Népújság, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-19 / 196. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIV. évfolyam, 196. szám ÁRA: 1983. augusztus 19., péntek 1,40 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Nyárutó Tetszik, nem tetszik, las­san kifelé ballagunk a nyárból. Még néhány nap, aztán megérint bennünket az ősz hűvös szele. Ne tes­sék megijedni, eszem ágá­ban sincs sóhajtozni, méla­bús hangulatot teremteni. Jól tudom, mint minden egyéb, a nyár is jön, van és elmúlik. Azt is jól tudom, hogy az idei nyár sem hozott mindenkinek csupán vi­dám kikapcsolódást, hancú­rozást vízen, vízparton vagy erdők mélyén. Amíg az em­berek egy része üdült, má­sik részük a munkahelyén ; olvadozott a kánikulai hő­ségben. Nem irigylem azt, aki nyaralt és nem sajná­lom azt, aki dolgozott. Mind a kétféle időtöltés természetes velejárója mai életünknek. Eszem ágában sincs lel­kesülten ujjongani azért, hogy ma már a földet mű­velő embernek is természe­tes lehetősége bevonulni valamelyik kényelmes üdü­lőbe és naphosszat lógatni a lábát a medence langyos vizébe. Ez is kelléke már mostani köznapjainknak. „« Tudom jól, nem minden- 8 kinek jut ki egyformán a lehetőségekből minden tö­rekvésünk ellenére sem Vannak, akik nem tudnak nyaralni sem a Balatonnál, sem a Bükkben, mint ahogy sokan hiába álmo­doznak a Tátráról vagy az adriai tengerpartról. Valahogy a valóság nem akar minden esetben meg­felelni az elméletnek. Egy kis homokszemecske be-be- csúszik a szépen zümmögő fogaskerekek közé. I Lassan túljutunk a nyár napjain és bár sokan sok­féle szép élménnyel gazda­godva intenek búcsút a bőrperzselő forróságnak, nekem valami nem tetszett ezen a nyáron. A magukra hagyott gye­rekek viselkedése nem tet­szett. Az, hogy kerékpározott, aki tehette közülük, az rendjén való. Ahogy a gör­deszkán való egyensúlyozás is. Csak az ellen tiltakozom ” minden erőmmel, hogy ezek a tízen inneni és né­hány évvel túli ifjak és lá­nyok miért a járdát sze­melték ki maguknak test­edzésük színhelyéül. Egyet­len felnőttet sem láttam, aki arra figyelmeztette volna a gyerekeket, hogy a járda sem a kerékpározás­hoz, sem a gördeszkázás­hoz nem jó terület. Többek között azért, mert azon a keskeny be- tönszalagon mások is „elő­fordulnak”. Nem kell csak egy óvatlan pillanat és a kerekek ... . Egyébként miért szokná meg a gyerek már serdülő korában, hogy a szabályta­lan magatartás semmiféle következménnyel n.em jár együtt? Még szóbeli feddés- t sei sem. Jól van, kérdezhetik: hol | játsszék a gyerek? Erre a nagyon fontos kérdésre a felnőtteknek, nekünk kelle­ne válaszolnunk. G. Molnár Ferenc NAPIRENDEN: A Balaton vízgazdálkodási fejlesztési programja Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtöki • ülésén megvitatta a Balaton vízgaz­dálkodási-fejlesztési prog­ramjának módosításáról és ütemezéséről készített jelen­tést. Határozatban kötelezte az illetékeseket, hogy 1987-ig építsék ki az üdülőövezet szennyvíztisztító rendszerei­nek jelentős részét, oldják meg a programban kijelölt települések szennyvíztisztító telepein a foszfortalanítást és a fertőtlenítést. Változatla­nul kiemelt figyelmet kell fordítani a belterületi víz­rendezésre, a parti övezet iszaptalanítására. a közvet­len parti viszonyok javítá­sára. A többletmunkák el­végzéséhez szükséges forrá­sokat állami beruházási ke­retből biztosítják. A kormány felkérte a társadalmi és tu­dományos szervezeteket, hogy segítsék elő és támo­gassák a program megvaló­sítását. A Minisztertanács határo­zott a Magyar Iparművészeti B'őiskola szervezetének és képzési rendjének korszerű­sítéséről. Ennek értelmében a jövőben a főiskola feladata lesz az ipari formatervezők, kézművestervezők, rajz-, kör­nyezetkultúra- és technika­szakos tanárok. valamint művészeti szervezők főisko­lai, illetőleg egyetemi szin­tű képzése. A kormány úgy határozott, hogy a jövőben — az állami vállalatokhoz hasonlóan — költségvetési szervek is ala­píthatnak leányvállalatot. Itgye csábos, ugye szép? — tessék megkóstolni...! Száll a szőlő, növekszik a halom a konténerben Első a Csabagyöngye Szüret, szüret •••/ Még javában tart a nyár, számosán akadnak, akik most készülnek szabadságra, nyaralásra, bizonyos jegyek azonban arra engednek kö' vetkeztetni, hogy az utósze­zon közeledik. Ezek közi szembeszökő, hogy sok más gyümölcs között egyre több a piacokon a szőlő. Ha pénz­zel bírjuk, mondhatjuk te­hát, hogy „szüret”! Más kér. dés, hogy itt, Heves megyé­ben a szüret — valóban és korábban, mint máskor —, megérkezett. Elsőként a markazi Mátravölgye Ter­melőszövetkezet szüretelő­brigádja vonult ki a hegy­oldalra, közelebbről a Vö- rösharaszt-dűlőbe, ahol egy szépen érett és kellemesen illatozó, tízhektáros Csaba­gyöngye-tábla leszüretelése vart rájuk. Ez pedig történt augusz­tus kellős közepén, jó han­gulat és 17,5 cukorfok mel­lett. ' • Mint Halasi János elnök és Márkus János ágazatvezető elmondották: a mostani Kis „kóstoló” után, az érésnek megfelelően folytatódik majd — a mostaninál jóval na­gyobb méretekben — az ez­úttal is jó termést ígérő markazi szüret. Vödrökkel, műanyag ládákkal felszerelve szüretelnek az asszonyok, egyelőre kellemes au­gusztusi napsütésben , (Fotó: Tóth Gizella) Tadeusz Czechowicz megyénkbe látogatott Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja. a Központi Bizottság tit­kára csütörtökön fogadta Tadeusz Czechowiczot, a Lengyel Egyesült Munkás­párt Politikai Bizottságának tagját, a LEMP lodzi vajda­sági bizottságának első tit­kárát, aki szabadságát tölti hazánkban. A szívélyes baráti légkörű találkozón tájékoztatták egy­mást a két párt soron lévő feladatairól és1 véleményt cseréltek a pártközi kapcso­latok továbbfejlesztésének lehetőségeiről. Tadeusz Czechowicz ezt követően Egerbe látogatott, ahol Kiss Sándor, az MSZMP megyei bizottságának titká­ra fogadta, s tájékoztatta megyénk életéről, gazdasági fejlődéséről. Ezután Németh Lászlónak, az egri városi pártbizottság első titkárának kíséretében városnézésen vett részt a lodzi vajdaság pártbizottságának első titká­ra. Bemutatkozott a Rába, a Fiat, a Rau A modern gazdálkodás alapja Talajművelési bemutató Andornaktályán Nagy érdeklődés kísérte az olasz Fiat-traktor bemutatását (Fotó: Szabó Sándor) Az őszi vetésre való elő­készületek jegyében a He­ves megyében is működe Szolnoki Gabona és Ipari Növények Termelési Rend­szere ' szűkebb hazánkban, illetve Nógrád megyében levő partnergazdaságainak részvételével nagyszabású ta­lajművelési bemutatót ren­dezett csütörtökön délelőtt Andornaktályán. A két me­gyéből csaknem száz érdek­lődő szakember jött el az Egervölgye Termelőszövet­kezetbe, hogy részese legyen az élelmiszer-termelés alap­jául szolgáló modern talaj- művelés módszereinek és gépéinek kiállításán. Ott volt Jurányi János, az MSZMP Heves megyei Bi­zottságának osztályvezető­helyettese, Kocsis Gyula, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának helyettes vezetője, valamint Bozsik Zoltán, a Szolnoki Gabona és Ipari Növények Termelési Rendszerének igazgatója is. A vendégeket elsőként Bajzát László, az andornak- tályai Egervölgye Termelő- szövetkezet elnöke köszöntöt­te, és tájékoztatást adott a csaknem négy és fél ezer hektáron gazdálkodó nagy­üzem munkájáról, eredmé­nyeiről. Szólt arról, hogy a közös gazdaság a szolnoki rendszer szakmai közremű­ködésével vesz részt a ga­bonaprogram megvalósítá­sában. Ebben az évben je­lentősen előbbreléptek a búzatermelésben. Ezután Bátyai János, a Szolnoki Gabona és Ipari Növények Termelési Rend­szerének igazgatóhelyettese tartott előadást. Rámutatott, hogy a mezőgazdasági terme­lés során a talajművelés a legenergiaigényesebb, s ezen keresztül a legköltségesebb folyamat. Ennek mérséklé­sére a rendszer szakemberei olyan víz- és energiatakaré­kos művelési módszert dol­goztak ki, amely a hagyo­mányos szántás helyett, új­szerű gépek alkalmazásával a helyi adottságoknak meg­felelő olcsóbb, gazdaságo­sabb eljárást jelent. Arra tö­rekedtek, hogy ennek alkal­mazásával a talajba jutó víz hatását kedvezőbben be­folyásolják, ezenkívül bioló­giai összetételét javítják, s megfelelő vetőágy kialakítá­sával a magvak fejlődését is elősegítik. Az előadást követően a makiári határban Végh László, a Szolnoki Gabona és Ipari Növények Termelési Rendszere Heves megyei al­központjának műszaki szak- tanácsadója mutatta be a talajművelés korszerű eszkö­zeit és ismertette alkalma­zásának módszereit. Egymás mellett fölvonultatták a ha­gyományos, erőgépekkel mű­ködtetett ekéket, valamint képet adtak a kötött talajok korszerű művelési eszközei­ről és azok beszerzési lehe­tőségeiről is. A szakemberek látták azokat a gépeket, amelyek a gabonaprogram megvalósí­tására már kaphatók, illetve a. következő években rendel­kezésre állnak majd. így felvonult például a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár traktoraival, továbbá az ál­tala gyártott ekékkel, alta- lajlazítókkal, tárcsákkal, az olasz Fiat traktoraival, az NSZK-beli Rab ewerk-cég ágy. és váltvaforgató eké­jével, a Rau-cég pedig szán- táselmunkálójával, melyeket a szolnoki rendszer hoz for­galomba. A bemutatott gé­pekkel lényegében három talajművelési módszert szem­léltettek. Előkészítést őszi búza alá forgatásos műve­léssel, tehát szántással. Ezenkívül előkészítést búza­vetéshez, talajlazítással és magágykészítéssel, valamint előkészítést tavaszi vetésű növényekhez, szántással és őszi elmunkálással. A be­mutatón felhívták a figyel­met arra, hogy két ilyen száraz évjárat, mint a ta­valyi és az idei után, az üzemek inkább az olcsóbb, szántás nélküli talajművelést alkalmazzák, és három év után forgassák meg a föl­det hagyományos ekékkel. A tanácskozás Juhász Im­rének, a Szolnoki Gabona és Ipari Növények Termelési Rendszerének Heves megyei alközpontvezetőjének zár­szavával ért véget. Mentusz Károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom