 3:48.10, 3. Venezuela 3:50.52, Éled a női labdarúgás A hét végén nemzetközi torna, majd bajnokság A múltheti labdarúgással kapcsolatos sajtótájékoztató sorozat után a női futball lelkes vezetői is kedvet kap­tak a nagyközönség tájékoz­tatásához. Kedden délelőtt a ferencvárosi László kórház illetékesei számoltak be a sajtó munkatársainak az éle­dő magyar női labdarúgás eseményeiről. Dr. Nagy Ervin, dr. Vuk- mirovits György és Hajdú József lelkesen beszélt arról, hogy a női futball ügye az MLSZ hatáskörébe került, s ettől jelentős változásokat várnak. Várhatóan már szeptember folyamán kijelö­lik az első magyar női szö­vetségi kapitányt, s a tervek között szerepel a magyar női labdarúgó válogatott első nemzetek közötti mérkőzésé­nek lebonyolítása is (való­színűleg a Mezey György ve­zette csapat egyik találkozó­jának előmérkőzéseként). Éled a női labdarúgás, en­nek jeleit mutatja, hogy a hét végén nagyszabású nem­zetközi tornát rendeznék, szeptemberben pedig beindul hat csapattal az országos bajnokság. A „László Kupát” a Lász­ló kórház főigazgató főorvo­sa álapította 1982-ben. s az első védő a Renova együtte­se lett. A hét végén, szom­baton és vasárnap sorra ke­rülő II. László Kupáért a védő Renova, a rendező László kórház, az ismert Fe- mina, valamint az Egri Len­dület mellett az osztrák Landhaus és az olasz Alfon- ziné indul. A tornát a Vasas Fáy utcai sportcsarnokában rendezik meg, szombaton 9 és 13, vasárnap pedig 9 és 12 óra között. Az országos női nagypá­lyás bajnokságot szeptember első szombatján kezdik. A 6 résztvevő az őszi és a ta­vaszi idényben is két-két al­kalommal küzd meg egymás­sal. Diákkosarasok Idén is megrendezik a bulgáriai testvérvárosban, Targovistében öt szocialista ország (Szovjetunió. NDK, Románia, Magyarország, Bul­gária) középiskolás ko­sárlabdázóinak tornáját. Az egri diákválogatott évek óta résztvevője a rangos ese­ménynek, amelyre most is közös edzőtáborozással ké­Targovistébe szült az ifjúsági leány és fiú együttes. A vezetőkből, játékosokból álló csoport, a Heves megyei Diáksport Ta­nács, és a Gép- és Műszer­ipari Szakközépiskola szer­vezésében szerdán indul út­nak, a delegáció vezetője Galambos János, a Heves megyei középiskolai sport- bizottság elnöke. MINIFUTBALL Belga bemutató, borkombinát „villogás” Két, hazánkban tartózkodó és több városban bemutató mérkőzéseket játszó belga csapat jóvoltából, az egri körcsarnok közönsége is „megízlelhette” a minifut- ball ízét, aztán a borkom­binát csapatának kitűnő játékát látva meg is ked­velhette azt. Mint vendége­inktől megtudtuk, Belgium­ban szervezett bajnokságok keretében, több osztály szint­jén játszók ezt a „focit”, mely a látottak alapján lé­nyegét tekintve magyarnak is tekinthető, hiszen a szel­lemes, kombinatív játékra épül. A labda művészei, a finom húzások és helycserék mesterei művelhetik ered­ményesen. Ebben a játék­ban, ahol a keménységet csírájában fojtják el a bí­rók, valóban a jó „pengések” érvényesülnek. A 4X13 per­ces játékidő alatt a kismé­retű kaput csak lábbal le­het védeni. A szögleteket nem végzik el csak számol­ják, aztán a negyedik után lehet beívelni a labdát, amit a társ zavartalanul fejjel juttathat az üres ka­puba. A körcsarnokban leját­szott első mérkőzésen a fi- nomszerelvénygyáriak még azt gondolhatták, hogy va­lami „különös” játékba avat­ták be őket, 4—2-es vere­ségük reálisnak tűnt. A bor­kombinát játékosai azonban, főleg Tóth, Verebélyi, Ná- dai és Molnár esetenként már alaposan összekuszálták a vendégek sorait. Hiába volt egységes, erőnlétileg ki­fejezetten jó a belga csa­pát, az egri gárda 6—2-re győzve valósággal kiütötte ellenfelét. A Belgiumból érkezett vendégek tulajdonképpen gyakorlati bemutatót tar­tottak a nálunk népszerű minifutball szabályaiból, az eredmény által is bizonyí­tottan viszont a borkombi­nát játékosai „villogtak”. Nem csoda, hogy a közönség jól szórakozott és vastaps­sal jutalmazta a hétfő esti fociajándékot. (fesztbaum) Sárkányrepülő OB Eger térségében, a Nagy-Eged- hegy déli lejtőin végrehajtott sikeres startokkal kezdetét vet­te az idei sárkányrepülő ma­gyar bajnokság. A mezőny nemzetközi: nyugatnémet, an­gol, osztrák, csehszlovák spor­tolók 19 neveztek, összesen 51 név szerepel a rajtlistán. A ver­seny Irányát Vác felé jelölték ki a rendezők. Az első nap a budapesti Sum Zs. teljesítette legeredményeseb­ben a távrepülési feladatot, 42,6 km-rel. A további helyezettek: 2. Majoros (MALÉV) 35,2, 3. D. Arkwright (angol) 35,2, 4. M, Camet (angol) 35,2, 5. Várkonyi (Rozmaring RK) 33,2, 6. L. Hull (angol) 32,2 km. A második na­pon kedvezőtlenebbek voltak a szélviszonyok, ezért gyengébb eredmények születtek. Távrepü­lés: 1. Hegyi (Rozmaring RK) 12,1, 2. Kocsis (MMRK) 9,7, 3. M. Camet (angol) 9,7, 4. Baráth (MMRK) 8, 5. Jadi (MÁV RK) 5,4. 6. C. Tehel (NSZK) 5,4 km. UEFA-selejtező Cegléden és Egerben A magyar Ifjúsági labdarúgó-válogatott (1966-os korosztály) szeptemberben két hazai selejtező mérkőzést vív az UEFA-torna döntőjébe jutásért. Szeptember 11-én Cegléden rendezik meg a Bulgária elleni ta­lálkozót a görög Vaszarasz bíráskodása mellett, míg a Törökország elleni selejtezőnek szeptember 28-án Eger lesz a színhelye, s a bírói tisztet az ifjabb Lo Bello tölti be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom