Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-09 / 161. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. július 9., szombat 11. A bemutatkozás színhelye: Eger Jön a világbajnok kínai női röplabda- válogatott Hétnapos magyarországi vendégszereplésre készül a Világ Kupán és a perui világ- bajnokságon első helyet szer­zett kínai női röplabda-vá­logatott A világhírű együt­tes a sportág történetében első alkalommal szerepel Ma­gyarországon, s a sokszor megcsodált játékát három alkalommal láthatja majd a sportágszerető közönség. Az ellenfél mdndháromszor a szeptemberi Európa-bajnok­ság döntőjére készülő ma­gyar válogatott lesz. A be­mutatkozás színhelye Eger, augusztus 16-án a városi sportcsarnokban, ezt követő­en a fővárosban két alka­lommal mérkőznek, majd a Vasas Fáy utcai csarnoká­ban. 18-án, és 19-én. A kínai válogatott Buda­pestre Bulgáriából, a'várnai tornáról érkezik majd, ahol nyolc ország részvételével rendezik meg a már hagyo­mányos nagy nemzetközi tor­nát a „Várnai nyár” elne­vezésű kupáért. A magyarországi kínai— magyar összecsapások mint­egy visszavágód is lesznek a várnai találkozónak, ahol a magyar válogatott is színre lép. Eger Kupa '83 Izéién a Rozmaring SE sárkányrepülői Immáron hetedik alkalom­mal rendezték meg az Eger Kupa ’83 nemzetközi sár­kányrepülő-versenyt a me­gyeszékhely környékén. A maratoni hosszúságú talál­kozó a mai nap repüléseivel véget ér. Vasárnap az ér­deklődők a Nagy-Egeden fél 12-kor a mezőny legjobbjai­nak bemutatóját láthatják. Hozzátéve, hogy az említett parádéra csak kedvező szél­viszonyok esetében kerül sor. Egyébként a csütörtöki nap kivételével — amikor is a Nagy-Egeden zajlott a verseny — a Kékesről raj­toltak a versenyzők. Mint megtudtuk, a legeredménye­sebb nap a kedd volt, miu­tán negyvennégy sportoló szállt fel. Közülük négyen a Kékesről eljutottak Vácra, pontosabban pedig a sör­gyár udvarán landoltak. A táv hossza 66,5 kilométer volt. amely kemény erőpró­bát jelentett a „kvartetnek”, ugyanakkor 11 sárkányrepü­lő 50 kilométernél fogott ta­lajt Az idei Eger Kupa si­kerét több ezüstkoszorú fém­jelzi már. Az ötödik nap után még mindig Hegyi, a Rozmaring SE versenyzője áll az élen, mögötte az oszt­rák Wolfgang Zach, illetve a harmadik helyen ugyancsak a Rozmaring SE sportolója, Várkonyi tanyázik. Hét végi sportműsor SZOMBAT: Autósport: hegyi OB, Pá­rád. Edzés: 9, verseny: 11. Sárkányrepülés: VII. Eger Kupa nemzetközi verseny. Startnyitás: Kékes 10. VASÁRNAP: Autósport: hegyi OB, Pá­rád. Edzés: 9. verseny: 11. Sárkányrepülés: VII. Eger Kupa nemzetközi verseny bemutatója. Nagy-Eged, fél 12 (kedvezőtlen időjárás esetén elmarad). Vízilabda: Egri Vízmű- Tipográfia OB II-es mér­kőzés. Eger, Sportuszoda 11. Kiss O., Koós. VÍZILABDA Feszített tempóban a pontokért Egy évvel ezelőtt a vízi­labda OB I félévzáró ta­belláján mindössze két pont árválkodott az Eger SE ne­ve mellett. Az idei pontva­dászat során pedig a két győzelem és a két döntet­len „fémjeleivel” a korábbi­aknál kedvezőbb helyzet­ben várhatják a szeptembe­ri folytatást a játékosok. Az összehasonlítás, úgy tűnik, kiállta a próbát. Emlékeztetőül nem árt megjegyezni, hogy a rajt előtt 8 pont megszer­zését tűztük ki célul — mondja Pozsgay Zsolt edző. — A terv megalapozott volt, hiszen erre képes lett volna a csapat. Hogy a reá­lis elképzelés mégis meghiú­sult, azt jórészt a „máso­dik felvonás” gyenge telje­sítményével magyarázhat­juk, amikor is sorozatban vereséget szenvedtünk. Az első hét mérkőzés, a vá­ratlan hazai, a Tatabánya elleni kudarcot kivéve, si­keres volt, derekasan helyt­állt a csapat. A Honvéd el­leni ragyogó játék, vala­mint a Tungsram elleni győ­zelem újabb lendületet ad­hatott volna a fiúknak ... ... Csakhogy, ha a jelen­legi vízilabda-bajnokság ver- senynaptárára tekintünk, ak­kor kiderül, hogy a csapa­toknak a felkészülést úgy kell időzíteniük, hogy há­romszor kerüljenek csúcs­formába. A szezonális jel­leget már régen elfelejtették a vízipólósok, miután egész évben zajlik a nagyüzem, zsinórban követik egymást a tornák, kupák, világverse­nyek. A nemzetközi rande­vúkhoz igazított bajnokságot ezért osztották fél három részre. Ezek után már csak azon lehetne morfondírozni, hogy a mostani lebonyolítá­si rendszer valóban bevált-e, igazán a sportág erősödését szolgálja... — Valóban, a háromszori újrakezdés teherként nehe­zedik az érdekeltekre. Ve­gyük csak a mi példánkat. Amíg ideálisan tudtunk ké­szülni. addig jöttek a pon­tok. Aztán következett a szünet, a vizsgaidőszak, a tanulmányi kötelezettségek,- s már csak azt vettük észre, hogy foghíjas a gárda az ed­zéseken. S legyünk önkriti­kusak, a fegyelmezetlensé­gek is közrejátszottak a visszaesésben. Meglepetés­ként ért viszont bennünket az alsóház csapatainak. így (Fotó: Szántó György) az FTC-nek és az OSC-nek a pontrablása. Az eredmény: helycsere az FTC-vel, majd mögöttük szorosan felzárkóz­tak a riválisok. Na persze, amikor a tavaszi szereplé­sünket elemezzük, akkor nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a tavalyi egy-hét helyezettel mérkőztünk, vagyis a sportág úgyneve­zett „krémjével”. Ismét egyedülálló s talán már bevett szokás, hogy a hajnokság első felé­ben az élmezőny a sereg­hajtóikkal találkozik. Lehet-e itt valaki is papírformabon­tó, amikor az esélyesebb úgyis fixre megy, s már előre meg lehet jósolni a gólkülönbséget is. A nagyok­nak rutinmérkőzések ezek, amelyeken brillírozhatnak. A baj csak az, hogy a csil­logás fényéből a válogatot­tak a külhoni mérkőzésekre semmit, vagy csak keveset tartogatnak, s a szurkolók, akik még maradtak, csak azt látják, hogy árnyékként kö­vetik a „hozzánk” felnőtt klasszisokat. — A fent említett feszült­ség sajnos elevenen él, amely egyik csapatnak sem kedvez. Kiegyenlített küzde­lemről éppen ezért majd csak a folytatásban beszél­hetünk. amikor is az azo­nos játékerőt képviselő csa­patok méretnek meg egy­mással. — Több mérkőzésen ta­pasztaltuk, hogy a játéko­sok a harmadik negyed vé­gére már nem tudnak mit kezdeni a kettős fórokkal sem, az úgynevezett ember­előnyökkel. A sarkalatos előnyök kihasználása is vegyes és ellentmondásos képet mutat. A pontszerző összecsapáso­kon ugyanis a játékosok a helyzetek 25 százalékát lőt­ték be, a vesztes küzdelmek során pedig ez az arány kedvezőbb. Mindez csak az Ü. Dózsa elleni hazai küz­delemről nem mondható el, ahol is a rendre kínálkozó lehetőségek kimaradtak. — Olykor azt is megfigyel­hettük, hogy a BVSC stílu­sával azonos módon szinte valamennyi játékos szóhoz jutott a 28 perc alatt. — A bajnokság első sza­kaszában próbálkoztunk a sok cserével, majd marad­tunk a hagyományos esz­közöknél, a lényeg, hogy egyik sem váltotta be a hoz­zá fűzött reményeket. Azt viszont a kulcsembereknek is meg Jcellene érteniük, hogy a csapat érdekében frissíteni kell. A vezéregyé­niségek ugyanis idegenked­ve fogadták a BVSC-nél már életképes módszert. Az igaz, hogy e jó gya­korlathoz posztonként leg­alább két hasonló felkészült­ségű játékosra is szükség van. — Hallottuk, hogy a ,,pont- gyűjtögetők" július 18-ig a szabadságukat töltik, addig is míg újra átadják magukat az edzések fáradalmainak, a mutatott teljesítmény alap­ján értékeljük őket. — A kapusok az első sza­kaszban egymást felváltva fölülmúlták önmagukat, a második részben viszont nem remekeltek. A véde­lem a kapusokhoz hasonlóan labilis volt. Szembetűnő a csatársor néhány játékosá­nak góliszonya. A csapat tavalyi gólkirálya, Vincze is csak az utolsó mérkőzése­ken kapaszkodott fel a há- zi sikerlistára. örvendetes volt viszont, hogy a még if­júsági korú Bíró Attila be­épült a gárdába. — A szeptemberi, immá­ron az idei harmadik rajtig milyen feladatokkal kell megbirkózniuk? — A kiütközött hiányossá­gokat kell kiszűrnünk. Az akoiókészség javítására, a tu­datosabb játékstílus kialakí­tására, valamint a lövőerő fejlesztésére törekszünk. Egyébként bemelegítés­ként három portyán vesz részt a csapat a nyáron, így a Siotour Kupán, az Alkot­mány Kupán Szolnokon és az Agria Kupán Egerben. S aztán következik a harc, feszített tempóban a ponto­kért ... Tereny Andrea Ma és holnap autós hegyi verseny a Mátrában BMW-k harca várható abszolútban A 1. géposztály élmezőnyéhez tartozik a hatvani Soós látván, aki szeretne ezúttal is jól szerepelni (Fotó: Szabó Sándor) Két forduló összesen négy bajnoki futamát már maga mögött tudja a mezőny. Az idei autós hegyi gyorsasági OB ma és holnap folytató­dik a mátrai pályán. A pa- rádsasvári és galyatetői el­ágazások közötti mintegy 5,5 kilométer hosszú útszaka­szon már a sportág európai menői is megfordultak. Ez­úttal a hazai mezőny ran­devúzik iltt, a látvány talán nem lesz akkora, de a ver­senyzők küzdőképességükkel magukkal ragadhatják a kí­váncsi nézőket. A rendezőkhöz — Egri LAKISZ SE, Heves megyei Autó- és Motorsport Szövet­ség — 82 nevezés érkezett. A rajtlistán a legtöbben Tra­banttal és Ladával szerepel­nek. Elég változatos egyéb­ként a típusok szerinti vá­laszték: Fiat 126, Zastawa, 'Morris, Lada minden vál­tozatban (még Turbo is!), Skoda 130 RS, Alfa Sud, számos BMW. Renault Alpi­ne, Alfa Romeo. Az abszolút verseny első helyére a két régi vetély- társ, Kiss Dezső (Bp. Volán) és Tóth János (Külker. SC) pályázik a legnagyobb esély- lyel. Könnyen elképzelhető, hogy egyik nap a BMW Osella. másik nap a BMW TOJ lesz a gyorsabb. Lát­ványosan kapcsolódhatnak be a dobogós és ahhoz kö­zeli helyek sorsának eldön­tésébe az épített kocsik, a Formula Easter géposztály legjobbjai: Kés jár Csaba (Bp. Volán) Oroszlán László (Hungarocamion). Ez utób­biak között áll rajthoz a gyöngyösi Stiller Zoltán — a korábbi többszörös, tra- bantos rallye-bajnok —. a Hungarocamion színeiben. Ha már itt tartunk, említsük meg a hatvani Soós Istvánt, aki a hetes géposztály élme­zőnyéhez tartozik, de a klub­ja a Salgótarjáni Volán. A házigazdák képviselőjeként szerepel ugyanebben a ka­tegóriáiban Gárdonyi Balázs (Egri LAKISZ) Ladájával. Az idénnyitó pécsi. Mecsek hegyi versenyen az Eu-ópa- bajnokságon kiválóan sze­replő Cserkuti Józsefet lát­hatták a sportág rajongói. A Külker. SC kitűnősége most azonban olaszországi ver- senykörúton szerepel — ered­ményesen, megerősítve idei ezüstérmet ígérő helyezését — így sem őt, sem új BMW 635 CSI típusú autóját nem láthatjuk. De talán majd legközelebb... A csapatverseny díjaiért is mindenkor figyelemre méltó verseny folyt. A ta­valyi bajnok Bp. Volán mel­lett az elsőségre pályázhat a korábban sikert sikerre hal­mozó szakosztály, a Pécsi Volán gárdája, és a megerő­södött Külker SC. Ma 9 órától az edzőfuta­mokat bonyolítják le, a ver- senyrajt tervezett időpontja 12 óra. Két futam időered­ményét értékelik, és körül­belül 15.30 órakor hirdetik ki az OB harmadik forduló­jának végeredményét. Va­sárnap szinte minden ismét­lődik azzal a különbséggel, hogy egy órával előbbre hoz­ták a versenyrajtot, 11-re. A nagyközönség minél jobb ki­szolgálása érdekében műsor­füzetet is megjelentettek a szervezők, ebben a rajtlista útbaigazít a különböző rajt­számot viselő kocsik között, ezenkívül a sportággal kap­csolatos néhány hasznos, ér­dekes információt tartalmaz. Mind a rajthely, mind a cél jól megközelíthető, a pálya mellett a legjobban belátható helyekre kijelölt gyalogösvények visznek, az időben érkezőknek aligha lesz autóparkolási gondjuk. r mozi EGRI VÖRÖS CSILLAG Telelőn: 11-888 Du. fél 4 órakor: Johohohó! Sgtiies, szinkronizált bolgár film Este fél 6, 8 és 10 órakor is: Old meg a sogunt! Színes, szinkronizált japán film EGRI BRODY Telefon: 11-773 Du. 4 órakor: Veszélyes játékok Este 6 és 8 órakor: Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? EGRI KERT Este 9 órakor: Dutyi Dili GYÖNGYÖSI PUSKIN Este 10 órakor is: Hét merész kaszkadőr Színes, amerikai kalandfilm GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Az Ifjúság édes madara GYÖNGYÖSI KERT Üjra szól a hatlövetű HATVANI VÖRÖS CSILLAG Du. fél 4 és fél 6 órakor: Szegény Dzsonl és Arnika Este fél 8 órakor: Mindent fordítva HATVANI KOSSUTH A sah táncosnője FÜZESABONY A hatodik halálraítélt ( rádió ) KOSSUTH 8.20 Mai kulturális progra­mok. 8.25 Családi tükör. 8.55 MAI MŰSOROK 'Mit — hol — mikor — ho­gyan? Tanácsad óm űsor. A külföldi munkavállalásról. 9.10 Színes népi muzsika. 9.40 Holnap közvetítjük. 10.05 „Éretteknek...” 12.00 Déli krónika. 12.30 Déli ze­neparádé. 13.25 Orvosi taná­csok az üdülésről. 13.30 Fa­lufórum. Zala megyében. 14.05 A hét embere. 14.15 Zenei anyanyelvűnk. Egyso­ros dallam. 14.25 Magyarán szólva. 14.40 Valentyin Ka- tajev: A Werthert már meg­írták. 15.10 Beethoven: G- dúr szonáta Op. 30. No. 3. 15.25 Űj zenei újság. 16.00 168 óra. 17.30 Komoly zenei „lemezlovas”. 18.12 Hol volt, hol nem volt... 18.45 A szülőföld muzsikája „So­mogy ország”. 19.45 Hold-óra. 20.52 A zenéről. Mozart Don Giovannijáról. 22.15 Európa hangversenytermeiből. Jo6é Carreras (ének) hangverse­nye» 23.17 Barokk verseny- művek. 0.10 Melódiákoktól. PETŐFI 8.05 Az elvált asszony. Rész­letek Fali operettjéből. 8.20 Tíz perc külpolitika. 9.00 A cirkusz története. I. rész: „Panern et circenses”. 10.00 Szombat délelőtt. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 12.46 A törökfejes kopja. 13.45 Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.00 Hangszerszólók. 14,35 Párizsi élet. Offenbach ope­rettjének rádióváltozata. 16.38 A hanglemezbolt köny- nyűzenei újdonságai. 17.00 Cigánydalok, csárdások. 17.30 4X4 — Játék. 18.35 Pop­hullám. 19.35 Hoffnung me­séi. 20.00 Közkívánatra! 22.00 Slágermúzeum. 23.15 Az idei debreceni dzsesszna- pok résztvevőinek felvételei­ből. II. rész. 24.00 Hírek. Időjárás. 0.10 Magyar és ide­gen nyelvű vízjelzőszolgálat. MISKOLC 8.00 Hírek. Időjárás. Mű­sorismertetés. Lapszemle. 8.10 Hová menjünk, mit csináljunk. Programajánlat. 8.20 Visszapillantó (Infor­mációk, tudósítások, ripor­tok a hét fontosabb esemé­nyeiről). 8.40 Napjaink kér­dései. ónodvári Miklós jegy­zete — Szerkesztik a hall­gatók. 9.00 Észak-magyaror­szági krónika. 9.30 Mikro­fonlánc. Az agrárértelmiség megbecsüléséről. Riporter: Pongrácz Judit — Sport. 9.55 Műsorelőzetes. ( televízió ) 1. MŰSOR 8.00 Tévétorna. 8.05 NaS ekran — A mi képernyőnk. A pécsi körzeti stúdió szerb- horvát nyelvű nemzetiségi műsora. 8125 A nagy kék üveggolyó. Amerikai film­sorozat. XIII/1. rész. 8.50 Pengető. V. rész: Időfa. 9.10 A dunai hajós. Tévéfilm. I. rész: 10.06 Az ördöngös fickó. Francia tévéfilmsoro- zat Voltaire életéről. VI/6. rész: Meghalni Párizsiban. 11.00 A titok nyitja. Riport dokumentumfilm I. rész 11.30 Pulzus (egy korábbi adás is­métlése 12.25 Képújság 14.15 Pályán maradni. Szuper Kupa elődöntők. Kispályás foci vetélkedő. 14.50 Martin Eden. Olasz filmsorozat V/5. rész. 15.50 MAFILM-maga- zin. 16.00 „S anyám hang­ján szói az egész Dunántúl” Irodalmi barangolás a Ba­kony-vidéken, 16.30 Puszta­falu. Filmszociográfia. 17.25 Űj egymillió fontos hang­jegy. 17.45 Teleráma. 18.25 Tájak, városok, emberek. 19.10 Tévétoma. 19.30 Tv- híradó. 20.00 Ki mit tud? II. középdöntő. 21.40 Tv- h íradó 2. 2. MŰSOR 14.00 Ausztria—Magyaror­szág. Davis Kupa tenisz- mérkőzés közvetítése Pört- schachból. Riporter. Vitray Tamás. 16.30 Párharc. Bol­gár rövidfilm. 16.40 A rajz­filmek kedvelődnek. 17.00 Beszélgetés dr. Dienes Va­lériával I. rész. 18.05 HóLt- vágány. Tévéfilm. 19.06 Északi díszítések. Szovjet kisfilm. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Henschel fuvaros. NSZK tévéfilm. 21.55 Brahms: Klarinétötös. 22.30 Tv-híradó 3. ^ Agria Játékszín ^ Egerben délután C órakor: CSONTVARY (Tömlöc-bástya) Előjáték: fél 7-tól a Líceum előtt Este fél 9 órakor: LILIOMÉI (Líceum)

Next

/
Oldalképek
Tartalom